„Olyan kép van, aminek a címe: gólöröm? Ja, nem ide” – Interjú Kvanduk Jánossal
Egy remek poénnal hívta fel magára a figyelmet az NB III-as Mohács vezetőedzője, Kvanduk Jánosnak azonban nem csak a humorára, az edzői létről alkotott felfogására is érdemes odafigyelni. Beszélgetés motivációról, kudarcról és sikerről, tréner és futballista kapcsolatáról, játékosnevelésről.
null
– „Olyan kép van, aminek a címe: gólöröm? Ja, nem ide”. Az internet sztárja lett egy időre a szellemes kommentárral?
– A múlt hét végén rakta ki az egyik játékosom, Gellén Dávid azt a fotósorozatot, amelyet fényképész testvére készített róla, a portfólió apropóján kérdeztem ezt kommentben, amit eléggé felkaptak, pedig nem ez volt a cél, poénnak szántam mindössze. Jól sült el.
– Igen? Nem lett belőle sértődés?
– Nem. Dáviddal sokat viccelődünk azon, hogy áll éppen a gólokkal, a zrika amúgy is a mindennapjaink része. Minden valamirevaló csapatban elengedhetetlen a jó hangulat, a futballisták vevők a froclizásra, ami amúgy fordítva is működik.
– A sokat tapasztalt tréner eltűri tehát, hogy játékosai megvicceljék?
– Bírom. Teljesen normális. Ők is szúrnak, én is, persze megvan a határ, és a tiszteletnek is meg kell maradnia, de kellő humorral majd’ mindent lehet.
– Mennyire fontos, hogy egy edzőnek legyen humora?
– Anélkül baromi nehéz lenne ezt a sportágat űzni. A labdarúgás elsősorban élvezeti cikk; nem csak, mint áru, annak is az, aki műveli.
Ha egy klubban, egy csapatban ragyogó a hangulat, ha a játékosok szívesen töltik el az idejüket egymás társaságában, közösséget alkotva, az emeli a teljesítményt. A közösségi létnek alapvető része a humor, én legalábbis ebben szocializálódtam.
– Lehet ezt tanulni?
– A humort? Igen. Én az edzőimtől simán ellestem, hogy csinálják. Tornyi Barnabás tizenkét és tizenhét éves korom közt volt az edzőm, ő a szarkasztikus humor egyik legjelesebb képviselője, az neki a természetes közege. A szándékosan összekutyult szólások állandó utasításoknak bizonyultak: a „hátadzik a borsom”, vagy az „őrizzük meg a pánikot, semmi nyugalom” egyaránt.
– Magasabb szinten is ugyanilyen fontos lehet a humor, vagy ez azért alacsonyabb szinten a mindennapos?
– Magas szinten nem jártam, de a neten fellelhető edzésrészletekből, amelyek főként a tréning bevezető és levezető szakaszát mutatják meg, azt látni, minél magasabb szinten játszik valaki, annál jobban élvezi, amit csinál. Ezeken a videókon a topjátékosok gyermeki örömét látni, ahogy a legapróbb sikereket is képesek önfeledten megünnepelni, ezek azt mutatják nekem, nagyon élvezik azt, amivel foglalkoznak. Nálunk is az lenne a fontos, hogy élvezzék, hogy labdarúgók lehetnek.
– Mennyire lehet ezt élvezni most mohácsiként, az NB III sereghajtójában szerepelve?
– A mindennapjaink, az együtt töltött edzések pozitív hangulatban telnek. Ha a teljesítmény nem generál jó eredményt, azt hosszú távon persze nem lehet élvezni, az feszültséget szül, ettől még bizakodók vagyunk. Nehéz a mohácsi helyzetet pontosan lefesteni, az egy unikális öltöző. Nagyon erős személyes kapcsolatok jellemzik, régi barátságok, illetve vágyak, a megfelelés iránti, valamint, hogy megmutassák magukat másoknak is. Ritkán jártam olyan öltözőben, ahol nem azt lesik, hol tudnának több pihenőidőt ellopni, hanem egymást sarkallják a még több munkára, ettől még kétségtelen, nem alakult szerencsésen az ősz. De azért kétfordulós a rendszer, hogy lehessen javítani.
– Képes rá a csapat? Tizenegy pontra vannak a már bentmaradást érő helytől.
