NFL – Mit tanultunk a tizennegyedik héten?

ERŐS KEZDÉS, CSALÓDÁST KELTŐ BEFEJEZÉS

A tavalyi Patriots úgy kezdett 8-0-s mérleggel, hogy a liga alsó felében tanyázó csapatok ellen arattak fölényes győzelmeket, míg az akkor már erősödő Bills ellen egy szoros meccsen sikerült győzniük. Ezeket a meccseket főleg a ligaelit védelmüknek köszönhetően sikerült megnyerniük, miközben az offense a minőségi célpontok megfogyatkozásával folyamatosan egyre mélyebbre süllyedt.

Az első pofonba ugyan már novemberben beleszaladtak a Ravens ellen, de az igazi mélyrepülés decembertől indult el, és a 10-1-es mérlegből 12-4 lett a szezon végére. Bár a védelmük továbbra is kiemelkedő volt (az igazsághoz hozzátartozik, hogy korántsem annyira, mint a szezon elején), az offense hiányosságait nem tudta ellensúlyozni.

Ha megvizsgáljuk a Steelers idei szezonját, azonnal feltűnik a párhuzam!

A legyőzött ellenfeleik összmérlege 59-82-1, amit jelentősen felhúz az éppen gyenge formában lévő Browns és a koronavírus sújtotta Ravens legyőzése. A Steelers persze nem tehet arról, hogy gyenge csapatok ellen kellett játszania, és be is húzták ezeket a kötelező meccseket, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy jobb csapatok ellen tehetetlenek.

Hiába veszítették el az előző két meccsüket, a 11-0-ás kezdés szinte biztossá tette, hogy megnyerik az AFC Northot (egy Bengals elleni győzelemre van szükségük hozzá), azonban a hátralévő sorsolásukat elnézve még az is előfordulhat (Bengals, Colts, Browns), hogy az utolsó öt meccsükből négyet is elveszítenek, ami semmiképp nem jó előjel a rájátszás előtt.

SZENVEDŐ TÁMADÓK

Mind a tavalyi Patriots, mind az idei Steelers támadósora alulteljesít, az okok csak részben egyeznek.

Egyértelmű hasonlóság a futójáték teljes hiánya, ami mindkét esetben visszavezethető a támadófalak szenvedésére és a nem létező mélységi passzjátékra.

Csakhogy amíg a Patriots tavalyi elkapósora a liga legrosszabbjai közé tartozott a szezon végére, addig a Steelersé továbbra is jónak nevezhető, igaz a kritikus helyzetben elejtett labdák jelentősen rontanak az összképen. A Steelers fő problémája a playhívás és Ben Roethlisberger limitált képességei. Big Ben kétségkívül az NFL legmeghatározóbb játékosai közé tartozott az elmúlt 15 évben, azonban jelenleg csak árnyéka önmagának. Amíg korábban a legnagyobb erőssége a mélységi passzjáték volt, ez viszont szinte teljesen eltűnt a játékából, a rövid passzokra épülő támadósorban pedig láthatóan szenved.

Adódik a kérdés, miért ragaszkodnak mégis ennyire ezekhez a gyors passzokhoz, ha láthatóan nem működik. Ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy ahogy idősödik, Roethlisberger karja folyamatosan gyengül, így a hosszú passzai sem olyanok, mint fénykorában, de ezzel még együtt lehet élni, ahogy a Saints is teszi Drew Breesszel. A másik ok az, hogy Randy Fichtner a játékhívásaival túlságosan védi Big Bent. Az egyértelmű, hogy a kezdőirányítódat nem érdemes szétveretni, és a támadófal sem a legacélosabb idén, de az irányító túlzott védelme kiszámíthatóvá teszi az egész támadósort.

A liga összes irányítóját figyelembe véve Roethlisberger szabadul meg leggyorsabban a labdától, a védelmek pedig erre játszva feltöltik a line of scrimmage környékét, ezzel szinte teljesen elvéve a Steelers támadójátékát.

BÚCSÚ A WILD CARD KÖRBEN?

Tavaly a Patriots nem tudta megoldani az offense égető problémáit, a rájátszásuk pedig az első meccsen véget is ért.

A Steelers offense játékosanyaga egyértelműen jobbnak számít, így bőven van esély arra, hogy nem jutnak a Patriots sorsára.

Az viszont tisztán látszik, hogy a védelem hiába ligaelit, önmagában nem lesz elegendő egy playoff menetelésre, mindenképp szükség van arra, hogy a támadók is visszatérjenek a szezon elején mutatott formához. Ez a visszatérés elsősorban Fichtneren és Roethlisbergeren áll vagy bukik: ha helyreteszik a playcallt és legalább egy elfogadható mélységi passzjátékkal állnak elő, a Steelersről újra contenderként beszélhetünk, ha ez nem jön össze, akkor minden esélyük megvan a one and done-ra.