„Nyernünk kell a Fradi ellen, és kész” – interjú Csongvai Áronnal
Újpest–Fradi, a honi futball rendre leginkább várt meccse. Akkor is, ha a zöld-fehérek eléggé elléptek lila-fehér kollégáiktól. Az utóbbi nyolc összecsapásból egyaránt a Ferencváros került ki győztesen, az Újpest fiatal középpályása szerint azonban immár meg kell, hogy törjön a jég.
null
– Huszonegy éves korodra az ötödik Fradi elleni derbidre készülhetsz, nem is olyan apró szépséghiba, hogy az eddigi próbálkozások rendre kudarcba fulladtak.
– Sajnos igen. Annak természetesen örülök, hogy ilyen fiatalon négyszer is játszhattam már a derbin, jól mutat, és fontos is, hogy ennyi idősen többször szerepelhettem már egy ilyen nagy presztízsű mérkőzésen, de sokkal nagyobb öröm lenne, ha eredménnyel is párosult volna valamelyik. Az elmúlt időszakban sajnos kevés esélyünk volt a sikerre, azon vagyunk, hogy megtörjön a jég.
– Noha egy Újpest–Fradin bármikor, bármi megtörténhet, az utóbbi időben mintha a lila-fehér drukkerek is pesszimistábban közelítették volna meg a párharcot, és te is a halványabb esélyeket említetted. Valóban ekkora most a különbség a két csapat között, hogy alig akad kérdőjel a párharc előtt?
– A két klub lehetőségei közt nagy a különbség. De az Újpest is jó futballistákból áll, jó csapatot alkotunk, és ha nem is vagyunk azon a szinten, mint a Ferencváros, mert az immár kiderült, az övék jelenleg nemzetközi szint, ha sikerül megvalósítani a terveinket, van keresnivalónk, a korábbi vereségek ellenére is.
– Melyiken érezted leginkább azt, van sanszotok?
– Az otthoni null négy kivételével mindegyiken. Egy félidőig, máskor hatvan percig pariban voltunk, a legutóbbi, három egyre elveszített mérkőzésen pedig egészen a végéig, jóllehet negyedóra elteltével emberhátrányba kerültünk. Kevéssel a lefújás előtt döntötte el a meccset a Ferencváros, pedig előtte nekünk is akadt helyzetünk. Bár kikaptunk, egész jó meccset játszottunk, abból kell építkezni. Tudom persze, egy Újpest–Fradin kevés a helyenkénti jó teljesítmény, most már győznünk kellene.
– Otthon, saját szurkolóitok előtt erre nyilván valamivel nagyobb is az esély. Az különösen izgatottá tesz, hogy a második hazai derbiden végre megtelnek a széksorok?
– Egyértelműen. Pont ezen gondolkodtam, hogy oké, hogy ötödször játszhatok a Fradi ellen, de egyszer sem élhettem át, milyen az, amikor otthon, a saját fanatikusaink teremtette hangulat hajt. Nagyon várom, milyen lesz a drukkereink előtt játszani, azt gondolom, hatalmas előnyt jelent majd nekünk.
– Hogy él benned az első csúcsrangadód? 2020 októbere, Üllői út, zsúfolt lelátók. Volt benned riadalom?
– Az nem, drukk igen. Jóval a meccs előtt megtudtam, kezdeni fogok, így fejben elkezdtem előre rákészülni, és ha az eredmény keserű is, pozitív élményként gondolok rá vissza amiatt, hogy a részese lehettem.
– A másodikat, egyben az eddigi egyetlen hazai derbidet közönség nélkül rendezték tehát. Biztosan nagyon más úgy futballozni, bár az ember azt gondolná, egy labdarúgó az Újpest–Fradin nézők nélkül is megy, mint a meszes.
– Ez így is van, a derbire egy újpesti futballista mindig sokkal jobban felpörög, ettől még nézők nélkül egészen más atmoszféra lengi körbe. A futball, és főként a derbi nagyrészt a szurkolókról szól, sőt leginkább róluk.
Sokszor elmondjuk mi, labdarúgók, hogy meccs közben igyekszünk kizárni a külvilágot, s ez többnyire így is van, a kilencven percben elsősorban a játékra, a feladataidra koncentrálsz, egy ilyen hangulatú meccsen azonban alaposan hat rád a közönség.
A drukkerek sarkallnak még nagyobb erőbedobásra. Arra kell törekednünk, hogy a szurkolás az előnyünkre váljon, szárnyakat adjon.

– Az utánpótlásban újpestiként nem is találkoztál a Fradival, csak a Vasas játékosaként, ugye?
– Igen. Az Újpestbe szerződve más osztályban játszottunk, a Vasassal viszont vívtunk Fradi elleni csatákat. Az piros-kékben is különleges meccsnek számított, felnőtt játékosként azonban, ráadásul újpestiként, egész más ez a derbi.
– Miért igazoltál 2016-ban a negyedik kerületbe?
– Nem játszottam annyit a Vasasban, mint szerettem volna, abban a korban márpedig az szerintem a legfontosabb, hogy játssz, hogy fejlődj. Újpesten nagyobb sanszot láttam arra, hogy előrelépjek, s egy cseppet sem bántam meg a döntésem.
