Közel két évtizede a világfutball elitjében – Cesc Fabregas portré

Szerző: Molnár Zsolt | 2020-05-05 | Címkék: Fabregas,

Május 4-én még mindig csak 33. születésnapját ünnepelte Cesc Fabregas, a szinte emberemlékezet óta a futballköztudatban élő katalán középpályás. Nyilván ennek az az oka, hogy rendkívül fiatalon került középpontba, 16 évesen és 177 naposan mutatkozott be az Arsenal felnőttcsapatában.

Az akkori Fabregasnak még egy picit várnia kellene a 18 betöltéséhez és a regisztrációhoz, nektek viszont csak ide kell kattintani ehhez

Cesc Fabregas, teljes nevén Francesc Fabregas Soler 1987-ben született a tizenötezres lakosságot számláló tengerparti Arenys de Mar településen. Mindössze kilenc hónapos volt, amikor nagypapája már kivitte magával a Camp Nouba, így hamar megszerette a labdarúgást és persze az FC Barcelonát. Ráadásul az édesanyja révén is gyakrabban járhatott a világ egyik legnevesebb stadionjában, lévén hogy Nuria Soler az ottani kiszolgáló személyzet tagja volt. Karrierjét nem azonnal a La Masián kezdte, de már nyolc évesen rendkívül elhivatott volt, miközben a CE Mataró nevű klub utánpótlásában pallérozódott. Már ekkor odafigyelt az étkezésére, hajlandó volt a gyorséttermeket elkerülni és főként halat és zöldségeket fogyasztani, hogy profi labdarúgó lehessen belőle. A korabeli visszaemlékezések szerint egyik első edzője Senor Bai mindent megtett azért, hogy minél hosszabb időre csapatában tudja a tehetséges és elszánt Cescet. A Barcelona egyik utánpótláscsapata elleni mérkőzésre például azért nem nevezte, hogy elrejtse őt a La Masia megfigyelői elől. Trükkje egyrészről nem is volt túl etikus a gránátvörös-kékekről álmodozó Fabregasszal szemben, és szerencsére nem is jött be. A klub először ugyan csak arra adott engedélyt, hogy heti egyszer látogassa a legnagyobb katalán klub edzéseit, tízéves korára azonban kénytelenek voltak végleg lemondani róla.

Fabregas védekező középpályásként kezdett a La Masiában, és már akkor olyan csapattársai voltak, mint Gerald Piqué vagy Lionel Messi. A kis Cesc már csak posztjából kifolyólag is Pep Guardiolát kezdte bálványozni, ezt pedig csak tetézte, hogy a szülei válásakor hullámvölgybe kerülő kisfiúként az idolja próbálta meg felrázni többek közt egy neki ajándékozott, aláírt mezzel. Posztja ellenére gólérzékeny játékosnak számított, ezt sikerült bizonyítania is az U17-es, karrierjét alapvetően meghatározó világbajnokságon 2003 augusztusában. Bár a döntőben alulmaradtak a spanyolok a brazilokkal szemben, Fabregas nem csak a torna legjobb játékosa címet, de a gólkirálynak járó díjat is besöpörte, pedig az oldalán tudhatott egy későbbi kiváló támadót is, David Villa személyében.

London calling

Mindezek ellenére, mint azt Sid Lowe interjújából megtudjuk, Fabregas Barcelonában nem látta maga előtt a közelgő nagy lehetőséget az első csapatban -míg Messit és Piquét felvitték a már az akadémia legutolsó állomásának tartott U19-hez (Juvenil A) Fabregast nem. Így ő elfogadta a világbajnokság után bejelentkező londoni megkeresést, beleértve a felnőttcsapattal való tréningezés és egy más kultúra megismerését, és az Arsenalba igazolt. Mindezt élete egyik legjobb döntésének tartja azóta is, hiszen szinte második édesapjaként tekint az őt kiszemelő és leigazoló, majd másfél hónapra rá már a mélyvízbe is dobó Arsene Wengert.

