Az ismeretlen másodedző, aki a hanyatló Bayernből épített szupercsapatot: Hansi Flick portré

Hans-Dieter „Hansi” Flick a nagyközönség előtt ismeretlen másodedzőből rövid úton sikerkováccsá vált. Az 55 éves tréner tavaly novemberben, beugróként vette át a Bayern Münchent, amely tíz éve nem látott krízist szenvedett meg épp. A többi történelem: magabiztosan behúzott Bundesliga, százszázalékos BL-győzelem, triplázás. De kicsoda Hansi Flick, honnan indult és hogyan jutott el idáig? Portré.


Fogadjunk, hogy Flick jövőre is sikeres lesz a Bayernnel!


Hans-Dieter Flick 1965. február 24-én született. Ami azt illeti, müncheni kötődésű emberről van szó: Flick játékospályafutása jelentős részét is a Bayern Münchennél töltötte, 1985 és 1990 között 104 mérkőzésen lépett pályára a mücheniek mezében, és ötször a kapuba is talált. Előtte a Sandhausen játékosa volt, innen került a német U18-as válogatottba, amelynek az 1983-as ifjúsági Eb-n is kerettagja volt. München után Köln következett, végül hat évet töltött játékos-edzőként a Victoria Bammental csapatánál. 2000-ben vonult vissza az aktív játéktól.

2000-ben Flick az akkor negyedosztályú Hoffenheim vezetőedzője lett, amelyet ekkortájt vásárolt meg az SAP-vezér Dietmar Hopp, s ahol később aztán több tehetséges edzőgeneráció képviselői is megfordultak Ralf Rangnicktól Julian Nagelsmannig. Flick rögtön az első szezonjában megnyerte csapatával a baden-württembergi bajnokságot. A Hoffenheimnél ő alkalmazta a klubnál először a négyvédős területvédekezést, és kézikönyvet is készített a játékosoknak, amely elmagyarázta nekik, hogyan kell csapatként együtt mozogni bizonyos szituációkban.


Saját elmondása szerint rengeteget tanult Jupp Heynckestől, aki a nyolcvanas évek végén játékosként is az edzője volt, és már ekkoriban sok, kifejezetten taktikai edzést tartott.


A kilencvenes években pedig Flick a Louis van Gaal-féle Ajaxot tanulmányozta megszállottan könyvekből és meccsfelvételekből, hiszen Van Gaal pontosan strukturált, pozíciós játékot játszó korszakos csapata őt is lenyűgözte.

Összesen öt és fél szezont töltött a sinsheimi kék-fehéreknél, ám a másodosztályba való feljutás sorozatosan meghiúsult, így 2005 novemberében menesztették.

„Nagyon nehezen viseltem ezt az időszakot – emlékezett vissza egy 2007-es interjúban. – A menesztésemet követően több csapattól is kaptam állásajánlatot, de pihenésre volt szükségem, emberként és szakemberként is. Sok mindent fel kellett dolgoznom.”

2006 nyarán egy rövid ideig Giovanni Trapattoni segítője lett a Red Bull Salzburgnál. Bár Trapattoni defenzív játékfelfogása annyira nem imponált Flick számára, elmondása szerint lenyűgözte, hogy a tapasztalt olasz edző mennyire odafigyel az apró részletekre. „Minden edzőtől tanulhatsz valamit”– emlékezett vissza Flick.

Nem sokkal később azonban Flick elérkezett élete egyik legfontosabb szakmai állomáshelyére: 2006 augusztusában a hazai rendezésű, bronzéremmel zárt világbajnokságot követően a német válogatottat Joachim Löw, Jürgen Klinsmann addigi segítője vette át. Löw és Klinsmann oroszlánrészt vállalt a német válogatott felemelkedésében a kétezres évek leső felének nihilje után egy fiatal, a korábbinál sokkalta tehetségesebb generáció beépítésével.

Joachim Löw backs Hansi Flick to succeed as Bayern Munich manager - Bavarian Football Works


A kormányrudat átvevő Löw pedig történetesen Hansi Flicket vette maga mellé másodedzőnek.


Flick egyébként Sandhausenben játékosként még csapattársa volt a német kapitány testvére, Markus Löw. Flick az ismeretség ellenére ezután nem találkozott nagyon sokat Joachim Löw-vel, ám 2004-ben Klinsmann és Löw Hoffenheimben meglátogatták Dietmar Hoppot. Itt kettejüknek szakmailag is volt alkalmuk beszélgetni. Két év múlva pedig Flick Löw segítője lett.

