Esély a megváltásra – Thiago Silva utolsó lehetősége

Nehéz lenne elvitatni, hogy Thiago Silva személyében a modern labdarúgás egyik legkiválóbb középhátvédjét tisztelhetjük. A brazil bekk életútja azonban hiába volt bajnoki címekkel kikövezve, karrierjét elsősorban mégis inkább kudarcai határozzák meg. Most viszont, hogy vasárnap a klubfutball legnagyobb porondján búcsúzhat el a Paris Saint-Germaintől, megkapta talán utolsó esélyét, hogy minden bukását elfeledtesse.


Megnyeri a PSG a Bajnokok Ligáját?


Mi teszi a klasszisokat évtizedekkel később is ünnepelt legendákká, halhatatlan hősökké? A hosszú pályafutásuk során nyújtott kiegyensúlyozott, mindenki mást elhomályosító teljesítmény? Az útjukat kísérő “kupazuhatag”? Egy-egy ikonikus megmozdulás, mérkőzés, amit aki látott, sose lesz képes kitörölni az emlékezetéből? Ahány ember, annyi válasz születhetne e kérdésre, de visszagondolva Thiago Silva eddigi – egyébként nagyon is impozáns – karrierjére, könnyedén támadhat olyan érzésünk: valami hiányzik.

Sok játékosra rá lehet sütni, hogy nehezen indult be a pályafutása, de kevés labdarúgóra igaz ez annyira, mint a PSG kapitányára. Miután tinédzserkorában több első osztályú csapattól is eltanácsolták, a harmadik vonalbeli RS Futebol gárdájában vált profivá, majd egy feljutással végződő szezont követően, már 20 éves korában lecsapott rá Juventude együttese. Itt a védekező középpályásból középhátvéddé faragott Silva valósággal berobbant a köztudatba, egyetlen itt eltöltött idénye elegendő volt, hogy meggyőzze alkalmasságáról Európa regnáló bajnokait – a fiatal bekk Portóba költözött és úgy tűnt, sínen van felfelé ívelő pályafutása.



A portugál kaland azonban nem a terveknek megfelelően alakult. A friss igazolás nem tudott kitörni a tartalékok közül, és végül felnőtt találkozó nélkül adták kölcsön a Dinamo Moszkva együttesének, ahol élete legnagyobb mélypontjával kellett megbirkóznia. A huzamosabb ideje influenza-szerű tünetekre panaszkodó Silvát tuberkulózissal diagnosztizálták, állapota pedig rendkívül súlyos volt: orvosai szerint, ha két héttel később kerül kórházba, az a sportoló életébe kerülhetett volna, ráadásul lyukas tüdeje miatt, a moszkvai szakemberek műtétet javasoltak, ami biztosan pályafutása végét jelentette volna. Erről édesanyja és a Dinamo akkori edzője, a védőt már a Juventudéból ismerő Ivo Wortmann hallani sem akart, ám közel egy évig tartó rehabilitációja után így is kevés csapat adott volna esélyt Silvának.



Végül az időközben Brazíliába hazatérő Wortmann volt az, aki segítő kezet nyújtott pártfogoltjának, aki így a Fluminensében éleszthette újra karrierjét – a többi, ahogy mondani szokás, már történelem. Silva két sikeres szezont követően 2009 januárjában, 24 évesen már az egyik legjobb brazil védőként számon tartva igazolt az AC Milanba, ahol hat hónapos beilleszkedését követően (csak a következő szezon kezdetétől lehetett tétmérkőzésekre nevezni) azonnal a védelem egyik pillérévé vált. A Rossoneri legendás bekkje, Alessandro Nesta egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Thiago Silva lesz az, aki meghosszabbítja a karrierjét. A bizalom nem volt hiábavaló: hároméves milánói tartózkodása alatt hozzásegítette csapatát mindmáig utolsó „Scudettójához”, emellett bezsebelt egy Szuperkupát is, őt magát pedig kétszer beválasztották az év csapatába.