– A HLSZ honlapján csatárként vagy feltüntetve, csak nem támadóként szerepeltél Angyalföldön?
– Nem, soha. Az valami tévedés, a felnőttbe felkerülve valaki így jelenthetett le. A Vasasban előbb védő voltam, aztán középpályás.
– Az Újpestben szintén, csak épp fordított sorrendben. Előbb hatos, majd jobbhátvéd. De melyik poszton érzed magad a legjobban?
– Azt hiszem, a védekező középpályás szerepköre fekszik nekem a legjobban, talán még a belső védőé is. Azt szeretem, amikor a pálya tengelyében lehetek. Erényemnek vélem, hogy mentálisan erős vagyok, elszántan, nagy akarattal focizom, így próbálok a társaim előtt is jó példával szolgálni. A pálya tengelyéből tudok stabilitást adni a csapatnak, majd abból építkezni. Michael Oenning az elmúlt félévben többször is jobbhátvédként szerepeltetett, de nem feltétlenül tartom azt a posztomnak. Ettől még igyekeztem élni a lehetőséggel.
Sokat kell még tanulnom, sok tapasztalatot gyűjtenem, úgy is, hogy huszonegy éves koromra viszonylag sok meccs van a lábamban. De minden egyes játékhelyzetből tanulok.
S miközben jó, hogy ennyi meccsen játszom, most már valami extrát is kellene mutatnom, gólt szerezni, gólpasszt adni, vagy bravúrosan szerelni, szóval valamiképp kitűnni. Ebben bőven fejlődhetek még, bár az elmúlt félévben igyekeztem a pluszokat is beletenni a játékomba. A szorgos, alázatos foci rendre jellemzett, az extra eddig kevesebbszer.
– A plusz az Újpestre is ráférne, elvégre aligha méltó a klubhoz, hogy a kiesés ellen harcol.
– Nem is ez volt a cél, amikor nekivágtunk az idénynek, mégis itt találtuk magunkat. Pedig a kupagyőzelemből és a valamivel eredményesebb tavaszból próbáltunk erőt meríteni, sajnos nem jött össze. Sokszor a helyzetkihasználáson múlt, hogy nem sikerült jobb eredményt elérnünk, azon, hogy nem tudtuk lezárni a meccseket, pedig pusztán játékban legtöbbször akkor is felülmúltuk az ellenfelet, amikor nem sikerült győznünk. Szóval nem gondolom, hogy ennyire gyengék lennénk, a képességek alapján is sokkal többre hivatott együttes a miénk, de az eredmények kétségtelenül elmaradtak. Újpesten nem lehet a kiesés elkerülése a cél, nekünk a nemzetközi porondért, a dobogóért, a kupagyőzelmért kellene küzdenünk. Ha nem is áll jól a szénánk, a második félévnek igyekszünk úgy nekimenni, hogy a végén sokkal jobb helyen kössünk ki.

– No de hol van a te helyed az új mester, Milos Kruscsics szerint? Melyik poszton számol veled?
– Mindig is középpályás voltam, valószínűleg ott.
– Meg is beszélted vele?
– Beszélgettünk már néhányszor, kérdezte, melyik poszton érzem magam a legjobban, s ő is elmondta, mit gondol rólam és a csapatról az eddigi benyomásai alapján. Igyekszik segíteni, egyértelműen pozitív hatással van rám. Nincs könnyű helyzetben, elvégre a felkészülés felénél vette át a csapatot, kevés ideje maradt, a koronavírus sem segítette a helyzetét, de érezhetően mindent megtesz azért, hogy már az első játéknapon a lehető legjobb formában legyen a csapat.
Keményen dolgozunk, sokat, sokszor hosszúak a tréningek, hogy minél jobban begyakoroljuk az egyes játékelemeket, próbálja elültetni bennünk az elképzeléseit, azt remélem, már az első hétvégén minél többet be tudunk ebből mutatni.
Az első benyomások pozitívak, akkor sem omolhatunk azonban össze, ha netán nem sikerül eredményesnek lennünk. De feltétlenül pozitívan hatottak ránk az új impulzusok.
– Mit gondolsz, kezdő leszel?
– Van rá esély. Egy új edzőnél mindenki nulláról indul, akkor is, ha történetesen végigjátszottad az azt megelőző félszezont. Keményen dolgozom, bízom benne, hogy megtérül a befektetés.
– Ahogy nálatok, a Fradinál is új az edző, neki is bizonyára idő kell. Ez így azért inkább kiegyenlítheti az esélyeket?
– Lehet előny, lehet hátrány, nem erre kell gondolni, inkább magunkra koncentrálunk. Ha mi rendben leszünk, mindegy, az ellenfélnél ki edző. Nyernünk kell a Fradi ellen, és kész.
– A korábban említett különbségek ellenére is ez az egyértelmű cél?
– Egy derbinek nem lehet másként nekifeszülni.
Az Újpest megvédi a Magyar Kupa-címét 2022-ben is?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/Magyar Kupa/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.
Kattints ide és fogadj a magyar foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!
Kiemelt fotó: Újpest FC