Pincérből lett jobbszélső a spanyol élvonalba 29 évesen berobbanó Rioja
Családja olyan szegény volt, hogy nem tudta befejezni az iskolát, már fiatalon dolgoznia kellett. 25 éves korában még mindig „csak” a spanyol harmadosztályban játszott, aztán leigazolta a Deportivo Alavés, s azóta imádják a szélsebes játékost a Mendizorroza stadionban. A La Liga 2-t is megjárta a kék-fehérekkel, és most újra az első osztályban száguldozik. Bemutatjuk Luis Rioját.
null
Feljutóként a LaLiga 16. helyén áll a Deportivo Alavés, amely a negyedik fordulóban nagy meglepetésre, 4–3-ra felülmúlta a Sevillát. A mérkőzésen Luis Rioja sziporkázott: ő szerezte a baszkok első gólját, és adott még két gólpasszt. Ismerjük meg egy kicsit jobban ezt a villámgyors jobbszélsőt, aki csak 29 éves korában lett ismert a spanyol első osztályban.
Rioja esetében nincs szó arról, hogy már fiatalon felfigyelt rá valamelyik nagycsapat vagy régiós futballközpont megfigyelője, és időközben elkallódott volna. 20 éves koráig apró szülővárosában, Las Cabezas de San Juanban a 2012-ben a spanyol ötödik osztályból a negyedik ligába fellépő CD Cabecensében futballozott. Innen került a Real Madrid, majd a Celta Vigo tartalékcsapatába.
Úgy persze nem könnyű befutni, ha az embernek olyan szegény a családja, hogy ott kell hagynia az iskolát.
„Nem tudtam befejezni a sulit, mert anyagilag segítenem kellett a családomat. Három-négy évig pincérként dolgoztam, mielőtt a Real Madrid leigazolt volna. Közben a Cabecensében játszottam. Felkeltettem néhány csapat érdeklődését, és végül Madridban próbáltam szerencsét”
– mesélte tavaly az ANI hírügynökségnek.
2018-ban 25 évesen azonban még mindig a spanyol harmadosztályban tengődött (Marbella FC). Valljuk meg, ez nem ígért komoly karrierívet. Az UD Almeríához nagyon kötődő edző, Fran Fernández azonban látott fantáziát a játékában, és átigazolta a másodosztályú csapathoz. Ekkor fizettek érte először átigazolási díjat: 150 000 eurót.
A robbanékony, szélvészgyors, ballábas Rioja a sebességére alapozza a játékát, és tökéletesen ismeri fel, mikor kell beindulni üres területekbe. Az Almeríában 41 mérkőzésen négy gólt lőtt, háromszor az ő találatával szerzett pontot csapata.
Az Almería a tizedik helyen végzett, Riojára pedig felfigyelt az 1990-es évek kemény barcelonai bekkje, Abelardo, aki az idő tájt már a Deportivo Alavést edzette. A vitóriai csapat a 11. helyen zárt a bajnokságban, erősíteni szeretett volna, Rioja pedig jó fogásnak tűnt kétmillió euróért. Ám első élvonalbeli évében egyetlen gólt vagy asszisztot sem jegyzett, pedig a cselei továbbra is kiismerhetetlenek voltak: a 2019–2020-as szezonban az első néhány fordulóban az RCD Espanyol ellen 5/5 sikeres csellel, a Valencia ellen 4/4-gyel zárt, csapata mégsem tudott ebből sokat profitálni.
Már ekkor is kitűnt, hogy magas letámadásban agresszíven, hatékonyan tud játszani, és védekezésben is megbízható, sok labdát szerez. Bár az Alavés egyre lejjebb csúszott a tabellán, a koronavírus-járvány alatti év már sokkal jobban sikerült Riojának. Az FC Barcelona elleni gólja egy pontot ért csapatának, a Deportivo elleni találata hármat.
Az Elche elleni 2–0 alkalmával gólt és gólpasszt is jegyzett. A passzpontossága továbbra is stabilan 70 százalék körül járt, a párharcoknak pedig 45-46 százalékát nyerte meg, ezt persze kontextusba helyezi, hogy sok rizikós progresszív passzt vállalt, és rengeteget cselezett.
Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!
Az Alavés a következő évben utolsó helyen kihullott a LaLigából, de a klub még szezon közben meghosszabbította a szélső szerződését (2025 nyaráig), vagyis nagyon bíznak a tudásában. Rioja pedig meghálálta a bizalmat: a másodosztályban élete eddigi legjobb szezonját futotta, az RCD Mallorcától érkezett Luis García nagyon sokat hozott ki belőle.
Négy meccset eldöntő gólja volt, az Ibiza ellen 36 perc alatt mesterhármast szerzett, a második gólt szinte nullszögből – szabadrúgásból. Igaz, a korábbiakhoz képest kevesebb védekező feladatot kapott.
Az alapszakaszban negyedik helyezett Alavés a rájátszásban az Eibar ellen kezdett, Rioja a visszavágón rögtön egy gólpasszal nyitott. A Levante elleni kétmeccses playoff-döntőt is végigjátszotta, csapata a visszavágó 129. percében lőtt tizenegyessel jutott fel.
A jelenlegi szezonban a már említett Sevilla FC elleni találkozón csillogott leginkább, és egy góljával, két gólpasszával a házi kanadai pontlista második helyén áll. A hőtérképe alapján ebben a szezonban is a bal szélen tölti a legtöbb időt, hisz alapvetően balszélső, és csak a taktikai oldalváltások miatt szokott átmenni tükörszélsőnek a jobb oldalra. Gyengéje a jobb lába, szinte csak támaszkodásra használja.
Rioja elmúlt ötéves teljesítményét és statisztikáit böngészve két megállapítás biztosan helytálló: félelmetesen gyors és stabil játékos. A passz-, párharc-, labdaszerzési és párharcmutatói szinte minden évben megegyeznek. Csapata megbízható, támadó felfogású játékosa, de egyelőre semmiképp sem klasszisa, 29 évesen talán már nem is lesz az. Stílusa viszont kétségtelenül látványos, szórakoztató.
Szíve jelenleg az Alavésért dobog, de gyerekkora óta egy másik klubba szerelmes, és talán ott szeretné befejezni pályafutását:
„Az én csapatom a Real Betis, azóta imádom a klubot, mióta először betettem a lábam a Benito Villamarínba. Most az Alavéshez tartozom, de egyszer szeretném felhúzni a zöld-fehér mezt”
– idézett egy korábbi interjújából a Sportsfinding.
Kiemelt fotó: Luis Rioja/Instagram