Akit egy piros lap tett hőssé – Federico Valverde portré

A Real Madrid szurkolók körében hosszú ideje téma, hogy a csapat gerincét alkotó játékosok kezdenek kiöregedni, és ideje lenne leváltani őket. Ha nem is egyből, de fokozatosan, ám Zidane makacsul ragaszkodik azokhoz, akikkel a legnagyobb sikereit elérte a klubnál. A fiatalítást láthatóan ellenzi a francia klublegenda, és nem akarja elfogadni, ám talán az első fecske már megjelent az ő „udvarában” is.

Fogadjunk, hogy bajnok lesz a Real Madrid!

Ez a bizonyos fecske pedig nem más, mint a Szuperkupa döntő hőse – egy olyan finálé, amelyben normál esetben egyik csapat sem lett volna ott –, aki a hosszabbítás során, a ziccerben lévő Moratát hátulról elkaszálta, és bár megkapta érte a megkérdőjelezhetetlen piros lapját, mégis megmentette a csapatát, amely végül büntetőkkel elhódította a serleget. Ő a szezon egyik nagy nyertese a Real Madridnál: Federico Valverde, aki két héttel ezelőtt az U23-as La Liga-csapatunkban is helyet kapott. 

Az uruguayi 21 éves középpályás egyike azoknak, akiknek már gyerekként is az volt az álma, hogy a Real Madrid habfehér mezében lép pályára a Santiago Bernabeu gyepén. A sok vágyakozó fiatal közül ő az egyik, akinek ez az álma valóra is válhatott, de ezért nagyon sokat kellet tennie, és olykor nem akármilyen segítő kéz nyúlt érte, hogy Montevideo utcáiról a világ egyik leghíresebb klubjáig eljuthasson.

Federico Santiago Valverde Dipetta 1998. július 22-én látta meg a napvilágot Uruguay fővárosában, Montevideóban. A labdarúgás szerelmese lett az első pillanatban, és az édesanyjával készült interjúból azt is tudhatjuk, hogy már 4 évesen arról álmodott, hogy a Real Madridban fog futballozni.

Ennek megfelelően gyorsan meg is találta a helyét a zöld gyepen, és már nagyon korán kezdte megmutatni, hogy mennyire ügyes, így 13 évesen már a Peñarol elcsaklizta egy csak fiatalokkal foglalkozó helyi egyesülettől.

Az 50 bajnoki címmel büszkélkedhető fővárosi együttes színeiben, 2015 augusztusában debütált, az Apertura nyitányán, majd a Clausura során már rendszeresen megkapta a lehetőséget mindössze 17 évesen. Erről az időszakról az akkori csapattársa – a sárga-fekete klub jelenlegi edzője –, Diego Forlán mesélt, aki szerint már akkor látszódott, hogy Valverde nagy dolgokra hivatott, és hogy ő lehet az uruguayi futball következő nagy alakja. Az egykoron az Atlético Madridban oly szép napokat megélt csatár olyanokat is említ a vele készült beszélgetésben, hogy ő vitte el edzésre a fiatal Valverdét, s igyekezett helyes irányba terelgetni a karrierjét.

Annak a szezonnak a végén Európa top csapatai álltak sorban az aláírásáért, mehetett volna a Premier Leaguetől kezdve a Serie A-ba is, de számára csak egyetlen csapat jöhetett szóba, a Real Madrid.

A spanyol fővárosban, az első szezonjában csak a Castillában akadt számára hely, de ott azonnal húzóemberré vált, és láthatóan kilógott a harmadosztályból, de az UEFA Youth League küzdelmei során is végig a jobbak között lehetett emlegetni a nevét.
A királyi gárdánál is látták, hogy ideje kicsit komolyabb kihívás elé állítani a fiatal tehetséget. Kerestek számára egy olyan csapatot, ahol megfelelő játékidőt kapna, lehetőség szerint minél magasabb szinten, így lett a Deportivo La Coruña játékosa.

A galíciaiaknál már a spanyol élvonalba is belekóstolhatott, 25 mérkőzésen pályára is lépett, pedig egy térdsérülés is hátráltatta a szezon közepén. Összességében mégis úgy emlékezhet vissza erre az időszakra, mint ami sikeres volt számára, még ha a klub nem is tudott az idény végén bent maradni. Ő maga ugyanis meggyőzte a királyi gárda vezetőit, hogy lehet rá számítani ezen a szinten is.

A 2018/19-es szezonra tehát visszatért a fővárosba, ahol megkezdhette az edzéseket az első csapattal, és bár sok lehetőség nem jutott számára, már nem küldték le a tartalékokhoz, és nem is akarták újra kölcsönbe adni. Tizenhat bajnokin jutott szerephez, és bár csak kétszer kezdett, de emellé négy BL- és öt Copa del Rey meccsen is pályára léphetett, ami megalapozta a helyét a keretben.

Így jutunk el a mostani kiíráshoz, ahol az augusztus még nem is annyira, de a szeptember vége már az áttörés időszaka volt számára, amikor is megmutatta, hogy ennek a csapatnak a sikerességéhez szükség van rá is.

Valverde univerzális játékos, aki nem csak előrefelé, vagy csak hátrafelé tud kiemelkedőt nyújtani, hanem neki konkrétan mindkettő megy, méghozzá egyszerre, sőt 90 percig megállás nélkül. Megfelelő fizikuma van, hogy a test a test elleni küzdelmekben ne tudják könnyedén elnyomni az erősebb felépítésű ellenfelek, de emellett az állóképességében sem lehet hiányosságot találni.