Flick 2014-ig dolgozott a német válogatott egyik másodedzőjeként, tagja volt tehát a 2014-ben világbajnok Nationalelf stábjának, és az azt megelőző három világversenyen is elődöntőig jutott a német csapat az ő vezetésükkel. Flick nemcsak szakmailag tett hozzá sokat Löw munkájához – például felhívta Löw figyelmét a rögzített szituációk fontosságára – hanem vezetőként is nagyon sokat tanult ez idő alatt, hiszen a német aranygeneráció tagjaival dolgozhatott együtt. Gyakran ő volt az, aki a nehéz személyi döntéseket is közölte a csapattal – például amikor a 2014-es, Franciaország elleni világbajnoki negyeddöntőn az egyik legtapasztaltabb középhátvéd, Per Mertesacker taktikai okokból kimaradt a kezdőből.


Kitűnő man management képességei tehát már ekkor is kibontakozódtak.


Bár Flick részben tudatosan húzódott vissza a háttérbe Joachim Löw mögé, és a nagyközönség számára nagyrészt ismeretlen maradt, a német válogatott sikereiben elvitathatatlan érdemei voltak. 2014 és 2017 között három évig a Német Labdarúgó Szövetség sportigazgatója volt, a 2017-18-as szezonban pedig visszatért a Hoffenheim kötelékébe, ám ezúttal már sportigazgatóként.

2018 nyarán nagy kérdés volt, hogy az átmenetileg visszahívott Jupp Heynckes után ki lehet hosszútávon megoldás a Bayern Münchennél megüresedő vezetőedzői posztra. Az ezt megelőző években Louis van Gaal, Jupp Heynckes, majd Pep Guardiola szerepvállalásával a Bayern a pályán is konzisztens arculatot kapott:


A bajor klub a holland-spanyol eredetű, labdabirtokláson és letámadáson alapuló filozófiára tette le a voksát.


Őket a háromszoros BL-győztes Carlo Ancelotti követte, az olasz edző azonban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az elődei által lerakott alapokat csak részben vitte tovább, nem igazán tudott pluszt hozzáadni a csapat játékához, végül pedig a játékosai bizalmát is teljesen elvesztette. A 2017-18-as szezon nagy részét így a reaktivált Jupp Heynckes-szel teljesítette a csapat. Bár a magabiztos német bajnoki cím és a BL-elődöntő így is összejött a Bayernnek, egyértelmű volt: a 73 éves Heynckes nem lehet hosszútávú megoldás.

Több neves jelölt is volt a vezetőedzői posztra, ám Tuchel állítólag nehéz természete, Nagelsmann pedig túl fiatal kora miatt nem lett szerződtetve. Az utód a Bayernt a Német Kupa döntőjében néhány hónappal legyőző Frankfurt edzője, Niko Kovac lett. Az egykori horvát középpályás a Frankfurt előtt a horvát válogatottat és a Red Bull Salzburgot is irányította, letámadásra épülő játékát a Frankfurtnál is próbálta megvalósítani. Szkeptikus hangok már ekkor is kétségbe vonták, Kovac mennyire lesz képes megvalósítani egy domináns, labdabirtoklásra épülő játékot. Hosszú idő után a Bayern nem uralta egyértelműen a Bundesligát: a tabellát szinte egész ősszel Lucien Favre Borussia Dortmundja vezette. Végül a sárga-feketék tavaszi összeomlása (a Bayern 2019 áprilisában bajnoki mérkőzésen 5-0-ra győzte le a Dortmundot!) ismét hozzásegítette a münchenieket a zsinórban hetedik bajnoki címhez, ám a játék távolról sem volt meggyőző: a Bayern labdabirtoklási szerkezete a korábbiakkal ellentétben gyakran meglehetősen összevissza volt, a letámadás intenzitása pedig bőven hagyott kivetnivalót maga után. A Bajnokok Ligájából már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerültek a “bőrnadrágosok”, a későbbi győztes Liverpool elleni párharc riasztóan gyenge játékot és viszonylag sima kiesést hozott. A hajrában kikapart bajnoki cím végül megmentette Kovac állását, de a negatív folyamatot már nem lehetett megállítani: a horvát egyre jobban elveszítette az öltözőt, a klubikon Thomas Müller sehogy sem találta a helyét a csapatban, de Jerome Boateng távozását is egyre többen kész tényként kezdték kezelni. A mélypont 2019 novemberében érkezett el: a Frankfurt elleni idegenbeli 5-1-es vereséget követően a klub menesztette Niko Kovac vezetőedzőt.

Why Hansi Flick is an upgrade over Niko Kovac at Bayern Munich?

Kovac még az első szezonja után, 2019 nyarán hozta a klubhoz Hans-Dieter Flicket másodedzőnek. Kovac számított Flick szakmai hozzáértésre, a szurkolók közül azonban ekkor még sokak számára nem hangzott ismerősen Hansi Flick neve. Bizonyos találgatások szerint Flick azért vállalta a felkérést, mert nem akart  „hivatalnokként” dolgozni a német labdarúgásban, valamint ösztönösen meg is érezhette: Kovac napjai meg vannak számlálva.


