Opciók, érvek, ellenérvek a futballbajnokság lehetséges átalakításáról

A magyar labdarúgás első embere elmondta, hogy elégedett az őszi – emelkedő – színvonallal, de hozzátette, hogy a nézőszámok terén hiányérzete van. Ugyanakkor nagyon érdekes dolgot jegyzett meg a bajnokságról:

„Ami talán komolyan felmerül, hogy két kieső legyen vagy egy kieső, és az utolsó előtti játsszon az NB II második helyezettjével mérkőzést, és döntse el, hogy ki marad vagy pedig távozik az NB I-ből. És hát nagyon komolyan felmerül, hogy úgy alakítsuk át a lebonyolítás rendjét, hogy a háromszor 11 mérkőzés helyett legyen kétszer 11, és annak eredménye alapján legyen rájátszás, ahol van felső liga és alsó liga.”

Annak idején az úgynevezett dán modellt követtük, amikor átálltunk a 12 csapatot felvonultató, háromkörös versenyeztetésre, de a dánok azóta kétszer is változtattak: előbb felemelték 14 csapatosra a mezőny létszámát, majd visszaálltak a 12 csapatra, de két teljes kör (22 forduló) után kettéosztották a mezőnyt alsó- és felsőházra és a végén két csapat búcsúzik az élvonaltól. Talán ez az a modell, amit követni próbálunk, de ugyanez működik Szlovákiában és Ausztriában is.

Előnyei: Több minőségi mérkőzés, a rájátszásban nagyobb téttel bíró összecsapások is előfordulhatnának a nemzetközi kupás helyekért, valamint a kiesés elkerülésért küzdő csapatok között. Igazságosabb lenne a pályaválasztói jogok egyensúlya és a pénzügyi bevételek miatt is, hiszen nem mindegy, hogy egy csapat egyszer vagy kétszer fogadja egy évben a Ferencvárost.

Hátrányai: Megeshet, hogy ha 22 mérkőzés után szoros a tabella közepe, a végül hetedik helyen záró csapat több pontot szerezne a hatodiknál, miután könnyebb ellenfelekkel kellene összecsapnia a rájátszásban. Ez pedig nem nézne ki túl jól. Előfordulhat az is – főleg ha csak egy biztos kieső lesz –, hogy azok a csapatok, amelyek nem juthatnak már feljebb, de a kieséstől sincsenek veszélyeztetve, nem teljes odaadással állnak ki a mérkőzésekre az utolsó fordulókban. Persze ez egy nagyobb létszám középmezőnyénél is reális veszély.

A szlovák élvonal küzdelmeire főleg a DAC miatt figyelünk, de érdekes lehet a bajnoki lebonyolítás is (Forrás: DAC 1904 Facebook)

Az izlandi modell

Az északi országban részben az időjárás miatt, részben pedig amiatt, mert nem csak profik szerepelhetnek a bajnokságban, a 12 csapat kétszer találkozik egymással, mindenféle rájátszás és további csatározások nélkül. Ezt sok szempontból nem kellene követnünk.

Előnye: Megmaradna az a hagyomány, hogy minden párosítást csak egyszer rendeznek meg egy szezonban.

Hátránya: 22 mérkőzés nagyon kevés, semmilyen szinten nem készít fel a nemzetközi erőpróbákra. Kultúridegen.

A finn modell

A finn Veikkausliiga nagyon érdekes, hiszen ott is 12 csapatot találunk a legjobbak mezőnyében, de a kétkörös alapszakasz után egy ötmeccses rájátszás jön a hat-hat csapatra bontott alsó- és felsőházban.

Előnyök: Izgalmas végjáték a rájátszásban.

Hátrányok: Még mindig túl kevés mérkőzés. 27 összecsapás nem elegendő, annak idején a tizenhat csapatos, kétkörös bajnokság elleni egyik legfőbb érv is az évi harminc bajnoki száma volt.

Ez a lebonyolítás nyilván az időjáráshoz is van igazítva, Magyarországon az infrastruktúra engedné a több mérkőzést.