Azt a fajta „nyolcas” szerepkört tudja megtestesíteni, aki felér a támadásokkal, és akár ő maga kerül helyzetbe, vagy épp helyzetet alakít ki a társaknak, de visszaér a védekező feladatait is ellátni, hogy segítsen Casemirónak, aki az elmúlt években hiányolhatta ezt a fajta besegítést a középpályáról, amit most megkap az uruguayitól.

Az figyelhető meg a játékában, hogy szinte sosem próbálja meg a legbonyolultabb megoldásokat kivitelezni, mindig az egyszerűségre törekszik. A lehetőségek tárháza elég nagy, de ő legtöbb esetben passzol, majd területbe mozog, ha szükséges, hogy megjátszható legyen, vagy maga indul meg előrefelé, ha a passzsávokat lezártnak érzi, ezzel magára vonva a figyelmet.

Rendkívül magas számban jelennek meg a statisztikai lapján a progresszív passzok (meccsenként 3,84), illetve a támadóharmadba is hasonlóan sokszor juttatja el a labdát (3,81/meccs). A passzjátéka egyébként is kifogástalan, 87,1%-os a hatékonysága, melynek kétharmada az ellenfél térfelén jön össze, s általában nem is a legrövidebb távolságra juttatja el a játékszert. A labdavesztésekben egyelőre elég magas számokat hoz (3,34/meccs), de ebben jócskán benne vannak a nagyszámú hosszú passzainak kockázata (8,74/meccs).

Igazi extra a játékában, hogy könnyedén kivezényelhető a pálya szélére is, hiszen anno szélső középpályásként kezdte a karrierjét, ami taktikai szempontból szélesíti Zidane repertoárját. Ha a pályán van könnyedén tud a csapat 4-3-3-ról 4-4-2-re váltani, hogy kompaktabb és védekezőbb felfogású legyen, ha az eredmény azt kívánja meg. Ha épp itt látja el a feladatait, akkor a beadásai nagyon jó százalékban találnak embert még a tizenhatoson belül is.

Vele a pályán elég sok esetben figyelhető meg, hogy a behúzódó királyi gárda egyfajta 4-4-1-1-es alakzatot vesz fel, amiben ő lép ki a jobb oldalra, hogy az előtte játszó szélsőtámadó tudjon befelé húzódni, és ne neki kelljen a védekező feladatokat ellátni.

Egyik fő erénye a jó térlátása, amit támadásban és védekezésben is jól alkalmaz. Legyen szó akár az üres területekbe való beindításokról, vagy arról, hogy ő maga indul be egy megnyíló folyosóba, de azt is jól veszi észre, ha a saját csapattársai túl nagy szabad területet hagytak védekezésben, és oda tervez akciót az ellenfél, s erre, mint egy gyorsreagálású hadtest csap le és zárja be a kínálkozó lehetőség előtt az ajtót.
Másik nagy erőssége, hogy tökéletesen tudja ellátni azt a taktikai feladatot, amit Carvajal felmozgásai rónak rá, hiszen a szélsővédő támadó szellemű felfutásai sok esetben kecsegtethetnének kontrára megfelelő szabad területtel az ellenfél támadói előtt, de az uruguayi ezeket megfelelően lezárja, csírájában fojtva el a gondolatot.

Annak ellenére, hogy az ő feladata labdavesztés esetén a visszazárás, akkor sincs elveszve, ha presszingelnie kell. A 25,6%-os hatékonysága Casemiro mögött a második a középpályások közt, s bár ezt leginkább a pálya középső harmadában teszi, az ellenfél harmadában is jó mutatókkal rendelkezik. A földi párharcainak csaknem a felét megnyeri (47%), és bár nem túl magas, de kiváló „rúgói” vannak, így a fejpárbajokban is egészen hatékony (56%), még ha nem is sok alkalommal kerül ilyen összecsapásra sor.

Támadó oldalon a lövőereje az egyik, amit meg kell említeni, mert bár mindkét gólja a tizenhatoson belülről született, nem egy alkalommal jegyezhettünk fel tőle távoli bombákat. A helyzetkialakításban is megvannak a fegyverei, ezt a 90 percre lebontott 0,7-es kulcspasszainak száma, illetve az 5 bejegyzett előkészítése is jól mutatja. A statisztikai lapok 7 olyan helyzetet is jegyeznek fel a neve mellé, amiből gólt kellett volna szerezni a társnak, így akár számon is kérhetné ezt a két hiányt az asszisztjainál.

Az ellentámadások indítása is az egyik specialitása lett Madridban, és ez az egyik fő oka annak, hogy ki tudta harcolni a helyét Zidane csapatában. Labdaszerzés után jól megfigyelhető, hogy ha pályán van, akkor őt keresik a védők, de még Casemiro is sokszor neki passzol. Ő indítja el akár a hosszú labdáival, akár a szélre kipasszolt, üres területbe tartó „zsugáival” a gyors madridi kontrákat. Ha pedig már megy az akció, akkor ő maga is rendre felér a támadással, de a már fentebb említetteknek megfelelően figyeli közben Carvajal pozícióját is, és tőle függően lép fel a támadó harmadba, vagy marad annak határán jobbra húzódva.

A Real Madrid középpályája tehát már elindult azon az úton, hogy idővel legyen, aki átveszi majd a stafétát a Kroos-Modric párostól. Ahogyan az is szinte biztosra vehető, hogy Federico Valverde lesz ennek a generációváltásnak az egyik élharcosa.

Toni Kroos Hails Teammate Federico Valverde Following Galatasaray ...

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x