– Igen, abszolút hiszek benne. Nagyon messze voltunk az NB III-tól, amikor belefogtunk a munkába, a megye I és az NB III azért eléggé más szint. A megyében heti két-három edzéssel toronymagasan bajnokságot nyerhetsz, az NB III-ban, ha nem edzel ötöt, ha nem jut idő a pihenésre, ha nincsenek meg az utazási feltételek, nagyon nehéz a dolgod. Mégis azt láttam, a játék minőségét tekintve beleerősödtünk a bajnokságba. Kevésen múlt, hogy nincs most kétszer ennyi pontunk. De a hárompontos rendszerben ez a hátrány korántsem leküzdhetetlen.
– Az utolsó fordulók egygólos vereségei alapján nem is tűnnek annak a pofozógépnek, mint amelyik a félszezon első részében szedte be az ütéseket.
– Ha húsz forduló után hét pontot szerzel, nehéz pozitív képet festeni. Nemrégiben beszélgettem kudarcról és sikerről a sportvezetőnkkel, arra jutottunk, belebolondulsz, ha csak a végeredményt nézed, bár hosszú távon természetesen az számít. Ezért aztán pontokat kell szereznünk.
Van egy stabil játékunk, van, amit tudunk, de a nálunk szövetségi ellenőrként vizitáló, korábbi újpesti center, Kiss Sándor fogalmazta meg, csatár nélkül baromi nehéz ezt a játékot űzni.
– Az előző idényben ugyanakkor egy vereséget szenvedett mindössze a csapat huszonöt győzelem és két döntetlen mellett. Mármost ugyanez a csapat egy osztállyal feljebb egyszer nyert eddig mindössze és tizenötször kikapott. Hogy viselik ezt lelkileg a játékosok? Hogy egy éve még ők voltak a királyok, most meg zakók egymás után sorban.
– Nehéz lehet ezt feldolgozni, de erőteljesen próbáljuk sulykolni mindazt, amit jól csinálunk. Mérkőzéselemzéseknél úgy válogatunk, hogy egy hibára jusson három jó megoldás. Azért rendre érződött egyfajta belső akarat, hogy ha null öt volt is, legyen legalább egy gólunk, ezért rendesen meg is küzdöttünk. Ez persze sokkal nehezebb, a súlyos vereség elkerüléséért küzdeni, mint mondjuk a győzelemért, előbbit sokkal könnyebben hajlamos feladni az ember, de mi csak akkor bíráltunk, ha konkrétan feladták a srácok. Mindegy, hogy akarathiányból vagy gyávaságból. Ezt nem fogadjuk el. Ha jobb a másik, vagy ha hibázunk, azt igen. Összességében sikerült megőrizni a hitünket.
– Mennyire könnyű a mai fiatalokra hatni?
– Érzékenyebbek. Tököli Attilával láttam egy riportot, amelyben arról is beszélt, kellően csibészek-e a mai fiatalok. Egy másik probléma sokak szerint, hogy sok itthon az edzésmenő. Vegyítve a kettőt, számomra az a csibészség, ha ötszáz néző előtt is mersz kötényt adni, nem csak az edzésen cicázás közben. A külső körülményekkel való megküzdés a mai fiataloknál nem egyszerű, sok mindent kapnak készen. Ha valaki kétszer kimarad, az apuka már hívja is a másik klubot, hogy viszi oda a fiát, így azért nehéz. Sokat változott mindeközben a futball, sokkal okosabbak a mai fiatalok. Hetvenháromban még egy kézen meg lehetett számolni, hány egyetemista szerepel egy félamatőr csapatban, ehhez képest nem olyan rég volt olyan csapatom, amelyben a tizennyolc főből tizenöt főiskolára járt vagy oda készült. Könnyebb így a dolgunk, hogy az értelemre kell hatni. De meg kell tudni győzni a játékost, márpedig a felkészültségeddel tudod magad mellé állítani. Nem mindenkinél jön be, valaki okoskodásnak veszi. Ekkor jön el a klub felelőssége. Ha jelzem, hogy az illetőt nem tudom magam mellé állítani, jobb, ha lecseréljük, a klubvezető azonban nem támogat, úgy érzi, a játékos neki fontosabb, nem nyerhetsz.
– Mivel lehet őket leginkább motiválni?
– A motiváció nehéz ügy. Vita van arról, a külső vagy belső motiváció az erősebb. Van olyan tanulmány, amely szerint nincs olyan, hogy belső vagy külső motiváció, tényezők vannak, amelyek felerősítik a motivációs szintet. Én mégis azt gondolom, belülről kell fakadnia. Ettől még szükség van persze jó mondatokra, beszélgetésekre, amelyek erősítik a belső motivációt. Ez az edzői munka legnehezebb része.
