Őserővel rendelkező brazil cselkirály érkezik a Real Madridba

Őserővel rendelkező brazil cselkirály érkezik a Real Madridba

2024. máj. 17.

Nyártól a Real Madridnál folytatja pályafutását Endrick, a brazil labdarúgás egyik legnagyobb reménysége. A támadó a Palmeirasban 17 évesen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, idén pedig a brazil válogatott színeiben Anglia és Spanyolország ellen is eredményes volt. Érdekes kérdés lesz, hogy miként tud majd beilleszkedni madridiak világsztárokkal teli csapatába.


Endrick már 15 évesen a Palmeiras U20-as keretéhez tartozott, 16 esztendősen pedig bemutatkozhatott a felnőttek között a bajnokságban, ahol negyedik mérkőzésén csereként beállva duplázott az Athletico Paranaense ellen. Az első kezdőként játszott bajnokiján a Fortaleza ellen is betalált, összesen hét találkozón lépett pályára, így aktív részese lehetett a csapat bajnoki győzelmének. A tehetsége már akkor szemet szúrt minden szakember számára, a több kérő közül a játékos és a klubja a Real Madrid ajánlatát fogadta el.


A 2023-as év álomszerűen alakult Endrick számára: 31 bajnokin 11 gólt szerzett, amivel tizedik volt a góllövőlistán és ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Palmeirasszal. Óriási elismerésként 2023 novemberében Kolumbia ellen debütált a brazil válogatottban is. 2024-ben jóval szerényebb mutatókat produkál, mert a bajnokságban még nem szerzett gólt hat fellépése alatt, de Sao Paulo állam bajnokságában és a Libertadores-kupában kétszer eredményes volt, a válogatottban nyújtott teljesítményéről pedig már világszerte mindenki tudomást szerzett.

 

A stílusa passzol a Real Madridéhoz

Endrick játékstílusa egészen egyedi. A fizikai ereje bámulatos a korához képest, nincsen még 18 éves, de pattognak le róla a védők a brazil élvonalban. Mintha a testzsírszázaléka-értéke nem lenne tökéletes, még szálkásítani lehet az alkatán, ami által még robbanékonyabbá válhat, de az ereje már most lehengerlő. 173 centiméter magas, ebből adódóan a fizikumát nem a kapu előtt kamatoztatja – a fejjátéka a gyengébbek közé tartozik a ligában –, hanem a zseniális képességeit kihasználva a labdavezetések és cselezések során. Az fbref.com adatai szerint a az öt topliga utáni 14 legerősebb bajnokságban játszó csatárok első két százalékában van progresszív labdavezetés tekintetében, és a sikeres cselek számában is abszolút az élmezőny tagja. A gyorsasága is bámulatos, különben ezeket a szólókat nem tudná végrehajtani.


Ebből a szempont kiváló döntés volt, hogy a Real ajánlatát fogadta el, mert a sztárklubok közül a madridiak játéka kompatibilis leginkább ezzel a stílussal. 


A Real jóval mélyebben védekezik, mint a többi európai élcsapat, ezáltal sokkal több terület van a támadók előtt, hogy a védelemre rávezessék a labdát. Ebben a legjobb jelenleg Vinícius Júnior, az ő esetében jól látható, hogy miként teljesedett ki a karrierje Madridban. Endrick hasonló képességekkel rendelkezik, de ő sokkal hatékonyabban képes centrális területeken is nagy lendülettel rávezetni a védőkre a labdát és elmenni mellettük, míg Vinícius ezt a bal szélen tudja tökéletesen megtenni – erősebb ellenfelek ellen és a Bajnokok Ligájában is.


Fontos megemlíteni, hogy Viníciusnak is szüksége volt három évre, hogy kiteljesedjen a Realban. Ő is 18 évesen érkezett és bár rengeteg cselt megcsinált a kezdetektől fogva, le tudta rázni magáról a védőket, de az eredményesség hiányzott tőle. A 2021–2022-es idény hozta meg a változást, ettől kezdve tudott a kapu előtt is olyan döntéseket hozni, amelyekkel gólokkal, gólpasszokkal segítette csapatát. Endrick esetében még fontosabb lesz, hogy a kapu előtt mennyire lesz hatékony, hiszen ő kilences. Mégpedig olyan csatár, aki az összjátékból kevésbé veszi ki a részét, nincs sok passza – persze e téren is fejlődhet még, 2023-ban nem volt gólpassza sem –, nagyon fontos lesz, miként kerül majd helyzetbe, és azokat hogyan tudja kezdetben befejezni, mert ez a két aspektus határozza meg, hogy mennyi szerepet kap a világ egyik legerősebb támadósorában.

