Premier League-évzáró II.: a West Hamtől a Brentfordig

7. West Ham

Igazságtalan lenne a West Hammel szemben, ha azt írnánk, a klubon belüli legizgalmasabb történés az volt, amikor Kurt Zouma saját cuki cicáit kergette az agyonütés szándékával, amit az okos testvére felvett és közszemlére is bocsátott, elvégre európai kupasorozat elődöntőjébe masírozott David Moyes csapata (az Eintracht kettős győzelemmel ment tovább), a bajnokságban a hetedik hellyel pedig kiharcolta az újbóli kuparészvételt, ezúttal az Európa Konferencia-ligában. De hogy a kettős terhelés alaposan megkínozta a nem túl széles kerettel dolgozó együttest, az az eredményekből igencsak jól látszik: márciustól, vagyis az utolsó 11 bajnokin a West Ham hat vereséget szenvedett, majdnem annyit, mint az első 28 meccsén összesen (azokon nyolcat). De volt neki egy Jarrod Bowenje (meglehet, a remek szélső a Puskás Arénában is feltűnik június elején), aki 12 góllal és 10 gólpasszal, élete legjobb szezonját produkálva segítette társait; egy Declan Rice-a, aki vezéralkata mellett egyre magasabb játékintelligenciájával, 90 százalék feletti passzpontosságával, a liga legtöbb labdaszerzésével is kitűnt a mezőnyből; egy Lukasz Fabianskija, aki a helyzetek minősége alapján néggyel több gólt kellett volna, hogy beszedjen; valamint egy Michail Antoniója, aki a sokszor feltartóztathatatlan futballja mellett tíz góllal és nyolc assziszttal szolgálta a kelet-londoniakat.

Hogy tartható-e a hetedik hely? Ha David Moyeson múlik, biztos:

„A játékosok tudják jól, hogy nem vagyok boldog. Nem érdekel, hogy a szezon első vagy utolsó meccsét játsszuk. Mindig teljesíteni kell”

– fakadt ki a záró fordulót követően, az utolsó szuszt is kilehelő csapata 3–1-es brightoni veresége után. Márpedig ha tovább él a skót trénerben ez az elszánt győzelmi vágy, talán az utóbbi két szezon bravúros szereplése is megismételhető.

8. Leicester

Egész egyszerűen képtelen megöregedni. No persze, a szezontól 15 góllal búcsúzó Jamie Vardy mindent meg is tesz azért, hogy a lehető legtovább nyújtsa profi karrierjét – ha már egyszer olyan későn indult be.

És ő teljesít is: 99 PL-gólt szerzett túl a harmincon, az idén átadva a múltnak Ian Wright rekordját. Az idei 15-öt mindössze 20 bajnokin kezdve rámolta be, azaz nem tudott annyit pályán lenni, mint szeretett volna, de éppen ez, a sok hiányzó gátolta meg Brendan Rodgers legénységét a jobb szereplésben: a két belső védő közül a nyári lábtöréséből felépülő Wesley Fofana csak áprilisban térhetett vissza, Jonny Evans csupán 18 bajnokin szerepelhetett, de a két szélső bekk, Ricardo Pereira és az angol válogatottba meghívott James Justin sem érte el együtt a 30 pályára lépést. Ha hozzátesszük, hogy Wilfred Ndidi ugyancsak sokat kihagyott, Vardyval együtt a fél csapatot felsoroltuk. Nem is bírta el a Leicester, ami főként a rögzített játékhelyzeteknél mutatkozott meg: nevezettek hiányában 19 gólt kapott belőlük (16-ot szögletből), az Evertonnal egyetemben a legtöbbet. A majd’ 270 millió fontos adósságot maga előtt görgető klubban biztos lesz változás – Youri Tielemans elengedése lehet egy bevételi forrás –, érkezői oldalon is: egy ballábas jobbszélső begyűjtése az egyik fontos cél. Mahrez-szintűt nehéz lesz persze találni.

9. Brighton

Ami a leginkább lenyűgöző ebben a kis dél-angliai csapatban, az a látványos futball, amit korunk egyik legtehetségesebb angol trénere, Graham Potter megalkotott. A letámadás, a sok mozgásos, sok kis játékot, háromszögezéseket bemutató futball, amelyik intenzív, szemre is tetszetős támadásépítésekkel operál, s ami az elmúlt szezonban azért nem ért jobb helyezést, és az ideiben is csak azért nem párosult mindig eredménnyel, mert az utolsó passzok vagy a befejezések hibádzottak (nem elég príma ahhoz a játékoskeret). De nem a szezon hajrájában: az utolsó nyolc bajnokijából mindössze egyet veszített el a Brighton, ötöt megnyert (az Arsenalt, a Tottenhamet, a Manchester Unitedet és a West Hamet is móresre tanítva), így sikerült élvonalbeli története legjobb helyezését produkálnia. Az öt szezont felölelő PL-históriájában is minden klubcsúcsot megdöntött: idén nyert a legtöbbször (12), kapott ki a legkevesebbszer (11-szer, csak a rend kedvéért, az Arsenal 13-szor), rúgta a legtöbb gólt (42), gyűjtötte a legtöbb pontot (51-et, tízzel felülmúlva az eddigi legtöbbet). Beérett volna Graham Potter munkája? Alighanem igen.

