„Otthon általában választás elé állítanak: tanulás vagy sport. Én meg nem akartam választani” – interjú az amerikai egyetemi bajnokságban futballozó Nagy Tamással

– Rendszeresen vlogolsz a TikTok-oldaladon, és az egyik videódban megjegyezted, az álmod volt, hogy Amerikában tanulj és focizz, és hogy nyolc hónap alatt sikerült az álomból valóságot teremteni. Hogyan? 

– Édesapám nagy futballrajongó, ami rám is átragadt, és már négyévesen elkezdtem focizni. Azt nem mondom, hogy azóta, de jó ideje vágyként fogalmazódott meg bennem az Egyesült Államok egyetemi rendszerében sportolni és tanulni. Azért abban, mert idehaza általában választás elé állítanak: tanulás vagy sport. Én meg nem akartam választani. Úgyhogy elkezdtem az interneten a lehető legtöbb információt összeszedni. Kiderült, többlépcsős folyamatban juthatok el az Államokba. Egyrészt át kellett mennem az amerikai érettséginek megfelelő SAT-teszten. A vizsgát Budapesten kellett letennem írásban, ugyanaz, amit az amerikai diákok is megcsinálnak, van benne írás, olvasás, szövegértés, matek, hosszú vizsga, nem is sikerült elsőre elérnem azt a pontszámot, amit másodjára igen. Volt emellett egy másik, online vizsga is, ami közben kamerával figyeltek, azon négyszer elbuktam, de nem adtam fel, ötödikre sikerült.

– Honnan ez a fajta elszántság, akarat, ambíció?

– A szüleim is mindig keményen dolgoztak azért, hogy jó sorunk legyen, lehet, tőlük örököltem. Másrészt otthon nem láttam jövőképet. Pedig a futball volt a mindenem. Tatabányára jártam iskolába, Komáromban fociztam, Újpesten futsaloztam. A reggeli komáromi edzések után suliba mentem, keddenként és csütörtökönként délután ugyancsak az NB III-as csapattal edzettem.

Heti kétszer jártam fel Budapestre tréningezni, hétfőnként meg futsalmeccseken játszottam. Édesapám jött értem, hazaértünk éjjel fél kettőre, másnap meg kezdődött minden elölről.

– Kímerítő.

– Az, de idővel beleszerettem a sok és kemény munkába. Eközben készültem a magyar érettségire és az SAT-vizsgára, jártam angoltanárhoz. Anyu matektanár, részben ő segített felkészülni. Szerencsére nem volt feltétel Amerikában a magas szintű angoltudás. 2020 augusztusa óta élek New York államban, az elején küzdöttem a nyelvvel, de érdekes, akkor sem nevettek ki soha, nem piszkáltak miatta. Ha háromszor kellett valamit újrafogalmaznom, hogy megértsék, mit akarok, türelmesen vártak. Ma már persze folyékonyan beszélek angolul.

– De ott tartottunk, hogy itthon nem volt jövőkép.

– Bozsik Péternél edzettem Komáromban, de nem kaptam sajnos lehetőséget. Fájt, bár lehet, neki volt igaza, és nem álltam még készen a felnőtt futballra. Pedig nagyon sok munkát beletettem abba, hogy ha csak tizenöt percre is, de megmutathassam, mit tudok. Úgyhogy egyre gyakrabban gondoltam arra, Amerika más világ, meg kell próbálni eljutni oda. Az egyik Netflixen vetített, az egyetemi életet bemutató sorozat is azt súgta, remek lenne ott élni. 

– Mi fogott meg leginkább az Egyesült Államokban?

– Az emberek, a habitusuk, a viselkedésük, a pozitív szemléletük, a sportszeretetük. Megtapasztalva a valóságot, mondhatom, az egyetemi élet nem olyan, mint a filmben. Annál is jobb.

– Azt is elmondtad az egyik TikTok-videódban, több tízmilliós költség amerikai egyetemen tanulni. Hogyan jött össze a tandíjra való?

– Ahhoz, hogy Amerikában egyetemre mehess, temérdek pénz kell. Ezért is kezdenek el sokan már a gyerek születésekor takarékoskodni, és egy számlára havonta vagy évente egy bizonyos összeget átutalni, hogy mire eljut abba a korba, összejöjjön a továbbtanulásra való. Ha ez nem is, hasonló segítség, főként a keresztapám jóvoltából megadatott, ami persze korántsem lett volna elég arra, hogy mind a négy évemet finanszírozza. Jól tudtam, ha felvételt nyerek, szükségem lesz tanulmányi és sportösztöndíjra is, mindemellett pedig munkát kell találnom.

Takarítóként kezdtem, tisztítottam szőnyegeket, cipeltem bútorokat, konyhán is besegítettem, jelenleg könyvtárban dolgozom, hogy fizetni tudjam a tanulmányaimat.