Paul Gilham/Getty Images

„Tőle kaptam meg az esélyt, amire minden futballista vágyik. Lehetőséget adott nekem, onnantól pedig már első sorban rajtam állt, mit hozok ki belőle. Úgy bánt velem, ahogy a mai labdarúgásban már nem szokás az eredménykényszer és a győzelmek megszállott üldözése miatt. Nélküle biztosan nem lennék az, aki vagyok, neki köszönhetem a legtöbbet pályafutásom során.” – mondta el egy 2016-os interjúban, ez a dicséret pedig már csak azért is nagy szó, mert Cesc kiváló edzőkkel dolgozhatott karrierje alatt, elég ha csak Guardiolára, Mourinhóra vagy éppen Del Bosque-ra gondolunk.

Az Angliában játszó fiatalok egyik nagy lehetősége a ligakupa sorozat, 2003 októberében itt mutatkozhatott be Fabregas is, ráadásul kezdőként a Rotherham ellen, többek közt Wiltord vagy Kanu oldalán. Nyolcvanhét percet töltött a pályán a hosszabbítás után, tizenegyesekkel eldőlő mérkőzésen. Első találatát is hamar megszerezte a sorozatban (és úgy egészében véve az Arsenal felnőttcsapatában) a Wolves elleni 5-1-es győzelem alkalmával, amivel be is írta magát a klubtörténelembe, mint a legfiatalabb gólszerző.

Pechére a bajnokságot veretlenül megnyerő legendás Arsenalban még egyáltalán nem léphetett pályára vagy ülhetett le a kispadra, de ígéretes bemutatkozása a ligakupában és teljesítménye az utánpótláscsapatokban villámgyors előrelépést hozott számára.

Igaz, kellett hozzá Patrick Vieira (később pedig a brazil duó, Edu és Gilberto Silva) sérülése is, de azért nem mondhatjuk túlontúl gyakorinak egy 17 éves, a középpálya kulcspozíciójába történő mélyvízbe dobását. Márpedig ez történt, kezdőként vette ki a részét az angol szuperkupagyőzelemből a Manchester United ellen, majd az első négy Premier League mérkőzésén is pályán lehetett a kezdősípszó alkalmával. A ligakupa után pedig hamar a bajnoki sorozatban is övé lett a legfiatalabb gólszerző rekordja (17 évesen, 3 hónaposan és 21 naposan a Blackburn ellen), amelyben Nicolas Anelkát előzte meg, és azóta is csúcstartó.

Elképesztő mennyiségű, egészen pontosan 46 mérkőzésen játszott a szezon során a végül a bajnokság második helyére csúszó, a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé jutó, FA-kupa győztes Arsenaljában. A csúcskategóriás nemzetközi porondon ugyan a tavaszi Bayern elleni párharcban már csak 27 percet kapott, de 18 éves kora előtt négy csoportmérkőzést is végig a pályán tölthetett, ahogyan a hazai kupamenetelés során is sok játéklehetőséget kapott, a döntőben megkoronázva mindezt egy kezdőcsapatbeli tagsággal és a már említett trófeával.

Szemtelenül fiatalon robbant be a nemzetközi labdarúgásba, ezen tulajdonságát pedig az öltözőfolyosón is bizonyította, bár elmondása szerint csak véletlenül. Történt ugyanis, hogy egy feszült mérkőzésen, 2004. október 24-én a Manchester United véget vetett az Arsenal 49 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatának egy 2-0-s győzelemmel. A bírói tévedésekkel tarkított találkozó párharcai a pályán kívül is folytatódtak, a fiatal Fabregas pedig úgy döntött csatlakozik a lökdösődő Sol Campbell, Rio Ferdinand, féle társasághoz. Ehhez azonban még meg kellett szabadulnia a kezében lévő pizzaszelettől, amit el is hajított – egyenesen az MU-menedzser, Sir Alex Ferguson arcába! Tizenhárom év után merte csak beismerni tettét egy televíziós műsorban és kért egyben (táv)bocsánatot a legendás skót mestertől a véletlen balesetért.