10. Wolverhampton

A Southampton mellett a Wolverhampton az a klub, amelyik érthetetlen módon összeomlott a szezon második felére/utolsó harmadára, holott a Wanderers a nemzetközi szereplést érő helyek egyikére is joggal pályázott volna. Csakhogy az utolsó 14 bajnokin kilenc vereséget szenvedett, aligha méltón Bruno Lage addigi munkájához, illetve a minőségi ibériaiakkal díszített kerethez. Bár eléggé tömbösíthető a Wolves szezonja. Ott van az első három meccs, 17, 25 és 15 kapuralövéssel, azaz három bajnokin összesen 57-tel, helyzetek garmadája a Leicester, a Tottenham és a Manchester United ellen, ám mert mindhárom meccs 1–0-s vereséggel zárult, a tapsot érdemlő előadások ellenére is pragmatikusra váltott Lage.

Azt követte a 14 meccses váratlan zuhanás. Hogy mi volt a gond? Alighanem a kevés rúgott gól. A Wolves 38 találatánál csak a három kieső szerzett kevesebbet. Raúl Jiménez súlyos fejsérülése óta nem a régi (hat góllal zárt), a 19 éves Fábio Silva továbbra is csak reménység, Hvang Hi Csan és Trincao helyzetkihasználása hagy némi kívánnivalót maga után, az előző szezon tán legjobbja, Pedro Neto csak a hajrára tért vissza, az amúgy sem gólvágó, a helyzetteremtésben viszont annál inkább jeleskedő Adama Traorét pedig féltávnál kölcsönadta a klub a Barcelonának. De legalább a Villa Parkbeli fordítást, amikor a helyi nagy rivális ellen az utolsó 10 percben kétgólos hátrányból 3–2-re nyert a csapat, nem veheti el tőle senki.

11. Newcastle

A jövőbeni angol superpower elkezdte letenni névjegyét, Eddie Howe-val a kormányrúdnál legalábbis egészen más Newcastle futballozott, mint addig – leginkább persze azután, hogy a télen megérkezett Kieran Trippier (igaz, a sérülése miatt sokat nem tudott segíteni), Dan Burn (13 millióért feltétlenül megérte lecsapni rá), Matt Targett (a kölcsönbalbekket az új idényben is megtartaná a klub), Chris Wood (arra feltétlenül jó volt, hogy az akkor még rivális Burnleyt gyengítse a United), mindenekelőtt pedig Bruno Guimaraes (a PL következő szezonjainak kiemelkedő hatosa/nyolcasa).

Az utolsó 18 forduló 37 pontja ígéretes, hát még ha érkezik is néhány Guimaraes szintű futballista a St. James’ Parkba. Persze, olyan is megtenné, mint az „új” Joelinton, aki miután csatárból átvedlett nyolcassá, valami briliáns középpályás-játékkal jelentkezett. De ha a kisebbségi tulajdonos asszony, a klubot napi szinten irányító Amanda Staveley székfoglalójából indulunk ki – „az ambícióink egyértelműen megegyeznek a PSG-jével, illetve a Manchester Cityjével, de idő kell hozzá, hogy megvalósítsuk a terveket” – aligha lehet kétségünk afelől, néhány év alatt nagycsapattá formálódik a szaúdi dollármilliárdokkal megtámogatott Newcastle.

12. Crystal Palace

Az sem keltett volna különösebb meglepetést, ha Patrick Vieirát választják meg Angliában az év edzőjének, mert bár sokan féltették a franciát a feladattól, nagyszerűen helytállt. Holott amikor utoljára megpróbálta valaki a Palace-t megreformálni (Frank de Boer 2017-ben), csúnyán belebukott (négy forduló után, négy vereséget követően menesztették a gólt sem szerző csapat éléről), Vieirának azonban nem volt más lehetősége.

(Jóval többször legalábbis, mint tavaly.) Ha csak az xG-t vesszük, a helyzetek minősége alapján várható gólok száma a szerény 32-ről 46-ra kúszott fel, de amúgy is magasabban támad le az együttes, agresszívabb, összességében eredményesebb. És ha az említettek mellé odatesszük Zaha, Eze, Joachim Andersen, Odsonne Édouard nevét, ez bizony egy ígéretes csapat. Pláne, ha az angol válogatottban is bemutatkozó Chelsea-kölcsönfutballista Gallaghert újra csak sikerül megkaparintania. Bár azt nem lesz könnyű.

13. Brentford

Azt szokás mondani, az újoncoknál az első év mindig könnyebb, mint a második, és ha erre találni is jócskán példát a közelmúltból (Huddersfield, Sheffield United, Leeds), Brentfordban abban bíznak, ez csak a kezdet. A szisztematikusan felépített, leírt játékosokat újra felfedező, fiataloknak esélyt kínáló, adatalapon dolgozó klub a 13. helyen zárt úgy, hogy szinte egy pillanatra sem legyintette meg a kiesés szele. Ez azért feltétlenül Thomas Frank munkáját dicséri, aki igen hatékonyan használta a Brentford arzenálját: az elsősorban Ivan Toneyra fellőtt hosszú labdákat, amelyeket rendre mesterien játszott meg a 12 góllal záró csatár, illetve a rögzített játékhelyzetek kínálta lehetőségeket.

Christian Eriksen érkeztével naná, hogy még veszélyesebbé vált a csapat (11 meccsén 30 helyzetet teremtett a dán), amely elsősorban otthonában számított rágós falatnak: a Community Stadiumban legyőzte az Arsenalt és a West Hamet, döntetlenre végzett a Liverpoollal és a Spursszel, egyetlen góllal kapott ki a Chelsea-től és a Manchester Citytől. Nem árt megjegyezni, a Brentford az utolsó a Premier League fizetési listáján, s ez az a klub, amelyet a második legkevesebb pénzből hoztak össze. Ehhez képest lett 13. Bravúros? Hogyne. Csak épp jön a baljós második szezon…