Női kézilabda-vb: Távolabb került a negyeddöntő, de vannak biztató jelek

„Hát... Nyertünk” – fogalmazott Golovin Vlagyimir az M4 Sport kamerái előtt szombat este, a második csoportmérkőzésünket követően, a csehek 32–29-es legyőzése után. A magyar kapitány tulajdonképpen ezzel a két szóval le is írta, hogyan verte meg a csapata Csehországot és Szlovákiát: igen nehezen, jó játékot csak periódusokban mutatva, ám végső soron magabiztosan. Mi azonban természetesen nem elégszünk meg ennyivel, lássuk részleteiben a találkozókat, ám közelítsünk messzebbről.

Hatvanhét lőtt gól az első két meccsen, ami az egész vb-n kiemelkedő lenne, ha a mezőny bővítése miatt nem születnének egészen extrém végeredmények.

A magyar csapat viszont két európai együttes ellen szerzett ilyen sok gólt, ami mindenképpen mutatja, hogy a támadójáték kitűnően működött a két meccs jelentős hányadában.

Ám nem egészen úgy, ahogyan arra számítani lehetett. Ha a világbajnokság előtt meg kellett volna tippelni, hogy melyik posztról lesz majd a legveszélyesebb a magyar válogatott, valószínűleg mindenki a szélsőket mondta volna. Persze már a torna előtt árnyalta a képet, hogy kiderült, Schatzl Nadine koronavírus-fertőzése miatt nem kezdheti meg a világbajnokságot a csapattal.

Azért az így is meglepő, hogy a szélsők ennyire a háttérbe szorultak, még akkor is, ha ez abszolút tudatos taktikai döntésnek tűnik a magyar stáb részéről.  Golovin csapatának támadójátéka leginkább az átlövésekre épít, így a szélsők feladata, hogy egyrészt befutásokkal teremtsenek helyet az átlövőknek, másrészt pedig, hogy egy-egy helyzetet elvállalva szélesítsék a csapat játékát, aminek az eredménye szintén a középső területek szellősebbá válása lehet. Tehát ilyen szemmel érdemes nézni a szélsők lőlapját, a jobb szélen Kovács Anett 2/4-gyel áll jelenleg, de rá kifejezetten jellemző, hogy nehéz helyzeteket vállal el. Lukács Viktória ugyanebben a pozícióban 8/13-nál tart, ő főként az első meccsen hagyott ki ziccereket, a németek elleni csoportrangadón viszont az 5/6-jával kifejezetten sokat tett hozzá a csapat teljesítményéhez.

Ki kell emelni viszont a bal oldalon Márton Grétát, aki ezen a világbajnokságon eddig nem rontott lövést, és ami talán ennél is fontosabb, védekezésben is kifejezetten agilis, labdákat szerez.

A magyar válogatottaknál általában hiánycikk a szélső védekezés, Márton azonban ebben is egyre közelíti a világelitet.

Ha azonban a szélsők feladata főként az, hogy kedvezőbb legyen az átlövők helyzete, akkor gyorsan adja is magát a kérdés, hogy hogy teljesítenek az ezen a poszton játszó játékosok. És itt kell először, ám annál határozottabban kell megemlítenünk Golovin kapitány szerepét.

Látszik ugyanis, hogy az új kapitány remekül nyúlt a játékosokhoz, Háfra Noémi és Klujber Katrin rég tűnt ennyire magabiztosnak, felszabadultnak. Ez mindkettejük esetében az első két meccsen volt elmondható, Klujber megsérült a harmadik, németek elleni meccs elején, Háfrának pedig egyértelműen ez volt a legrosszabb mérkőzése.

