Portré: A Puskás Akadémiának nem kellett, Újpestről indulva világsztár lehet – Enis Bardhi

Enis Bardhi neve ismerősen csenghet minden magyar futballkövetőnek: a macedón válogatott futballistáját akár a magyar bajnokság egyik nagykövetének is nevezhetnénk. Újpesten lett profi futballista tizenkilenc évesen, de magyar menedzsere korábban a Puskás Akadémiának is beajánlotta, akik elutasították. A svéd negyedosztályból került a Megyeri útra, ahol eredetileg az ificsapathoz érkezett próbajátékra, három héttel később viszont már az NB1-ben kezdőként lépett pályára egy Videoton elleni bajnokin. A magyar bajnokságból egészen a La Liga mesterlövészéig nőtte ki magát, és nem kizárt, hogy hamarosan az Arsenal színeiben láthatjuk futballozni. A még mindig csak 25 éves Enis Bardhi életútja unikális, az ő történetét mutatjuk be játékosportrénkban.

 REUTERS/Susana Vera 

Enis Bardhi 1995. július 2-án született Szkopjéban. Szüleiről és gyermekkoráról nem sok információt találunk a világhálón, azt viszont tudjuk, hogy van egy bátyja, a szintén futballista Behard Bardhi (FK Ferizaj – koszóvi élvonal).  Az albán-koszovói származású, de macedón állampolgárságú Bardhi életét kicsi kora óta a futball határozza meg. Bardhi egészen fiatalon kezdett el futballozni a szkopjei FK Shkupi együttesénél – s mivel szülei a koszovói-macedón semleges zónában éltek, kénytelen volt rendre stoppolni, hogy eljusson az edzésekre. Még a Shkupi futballistája volt, amikor egy magyar menedzser, Georgi Attila – aki egyúttal Mohamed Besic ügynöke is – a szárnyai alá vette.


„Enis 15 éves lehetett, amikor egy macedón barátom szólt, hogy nézzem meg ezt a srácot, aki a macedón–koszovói határon él – nem meglepően az albán kisebbséghez tartozik –, és óriá­si tehetség” – mondta Georgi a magyaridok.hu-nak.


Georgi kapcsolatai révén már egészen fiatalon bekerülhetett volna a magyar akadémiai rendszerbe, de hiába próbálkoztak a Puskás Akadémiánál, a felcsúti együttes nem tartott rá igényt (azt nem tudni, hogy a képességeit becsülték alá, vagy az volt a kizáró ok, hogy Bardhi Európai Unión kívüli játékosnak számított).

Végül Dániában kötött ki: 2013 nyarán tizennyolc éves volt, amikor egy ismerőse ajánlása révén lehetősége adódott néhány edzésen részt venni Bröndby-nél, ahol egy hét után aláírt az U19-es együtteshez. Közel egy esztendőt töltött a koppenhágai klubnál, de mivel nem volt uniós állampolgár, gondok voltak a papírjaival, nem kaphatott profi szerződést, ezért a távozás mellett döntött.

Következő állomásként a svéd negyedosztályú KSF Prespa Birlikhez vezetett az útja. Bardhi számára több szempontból is vonzó volt az együttes. Egyrészt motiválta, hogy végre a felnőtt futballba is belekóstolhat, másrészt a klub macedón-török gyökerei miatt is imponáló volt a lehetőség számára (a keretet nagyrészt török-macedón bevándorlók alkották). Hat hónapot töltött a malmői együttesnél, s hamar a Birlik húzóembere lett.

Bardhi a Prespa Birlik mezében (Forrás: portalb.mk)

Még javában tartott a szezon, amikor a csapat edzőjének, Agim Sopinak közreműködésével, csapattársával Besnik Rustemajjal egyetemben Németországba utazott a negyedosztályú TuS Koblenzhez próbajátékra, ahol egy Bayer Leverkusen elleni edzőmeccsen mindketten pályára is léphettek. A rajna-vidékiek mindkét futballistával meg voltak elégedve, a Kicker szerint előszerződést is kötöttek, de végül csak Rustemaj csatlakozott új csapatához, ugyanis Bardhinak ismét gondot jelentett az állampolgársága (nem kapott tartózkodási engedélyt), így az ő szempontjából kútba esett az üzlet. Mivel Bardhi szezonja jól sikerült (tíz meccsen ötször talált kapuba), Georgi Attilának kapcsolatai révén sikerült elintéznie egy próbajátékot a friss kupagyőztes Újpest ificsapatánál.