Munkalehetőség szerencsére van, az egyetem többféle opciót kínál azoknak a diákoknak, akik dolgozni szeretnének. Ahhoz persze, hogy felvegyenek, kellett, hogy focizzak, valamint hogy az amerikai edzőm a csapatában akarjon tudni. Küldtem felvételeket, teljes meccset és összefoglalót is, a látottakat kint alaposan kielemezték, ahogy bizonyára a szakmai stábbal tartott online meetingünket is. De rengeteg egyetemnek elküldtem a felvételeket, jött olyan válasz is, hogy mehetek, húszezer dollár egy évre a tandíj. Több, mint hétmillió forint. Ment az ajánlat a kukába. Máshonnan azt a választ kaptam, a posztomra megvannak az emberek. A több jó ajánlat közül azért lett a Roberts Wesleyan a nyerő, mert azt éreztem, valóban engem szeretne megszerezni az edzőm, plusz nagyon családiasnak tűnt az intézmény. Az életben az a legfontosabb, hogy boldog légy, de ez az állapot csak úgy érhető el, ha a megfelelő emberek vesznek körül. Ez immár a harmadik évem a Wesleyanen. Az első évemben még Covid volt, a másodikban jól teljesítettem, az iskolapadban és a pályán is, a harmadikban szintén: a tizenhat gólom mellett tizenegy gólpasszt jegyeztem. 

képaláírás

– Ez egy keresztény magánegyetem, te magad is vallásos családból származol?

– Igen, de a vallásosságomat sokkal mélyebben élem meg azóta, hogy kijöttem. Jobban hiszek Istenben, Bibliát olvasok. Nem kell azonban vallásosnak lenned ahhoz, hogy erre az egyetemre járj, még csak kereszténynek sem. Befogadó, sokszínű az egyetem, akárcsak Amerika. Elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Ha keményen dolgozol, elismernek, és segítenek abban, hogy még többet elérj. A lehetőségem megmaradt arra, hogy otthon folytassam a tanulmányaimat, mert felvettek az ELTE-re, de egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam az Egyesült Államokat. 

– Hogy azért futballozzunk is, játszottál Felcsúton, Budaörsön, az Aramis és az Újpest futsalcsapatában. Mégsem láttál esélyt az előrelépésre?  

– Ettől még nagyon sokat köszönhetek a Főnixnek és a Puskás Akadémiának is. Ha nem is lebegett előttem kristálytiszta jövőkép, lehet, egy-két éven belül pályára léphettem volna a Komárom első csapatában. Két hónapja pedig írt az újpesti futsalklub elnöke, hogy meddig tervezek kint maradni. És bár Póta Balázs irányításával nagyon jól éreztem magam a csapatban, egyelőre nem szeretnék hazatérni. 

– Akkor sem, ha végre újra „Nagynak” hívnának, és nem „Náginak”?

– Próbáltam én elmagyarázni, hogyan ejtsék a nevem, hiába. Elfogadtam, hogy Nági vagyok. A meccseinket amúgy streamen élőben lehet követni, édesapám és keresztapám soha egyetlen egyről sem marad le, noha magyar idő szerint hajnali kettő a kezdés.

– Hogyan épül fel az egyetemi bajnokság, amelyben a Wesleyan is szerepel?

– Három osztályt különböztetnek meg, de a divíziók nem feltétlenül erősorrendet jelentenek, inkább pénzügyi alapon jelentkezik a különbség, a költségvetések szerint. Mi a Division 2-ben szerepelünk, ehhez képest a felkészülésben győztünk le első osztályú egyletet is. Kaptam amúgy ajánlatot első osztályban szereplő egyetemtől, addigra azonban rábólintottam a Wesleyan ajánlatára. Az pedig különösen jó érzéssel tölt el, hogy immár én tudok másnak segíteni: három hónapja megkeresett egy magyar srác, tudok-e segíteni neki abban, hogy Amerikába kerüljön. Nemrégiben írta meg, hogy Floridából kapott ajánlatot, és hogy mennyire hálás. Örülök, hogy sikerült neki.

– Őszintén, milyen szintet képvisel a Wesleyan, illetve az egyetemi liga?

– Ami különbséget érzékelek, hogy a csapatunkba a világ minden tájáról érkeztek játékosok, van brazil, kanadai, spanyol, chilei, panamai, mexikói, angol, walesi csapattársam, mindenki más futballkultúrában nevelkedett, így sok mindent el lehet lesni a másiktól. Másrészt pedig a tempó sokkal nagyobb, mint amiben odahaza részem volt. Kevesebb a labdabirtoklás, direktebb a futball, amit meg kellett szoknom, mert én éppen hogy azt szeretem, ha magunknál tartjuk a labdát.