Itt muszáj egy rövid kitérőt tennem, ugyanis az a gyűlölethullám, ami Háfrát érte a meccs után, az egészen hihetetlen. Nem a kritikával van a gond, sőt, erre szükség is van, azonban az ilyen szintű, zsigeri megnyilvánulások többet ártanak, mint használnak. Azt is látni kell például, hogy az egy viszonylag komoly meccselési hiba eredménye volt, hogy Háfra a pályán maradt. Már az első félidőben olyan hibái voltak, ami után le kellett volna cserélni, még akkor is, ha Klujber megsérült, így szűkösek voltak a lehetőségek jobbátlövőben. Albek Anna beválogatása korainak bizonyult, Planéta Szimonettával pedig úgy tűnik, a kapitány szinte egyáltalán nem számol támadásban. Érthető egyébként, hogy gyors játékot akar, amibe nem feltétlenül illik bele Planéta, ám ezekhez az elképzelésekhez talán nem kellene ilyen szigorúan ragaszkodni, ha a meccshelyzet mást kíván. S hát bizony, Szöllősi-Zácsik Szandrára nagy szüksége van ennek a válogatottnak. A németek ellen nem is elsősorban a góljai voltak kiemelkedőek, hanem az, amilyen hatékonysággal hátul labdákat szerzett.

Ki kell emelnünk a beállós játékot is, amely innováció az elmúlt évek magyar válogatottjaihoz képest.

Korábban is azt gondoltam, hogy nem a játékosok egyéni képességeivel van a gond, és erre most jó bizonyítékot kaptunk, hiszen Bordás Rékát több alkalommal meg tudta találni a csapat a falban. Látszik, hogy az átlövők gyakran választják, akár jó helyzetekből is a bejátszást, és a mozgás is jóval összehangoltabbnak tűnik.

A támadójátékot tekintve tehát jórészt pozitív az összkép, a védekezésről azonban közel sem lehet ugyanezt mondani. Ha kiemeltük, hogy az első két meccsen 67 gólt szerzett a csapat, akkor arról is meg kell emlékeznünk, hogy ezeken az ellenfelek is 58 találatot szereztek, ami tekintve, hogy két olyan csapatról van szó, amely a világversenyekre sem mindig jut ki, igen aggasztó. Ez a védőfal jelenleg semmilyen szinten nem működik, sem egyénileg, játékosokra lebontva, sem pedig rendszerként – rossz kommunikáció, elváltások és bizony tempóbeli hiányosságok is jellemzik. Ez azért is furcsa, mert egyébként Golovin okosan épít azokra a párosokra, akik a klubokban is együtt játszanak. Persze egy jó védekezés megszervezése hosszú idő, ráadásul ne feledjük, a vb előtt vesztette el a csapat korábbi vezérét, Tomori Zsuzsannát. Látszik azonban, hogy ezen a területen kell igazán fejlődnie a csapatnak, ha a következő szintre akar lépni. És akkor arról még nem is beszéltünk, ami minden évben előkerül, mégpedig hogy a játékosok jelentős részét cserélni kell támadás és védekezés között.

A csehek elleni meccsen kifejezetten érdekes volt egyébként, hogy a kényszerűségből alkalmazott nyitott védekezés, amit akkor csináltunk, amikor Klujber nem tudott lejönni cserélni, hatékonyabbnak is tűnt, mint az egyébként alkalmazott hatosfal.

Itt-ott, érintőlegesen beszéltük már a szövetségi kapitányról, tegyük meg ezt most külön is itt összefoglalva. Ahogy említettük, jónak tűnik a csapat és a kapitány kémiája. Látszik a játékosok testbeszédén, hogy jót tesz nekik az a fajta játékos-központú kommunikáció, amelyet Golovin választott. Emellett – Háfra németek elleni pályán hagyásán kívül – kifejezetten jól meccsel a kapitány, jó ütemben kéri ki az időket, ezeken világos utasításokat ad, és a csapat általában ki tud lépni ilyenkor a hullámvölgyéből. Ennek az olimpiai ciklusnak a legnagyobb kérdése az lesz, hogy a kétségtelenül jó pedagógiai érzék mellett sikerül-e taktikailag is felnőni a feladathoz.

Jön tehát a középdöntő, Dánia, Dél-Korea és Kongó lesz az ellenfél ebben a sorrendben, a negyeddöntőhöz pedig innentől bravúr kell. Szerda este jön Dánia, és ott tulajdonképpen el is dől majd, hogy van-e értelme a további reménykedésnek.