 

Az újpesti csodagyerek 

Jó ajánlólevél volt a lila-fehérek számára, hogy Bardhi ekkoriban már U19-es macedón válogatottnak mondhatta magát – igaz, még a Brondby színeiben futballozott, amikor magára húzhatta a címeres mezt. Bardhi játékával először Kovács Zoltán sportigazgatót győzte meg, aki felhívta az első csapatot irányító Nebojsa Vignjevic figyelmét a csiszolatlan gyémántra, két héttel később pedig az Újpest hivatalos oldalán jelentette be szerződtetését. A Nemzeti Sport hozzátette, „fiatal kora ellenére nagyon közel áll a felnőtt válogatott kerettagsághoz”, ennek ellenére az U21-es macedón korosztályos csapatnál is csupán két hónappal Magyarországra való igazolása után mutatkozhatott be – a debütálása viszont nem is sikerülhetett volna jobban: egy Románia elleni győztes góllal hálálta meg a bizalmat.

A képen sorban balról: Meriton Berisha (Bardhi menedzsere); Georgi Attila (szintén Bardhi menedzsere); Enis Bardhi és Roderick Duchatelet.

 

“Szerencsés természetű, nyílt tekintetű fiú, hamar befogadták a többiek, amit angoltudása is elősegít, no meg a délszláv nyelvek ismerete” – nyilatkozta Kovács Zoltán a Magyar Időknek. 

A sors fintora, hogy az eredetileg a lila-fehér együttes ificsapatánál próbajátékon lévő futballista azonnal meghatározó játékossá vált a IV. kerületben. Mindössze öt napja volt az Újpest igazolt futballistája, amikor Vignjevics a Vasas elleni Ligakupa-mérkőzésen bedobta a mély vízbe. Bardhi rögtön a kezdőcsapatban találta magát, s bár gólt nem szerzett, csapata 2-1-es győzelmet aratott.


Bardhi nyilatkozata a Vasas elleni antré után (sajnos csak angolul elérhető)

Tudtad?

A Vasas elleni Ligakupa-meccsen az Újpest tíz idegenlégióssal a kezdőcsapatban állt fel, Banai Dávid volt az egyetlen hazai játékos a kezdő tizenegyben. Egyetlen akkor pályára lépő külföldi futballista sincs már azóta a lila-fehérek keretében. Nézzük, ki hol tart jelenleg:

Loic Nego (2,00m euró – Fehérvár); Sandro Tsveiba (300e euró – Isloch); Jonathan Heris (300e euró – Nea Salamis); Rodrigo Rojo (150e euró – Defensor); Bojan Sankovic (325e euró – ZTE); Enis Bardhi (12m euró – Levante); Dani Ponce (100e euró – RSD Alcalá); Aristote Mboma (250e euró – klub nélküli); Berat Ahmeti (25e euró – KF Trepca 89).


A Ligakupa-találkozót követően hamar szóhoz jutott a bajnokságban is. A hetedik fordulóban a Videoton ellen nem csupán az utazó keretbe jelölte Vignjevic, de rögtön a kezdőcsapatban futhatott ki a Sóstói Stadionba (MOL Aréna Sóstó). Mivel csatárkrízis volt a csapatnál (Mihailo Perovic, Kabát Péter és Kim Ojo sem volt bevethető), Bardhinak – karrierje során talán először – kilences pozícióban kellett, hogy helyt álljon. Az újpesti stábot annyira meggyőzte Bardhi játéka, hogy a teljes szezonra bebetonozta magát a csapatba, mindössze három bajnokit hagyott ki, illetve mind a hat Magya Kupa-meccsen lehetőséget kapott.

Mivel az Újpest a szezon első felében alig-alig számíthatott Kim Ojora és Perovic-ra, Bardhinak első nyolc mérkőzésén kivétel nélkül csatárként kellett pályára lépnie, majd a tavaszi idényben kezdett el eredeti posztján futballozni: árnyékékként és balszélsőként játszott a téli szünet után.

Bardhi egyre fontosabb láncszeme lett az Újpestnek, mozgékonysága, sebessége, technikai képzettsége és játékintelligenciája miatt kihagyhatatlanná vált a Nebojsa Vignjevic gépezetéből: a 2015/2016-os és a 2016/2017-es idényből is csupán négy-négy bajnokin kellett őt nélkülöznie a szerb mesternek. De nem csupán a játékszervezésben emelkedett ki a magyar bajnokságból, a pontrúgásai mindig veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára (húsz góljából négyet szabadrúgásból szerzett). A meccsek számának növekedésével párhuzamosan javultak a statisztikái is:

  • 2014/2015-ös szezon: 21 bajnoki/ 2 gól+3 gólpassz
  • 2015/2016-os szezon: 29 bajnoki/6 gól
  • 2016/2017-es szezon: 29 bajnoki/12 gól+7 gólpassz

 


Bardhi egyik legszebb gólját a Zalaegerszeg ellen szerezte egy ollózó mozdulattal


Egy éve szerepelt Magyarországon, amikor 19 évesen, 8 hónaposan és 25 naposan meghívót kapott a válogatottba. Nagyot fordult a világ Bardhival, másfél évvel azelőtt még a svéd negyedosztályba rúgta a bőrt, 2014 márciusában pedig egy Fehéroroszország elleni európa-bajnoki selejtezőn már kezdőként léphetett pályára hazája színeiben.