A következő esztendőre ismételten Patrick Vieira „segítette” meg kicsit az ifjú spanyol pályafutását. A francia távozása ugyanis tovább növelte az ifjú spanyol amúgy sem kevés játékperceit. Fabregas immáron fontos szerepet játszott a bajnokságban ugyan még tovább, egészen az negyedik helyig eső, de a Bajnokok Ligájában a fináléig menetelő londoniak szezonjában. Kereken ötven találkozón játszott, negyvenegyszer kezdőként, összesen 3704 percet töltve a pályán, ami meccsenkénti 74 percet jelent. Trófea azonban ezúttal nem párosult hozzá, a már említett BL-ben a nevelőklubja győzte le az Arsenalt (elsősorban az emlékezetes Lehmann kiállításnak köszönhetően), a Community Shielden pedig a londoni rivális Chelsea győzedelmeskedett felettük, míg a hazai kupasorozatokban a Bolton és a Wigan bizonyult jobbnak náluk.

fabregas vs robben

CHRIS YOUNG/AFP via Getty Images

Az állandó játéklehetősége megmaradt az elkövetkezendő évekre is, Fabregas pedig folyamatosan és gyorsan javuló teljesítményt mutatott a támadások megsegítésében is. A 2006/07-es szezonban már 9 gólpasszal segítette csapatát az évben, amely egy ismételt negyedik bajnoki helyezéshez és egy ligakupa-ezüsthöz volt elég. Az Arsenal szurkolói egyenesen a szezon legjobbjának választották és számos egyéni díjat söpört be az évad során. Ez akkora lökést adott számára, hogy rátett még néhány lapáttal az azt követő évre. Huszonkét gólpassza és tizenhárom gólja ugyan nem ért trófeát a csapat számára, azonban Fabregast a legnagyobb kedvencek közé emelte Londonban.

A válogatottban 2006-ban mutatkozhatott be, az azóta már elhunyt Luis Aragones postázta neki az első meghívót és a németországi világbajnokságra is elvitte a kerettel. A csoportmérkőzések során csereként, a franciák elleni kiesést jelentő a legjobb 16 közötti mérkőzésén azonban kezdőként szerepelt. Ez a kevésbé rendszeres és kiszámítható szerepkör megmaradt számára a 2008-as Európa-bajnokságra is. A Xavi-Iniesta páros mellett valamelyest érthető módon nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni a Furia Rojában, de Európa-bajnoki aranyérmmel térhetett vissza Angliába.

Az Arsenal évről-évre tovább fiatalodott, ennek eredményeképp, illetve nyilvánvalóan a klubon belüli megbecsültségét jelezve, valamint az egyre inkább körülötte legyeskedő kérőket kicsit elijesztendő, Fabregast a 2008/09-es szezontól Wenger a londoniak csapatkapitányának is kinevezte, ráadásul honfitársa William Gallas helyett. A nagyobb felelősséget ugyan nem tudta trófeákkal megszolgálni, de kiváló játékkal igen, bár egy hosszabb sérülés is hátráltatta első kapitányi szezonjában. Az évtizedforduló idényére viszont kiegyensúlyozott és kiemelkedő játékkal jelentkezett. Néhány év kihagyása után újra dobogóra vezette az Arsenalt, harminc kanadai pontja (igazságos elosztásban a gólok és asszisztok között) pedig számos álomcsapatba kerülést hozott számára.

Már ekkortájt sokat lehetett hallani róla, hogy szívesen vinné vissza gyerekkora helyszínére és egyben álmai (felnőtt)csapatába a Barcelona, ám Fabregas még belevágott egy utolsó londoni szezonba. Nehéz év lehetett számára, egyre többször találták meg a kritikák, amiért a közben már epizódszerepben ugyan, de világbajnokká is avanzsált futballista nem tudja nagy győzelemre vezetni az Arsenalt. A klub francia legendája, Emmanuel Petit egyenesen pszichológushoz küldte volna őt a végzetes 2011-es késő téli-kora tavaszi időszakot követően, amikor a vágyott trófeák helyett egymás után bukták el a ligakupa finálét, majd estek ki a Barcelona ellenében a Bajnokok Ligájából, a Manchester United ellen pedig az FA-kupából. Igaz, utóbbi mérkőzésen Fabregas a Barcelona ellen összeszedett sérülés miatt már nem szerepelt.

