Phil Foden, a csiszolódó gyémánt

Az angol sajtó az istenért sem akart Josep Guardioláról leszállni. A legutóbbi, illetve az azt megelőző szezonban nem múlt el úgy sajtótájékoztató, hogy ne kérdezték volna meg tőle: vajh’ mit kellene másképp csinálnia Phil Fodennek ahhoz, hogy rendszeresen játsszon. Semmit, érkezett a tömör válasz. Ugyanígy kell dolgoznia tovább, legelébb is pedig türelmesnek maradnia.

Az volt ugyanis a 2000-es születésű angol középpályás-támadó pechje, hogy a középpályán Kevin de Bruyne és David Silva, valamint az akkortájt egyre-másra csillogó Bernardo Silva sorakozott előtte, a támadósorban Riyad Mahrez, Raheem Sterling, sérüléséig Leroy Sané, illetve, ha épp a szélre húzódott, Gabriel Jesus számított riválisának.

Mármost egy ilyen elittársaságban kivívni a kezdőcsapatbeli státuszt nemhogy egy 18-19 éves tininek, tapasztalt klasszisnak is jelentős kihívásnak bizonyult volna – Foden sokkal jobban szereti azonban annál a Cityt, semmint hogy megunva a várócsarnokbeli dekkolást, Jadon Sancho vagy Brahim Díaz példáját követve odébbállt volna. Amíg ugyanis a honfitárs angol London, az ifjú spanyol zsugás Málaga szülötte, Foden Manchester külvárosában, Stockportban jött világra, hovatovább gyerekkora óta rajong a kékekért.

Ötéves korában szúrta ki Jim Cassel, a City egykori akadémiai vezetője a The Athleticnek nyilatkozva elárulta, Messi-szerű tehetségként gondoltak a fantasztikus bal lábbal megáldott, remekül passzoló, a labdát higanymozgással vezető, bárkin könnyűszerrel átjutó csodagyerekre. John Makin, aki ma is a City egyik játékostoborzója, valamint a helyi Reddish Vulcans edzője, ahol a hétéves Foden is futballozott, felidézte azt a mecset, amelyen a szülők szájtátva lesték, mit művel a Foden-gyerek. Alighogy gólt lőtt, a középkezdés után egyből megkaparintotta a labdát, megindult vele, majd ismét betalált. Akkor hallotta a ma is fülébe csengő mondatot az egyik érdeklődőtől:

„Fizetnél azért, csak hogy lásd, nemde?”

Korán kiderült tehát, hogy különleges talentum, és bár egy kilenc-tízéves gyerekről roppant nehéz megmondani, eljut-e a legmagasabb csúcsokig, Fodenről azt gondolták, minden esélye megvan rá. És nem csak a kivételes képességei miatt. Sokkal inkább azért, mert olyan csodálnivaló hozzáállás jellemezte. Bár mindenki máshoz hasonlóan maga is jól tudta, ő az a csiszolatlan gyémánt, akit jó ideje megtalálni remélnek a City akadémiáján, halvány jelét sem adta a nagyképűségnek, sosem követelt magának kivételes bánásmódot, sosem az egó munkált benne – ő maga dolgozott kőkeményen. A jó természete mellett egyetlen oka volt ennek: rajongásig szeret(ett) futballozni.

Talán csak horgászni szeret még annyira. A pecázás olyannyira szenvedélye, hogy amikor a csapattársai a ritka szabadnapok valamelyikén elrepülnek Barcelonába vagy St. Tropez-ba némi napfényt magukba szívni (pre-Covid, persze), Foden Stoke-ba ruccan át, hogy horgászszenvedélyének élhessen. Tavaly ősszel legalábbis így tett, ki is fogott egy legalább másfél méteres harcsát.

A Citynek ügyelnie kellett mindenesetre arra, nehogy a nagyok egyike, a Manchester United vagy a Liverpool elcsaklizza gyémántdarabját. Nem lett volna példa nélküli. Angliában kilencéves koráig azzal edz egy játékos, akivel csak akar, akkor kötelezheti el magát először egy klubhoz. Foden a Cityvel tréningezett, a klub jóváhagyásával a Vulcansban játszott meccseket, számosan figyelték is, ahogy elfekteti ellenfeleit, de hiába igyekeztek megkörnyékezni, ő szeretett klubjában maradt. Annyira imádta, hogy Cityzen, hogy három éven át lehetett labdaszedő az első csapat meccsein. Habár a Cityben az a szokás, hogy egy korcsoport egy éven át szedi a labdát, aztán jön a következő, Foden annyira élvezte, hogy kedvencei közelében lehet, hogy három évig maradhatott „ball boy”. Mint a klub legféltettebb kincse, nyilván megengedték neki – nagyjából ennyiben ki is merült azonban a kivételezés. S hogy mennyire imádja ezt a futballnak nevezett játékot, arra két példa: egy utánpótlástornáról hazatérőben a repülőtéren az edzők megengedték tanítványaiknak, hogy a maradék zsebpénzüket arra költsék, amire csak akarják, de amíg a többség csokikkal és más édességekkel felszerelkezve tért vissza a beszállókapuhoz, Foden egy szivacslabdával a kezében jelent meg, mondván, azzal legalább bárhol gyakorolhat. Amikor pedig alig betöltve a 17-et közölték vele, a nyári felkészülést az első csapattal kell kezdenie július 8-án, így nem kell részt vennie az akadémisták július 4-i rajtján, ő megkérdezte, negyedike és nyolcadika közt azért látogathatja-e az ifiedzéseket.