 

Olaszországban nyújtott teljesítményével Silva kiérdemelte, hogy immáron a világ legjobb védői között jegyezzék, erre pedig Katarban is felfigyeltek. Egy fél nyáron át tartó huzavona után végül a brazil bekk lett Nasser Al-Khelaifi PSG-projektjének első igazi világklasszis igazolása – igaz, napokon belül követte a milánói klubtárs Zlatan Ibrahimovic is –, 42 millió eurós vételárával pedig a valaha volt második legdrágább transzfernek számított a hátvédek között.



Silva pillanatok alatt a csapat vezérévé vált, érkezése után hamarosan már a csapatkapitányi karszalag is az ő karján virított – nem csoda, hogy elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a fővárosiak közel két évtized után ismét elhódítsák a bajnoki címet. A közel-keleti dollármilliókból felpumpált PSG aztán a következő nyolc évben valósággal kisajátította a belföldi kupasorozatokat: a pontvadászatban egyedül Jardim monacói csikócsapata tudta egy évre letaszítani a trónról, a kupát ötször, a ligakupát pedig hat alkalommal emelhették magasba ezen időszak alatt.

Összeszámolni is nehéz, mi mindent ért el Thiago Silva, amióta Milanba igazolásával bekerült az európai csúcsfoci vérkeringésébe. Tíz év alatt nyolc bajnoki cím és 19 (!) ilyen-olyan egyéb belföldi kupagyőzelem díszíti önéletrajzát, emellett egy idényt leszámítva minden esztendőben szerepelt adott bajnokságának álomcsapatában és három-három alkalommal beválasztották az UEFA és a FIFPRO év csapatába is.

A kérdés adott: hogy lehet azt mondani egy ilyen kiemelkedően sikeres sportolóra, hogy mégis inkább kudarcai határozzák meg életútját? Az igazság az, hogy hiába követték sikerek Silva egész európai karrierjét, bukásai szinte kivétel nélkül nagyobbat szóltak eredményeinél.

 

Az első igazi pofont még otthon, a Fluminense játékosaként szenvedte el. A védelem kulcsfigurájaként központi szerepe volt abban, hogy csapata a Libertadores-kupa döntőjébe jutott, az elődöntőben többek közt az ő góljával kiejtve a címvédő Boca Juniors-t. Hazai terepen, a Maracanában rendezték a finálé visszavágóját, ahol az ecuadori LDU Quito együttesét hátrányból kellett volna legyűrniük Silváéknak, hogy a klub történetében először elhódítsák a serleget. Erre az odavágón nagy meglepetésre elszenvedett vereség ellenére minden esélyük meg is volt – az erőviszonyokat és a várakozásokat jól szemlélteti, hogy a stadionban egyedül a Fluminense színeivel ellátott konfetti volt bekészítve. Végül büntetők után a vendégek örülhettek, a brazil sajtó pedig az eredményt a Seleção 1950-es, Uruguay elleni vb-döntőnek beillő mérkőzésen elszenvedett vereségéhez hasonlította (akkor még körmérkőzések döntöttek a trófea sorsáról).

Négy évvel később az olimpiai válogatott kapitányaként vezette nemzeti csapatát, ahol olyan társakkal szállhatott harcba az ország első ötkarikás aranyérméért, mint Neymar, Marcelo, Oscar vagy éppen Hulk. Hiába voltak a brazilok a londoni döntő egyértelmű esélyesei, miután Mexikó egy első perces találattal előnybe került, Silváék összezuhantak, és meglepetésre be kellett érniük az ezüsttel.

Tökéletes javítási lehetőségnek ígérkezett a 2014-es, hazai pályán megrendezett világbajnokság. 2013-ban az esemény főpróbájaként is felfogható Konföderációs kupát magabiztos játékkal húzta be a Seleção – Silva ezzel megszerezte első válogatott trófeáját –, így nem csoda, hogy példátlan várakozás előzte meg Brazíliában a tornát. Aligha kell emlékeztetni bárkit is, hogy a dolgok nem a terveknek megfelelően sültek el…