Noha a nagycsapatnál még nem tudta stabilizálnia a helyét, az U21-es válogatottban annál inkább húzóemberré vált. Az U21-es Európa-bajnokságon került be a neve a nemzetközi köztudatba. A papírforma alapján a kvalifikációs csoportban az egyik leggyengébb csapatként tartották őket számon, ennek ellenére az élen végeztek, ezzel az Észak-Macedón együttes története során először kvalifikálta magát komoly nemzetközi tornára – beleértve azt az időszakot is, amíg Macedónia néven versenyeztek. Olyan csapatokat előztek meg, mint Franciaország (Ousmane Dembélé, Thomas Lemar, Corentin Tolisso, Adrien Rabiot, Theo Hernández, Lucas Hernández, Tienmoué Bakayoko, Clément Lenglet, Presnel Kimpembe), Izland (Albert Gudmundsson), Ukrajna (Oleksandr Zinchenko, Mykola Matvienko, Oleksandr Zubkov, Danylo Ignatenko) és Skócia.

Még az Európa-bajnokság előtt, 2017 januárjában felröppent a hír, hogy az NK Osijek szívesen látná a soraiban a villámgyors irányítót, horvát sajtóhírek szerint 400 ezer eurót fizettek volna a játékjogáért. Három hónappal később már arról cikkezett – a szintén horvát – sportarena.hr, hogy az ekkor már hatszoros macedón válogatott középpályásért élénken érdeklődik a Sahtar Doneck és a Dinamo Zagreb; sőt a lap még azt is hozzátette, akár hatmillió euróra is rúghat az akkoriban legkeresettebb NB1-es játékos árcédulája.

Irreálisnak tűnt, hogy ekkora összeggel dobálózik a média, főleg annak a fényében, hogy két idénnyel korábban a világbajnokságot is megjárt, akkoriban egy évvel fiatalabb,  Mohamed Besic-ért is „csupán” 4,80 millió eurót fizetett az Everton – ez azóta is rekord az OTP Bank Ligában.

A Sahtar és a Dinamo Zagreb állítólagos érdeklődése után viszont egyre többet foglalkozott a nemzetközi sajtó Bardhival, egyre inkább körvonalazódott: távozik a Megyeri útról. Az NB1 utolsó fordulóját követően megszólalt Bardhi menedzsere is, Meriton Berisha, aki a macedón infosport.mk-nak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy ügyfele a szezon végén elhagyja Újpestet. Azt is hozzátette, hogy a Borussia Dortmund és a Stuttgart is az érdeklődők között van, végleges döntésre viszont csak a júniusi U21-es Európa-bajnokság után lehet számítani.

A Lengyelországban megrendezett tornán aztán nem sikerült a bravúr, egyetlen pontot gyűjtöttek be Bardhiék, ami nem volt elég a továbbjutáshoz. Ettől függetlenül az Újpest középpályása betalált a szerbek és a portugálok ellen is – elmondhatta magáról, hogy csapata góljainak a felét ő szerezte.

Az Eb-n nyújtott jó teljesítménye végül egy topligás szerződést ért, alig egy hónappal a torna után hároméves szerződést kötött a spanyol Levantével. A korábban szóban forgó hatmilliónál jóval alacsonyabb summát kapott érte az Újpest, de 1,50 millió eurós vételárával így is ő lett a lilák történetének második legdrágább játékosa – 1.  Mbaye Diagne 1,90 millió euró à Tianjin Teda.