 

2024-ben több szempontból is visszaesett a teljesítménye

A góltermése 2023-ról 2024-re alaposan visszaesett, és ennek a legfőbb oka, hogy sokkal rosszabb pozíciókból próbálkozik. A 2023. évi bajnokságban a lövései 15 százalékából született gól, addig idén csupán nyolc százalék ez az arány, mindez úgy, hogy a lövéseinek a száma nem növekedett, tehát nem arról van szó, hogy mindenhonnan is ellövöldözi a labdákat, mert közben ő lett az első számú sztár a Palmeirasban.


Mélyebben védekeznek ellenük a csapatok, több védő van közte és a kapu között mikor kísérletezik, és átlagosan négyméterrel messzebbről is teszi mindezt, ezért kevesebb az esély a gólra. De a pontossága is romlott, mert hiába lő közel ugyanannyit idén, 90 percenként eggyel kevesebbszer talál kaput, ami óriási különbség – igaz, a 2023-as bázisérték nagyon magas volt, e tekintetbe a liga hatodik legjobbja volt. A rúgótechnikája egészen pazar, a 16-oson kívülről is sok gólt szerzett, elképesztő erő van a lábában és a lövéseiben is, de csak onnan nem lehet nagyon sok gólt szerezni. A cselezési hatékonysága is visszaesett 45 százalékról 40-re, pedig alig vállal több cselt, mint 2023-ban.

 


Döbbenetesen erős támadók közé érkezik – de lehet, hogy csak a kispadra

Ez a Realnál nem fog beleférni, mert óriási konkurenciaharc lesz azzal, hogy megérkezik minden bizonnyal Kylian Mbappé, és Rodrygo, valamint Vinícius is maradnak, valamint vételi opciója van a csapatot a duplájával a BL-döntőbe segítő Joselura is a klubnak. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy miként lesz fontos láncszeme már a következő szezonban Endrick a Realnak. Nem zárható ki, hogy következő két idény valamelyikében kölcsönben is fog szerepelni valamely topligás együttesnél. Carlo Ancelotti irányításával több fiatal is szép fokozatosan épült be a gárdába, először csereként volt kulcsszerepük, majd kezdőkké váltak, mint Rodrygo vagy Eduardo Camavinga, az olasz mesternek ez régen nem volt az erőssége, de mostanság e téren is kiváló.


Még 2022 decemberében jelentették be, hogy a Real Madrid legkevesebb 35 millió euróért szerződteti a Palmeirastól az akkor még csak 16 és fél esztendős Endricket. A fiatal csatár a 18. születésnapját követően 2024 júliusától csatlakozik a 14-szeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes klubhoz.


A két időpont között az ára jelentősen növekedhet a szerződés értelmében a jó teljesítménye esetén, végül akár 60 millió euróba is kerülhet a spanyoloknak. 


Azáltal, hogy 20 találatnál jár a Palmeirasban, további tízmillió eurót kap a brazil klub, mert gólonként jár nekik 500 000 euró. A válogatottban való bemutatkozás és gólja(i) miatt is további 2,5 millió euró érkezik majd a brazilok számlájára, így most 47,5 millió eurónál tartunk.


Endrick a nyári Copa Américán szereplő brazil válogatottban is helyet kapott, ami nem meglepő azok után, hogy tavasszal az angolok ellen a Wembley-ben, míg a spanyolok ellen a Santiago Bernabéuban is betalált. Az Independiente del Valle elleni, csütörtöki Libertadores-kupa-mérkőzésen azonban megsérült a jobb lába (egy ártalmatlan irányváltásnál), így a 60. percben le kellett cserélni. A fiatal játékos az arcát a kezébe temette, amikor lehozták a pályáról, egyelőre még nem tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia. Óriási dráma lenne, ha emiatt lemaradna a Copa Américáról és a Real Madriddal nem tudná elkezdeni a nyári felkészülést.

Kiemelt fotó: Getty Images

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.