Hansi Flick 2019. november 9-én vívta első mérkőzését a Bayern München beugró edzőjeként.


Nem is lehetett volna nehezebb feladata: a nagy rivális Borussia Dortmundot kellett volna legyőzni egy romokban lévő csapattal, amely éppen egy 2009 óta nem látott krízist élt meg. Flick pedig jött, látott és győzött: 4-0 arányban, valósággal lemosták a fő riválist, Lucien Favre pedig bele sem tudott avatkozni csapata megalázásába.

Flick ügyesen kezelte a hirtelen jött feladatot és most sem akarta önmagát túlságosan előtérbe helyezni. Pontosan végiggondolt minden gesztust, amit a nyilvánosság felé tesz – az egyik mérkőzés után a kamerák előtt ölelte át a gyakran mellőzött, nehéz időszakot élő Javi Martínezt, mert úgy gondolta, ennek itt és most van a legnagyobb hatása. Mivel a német válogatott öltözőjéből már a Bayern több kulcsemberét is ismerte, nagyon hamar maga mellé állította őket. Érkezése után azonnal elbeszélgetett velük, hogy ők miben látják az okát a jelenlegi problémáknak. A játékosok panaszkodtak többek között Kovac defenzívebb és kevésbé intenzív taktikájára. Flick azonnal reagált:


Feljebb tolta csapata védekezését, és a Bayern labda elleni játéka érezhetően sokkal agresszívabb lett.


Bundesliga | 5 reasons Hansi Flick deserves the Bayern Munich jobAz eredmények pedig rövid időn belül láthatóvá váltak: bár a naptári év végén még zsinórban két vereség is becsúszott a Mönchengladbach és a Leverkusen ellen, a csapat pedig a tabella hetedik helyére esett vissza, a Bayern nem sokkal később megmutatta, „ki az úr a Bundesligában”. A Rückrunde, azaz a tavaszi szezon alatt a Bayern a Lipcse elleni 0-0-s döntetlennel, azaz egy(!) alkalommal veszített pontot bajnoki mérkőzésen, és a szezon utolsó húsz(!) Bundesliga összecsapásán veretlen maradt. A Bajnokok Ligájában a hibátlanul befejezett csoportkör után a nyolcaddöntő odavágóján Flick csapata 3-0-ra intézte el Frank Lampard csikócsapatát, a Chelsea-t. Bár a márciusban elrendelt kényszerszünet sok csapat formáját derékba törte, a Bayern május közepén ott folytatott mindent ahol abbahagyott, a Dortmund idegenbeli legyőzésével pedig megtette a legfontosabb lépést zsinórban nyolcadik bajnoki címe felé. A bajnoki szezont végül kereken 100 rúgott góllal zárta a Flick-csapat, ez kettővel több, mint a 2012-13-as Heynckes-féle (szintén) triplázó csapaté. A Német Kupa döntőjében a Peter Bosz-féle Leverkusent verte a csapat 4-2-re, viszonylag magabiztosan, a Bajnokok Ligáját pedig a Barcelona, a Lyon és a PSG legyőzésével sikerült hét év után ismét megnyerni.


Tizenegy mérkőzés, tizenegy győzelem, 43 lőtt és 8 kapott gól. Impresszív.


Mindeközben természetesen a csapat taktikailag is gyökeresen megváltozott: a Bayern az egész kontinens talán legagresszívabb letámadását rakta le a pályára, miközben a labdavesztés utáni visszatámadásról sem feledkeztek meg a bajorok, valamint Flick labdabirtoklásban is az elődjénél sokkal világosabb alapokra helyezte a csapat játékát. A játékosokkal is hamar megtalálta közös hangot: a csapat tűzbe ment érte, Müller ismét kivirágzott, Boateng is stabilabb teljesítményt nyújtott, ami elhalkította a távozásáról szóló pletykákat.


Az „örök másodedző” Hansi Flick a történelmi mélyponton lévő Bayern Münchenből háromnegyed év alatt triplázó csapatot épített.


Flick bizonyította, hogy vezetőedzőként is bőven megállja a helyét egy topcsapat élen, ráadásul gyors, fizikailag erős, pontosan futballozó együttest faragott a Bayernből, amely taktikailag is a világ egyik legmagasabb szinten futballozó csapat lett. A Bayern ráadásul a leállás után is megtartotta lehengerlő formáját. A jövő szezontól a Manchester Cityből érkező szélső, Leroy Sané is pirosba öltözik, amely tovább növelheti Flick variációs lehetőségeit. Könnyen lehet, hogy jövő ilyenkor már valóban egy korszakos csapatról beszélhetünk majd…

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x