Bardhi új csapatának mezével

 

Meghódítja a La Ligát

Ugyan sokan féltették Bardhit a spanyol élvonaltól, alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Rögtön a 2017/2018-as szezon nyitófordulójában debütálhatott a valenciai együttes színeiben, méghozzá egy Villarreal ellen aratott 1-0-s győzelemmel. Öt nappal később megszerezte első gólját is: a második fordulóban szabadrúgásból vette be a Deportivo La Coruna hálóját, a mérkőzés pedig 2-2-es döntetlennel ért véget. A spanyol Superdeporte már októberben arról cikkezett, hogy a PSG megfigyelői kiemelten figyelik Bardhi teljesítményét, ami csak még tovább fokozta a középpályás renoméját. Hamar a szívükbe zárták a levantei drukkerek is, már a bemutatkozószezonja során kirobbanthatatlan volt a csapatból: 26 bajnokin 9 gólt és 1 gólpasszt jegyzett, amivel a tízgólos José Luis Morales mögött a második lett a házi góllövőlistán. Két gólt szerzett a Barcelona ellen 5-4-re megnyert mérkőzésen 2018 májusában, amivel oroszlánrészt vállalt a Barca 43 meccse tartó veretlenségi sorozatának megszakításában, sőt szertefoszlatta a Katalánok álmait, akiknek mindössze két mérkőzést kellett volna abszolvániuk, hogy veretlenül nyerjenek bajnokságot: erre csupán az Athletic Bilbao (1929/1930) és a Real Madrid (1931/1932 – a magyar Hertzka Lipót vezetésével) volt képes a La Liga történetében. Védjegyévé váltak a szabadrúgásgólok, első idényében négyszer is bevette az ellenfelek kapuját rögzített szituációból. Nem csupán a La Ligában, de a topligákat figyelembe véve is a legjobb mesterlövészei között kezdték el számon tartani, s habár a mutatója azóta visszaesett, hatékonyságban nem sokan tudnak vele versenyezni. 

Szabadrúgás-statisztika a 2017/2018-as szezon kezdete óta:

🇲🇰 Enis Bardhi: 44-szer próbálkozott szabadrúgásból kapura lövéssel a La Ligában, ebből 18 találta el a kaput és 6 gólt szerzett (13,6%-os hatékonyság).

🇦🇷 Lionel Messi: 122-szer próbálkozott szabadrúgásból kapura lövéssel a La Ligában, ebből 53 találta el a kaput és 15 gólt szerzett (12,2%-os hatékonyság).

🇵🇹 Cristiano Ronaldo: 41-szer próbálkozott szabadrúgásból kapura lövéssel a La Ligában és a Serie A-ban, ebből 10-szer találta el a kaput és nem szerzett gólt (0%-os hatékonyság).

 

A 2018/2019-es idényben már Paco López vezetőedző irányítása alatt összesen két bajnokin hiányzott a csapatból, 36 bajnoki mérkőzésén harmincegyszer a kezdőcsapatban kapott helyet – ezeken a meccseken pedig 3 gólt és 4 gólpasszt osztott ki.

Az idei szezon viszont újra mérföldkő számára. 26 meccsen eddig 4 gólt és 3 asszisztot szerzett a La Ligában – a hétvégén például betalált a Real Betis elleni 4-2-es meccs alkalmával is. Eddig többnyire irányító középpályásként futballozott, a tizedik fordulóban viszont meglepetésre bal szélső támadóként küldte a pályára a Sociedad ellen López edző, Bardhi pedig győztesgóllal hálálta meg a bizalmat. Azóta nem is szerepelt más poszton, ő lett az első számú bal oldali szélső – na, persze nem a klasszikus értelemben vett vonalszélső, sokkal inkább a félterületben mozogva futballozik és szervezi a játékot.

Bardhi a Levante legaktívabb játékosai közé tartozik: meccsenként átlagosan 2,23 lövéssel próbálkozik (5. legjobb), 1,1 sikeres kulcspasszt ad (3. legjobb), 76,3% a passzolási hatékonysága, meccsenként pedig átlagosan 1,88-szor szabálytalankodnak ellene (4. legtöbb).

Multifunkcionalitása és kiegyensúlyozott teljesítménye miatt nem véletlen, hogy a hírek szerint sorban állnak a csapatok a kegyeiért, sőt az Onda Cero spanyol rádió szerint az Arsenal már ajánlatot is tett érte. A felkínált összeg részleteit egyelőre homály fedi, de mivel 2018-ban 4+2 évre megújította a szerződését, a Levante jó tárgyalási pozícióban ülhet asztalhoz. Piaci árát jelenleg 12 millió euróra taksálja a Transfermarkt, de a futballt is arcon csapó gazdasági válság előtt 15 millió euró volt az értéke.

Az Arsenal mellett állítólag Fiorentina is szívesen látná a soraiban, de Bundesliga-csapatok érdeklődéséről is lehet hallani. Egy esetleges átigazolásból az Újpest is nagyot profitálhatna, ugyanis a lila-fehér együttes egy záradékot is beépített a Levantéval kötött szerződésbe, amely szerint Bardhi továbbértékesítése esetén őket illeti a transzfer árának a 10 százaléka.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat