Őrült futam Sao Paulóban – utózöngék a Brazil Nagydíjról

Őrült futam Sao Paulóban – utózöngék a Brazil Nagydíjról

2022. nov. 18.

Azt hiszem a csapatvezetőktől a szurkolókig minden, a Formula–1 körül legyeskedő embernek, szüksége volt néhány napra ahhoz, hogy feldolgozza a háromnapos Brazil Nagydíj történéseit. A hétvége annak ellenére is mozgalmasnak bizonyult, hogy a Brazíliában felszínre került konfliktusok már hetek, sőt talán hónapok óta érlelődő feszültségek eredményei.


A „sprinthétvégék” sajátossága, hogy minden napra jut valamilyen kvalifikációs vagy pontszerző esemény, ennek különösen jó terepe a brazil pálya, melynek klimatikus viszonyai gyakran fenyegetnek a szokásostól eltérő körülményekkel. Idén sem maradt el az eső, amely alaposan megkeverte a kártyákat az időmérőn.


Esős péntek

Amíg a Q1 és Q2 nedves, de dinamikusan száradó körülményei között a megfelelő keverék kiválasztása, valamint annak felmelegítése jelenthetett kihívást, addig a Q2 és a Q3 közötti lélegzetvételnyi szünetben sűrűsödő esőfelhők újfent csapadékot jósoltak a zárószakaszra. Központi kérdéssé vált ennek köszönhetően, vajon lesz-e lehetőség egy slickeken futott gyorskörre vagy az esős abroncsokon dől el a pole pozíció sorsa.


A megmaradt tíz versenyzőből egyedül Charles Leclerc és a Ferrari választotta az átmeneti esőgumikat, amely azonban hibának bizonyult, hiszen az eső éppen annyit késett, hogy a mezőny megtehessen egyetlen kört a slickeken. Helyzeti előnybe az került, aki elsőként kezdhette meg a mért körét, így Kevin Magnussen szerezte meg élete és a Haas F1 Team története első rajtelsőségét.


Magnussen pontos vezetése és mérsékelt kockázatvállalása (késői fékpontok megtalálása) mellett olyan teóriák is napvilágot láttak, melyek szerint a Haas kasztnija a szokásos kettő helyett három elemből áll, ami segítheti a csapat eredményes szereplését esős körülmények között. Jóllehet az eleredő eső minden bizonnyal önmagában is eldöntötte volna a későbbi végeredményt, végül George Russell, a hétvége későbbi főszereplője kicsúszásának köszönhetően piros zászlóval szakították meg a kvalifikációt. A felfüggesztést követően még az egyébként pocsék körrel rendelkező Sergio Pérez és Lewis Hamilton mérte fel a pálya állapotát, ám mért körre már nem szánták magukat.


auto_altKevin Magnussen (jobbra) és Felipe Massa (balra) a rajtelsőségért járó Pirelli-abronccsal. Fotó: Formula.hu


Noha a sprintversenyt Magnussen kezdte az élről, gyanítható volt, hogy a száraz aszfalton nem fogja tudni sokáig megtartani a vezető pozíciót, amelyet Max Verstappen könnyedén vett el tőle. Verstappen ráadásul igen komfortosan érezhette magát, hiszen a közepes keménységű keveréken rajtolva – úgy tűnt – előnyben lehet a kivétel nélkül lágy abroncsokat választó vetélytársaival szemben. Nem így történt.


A Magnussenen könnyűszerrel átgázoló Russell, Sainz és Hamilton egyaránt levadászta a kétszeres világbajnokot, aki így mindössze a negyedik helyen ért célba. Russell ellenben megszerezte első sprintgyőzelmét a szezon utolsó futamain újra csillogó „ezüstnyilak” számára, miközben Sainz öthelyes rajtbüntetése miatt Hamilton szintén az első sorból várhatta a vasárnapi főfutam izgalmait.


Távozó világbajnokok és ambiciózus csapattársaik

Az élen haladókon túl a középmezőny is mozgalmas szombatot tudhatott magáénak, a dolog pikantériáját pedig a csapattársak közti csatározások adták. Előbb a verseny elején még pontszerző helyen köröző Alpine pilótái találtak egymásra az első körben két alkalommal: egyfelől a négyes kanyarban Esteban Ocon terelte le a pályáról Fernando Alonsót, majd a spanyolok kétszeres világbajnoka előzési manővere során találta el a francia hátsó abroncsát a 14-esben, melynek köszönhetően Alonso autójának szárnya komolyan megtört. A versenybírák által hibásnak ítélt pilóta (öt másodperc időbüntetésben részesült) sem a futam alatti rádióüzenetben, sem pedig az azt követő interjúban nem fogta vissza magát. Előbb Oconra mint öreg barátunkra hivatkozott, majd később kifejtette, hogy a hungaroringi és dzsiddai esetet követően idén már harmadszor lépte át a határt a francia pilóta. Az interjú során a szezon közben az Aston Martinhoz aláíró versenyző elmondta, vigasztalja, hogy csupán egy további verseny maradt az Alpine volánja mögött – kérdés, hogy a szintén nem könnyű természetéről ismert Lance Stroll-lal hogyan találják meg a közös hangot.


auto_altAlonso (balra) és Ocon (jobbra) idén (is) többször kerültek képernyőre keménységükkel. Fotó: PlanetF1


A kanadai pilóta ugyanis szintén szélesre terelte csapattársát Sebastian Vettelt, aki – az idén – tőle megszokott nyugodtsággal konstatálta Stroll manőverét. A stewardok ellenben nem voltak ilyen nagyvonalúak és tíz másodperc időbüntetéssel marasztalták el a fiatal pilótát. A késői kormánymozdulat megítélését súlyosbíthatta, hogy nemrég egy hasonló kései irányváltás során Austinban Alonso futott rá az Aston Martinra, melynek köszönhetően komoly piruettet mutatott be a spanyol.


A két makacs és szókimondó pilóta jövő évi együttműködése kapcsán szinte borítékolható néhány botrányos megnyilvánulás és összezörrenés.


Ricciardo és Magnussen összeakadása, Verstappen–Hamilton ütközése

Az eseménydús pénteki és szombati napok után sejthettük, hogy izgalmakkal teli vasárnap vár ránk, amely nem is maradt el a várakozásoktól. A rajt szinte zökkenőmentesen zajlott, egyedül Lando Norris nyert egy pozíciót Leclerc kárára, ám az első kanyarban feltorlódó Red Bullokon nem tudta magát áthámozni. A hetes kanyarban Daniel Ricciardo pöckölte meg a pénteki nap hősének számító Magnussent, aki a pályáról hátrafele kigurulva telibe találta az ausztrál pilótát, véget vetve mindkettejük versenyének. Az eset hatására a felügyelők pályára küldték a Bernd Mayländer vezette safety cart, Ricciardót pedig háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a következő futamra.


Az újraindítást követően Hamilton és Verstappen akadt össze a kettes kanyarban, a bírák pedig – noha mindkét pilótát felelősnek ítélték – végül Verstappenre róttak ki öt másodpercnyi büntetést. Az esetet követően Verstappennek új első szárnyra volt szüksége, míg Hamilton oldalsó terelői és padlólemeze is könnyebben sérült, ráadásul egészen a nyolcadik helyig esett vissza. A balesetet követően Norrist Leclerc próbálta előzni a hatos kanyarban, azonban a brit pilóta alatt megcsúszó McLaren kipördítette a Ferrarit, amely így a falba csapódott, kész csoda, hogy a monacói – új orrkúppal – folytatni tudta a versenyt. A hétvége során gyomorrontással küzdő Norris szintén öt másodperc időbüntetést kapott.


A mezőny közepére és végére visszaesett toppilóták felzárkózása miatt tulajdonképpen a verseny egésze mozgalmasnak bizonyult, ám az események az 53. kör után gyorsultak fel ismét. Norris sebességváltója mondott csütörtököt, melynek hatására újra Mayländerék „álltak az élre”, ha csak rövid időre is. A verseny újraindítása előtti szokásos procedúra során a versenyigazgatóság elengedte a körhátrányban lévő pilótákat, akik ezzel a mezőny végére kerültek, ugyanakkor a kiírás szerint csupán a Williams pilótapárosát eresztették el, Cunoda Juki egy bizarr rendszerhibának esett áldozatul, a japán versenyző azonban rendkívül sportszerűen az egész mezőnyt elengedte a célegyenesben.


Affér a Red Bull Racing háza táján

A leintésig Hamilton nem tudta megtámadni Russellt, aki így szombat után vasárnap is diadalmaskodott, ráadásul a leggyorsabb körért járó pontot is megszerezte, így maximalizálva a Mercedes pontjait, tovább csatázva a konstruktőri második helyért. A dobogó harmadik fokára Sainz állhatott fel, míg a csapatot a pozíciócserére hasztalan kérlelő Leclerc a negyedik lett. A Ferrarik mögött a remek formának örvendő Alonso futott be, akit a két Red Bull-pilóta követett Verstappen, Pérez sorrendben.


A mexikói pilóta szerencsétlenül járt a biztonsági autós időszakban, ugyanis kopott közepes keverékeken futott, amelyet a hátulról érkező pilóták ki is tudtak használni, köztük a csapattársa, Verstappen is. A holland ugyanakkor arra kapott engedélyt a csapattól, hogy Alonsót és Leclercet megelőzve segítse Pérezt a világbajnoki második hely megszerzésében. azonban végül még az Alpine-on sem tudta magát áthámozni. Annak rendje és módja szerint Gianpierro Lambiase, Verstappen versenymérnöke meg is kérte a pilótát a helycserére, ám a holland ezt mereven visszautasította, utalva arra, hogy megvannak a saját indokai erre, amelyek mellett ki is áll. Pérez nyilvánvaló csalódottságának hangot adott a csapatrádión, ahol nyíltan kikelt Verstappen ellen, aki ezzel – Pérez szerint – „megmutatta milyen is valójában”.


Az eset kapcsán a csapatfőnök, Christian Horner és a Red Bull nagyhatalmú tanácsadója, Helmut Marko is elutasította a holland viselkedését, majd a csapat magára vállalta a felelősséget.


auto_altGeorge Russell a leintést követően könnyeivel küszködve ünnepelt. Fotó: The Independent


A közösségi médiában szinte a leintést követően spekulálni kezdtek a Verstappen által említett okokról és sokan a Monacói Nagydíj kvalifikációját hozták fel, amikor Pérez a második gyors körében falnak csapta az autót elvéve a lehetőséget a javítástól. A kikerült felvételek és elemzések alapján kétségtelenül szokatlan gázadással operált Monacóban a mexikói, azonban nehezen hihető, hogy a harmadik helyen állva kockáztatta volna az autója épségét, különösen Leclerc 2021-es esetéből okulva.


Szezonzáró Abu-Dzabiban

Természetesen az ügy ezzel biztosan nem zárul le, azonban Verstappen az utolsó versenyen tehet azért, hogy Pérez végül megszerezze a bajnokság második helyét, ahogy a szurkolók szimpátiáját is újra megnyerheti a maga számára. A következő hétvégén zárul a Formula–1 2022. évi szezonja, amelynek utolsó nyitott kérdései, hogy vajon Leclerc vagy Pérez fut be a második helyen, illetve a Ferrari vagy a szezon utolsó futamaira magára találó Mercedes csípi el a konstruktőri ezüstérmet. Az azonban biztos, hogy a Sao Pauló-i Nagydíj izgalmait nehéz lesz megismételni Abu-Dzabiban.


Kiemelt kép: telex.hu

Szerző

Kovács István

Kovács István

Kovács István

A Büntető.com vendégszerzője.