Premier League alulnézetből – látogatás a Luton Townnál

Luton nem a világ legszebb városa. Egyszerű, dolgos emberek lakják, akik kemény munkával próbálnak boldogulni – és éppen ugyanilyen a város futballcsapata is, amely a legutóbbi idény végén csodával határos módon feljutott a Premier League-be. Mivel a nyári szünetben nem érkezett egy milliárdos tulajdonos a klubhoz, sejteni lehetett, hogy a gárda igencsak szerény reményekkel vág majd neki az új szezonnak. És nemcsak a remények szerények, hanem a körülmények is.

Volt már szerencsém megfordulni Európa néhány legendás és ultramodern stadionjában is, de olyan élményben, mint a Kenilworth Roadon, talán valamikor gyerekkoromban, alacsonyabb osztályú magyar klubok otthonában volt részem legutóbb.

Ne szépítsük, a Luton Town otthona romos, elavult és méltatlan a világ leggazdagabb és legjobb bajnokságához. Nem is lehetne nagyobb a kontraszt az újonc és legutóbbi vendége, a Tottenham stadionja között.

Bejárat a főlelátóra (Fotó: Bán Tibor)

Fogalmazhatnék úgy, hogy már messziről látszik, milyen egyszerű a létesítmény, de nem lenne igaz – ugyanis még két-három utcányi távolságból sem könnyű észrevenni a stadiont. Hangulatos, tipikus brit házak közt sétálva egyszer csak felbukkan egy kívülről meglehetősen lehangoló látványt nyújtó bádogdoboz. Sebaj, bent biztosan sokkal szebb – gondoltam reménykedve, de miután bejutottam, kiderült, hogy nem ez a helyzet.

Apropó bejutás. Amikor a biztonsági őr megtudta, hogy külföldről jöttem megnézni a csapatukat, először meglepődött, aztán csak annyit mondott: „Jó szórakozást és hozz végre egy kis szerencsét nekünk!” – ez végül nem sikerült, de nem rajtam múlt.

A stadion külsejének puritánságát odabent lehetett még fokozni: a lelátók alatt fehérre meszelt falú, szűk és alacsony folyosók, a főtribünön egyszerű, háttámla nélküli székek, szűk betonlépcsők, a tetőn pedig jó néhány ezer mérkőzést látott fagerendák és palalemezek – ha az ember azt hallja, hogy Premier League, nem egy ilyen hely jut eszébe. De ennek is megvan a varázsa, az egyszeri futballőrültet hamar elönti a nosztalgia: ilyen lehetett a legtöbb angol stadion úgy 30-40 évvel ezelőtt. Aztán elindult a Premier League, elkezdett dőlni a pénz, özönleni a focituristák, és megújultak az arénák – a Luton Town azonban mindebből kimaradt.

A Londonból érkezett Spurs-drukkerek számára is hatalmas kultúrsokkot jelenthetett, amikor megérkeztek a számukra elkülönített szektoruk bejáratához – már ha észrevették. A vendégszurkolóknak ugyanis egyszerű házak között kell belépniük a létesítménybe. Olyan érzésük lehetett, mintha egy lakóház előszobáján át vezetne az útjuk a helyükre. Láthatóan élvezték a számukra igencsak szokatlan helyzetet, amihez hasonlót alighanem csak akkor élhettek át, ha elkísérték csapatukat egy harmad-, vagy negyedosztályú gárda otthonában vívott kupamérkőzésre.

A vendégbejárat (Fotó: Bán Tibor)

A 21. századi modern építészetnek tehát a főlelátóval szembeni, nyáron teljesen felújított minitribünt leszámítva nyoma sincs a Kenilworth Roadon, az infrastrukturális hiányosságokat a helyiek igyekeznek a mai futball világában szokatlan kedvességgel pótolni.

A szurkolók és a klub alkalmazottai is kissé meglepetten, de barátságosan fogadták a messziről jött idegent, és láthatóan büszkék voltak arra, hogy egy külföldi újságírót érdekel az ő csapatuk.

Fotó: Bán Tibor

A legtöbbjük élete legnagyobb ajándékának tekinti, hogy kedvenceik a Premier League-ben szerepelnek, és ez igaz a játékosokra is. A Luton Town keretében alig találni olyan futballistát, aki komolyabb élvonalbeli múlttal rendelkezne, ahogyan a vezetőedző, Rob Edwards sem dolgozott még soha a legmagasabb szinten.

A korábbi walesi válogatott középhátvéd ugyan csak tavaly érkezett a városba, de gyorsan befogadták, és ő is a szívébe zárta a klubot. A bemutatásnál minden játékosnál, még a helyi hősnek számító, a Lutont már az ötödosztályban is szolgáló Pelly Ruddock Mpanzunál is nagyobb tapsot kapott, a lefújást követően pedig hosszasan hálálkodott a nézőknek a buzdításért.

A vendégszektor (Fotó: Bán Tibor)

A hazai szurkolók és a játékosok is mindent megtettek azért, hogy legyőzzék a nagynevű Tottenhamet. A futballisták kúsztak-másztak, a drukkerek végig énekeltek-kiabáltak, de ez sem volt elég a bravúrhoz. A Luton még úgyis kikapott, hogy a teljes második félidőt emberelőnyben játszhatta végig. Igaz, a londoniak csak egy góllal tudtak győzni, de a Hatters pont nélkül maradt – négy nap alatt másodszor, hiszen a hétközi mérkőzésen is kikaptak a szintén újonc Burnley-től.

Köszönöm, Luton Town, és ígérem, legközelebb tényleg megpróbálok szerencsét hozni.

Fotó: Bán Tibor

Kiemelt fotó: CloudVisual / Alamy Stock Photo