Egy hazatérés nehézségei

A szezont követő nyár mindvégig a Barcelona és az Arsenal közti huzavonáról szólt Fabregas ügyében, aki emellett továbbra is sérülésekkel bajlódott, és minden bizonnyal egyre kevésbé érezte jól magát az őt ért túlzó kritikák miatt. Arsene Wenger azonban megértette, hogy játékosa nagyon nehéz időszakon megy keresztül, hiszen két szerelme között őrlődik épp, egyik oldalon a klubbal, amelyik felnevelte, a másikon pedig az élete nagy lehetőséged adó együttessel. Arsenalos karrierjét végül rendkívül impozáns 304 mérkőzéssel, 57 góllal és 92 gólpasszal zárta.

Végül a két csapat augusztus közepére egyezett meg egymással a játékjogáról egy közel ötven millió fontos ügylet keretében. Fabregas pedig, ahogy a válogatottban is, újból felvehette a kesztyűt és próbálhatta megtalálni a helyét a Xavi-Iniesta páros mellett, ezúttal gyerekkori kedvence, Pep Guardiola irányítása alatt. Ez úgy, ahogy sikerült is neki, de biztosan több játéklehetőséget szeretett volna magának.

Bár sokaknak úgy tűnhet, hazatérni Barcelonába könnyű (“Messivel ki ne akarna játszani és trófeákat nyerni”) és nyilvánvaló választás volt, én nem így éreztem: 24 évesen visszatérni sokkal nehezebb volt, mint 16 évesen nekivágni Londonnak. A nehezebbik utat választottam, hiszen meg kellett küzdenem a helyemért…

Meghatározó szerepe ugyan konkrétan nem volt benne, de bővítette a trófeagyűjteményét egy spanyol és egy európai szuperkupával, valamint egy klubvilágbajnoki sikerrel. Az Athletic Bilbao ellen megnyert Copa Del Rey fináléban csak tíz percet játszhatott, hiába volt kezdő szinte az összes addigi kupamérkőzésen. Legjobb Arsenalos évéhez képest, amikor átlagban 83 percet lehetett a pályán, ez első barcelonai idényére 69-re esett vissza, és főleg a legfontosabb találkozókon játszhatott kevesebbet. Pedig az évad során szerzett 15 gólja és 20 gólpassza kifejezetten jól teljesítményt sejtet.

JOSEP LAGO/AFP via Getty Images

A Barcelona szintjéhez mérten is csalódást keltő lehetett az idény a már felsorolt trófeák ellenére is, hiszen a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt lemaradtak az elsőségről, előbbiben a Real Madrid mögött, utóbbiban a Chelsea elleni emlékezetes elődöntőben búcsúzva.

Nagy bánatot jelenthetett számára az is, hogy nem a legjobban alakult a kapcsolata Pep Guardiolával. A középpályás ügynöke Francois Gallardo egyenesen azt nyilatkozta fél évvel később, a kopasz mester Fabregas (valamint Dani Alves, Pique és David Villa) eladásához kötötte volna végül meghiúsult szerződéshosszabbítását, mert nem jött ki jól a játékossal. Végül Sandro Rosell, a klub elnöke Guardiolát engedte el, míg a fent említett játékosokat, köztük a nyáron a spanyolokkal ismételten Eb-címet nyerő Fabregast, elsősorban a szurkolók csalódottságától tartva megtartotta.

Következő évre meg is változott kicsit a szerepköre a szezon során rákos betegségével küzdő, és később emiatt el is hunyt Tito Vilanova alatt. A bajnokságban szerepelt többször, míg a Bajnokok Ligájában játszott kevesebbet. A ligaelsőséget visszaszerezték a Real Madridtól, de a többi sorozatban ismét elmaradtak a sikerek. Fabregas mindenesetre jó évet zárt, bár a statisztikai mutatói valamelyest visszaestek az ezt megelőző idényhez képest (14 gól, 14 gólpassz).

A nyáron aztán újra felvetődtek a pletykák, hogy elégedetlen barcelonai szerepkörével, legtöbbször az MU érdeklődéséről lehetett hallani. Fabregas azonban elmondta, nem szeretné túl könnyen feladni gyerekkori álmát, hogy kiteljesedhessen Barcelonában. Abban reménykedett, az új edző, Gerardo Martino irányítása alatt végre kulcsszerep hárul majd rá a katalánoknál.

