Nico Williams a döntő legjobbja, mégis Lamine Yamal halmozta a rekordokat

2002 óta nem kaptak ki spanyol csapatok döntőben

Hatból hat megnyert mérkőzéssel és kiváló statisztikai mutatókkal érkezett Spanyolország a berlini fináléba. Visszatérhettek az elődöntőt sárga és piros lapok miatt kihagyni kényszerült játékosok, így nem igazán volt kérdőjel a veretlen társaság kezdőcsapatát illetően. Luis de la Fuente csapata mellett szólt az a nem elhanyagolható tény is, hogy a 2002-es BL-döntő óta spanyol csapatok (klub és válogatott) által lejátszott 22 döntőben (Eb, vb, BL és Európa-liga), kivétel nélkül a hispánok nyertek. A másik oldalon egyetlenegy nagy kérdés volt, ami leginkább reményként fogalmazódott meg sok angol szimpatizánsban: mennyire fogja Gareth Southgate visszafogni a kiváló, bármilyen derbin győzni képes versenylovakat.

Spanyol fölény, túlzó, idegőrlő angol biztonság az első félidőben

A remény valóra válására és egy kreatív, tudására felelősséget és bátorságot vállaló bombaerős társaság pályára küldésére azonban hiába is adtak volna hatalmas oddsokat a fogadóirodák, nem sok esély volt a megvalósulásukra. Az egyetlen kérdésre pedig hamar válasz is érkezett: magas labdabirtoklási fölény spanyol oldalon, minimálisan több próbálkozás támadásban is, ami leginkább pontrúgásokban, szögletekben nyilvánult meg (hat szöglet az első félidőben). Azonban veszélyben nem forogtak a kapuk. Az angol biztonsági üzemmódról sokat elmondó adat, hogy Southgate elképzelései három kísérletben, egy kaput eltaláló lövésben, 0,15-ös xG-ben és nagyon gyenge, 75 százalékos passzhatékonyságban öltöttek testet. Ami még szomorúbb tény, hogy az első félidő 100 sikeres passza 2009 óta, egy Ukrajna elleni találkozó (98 passz) óta a legrosszabb első félidei mutató az angoloktól.

A második félidő elején gyorsan változott a játék képe

Az első játékrészben kiválóan oldotta meg Kyle Walker és Luke Shaw Lamine Yamal és Nico Williams semlegesítését. A fiatal szélsőknek nem volt sikeres cselük, de nem is nagyon próbálkoztak egy az egy elleni játékokkal, kerülve a labdavesztésből eredő esetleges gyors angol megindulásokat. Az egész első félidőben Phil Foden személyében védőőrizetet kapó Rodrinak a szünetben megálljt parancsolt a spanyol orvosi stáb, Martin Zubimendi érkezett a helyére. Azonban a második félidőnek mégis a két fiatal által összehozott gyors gól biztosított jó alaphangot, Angliának fel kellett adni a kockázatkerülő futballját.

Csak 13 percig szólhatott az angol sláger: „It’s coming home!”

Érdekesmód egyből tudtak letámadni, nyomást gyakorolni, megpróbálni helyzeteket kialakítani és a cserékkel frissességet, kreativitást integrálni a rendszerbe. Azonban csak percekre tudta átvenni a mérkőzés hullámzásában az irányítást Anglia. Cole Palmer találata visszaadta a reményt, hogy ezúttal tényleg hazatalálhat a kupa, de visszaadta az unalmas játékot is a félidő végére, ami az utolsó pillanatokban megbosszulta magát.

Az angol döntő számokban: Pickfordnál volt az egyik legtöbbet a labda

Az angol csapat elképzeléseiről és játékáról mindent elmond, hogy Jordan Pickford remek védései mellett 51 érintéssel zárta a találkozót, ezzel a második helyen végzett csapatában Walker (53) és Declan Rice (53) mögött. Az angol kapus ért majdnem a legtöbbször labdába! Ráadásul 29 hosszú labdájából mindössze kilenc ment saját emberhez, ami azt mutatja, hogy a támadásépítést az Everton kapusához való visszapasszal és ívelgetéssel képzelte el az angol szakmai stáb. Ezt a stílust azonban már az 1980-as, 1990-es években maga mögött hagyta a szigetországi futball, talán a Championshipben, az angol másodosztályban lehetett felfedezni még ennek morzsáit, leragadásait egy ideig.