Hiába kezdte jól a tornát a házigazda, a Silva már azelőtt kritikák kereszttüzébe került, hogy útjára indult volna a labda. A Horvátország elleni nyitómeccsen nem kerülte el a kamerák figyelmét, hogy a hazai csapat kapitánya könnyek között énekli a himnuszt, amit sokan mentális gyengeség jeleként fogtak fel. Akik ebben kételkedtek, a nyolcaddöntőben már minden kétséget kizáró választ kaptak: miután a Chile elleni találkozón büntetőkre került sor, a válogatott vezére a térdére ereszkedve, zokogva figyelte, amint csapattársai kiharcolják a következő körbe jutást. Hogy Silvára nem került sor, az nem a véletlen műve. Az akkor már rutinosnak számító hátvéd olyannyira összeomlott a nyomás alatt, hogy állítólag kérte, hogy ő lehessen a legutolsó a rangsorban – a kapus Júlio César mögött!



A negyeddöntőben folytatódott Silva kálváriája. Igaz, az ő korai góljával szerezték meg a hazaiak a vezetést, ám egy óra elteltével teljesen feleslegesen akadályozta David Ospinát egy kirúgás elvégzésében, amiért megérdemelten besárgult – mivel ez már a második figyelmeztetése volt a tornán, biztossá vált, hogy ki kell hagynia az elődöntőt. Hogy ez milyen végzetes hiba volt, azt már mindenki tudja: a sérült Neymar és az eltiltott Silva hiányában a brazilok a világbajnokságok történetének talán legmegalázóbb vereségét szenvedték el a későbbi győztes Németország ellen. Mindez persze nem maradt következmények nélkül, és a válogatott élére visszatérő Dunga első intézkedése volt, hogy elvegye a hátvédtől a kapitányi karszalagot.

A klasszis védő klubcsapatában sem maradt emlékezetes bukás nélkül. A 2017-es Bajnok Ligája-kiírás negyeddöntőjének visszavágójára a Paris Saint-Germain behozhatatlannak tartott négygólos előnnyel, hazai pályán kapott gól nélkül utazhatott a Camp Nouba. A találkozón aztán a Thiago Silva vezette párizsiak minden idők egyik legnagyobb leolvadását produkálva 6-1-es vereséget szenvedtek, ezzel továbbra is jelentős BL-eredmény nélkül maradva. Miután a tükörsima, 4-0-ás odavágóról hiányzott, és csak a totális összeomlást eredményező második mérkőzésre tért vissza a PSG kapitánya, nem csoda, hogy ismét megtalálták a bíráló hangok.

 

Bár a 2014-es világbajnokság emléke valószínűleg gyógyíthatatlan sebeket hagyott játékosokban és szurkolókban egyaránt, Thiago Silva és a Seleção előző nyáron mindent megtett, amit a megváltás érdekében megtehettek. Ismételten hazai pályán, most a dél-amerikai kontinensviadalon szállhattak harcba a végső sikerért, és ezúttal révbe is értek a házigazdák. Az elődöntőben az örök rivális Argentínát megállítva, a fináléban pedig Perut legyűrve szerezték meg Brazília kilencedik Copa América elsőségét, ezzel valamelyest helyreállítva az öt évvel korábban történteket. Silva maga is elégtételt érezhetett: alapemberré visszaküzdve magát, a döntőt végigjátszva végre magasba emelhetett egy jelentős nemzetközi trófeát – az pedig már a sors furcsa játéka, hogy ezt épp a Maracanában, első igazán nagy kudarca színterén tehette meg.



Bármi is történjen, Thiago Silva mindenképp generációja egyik legjobb középhátvédjeként, a Paris Saint-Germain ikonjaként, a klub felemelkedésének emblematikus arcaként fog a történelemkönyvekbe vonulni. Egyelőre mégis hiányzik karrierjéből az a katartikus pillanat, az az egy páratlan teljesítmény, ami valóban egy polcra helyezhetné örökségét a legnagyobbakkal. Vasárnap este végre megkapja élete lehetőségét, hogy beteljesítse azt a PSG-projektet, ami tulajdonképpen az ő leigazolásával indult be igazán. Kevesen érdemelnék meg nála jobban.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x