Egyre inkább ki tudom ugyanakkor használni a gyorsaságomat. A játék kifejezetten kemény, egy mexikói védő szemrebbenés nélkül odavág, amit a játékvezetők általában hagynak.

– Direkt játék, direkt kérdés: a harmadosztályú Komárom megverné az egyetemi együtteseteket?

– Nem. Szerintem legalábbis nem. De jó lenne összemérni a tudásunkat. 

képaláírás

– Fejlődtél a játéktudást tekintve?

– Rengeteget. Technikailag is, a futómennyiséget és a gyorsaságomat tekintve meg végképp. Az edzések borzasztóan kemények, nem lehet lazsálni. Szezon közben odafigyelnek azért a pihenésre, a felkészülés időszakában viszont mindig napi kettőt edzünk, előfordult, hogy huszonegy napon át szabadnap nélkül tréningeztünk. Azután döntött úgy a mester, egyet pihenhetünk. Eszméletlenül jó az infrastruktúra, a regenerálódásra számos lehetőség nyílik, felkészült szakemberek segítenek benne. Sajnos volt egy porcsérülésem, meg is műtöttek, de jól jöttem belőle vissza, ezt bizonyítja a tizenhat gólos idényem. De vívok meccseket az egyetemi bajnokságon túl is: Rochesternek van egy öt az öt elleni bajnokságban játszó kispályás csapata, megkeresett az edzője, a próbajáték után leigazoltak, azóta is játszom a csapatban. Az egyetem szerencsére segítőkésznek bizonyult, elengedett, addig futballozhatok kispályán, míg el nem kezdődik a hivatalos felkészülés az egyetemi bajnokságra. Itt minden sport szezonális, a mi NCAA 2-es bajnokságunk szeptembertől december közepéig tart, előfordul azonban, hogy heti három mérkőzést játszunk. Augusztus elejétől már csak a bajnokságra készülünk, de a január és május közti időszak is edzésekkel telik. Nyáron szerepelhetsz bármilyen klubcsapatban, de nem profi ligában.

– Vannak még a futballal kapcsolatos nagyszabású terveid?

– Hogyne. Szeretnék profivá válni, pályára lépni az MLS-ben, de a határ a csillagos ég. 

– Az MLS is draftol…

– De csak Division 1-es iskolákat figyel. Kérdezték is tőlem sokan, miért játszom még mindig Division 2-es egyetem csapatában, hát azért, mert ennek vagyok a hallgatója, itt mindvégig nagyon segítőkészeknek bizonyultak velem szemben, nem tartanám etikusnak, ha eligazolnék. Harmadéves vagyok, itt diplomázom majd, sőt felvetették, maradjak az ötödik évre is, úgy megszerezhetem a mesterdiplomát, és közben segíthetem a csapatot. Sportmenedzsment és marketing szakon tanulok, emellett edzőnek is, így ha minden jól megy, két diplomám lesz. Egy helyi klubban már most tizennégy éves fiataloknak tartok edzéseket.

– A Wesleyan ragaszkodása arra utal, az egyik legfontosabb tagja vagy a csapatnak.

– Mondhatjuk. De itt nem úgy van, hogy ha te lövöd a gólokat, te vagy az abszolút sztár. Elismernek, de lényegesebb, hogy nyerjen a csapat. Mindig azon törik az edzők a fejüket, min kellene változtatnunk ahhoz, hogy nyerjünk, ezért is annyi az elemzés. Profi légkörben dolgozhatunk, és ezt nagyon szeretem.

képaláírás

– Egy videoblogodban megjegyezted, New Yorkot szintén szereted. 

– Eszméletlen hely. Nehéz leírni, látni kell, érezni. Ha a Times Square-en felnézel, eláll a szavad. Az olyan, amit addig csak a filmekben láttál. Az mondjuk nem esett jól, hogy a mínusz tíz fokos hidegben olyan kocsival utaztunk öt és fél órát, amelyikben elromlott a fűtés… Az egyik csapattársam Spanyolországból való, egy barátja felajánlotta, elvisz minket New Yorkba, de csak amikor beszálltunk az autóba szembesültünk azzal, nincs fűtés. Nagykabátban vacogva utaztunk el a Nagy Almába.

– Élnél New Yorkban?

– Egy időre kipróbálnám, persze. 

– És úgy általában Amerikában? Le tudnád ott élni az életed?

– Ezt nem tudom, azt igen, hogy az egyetem után jó néhány évet örömest eltöltenék az Államokban, bár Magyarországot is nagyon szeretem. 

– Mit szeretsz a leginkább Amerikában?

– Az embereket és a lehetőségeket. Hogy ha keményen dolgozol, megbecsülnek, felemelnek, és megkapod az esélyt az előrelépésre.

A képek forrása: robertsredhawks.com