Nemzeti hős lett az első fogyatékossággal élő nő, aki olimpiai érmet nyert
Lis Hartel úgy került be a sport halhatatlanjai közé, hogy testi fogyatékossága miatt hatványozott erőbedobással kellett küzdenie az álmaiért. Az épek között versenyezve – akkoriban még nem rendeztek paralimpiát – tartozott a világ legjobbjai közé, de nemcsak emiatt alkotott maradandót: a társadalmi felelősségvállalása is példaértékű volt.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes lovas 1921 márciusában született Dániában, a Koppenhágától északra fekvő Hellerup városban. Mindkét szülője nagyon szerette a lovaglást. A szigorú édesanyja kemény fegyelemre nevelte, ami aztán az egész életét végigkísérte, a sportolói karrierjében is meghatározó volt.
Három év rehabilitáció után jöttek a sikerek
Lis Hartel húszéves korában férjhez ment. Amikor a második gyermekével volt várandós, a paralízis jelei mutatkoztak rajta, és az orvosok azt mondták neki, hogy mindenképpen felejtse el a lovaglást – annak is örülhet majd, ha mankóval képes lesz járni. Hartel azonban nem fogadta el a szakemberek véleményét. Addigra ugyanis már jelentős sikereket ért el díjlovaglásban és díjugratásban is, így esze ágában sem volt felhagyni szeretett sportjával. Mindent elkövetett izmai állapotának javítása érdekében, de a térdei alatt béna maradt. Ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy folytassa a lovaglást, három év rehabilitáció után képes volt részt venni a skandináv bajnokságban, ahol második lett.
Duplán is sporttörténelmet írt
A dán bajnoki címet is megszerezte. Annak ellenére szerepelt ilyen eredményesen, hogy egyedül még a lóra sem tudott felülni. Kijutott a Helsinkiben megrendezett 1952-es olimpiára is, ahol a dobogó második fokára állhatott fel. Ezzel duplán is sporttörténelmet írt: ő lett az első fogyatékossággal élő nő, aki olimpiai érmet nyert, valamint ő volt a lovaglás első női érmese az ötkarikás játékokon; ugyanis a finn fővárosban indulhattak először lovaglásban nők férfiakkal közösen versenyezve. A helsinki játékok egyik legérzelmesebb pillanata is az ő nevéhez fűződik: a döntő után az aranyérmes Henri Saint Cyr segítette fel a pódiumra. A következő olimpián – amelyet Melbourne-ben rendeztek – megismételte a négy évvel korábbi sikerét, ott is ezüstérmet szerzett.
„Nagyon szerény ember volt”
Hartel a népszerűségét és a befolyását társadalmi ügyek támogatására is felhasználta, többek között a nemek közötti egyenlőségért és a fogyatékossággal élők jogaiért is síkra szállt. Ő alapította meg Európa első lovasterápiás központját, és hatalmas összegeket gyűjtött össze a gyermekbénulással foglalkozó jótékonysági szervezetek javára. Egy másik dán lovas, Mikala Munter Gundersen így emlékezett vissza rá:
„Nagyon szerény ember volt. Amikor a sikereiről készült fényképeket és filmeket nézegette, azt mondta: »El sem hiszem, hogy én voltam, és hogy mindezt én csináltam«”.
Gudersen példaképként tekintett a kétszeres olimpiai ezüstérmesre, ahogy sokan mások is – Lis Hartel nemzeti hős és legenda lett hazájában. 2009-ben hunyt el, 87 éves korában.
Kiemelt fotó:
Szerző