Alázatát ugyancsak elég jól példázza, hogy egy éve elkezdett a sprintereket képző Tony Clarke-kal dolgozni, hogy még gyorsabb legyen. Trénere elmondta neki, bár mindig is rendkívül gyors játékosnak tartotta, ha a karját is használná, és nem tartaná olyan mélyen a teste mellett, még sebesebb lehetne, de az első lépések hosszán is állítottak, Foden pedig a futball ezen elemében is fejlődött. Villámgyorsan, mert ahogy valamennyi trénere, Clarke szerint is ritka intelligens futballista. Azzal pedig, hogy a testtartását, mozgáskoordinációját javították, hogy atletikusabbá tették a mozgását, az őt tinédzserkorában fojtogató sérülések is elkerülik immár.

Más akadály nem igazán tornyosult előtte. Tudvalevő volt, hogy igen sokra viszi. Tízhónaposan már rugdosta a gumilabdát, kettő volt, amikor kicselezgette a bátyját, két és fél évesen kapásból bombázta vissza a felé dobott labdát, ötévesen az U8-ban játszott.

Tanárai arra kapacitálták szüleit, küldjenek róla videókat Alex Fergusonnak, biztosan egyből leigazolja. Hogy miért Sir Alexnek? Foden édesapja és bátyja is a United híve, Phil azonban azt követően, hogy először „megmártózott a kék tengerben”, a City fanatikusává vált.

Az edzők meg az ő rajongóivá, olyannyira, hogy saját bevallásuk szerint is arra figyeltek leginkább, véletlenül se instruálják túl. Hogy nehogy kiöljék belőle azt az ösztönösséget, amivel szinte minden helyzetben tudja, mi a helyes döntés, amelynek hála zsebkendőnyi területen is képes megtartani, megjátszani a labdát. A fáma szerint nem sokkal azután, hogy Guardiola megérkezett Manchesterbe, és ellátogatott az egyik utánpótlás-meccsre, amint meglátta Fodent labdához érni, felugrott a székéből, és azt kiáltotta: „Ki ez a tízes?”

Az a 10-es a felnőttek közt 47-esben játszik, annyi volt ugyanis a nagypapája, amikor egy motorbalaesetben elhunyt, ám mert Sergio Agüero távozásával a 10-es mez a nyáron szabaddá válik, meglehet, Foden érte nyúl. Magát Fodent viszont David Silva vette többek közt a hóna alá, a spanyol játékmestertől rengeteget tanult, ahogyan persze a City számos szupersztárjától szintén. Ezért sem adták kölcsön soha, azt remélve, világklasszisokkal tréningezve legalább annyit fejlődik, mintha egy kevésbé ütős csapatban éles meccseket vívna. Hogy mi lett volna akkor, ha lehúz néhány idényt kölcsönben, sosem tudjuk meg, az idei szezonban viszont mondhatni beverekedte magát a kezdőcsapatba.

Kivárta a sorát, nyilván magát is győzködve afelől, ha a világ (egyik) legjobb edzőjével és a legjobb futballistákkal készülhet, az csak a javára válik, s megéri türelmesnek maradni.

A kérdés pedig immár nem az, lehet-e a City korszakos játékosa, ugyanolyan meghatározó alakja a klubnak, mint Silva, De Bruyne vagy Agüero (volt), hanem hogy melyik poszton válik azzá. Vagy lehet, hogy sosem lesz neki fix szerepköre, és amíg egy nap belső középpályást játszik, a következőn szélsőt, netán csatárt? Játékintelligenciája, technikai képességei, cselezőkészsége, a futball iránti alázata alapján könnyen elképzelhető. Az kevésbé, hogy egy nap ne legyen az Aranylabda jelöltje.

Messze a legjobb

Íme, a PL U21-es játékosainak idei teljesítménye valamennyi sorozatot figyelembe véve.

Fodentől ugyancsak bravúr, hogy az utóbbi időben azt a Sterlinget szorította ki a kezdőcsapatból, aki az előző szezonban 31 góllal segítette a Cityt, mindenki a klub egyik legfontosabb játékosának gondolta, ehhez képest a City utóbbi kilenc mérkőzéséből csak hármon kezdett. Foden a bajnokságban alig, a BL-ben azonban a nyolcaddöntő és a negyeddöntő meccsein is a kezdőcsapat tagja lehetett. Érdemes hát összevetni kettejük idei számait.