A négy-négy-kettes játékot bárki össze tudja rakni, de azt elérni, hogy legyen kedve a játékosodnak belerúgni a labdába, nehezebb ügy. Valakinek ez ösztönösen megy, más sokat tanul érte, valaki meg nem érti, neki miért nem megy ez.
– Önnek mindig ment?
– Nyilván nem, mert úgy magasabb osztályig is eljutottam volna. Előfordul, hogy mellé nyúlsz, de olyan is van, hogy a közeg fárad bele abba, hogy te mindig többet és többet követelsz. Mindennap azért dolgozni, hogy jobb legyek, mint az előző nap voltam, fárasztó lehet, és volt, hogy ebben el is fáradt a kapcsolat. Előfordulhat, hogy valaki három éven át issza a szavaidat, aztán megutál, bemegy az elnökhöz, aki meg nem a játékost küldi el. Nálunk ezért sincs Alex Ferguson, mert nem teheted meg, hogy két-három évente kirúgod azt, aki már nem issza a szavaidat.
– A közvetlen viszony a játékosokkal is fontos vagy jobb inkább megtartani a három lépés távolságot?
– Lehet ezt vegyíteni. Mindenre van pozitív és negatív válaszlehetőség, személyiség kérdése. Marcelo Bielsa nem akar tudni arról, beteg-e otthon a gyerek, csak a foci érdekli, az is működik, ahogy az is, ha az edző partnerként kezeli a labdarúgót. Az egyensúlyt fontos megtalálni, hogy mikor kell pusztán csak követelned, és mikor érdemes empátiát mutatni. A demokratikus diktatúra amúgy, amit magamnak edzői hitvallásként megfogalmaztam. Kíváncsi vagyok mindenkire, de ha döntöttem, azt végig kell vinni, ha mégoly fájdalmas is. Érezni kell, mikor van szükség arra, hogy hátba verd, illetve mikor arra, hogy megsimogasd a másikat. Érintés ez is, az is, de micsoda különbség!
– Vágyott volna magasabb szintre is edzőként?
– Amikor az ember elkezdi, persze, hogy sokra vágyik. Hetvennyolcban lettem a szekszárdi sportiskola labdarúgója, tízéves koromban, aztán negyven évig maradtam. Az óvodásoktól az U19-ig minden korosztályban edzősködtem, az utóbbi tíz évben már felnőtt szinten is sokat. Azt vallom, plusz-mínusz egy, de körülbelül abban az osztályban leszel edző, amelyikben játszottál. Kell, hogy tudd, mi történik az öltözőben. S nem is az a legfontosabb, milyen szinten játszottál, hanem hogy jó játékos voltál-e. Múlt-e rajtad a csapat sikere. Az sem baj, ha játékosként megtapasztaltad, milyen bekerülni a felnőtt öltözőbe. Mert ki kerül be a felnőttbe? Aki a legjobb volt az utánpótlásban. De a felnőttek közt hirtelen a legutolsó senki leszel, ezt tudni kell lelkileg elviselni. A játékos a felnőtt csapatban találkozik először azzal, csak a teljesítmény dönt, nem menti meg a tehetsége. Ami a magasabb szintű edzősködést illeti, el tudtam volna képzelni magam valamelyik nagy akadémián, de amikor elkezdtek működni, azt mondták, túl fiatal vagyok hozzá, most meg már túl öreg. Szekszárdon NB II-es, NB III-as, közepes képességű futballista voltam, ezt tisztán láttam, de úgy gondoltam, az utánpótlásban trénerként messzebbre juthatok. Nincs azonban bennem hiányérzet. Amikor a szakdolgozatomat írtam, hazai és külföldi akadémiákat is tanulmányoztam, összehasonlító jelleggel, arra kíváncsian, miért jön ki nálunk olyan kevés labdarúgó a neveldékből. Mi a cél, kérdeztem itt is, ott is? Nos, ebbe a régióba ilyen és ilyen típusú játékos kell, ezen a piacon ők az eladhatók, ilyeneket próbálunk nevelni, mondták Németországban. A hazai akadémiai vezető meg azt találta mondani, a cél megnyerni az összes bajnokságot. Hát ez a különbség.
Melyik együttes esik ki a magyar élvonalból 2022-ben?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.