Nos, az idény több szempontból is rosszul végződött a számára. Egyrészt a ranglétrán még mindig előtte állt a Xavi-Iniesta-Busquets trió, másrészről trófea nélküli évet hozott össze csapatával. A bajnokságban és a BL-ben az Atlético, a kupadöntőben a Real bizonyította, hogy arra az esztendőre nem csak az ország, de a labdarúgás fővárosa is Madrid lett Barcelona helyett. Fabregas utólag elmondta, bár sok időt töltött a pályán, a legtöbbször fájdalmak közepette tette mindezt. Ágyéksérülése nyolc hónapig kínozta 2014-ben, lehet emiatt is kapott minimális lehetőséget a spanyoloknak egyébként nagy kudarccal és a csoportból való kieséssel zárult 2014-es világbajnokságon.

Bár három barcelonai évéről elmondható, hogy az utolsóban kapta a legtöbb időt a pályán, amikor viszont mindenki hadra fogható volt, gyakran szorult háttérbe a már fent említett trió mögött. Rendkívül fiatal kora óta vezérszerephez szokott az Arsenalban, ezt pedig Barcelonában nem kaphatta meg. A szurkolók is kritikusabbak voltak vele szemben, hiszen a világ hosszú ideig két legjobb középpályása volt a mérce számukra, és persze a BL-győzelem, amit háromévnyi ottléte alatt sem sikerült megszerezni. Fabregas ráadásul rendkívül piacképes volt, és egy továbbra is telített poszton szeretett volna minél több lehetőséget kapni.

London calling again

Kézenfekvő volt egy londoni visszatérés, az Arsenalnak pedig visszavásárlási joga is volt hozzá. Wenger azonban úgy látta, nehéz lenne számára újra megfelelő szerepet biztosítania egy, az Emiratesben szintén túltelített pozícióban. Lehet emiatt Fabregas is úgy érezte, nem az Arsenal a megfelelő célállomás, így egy meglepő húzással Mourinho Chelsea-jét választotta. Ezzel természetesen népharagot váltott ki az Arsenal-szurkolók berkeiben. Voltak, akik azonnal nyilvánosan mezt égettek (vagy ajánlották fel ilyen célú használatra), volt, aki csak letépdeste mezéről a betűket, ezzel átalakítva azt BFG feliratú, azaz a nyomdafestéket kevésbé tűrő Per Mertesacker becenevének trikójára. Még a legismertebb számítógépes focis játékba is beépítették a kék mezben pályára lépő Fabregas kifütyülését. A szezonja később azonban alátámasztotta a döntését, ami a játéklehetőséget illeti. Sőt, a Barcelonáét is, amiért másba fektette az érte kapott pénzt, mert a katalánok viszont tripláztak az eladását követő évben.

A Mourinho-féle együttes egyik legfontosabb láncszeme lett és begyűjthetett egy fontos, a vitrinjéből még hiányzó újabb trófeát: az angol bajnoki címet. Húsz gólpasszal és három góllal segítette hozzá a csapatot ehhez és a ligakupa sikerhez. Nagy kő eshetett le a spanyol szívéről, hogy nem hozott olyan rossz döntést, amikor bevállalta egykori imádói ellenszenvét és cselekedett ellenkezően egy állítólagos régi nyilatkozatához képest, amelyben elmondta, hogy sosem lenne a londoni kékek játékosa.

A labdarúgásban azonban nagyon gyorsan is változhatnak a dolgok, így történt ez a bajnoki címet nyerő Chelsea-nél is. A nyáron elmaradtak az erősítések, a klub pedig olyannyira katasztrofálisan  indította a 2015/16-os idényt, hogy decemberben menesztették Mourinhót. Mint utóbb kiderült, a játékosok sem álltak már mellette, a belső ellenállás élén pedig éppen Fabregas állt, bár úgy tudni, inkább a portugál bizonyos beidegződésein szerettek volna változtatni elsősorban, nem pedig a kirúgásáért lobbiztak. A szezon hátralévő részét Guus Hiddinkkel hozták le és egy tizedik hely lett a vége, miközben a szurkolók végig sokat kritizálták a gyenge idényt futó Fabregast.

