New York kék felén az ég is kék

Don Garber, az MLS komisszárja a többi major ligától tanulva pontosan tudta, hogy New York és környéke akkora felvevőpiaccal rendelkezik, hogy hosszú távon elengedhetetlen legalább két csapat jelenléte. A Red Bull-lal kötött 2006-os szerződésen még szinte meg sem száradt a tinta, amikor Garber máris újra akcióba lendült, újabb franchise-t kezdett el gründolni a metropolisznak. Bekopogtatott Fred Wilponhoz, a New York Mets baseballcsapat tulajdonosához, de nála nem járt sikerrel, ahogy az egykori amerikai szupercsapat, a New York Cosmos jogait birtokló üzletemberekkel sem jutott egyezségre, miután utóbbiak sokallták a költségeket. Garbernek futott egy másik projektje is ekkoriban, egy európai topligás klub kötelékébe tartozó MLS-csapat létrehozását tűzte ki célul, és ehhez éppen akkor a Barcelona állt a legközelebb, a katalánok Miamiban szerettek volna létrehozni egy szatellit-klubot. A befektető társuk az a Marcelo Claure lett volna, aki jelenleg az Inter Miami és a City Football Group tulajdonosi körének is tagja. Az üzlet végül a kedvezőtlen piaci viszonyokra hivatkozva nem jött létre.

A megoldás

A Barcelonával való egyeztetések, tárgyalások idején a katalán sztárcsapat alelnöke Ferran Soriano volt, akit 2012 szeptemberében kineveztek a Manchester City vezérigazgatójának. Soriano és Garber kapcsolata egyébként még az NFL Europe program idejére nyúlik vissza, ahol a sorozat sikeréért dolgoztak mindketten. Az MLS komisszárja Soriano kinevezése után azonnal felvette vele, majd rajta keresztül a City tulajdonosi körével a kapcsolatot, és megtudta, hogy nem lenne ellenükre egy szatellit-klub létrehozása. Innentől nem volt megállás, a 100 millió dolláros expanziós díj nem okozott problémát, sőt a tervezet annyira lenyűgözőre sikeredett, hogy a helyi baseballcsapat, a New York Yankees vezetőségét is sikerült meggyőzni. Utóbbiak 20 százalékos tulajdonrésszel bírnak a franchise-ban és amellett, hogy a stadiont biztosítják, a logóban is megjelenik az ikonikus NY. Tehát Garber két terve végül egy projektben forrt össze.

Öregfiúk-válogatott és útkeresés

Egy nappal az alapítás után, 2013. május 22-én ki is nevezték Claudio Reynát sportigazgatónak. Az egykori Manchester City-labdarúgó korábban nem dolgozott ehhez hasonló munkakörben, így kétséges volt, miként birkózik meg a rá váró feladatokkal. Decemberben bejelentették, hogy a Real Salt Lake sikeredzője, Jason Kreis ül le a kispadra, majd 2014 elején Kreis egykori segítője, Miles Joseph érkezése is biztossá vált. 2014. júniusában bemutatták az első játékost is David Villa személyében, őt másfél hónappal később még egy, a harmincas éveiben járó és levezetni készülő klasszis követett Frank Lampard személyében.

Az első, a 2015-ös szezon több, mint csalódást keltőre sikerült. A play-offot érő 6. helytől 12 pont választotta el őket, a kupából (US Open Cup) pedig a második ligás New York Cosmos ütötte ki őket. Lampard a vártnál fél évvel később csatlakozott végül, de a vele egy időben érkező Alessandro Pirlóhoz hasonlóan ő is csődöt mondott. Most már elmondható Reyna tevékenységéről, hogy a másfél évnyi felkészülést nem a leghatékonyabban építette fel. Öregecske keretet válogatott össze, a 34 fős listából 11 futballista már legalább 30 éves volt, a minőségről pedig mindent elmond az, hogy 20 labdarúgó azóta már vagy visszavonult, vagy éppen csapat nélkül tengődik. A gyenge első évad Kreis állásába került, majd a kispadra is érkezett egy igazi nagy név Patrick Vieira személyében.

Az addig a Manchester City utánpótlásában tevékenykedő egykori világbajnoknak ez volt az első felnőtt csapata. A váltás bejött, a korábban igazolt kiemelt játékosok vezérletével beértek a Keleti Konferencia második helyére 2016-ban, de a Toronto FC ellen 7-0-s összesítéssel azonnal kizúgtak a play-offban. Vieira aztán ezt túl is tudta szárnyalni a csapattal (2017-ben másodikok lettek az MLS-ben, a döntőben éppen a New York Red Bullstől kaptak ki 1-0-ra), annak ellenére, hogy a nagy hármasból már csak David Villa maradt. Illetve Jack Harrison személyében egy későbbi Premier League-játékost is sikerült felépítenie abban a két és fél idényben, amit New Yorkban töltött. A francia 2018 nyarán távozott, és a már bevált receptet követve ismét Manchesterből érkezett az új edző Guardiola évtizedes segítője, Domenec Torrent személyében.

Stagnálás, majd siker a semmiből

A New York City FC az új tréner alatt is stabilan hozta a play-off szerepléseket, miközben a keretet sikerült megfiatalítani. A korábbi nagynevű veteránok helyét már kipróbált, legjobb korban lévő játékosok és fiatalok vették át. A klub akadémiájáról olyan tehetségek tették át székhelyüket Európába, mint Giovanni Reyna vagy Joe Scally. A reményt keltő jövő ellenére a végső siker csak álom maradt, így Torrent és a klub útjai 2019. novemberében elváltak egymástól. A vezetőség Ronny Deila személyében ezúttal egy „külsőst” bízott meg a feladattal. A norvég edző korábban a hazájában (Strömsgodset) és Skóciában (Celtic) is ünnepelhetett bajnoki címet, de a Valerenga élén töltött három éve 2017 és 2020 között nem a sikerektől voltak hangos. A 2020-as szezont az MLS-ben is átírta a koronavírus, de így is egyértelműen csalódást jelentett a konferencia ötödik helye, majd az azonnali búcsú a play-offtól, miközben a CONCACAF Bajnokok Ligájából a mexikói Tigres UANL elleni 5-0-val estek ki. Deila ennek ellenére maradt a helyén és ez kifizetődött, mert 2021-ben bár az alapszakasz során még balszerencséjük volt és alulteljesítettek, a rájátszás során már Fortuna is mellettük állt (két sikeresen megvívott tizenegyes-párbaj, az egyik a Portland Timbers elleni döntőben), és így a norvég tréner immár a harmadik országban ünnepelhetett bajnoki címet.

A City Football Groupnak igen jó éve volt, 2021-ben öt csapata öt országban szerzett bajnoki aranyérmet, és ez jelzi, hogy a Red Bull-lal ellentétben itt nem a közös szakmai munka a cél, hanem a sikerek révén a City reklámozása. A teendők azonban továbbra is Deila és a csapat előtt tornyosulnak, ha folytatni akarják a sikerszériát, hiszen, ha valahol, akkor az amerikai rendszerben igen nehéz hosszú időn keresztül dominálnia egy csapatnak.