Williams a legjobb, de Bellingham és Cucurella is jól teljesített

A döntő legjobbjának Nico Williamset választották, akinek három kísérlete is volt és közel tíz kilométert teljesített a mérkőzés alatt. 90 százalékos passzhatékonysága imponáló, azonban a tőle várt cselek Walker játékának árnyékában eltűntek, a három kísérletéből csak egy sikerült és mindösszesen csak egy párharcot sikerült megnyernie. Gólja és annak fontossága, játékának, gyors megindulásainak veszélyessége, amely állandó felügyeletet igényelt, azonban abszolút a legjobbak közé emelik. Ezen a mérkőzésen más volt a feladat, más vezetett a legfontosabb mérföldkőig: a győzelemig.

Angol oldalon a gólpasszt jegyző Jude Bellingham nyújtott kimagaslót, talán az első mérkőzése volt, ahol ez elmondható róla: öt sikeres szereléssel, 12 megnyert párharccal és nyolc labdavisszaszerzéssel zárt, kár, hogy ezek a számok inkább a védőmunkájáról állítanak ki jeles bizonyítványt. Marc Cucurella is remekül teljesített, tökéletesen zárta a bal oldalt Bukayo Saka előtt, 38 passzából 35 is csapattársat talált, és Mikel Oyarzabal gólját az ő mértani pontosságú beadása előzte meg.

Yamal és a rekordok könyve

A show-ból Lamine Yamal is kivette a részét. A torna legjobb fiatal játékosának választott, immár a meccsnapon 17 éves és egynapos barcelonai sztár – bár sikeres csellel nem büszkélkedhetett ezúttal, hiszen a tornán először kezdő Shaw nem sok szabad levegőt adott neki – gólpasszt adott, amely a negyedik volt már Németországban. Ezzel gyarapíthatta rekordjai számát az Európa-bajnokságon. Yamal megdöntötte Pelé csúcsát, ő lett a legfiatalabb kezdő vb- vagy Eb-döntőben. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb helyzetkialakítás a tornán (19), a legtöbb nagy helyzet kialakítása (nyolc) – ebben a mutatóban Williamsszel és Cody Gakpóval karöltve Sallai Roland a második helyen végzett, de a legtöbb asszisztot is ő adta és a kanadai táblázat élén is ő zárt öt ponttal. Az FC Barcelona sztárja az első spanyol labdarúgó, aki minimum négy gólpasszt adott egy nagy tornán (vb és Eb).

Az utánpótlással elért sikerek után a felnőttekkel is csúcsra ért De la Fuente

Ne feledkezzünk meg a spanyol szövetségi kapitányról sem, aki az U19-es (2015) és az U21 (2019) Eb-aranyak után most a felnőttekkel is a dobogó felső fokára állhatott. Kiválóan ismerte fel, hogy a spanyol stílusjegyeket megtartva engedni kell a folyamatos nyomásgyakorlásból és dominanciából, hiszen ez legtöbbször a helyzetkialakítások és a hatékonyság kárára ment. Tökéletesen érzett rá, hogy mikor kell átengedni egy picit a területet az ellenfeleknek, mikor van esély a kétvállra fektetésükre. Ehhez voltak remek labdarúgói is, könnyedén tudott változtatni, akár egy mérkőzésen belül is a dominanciára és a gyors átmenetekre épülő forgatókönyve között. Vezetésével Spanyolország lett az első nemzet, amely hét győzelemmel tudott csúcsot hódítani, ráadásul tizenöt gólt szerezve. Ennél többet eddig egyik csapat sem szerzett, legutóbb a franciák jutottak 14-ig 1984-ben. Imponáló, kiegyensúlyozott teljesítmény, megérdemelt Európa-bajnoki aranyérem.

Kiemelt kép: Mutsu Kawamori / AFLO / Alamy Live News