Finnországban kevés a bajnoki, ez nem a mi utunk (Forrás: Veikkausliiga.com)

A skót modell

A skót klubcsapatok hagyományosan erős és feszes bajnokságot játszanak egymással, igaz, hogy ők téli szünet nélkül. A 33 mérkőzésből álló alapszakaszt követően itt is kettéválik a mezőny és még öt-öt mérkőzést vívnak, ellentétes pályaválasztással, mint ahogyan a harmadik teljes körben találkoztak egymással a csapatok, így mindenki két meccset játszik otthon és idegenben is az ellenfeleivel. A bajnokság végén az utolsó helyezett búcsúzik, az utolsó előtti selejtezőre kényszerül. Ugyanez a modell működik Észak-Írországban is.

Előnyök: Egész évben futball! Lassan a magyarországi infrastruktúra is elbírná ezt, noha még van egy-két pálya azért, ahol télvíz idején nehéz meccset rendezni (például Kecskemét), de egyre jobb irányba mennek a dolgok ezen a téren.

Hátrányok: Ha a 22 mérkőzésre azt mondtuk, hogy kevés Izlandon, a 38 talán már a másik végletet jelenti, arról nem is beszélve, hogy nem sokan szeretnének évi négy FTC–Újpestet, amely adott esetben a kupa révén évi öt (Szuperkupával pedig hat) is lehet. Ha abban bízunk, hogy a Ferencváros rendszeres európai csoportkörös szereplő lesz, tényleg extrém mennyiségű mérkőzése lenne, és igen, a Celtic és a Rangers zokszó nélkül elbírja ezt, de a magyar csapatok – most még – nem.

Mi legyen a kiesőkkel?

Sokszor mondják a magyar futball szereplői, hogy az OTP Bank Liga azért is kegyetlen, mert aránytalanul sok a két biztos kieső a szezon végén. Ezért felmerül időről-időre, hogy egy biztos kieső mellett a bajnoki 11. helyezett csapjon össze az NB II másodikjával az élvonalbeli indulásért. Ez jó elgondolásnak tűnik, de sokszor annyira nagy a szakadék az élvonalbeli és másodosztályú csapatok között, hogy akár egyoldalú is lehet ez a párharc. Ráadásul versenyegyenlőséget sértene, hogy a magyar játékpercek támogatottsága miatt az NB II-es csapatok általában színmagyar kerettel játsszák végig a szezont (kivéve például a mostani Győr), az idény végén szembetalálhatják magukat egy légiósokkal megerősített élvonalbeli gárdával. Nem volna igazságos, ha az idény legfontosabb meccsének ilyen feltételek mellett kellene nekivágniuk.

2023 tavaszán a Honvéd végzett a 11. helyen, hamarosan ez már nem jelent automatikus kiesést? (Forrás: infostart.hu)

Lehet-e újra 16 csapat?

A szurkolók régi vágya még a 16 csapatos első osztály, de ez a következő években, sőt talán évtizednyi távlatban nem tűnik reálisnak. Hosszabb távra kell berendezkednünk a 12 csapatra, hiszen az összes alatta épülő bajnokság létszáma csökken, csökkent az utóbbi időben, a 20 csapatos NB II-ből két év alatt lehetett volna egy 16 csapatos élvonal és egy ugyanilyen létszámú másodosztály, de így, hogy a következő évtől a Merkantil Bank Ligában is 16 klub indul, nehéz elképzelni, hogy az élvonalban létszámemelés következik be, nem beszélve annak minőségéről. Igen, probléma, hogy tradicionális nagy múltú és nagy lélekszámú városok nem tudnak NB I-es csapatot delegálni és problémás lehet a földrajzi lefedettség is, hiszen a mezőny egynegyede budapesti (de volt ennél nagyobb fölénye is a fővárosnak), míg Borsod és Fejér vármegyék két-két klubot is delegálnak, amivel a mezőny felét már kipipáltuk.

A tömegesítés (nézőtéri és utánpótlás egyaránt) szempontjából nyilván jó lenne, ha olyan nagyvárosok, mint Pécs, Szeged vagy Győr legalább közepes élvonalbeli csapatot tudna felvonultatni, de látható, hogy ezt saját jogon kell kivívniuk, sokszor a nulláról építkezve. Amíg ez nincs így, addig az ország nagy része kénytelen a televízión át követni a legmagasabb honi osztály történéseit és várni arra, hogy valóban lesz-e átalakítás a közeljövőben, és ha igen, milyen formában.