Mindezek ellenére a 2016-os Európa-bajnokságon minden mérkőzésen kezdő lehetett végre a spanyol válogatottban, ám a siker itt is elmaradt, Olaszország búcsúztatta őket a legjobb 16 között. Mint utóbb kiderült, ez volt az utolsó mérkőzése a nemzeti válogatottnál.

Klubcsapatában is meggyűlt a baja egy olasszal. Érkezett ugyanis a kispadra Antonio Conte, aki azonban már nem Fabregasra bízta a kulcsfeladatokat, helyette elsősorban inkább a Kante-Matic-Oscar trióban bízott. Ugyan az évad végére begyűjtött a klubbal egy újabb bajnoki címet és egy FA-kupa ezüstöt, írásunkból már egyértelmű lehet, hogy ez az átlagosan mindösszesen 51 percnyi játéklehetőséggel együtt nem tette igazán boldoggá hősünket.

A nyári felkészülés során sikerült meggyőznie az olasz mestert, hogy többet játszassa őt a következő idényben. A játékpercei növelése azonban nem a kívánt eredménnyel jártak, és a szezon során a neve mellé íródott három gól és kilenc gólpassz sem arról tanúskodott, hogy élete szezonját futotta. A BL-ben a legjobb tizenhat között ismét a Barcelona állta útjukat, a bajnokságban pedig nem sikerült kiharcolniuk a következő évi javítási lehetőségüket az ötödik helyükkel. Némi vígaszt azért nyújthatott egy újabb FA-kupa győzelem a Manchester United ellen.

Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images

Irány Monte Carlo

A nyári felkészülésben és az új idény kezdetén térdsérülése hátráltatta, így nem tudta meggyőzni az új, szintén olasz edzőt, Maurizio Sarrit, hogy alapemberként számítson majd rá. Első teljes mérkőzését csak 2018 októberében vívhatta a Videoton ellen az Európa Liga-csoportkörében, melynek visszavágóján egyébként a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. A bajnokságban azonban nem kapta meg a kellő játékidőt Sarritól, Fabregas pedig télen úgy döntött, ideje ismét búcsút intenie Londonnak, és a januári átigazolási szezonban, elsősorban a hercegségbeli edző, Thierry Henry invitálása miatt igent mondott a Monaco megkeresésének. Egykori csapattársa állandó játéklehetőséget és kulcsszerepet szánt neki. Képzelhetjük, mekkora sokként érte, amikor 13 nappal az aláírását követően kirúgták a franciát.

Végül azonban nem kellett emiatt nagyot csalódnia, egykori csapattársa utódja, Leonardo Jardim is alapemberként számított rá, és csak sérülései hátráltatták, hogy szinte mindig pályán legyen. A gyenge szezonkezdet viszont rányomta a bélyegét az évre, végül éppen hogy csak egyetlen pozícióval sikerült elkerülniük az osztályozót jelentő 18. helyet a bajnokságban.

Az idei évadot sikerült egy piros lappal és egy azzal járó hárommeccses eltiltással kezdenie, amely után még nem verekedte vissza magát a kilencven perces játékosok közé.

Egyelőre a télen kinevezett új edzőnél és honfitársánál, Roberto Morenónál sem fix kezdő, így kérdés, mennyire elégedett hercegségbeli szerepével, miközben Twitter teljesítményével továbbra is osztatlan sikert arat:

Mindenesetre úgy néz ki, hogy szeretne megragadni Monacóban, legalábbis gesztusa erre enged következtetni. A mostani válsághelyzetben ugyanis brit sajtóértesülések szerint lemondott teljes fizetéséről, míg a 30 százalékos bércsökkentéssel sújtott stábtagoknak kiegészíti a fizetését, hogy azok továbbra is a teljes díjazásban részesülhessenek.

Az időközben lefújt bajnokságot a kilencedik helyen zárták, jövőre talán Fabregasszal együtt merészebb álmokkal vágnak majd neki az idénynek, még ha a hiányzó Bajnokok Ligája címet aligha gyűjti be valaha is.

 

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat