Premier League-rajt, 1. rész – életben maradnának

Egy-egy ritka kivételtől eltekintve rendre az újoncok számítanak primer kiesőjelöltnek, ezúttal sincs ez másként. Hogy mennyire nehéz megkapaszkodni az angol élvonalban, az az elmúlt idényben is kiderült: a három fejutó, a Luton, a Burnley és a Sheffield United mindjárt vissza is zuhant a Championshipbe, bár a Luton legalább néhányszor jelét adta annak, lenne helye az élvonalban. A jelenlegi újoncok ennél azért többre vágynak.

Ipswich Town

22 év után szerepel ismét a Premier League-ben az Ipswich, nem túlzás talán kijelenteni, Kieran McKennánnak köszönhetően. A futballt folyamatos sérülései miatt 22 évesen abbahagyó tréner előbb a Tottenham, majd a Manchester United akadémiáján edzősködött, az Old Traffordon José Mourinho vette oda az első csapathoz 2018-ban. Ole Gunnar Solskjaer is asszisztens edzőként számított rá, de addigra már mindenki tudta, nagyon sokra hivatott fiatal szakember bontogatja a szárnyait. A harmadosztályú Ipswich csapott le rá 2021 decemberében, ha akkor nem is, az első teljes idényében feljutott a kékekkel a Championshipbe. Aztán onnan újoncként mindjárt az élvonalba is, igazán lenyűgöző 96 pontot gyűjtve, egy ponttal lemaradva a bajnok Leicestertől. Idén is újonc lesz, csak hát egy másik kávéházban. Jóllehet hosszú évtizedekig oda tartozott, az angol élvonalba, ahol a 70-es években, valamint a 80-as évek elején abszolút meghatározó együttesnek számított. Az előbbi évtizedben két harmadik és két negyedik hely, az utóbbiban két ezüstérem és egy bronzérem jutott neki. Mégsem ezek a legnagyobb sikerei: 1962-ben angol bajnok lett, 1978-ban FA-kupa-győztes, 1981-ben UFEA-kupa-győztes. Az esetleges bentmaradás hasonlóan nagy bravúrnak számítana, ebben lehet nagy szerepe McKennán túl a Portman Roadnak, amelyik a még megmaradt klasszikus angol stadionok egyike, a remek hangulatot teremteni képes 30 ezer drukkerével a széksorokban. Hogy mennyire fanatikusok, az mindjárt a klub PL-antréján, a Liverpool ellen kiderül… Apropó, szezonrajt. A második körben a Manchester Cityhez látogat az Ipswich, azaz könnyen lehet, hogy két játéknapot követően pont nélkül áll – na, akkor kell majd higgadtnak maradni, és még véletlenül sem nyomogatni a pánikgombot. De aligha fogják, már csak McKenna személye miatt sem, aki már-már messiási szerepbe emelkedett, amúgy pedig a legnagyobb nyári fogásnak számít. Márminthogy sikerült megtartani, jóllehet szinte mindegyik megüresedett kispadra jó eséllyel pályázott volna (a Brightonéra és a Chelsea-ére is). De hát modern, taktikailag roppant felkészült, a játékosaival nagyszerűen bánó, igen határozott szakember. Ő biztos Premier League-szint, a játékosállomány nem feltétlenül, akkor sem, ha a kölcsönjátéka után a Chelsea-től 20 millió fontért megvásárolt Omari Hutchinson és a Manchester Citytől érkező Liam Delap tovább acélosíthatja a támadósort, a kapus Arjanet Muric, valamint a West Hamet elhagyó Ben Johnson pedig a védelmet. Annak bal oldalán játszik egyébként a másodosztály asszisztkirálya, Leif David. 18 gólpasszal jelentkezett, védő ennyit soha nem adott korábban a Championshipben. Akad azért még egy király Ipswichben, csak ő a lelátón szokott helyet foglalni, és a popzene egyik uralkodója. A megyében felcseperedő Ed Sheeran megveszekedett Ipswich-drukker, és naná, hogy a feljutást követően néhány dalt is eljátszva együtt ünnepelt kedvenceivel. De alighanem az ő vágya is, hogy a klub némely játékosa nálánál is népszerűbbé váljon.

Leicester City

A Southamptonnal egyetemben egyből visszajutott a Leicester, könnyű dolga azonban aligha lesz. Egyrészt mert elvesztette sikeredzőjét, Enzo Marescát, aki a Chelsea tálalta kihívásnak (no meg a fővárosiak millióinak) nem tudott ellenállni, másrészt mert első számú helyettesét, Graham Pottert nem tudta meggyőzni arról, ez lenne a megfelelő projekt arra, hogy berúgja karrierje Stamford Bridge-en lerobbant motorját. Potterről váltott Steve Cooperre, ami azért nem feltétlenül ugyanazt a játékfelfogást ígéri, s kevésbé látszik tudatos klubépítésnek. Aztán lehet, hogy Leicesterben Cooper valami mást húz elő a kalapból, utolsó teljes nottinghami idényében, a 2022–2023-as idényben mindenesetre a PL messze legalacsonyabb labdabirtoklását produkálta (meccsenként 37 százalékban volt csak a Forestnél a labda). Ezzel szemben a Guardiola-tanítvány Marescánál alapvetés volt, hogy a Leicesternél legyen többet a labda. A próbákon nem is brillírozott a csapat, az Augsburgtól és a Palermótól egyaránt 1–0-ra kapott ki, persze új edző, új játékstílus – kell egy kis idő arra, hogy összeálljon a társaság. Maga Steve Cooper utalt egyébként a felkészülés hajrájában arra, hogy nincs még készen együttese a Premier League-re, és hogy a rajtra annak kell lennie – annál is inkább, mert felette is ott lebeg Damoklész kardja: az angliai pénzügyi fair play, a profit and sustainability rules (PSR) hároméves ciklusban legfeljebb 105 millió fontos veszteséget enged meg (vagyis évi 35-öt), a Leicester pedig az elmúlt két pénzügyi évben nagyjából 90-90 millió fontos veszteséget termelt. Előtte meg négy évig rendre nyereséges volt, de hogy a Premier League-nél hogyan értékelik a felhalmozott mínuszokat, büntetik-e a klubot, ha igen, mennyire, azt egyelőre nem tudni. Ennél is lényegesebb persze, hogy egy pofás csapat lépjen pályára hétről hétre, s a drukkerek ebbéli reményét növelheti, hogy a Marescát követő Kiernan Dewsbury-Hallon túl más alapember nem távozott egyelőre. A többség PL-szintű futballista, a védelem például simán felállhat a Ricardo Pereira, Conor Coady, Wout Faes, James Justin négyessel, és akkor ott van még helyettesnek középre Jannik Vestergaard, valamint az Atalantától 13 millió fontért szerződtetett Caleb Okoli, esetleg az ugyancsak fiatal Ben Nelson, míg a védelem bal oldalára a dán válogatott, a bolognai kölcsönjátékból visszarendelt Victor Kristiansen, valamint a korábbi angol U21-es válogatott Luke Thomas pályázhat (Justin jobbhátvéd lenne eredetileg). A középpálya közepén játszhat Harry Winks, Wilfred Ndidi, Hamza Choudhury, illetve a sevillai kölcsönjátékból visszatérő Boubakary Soumaré, s ugye mindegyiküknek bőséggel van PL-tapasztalata, a két szélen pedig a tavalyi kölcsönfutballja után 13 millió fontért megvett Abdul Fatawu (az egyik nagy közönségkedvenc), Stephy Mavididi, Kasey McAteer, valamint az ingyen érkező Bobby Decordova Reid. Utóbbi három éppenséggel tízest is játszhat. Arra a posztra azért nincs meg még a legmegfelelőbb ember, így nem tudni, ki pótolhatja Dewsbury-Hall elmúlt idénybeli 12 gólját és 14 asszisztját. Elöl egyelőre az örökifjú, de mégiscsak 37 éves Jamie Vardy van (18 gól a Champóban), valamint az önbizalomhiányban szenvedő, amúgy ígéretes Patson Daka, illetve a 21 éves Tom Cannon. Ezért is akarna centerben erősíteni a klub, a Chelsea kötelékébe tartozó David Datro Fofana a jelölt. Márpedig hogy góllövőre szükség lesz, azt az említett két felkészülési találkozó is alátámasztja.

Southampton

Nehezen látható egyelőre az a három csapat, amelyiket a Southampton jó eséllyel megelőzhet, persze ki tudja? A talán túlzottan is bátor fiatalítást már a 2022–2023-as idényben megkezdő Soton – ami ugye a kiesésébe került – abban azért bízhat, hogy immár jelentősebb felnőtt futballtapasztalattal felvértezett labdarúgók az egyébként tehetséges fiataljai, akik így talán a bentmaradás kiharcolásáért vívott küzdelmet is reményteljesebben indíthatják meg. Egyaránt 22 éves a Manchester Citytől tavaly kikölcsönzött, azóta megvett Taylor Harwood-Bellis, a francia támadó Sékou Mara, a ghánai szélső, Kamaldeen Sulemana, a német középső védő, amúgy erősen hazacsalogatott Armel Bella-Kotchap, 21 éves a City akadémiájáról két éve szerződtetett Samuel Edozie, valamint az argentin Carlos Alcaraz, aki mind közül tán a legtehetségesebb, és csoda, hogy tavaly a csapattal kezdte el a másodosztályú idényt, és nem happolta el akkor egyetlen nagy klub sem. A Juventus később igen, januárban kölcsönvette állítólagos 50 millió eurós kivásárlási opcióval, de nem élt vele. Amellett viszont, hogy mire lesznek képesek az ifjak, akad még néhány kérdés: egyrészt, hogy eggyel följebb is meg tudja-e ismételni csodaszezonját Adam Armstrong, aki 21 gólja mellett 13 gólpasszt is kiosztott a Championshipben. Vagy lehet, hogy ő odavaló? Elvégre élete másik nagy idényét, amikor 28 gólt termelt a Blackburnben, ugyancsak a második vonalban futotta. Szintén kérdés, képes lesz-e a labdabirtokláson alapuló támadófutballját megőrizni a Soton? A rájátszásbeli, Leeds elleni diadalt követően a csapat trénere, Russel Martin határozottan kijelentette, a Premier League-ben sem adják fel az identitásukat: „A futballban nincs jó és rossz út, de én ebben a játékmódban hiszek, és ha így tudsz nyerni, szerintem az a legjobb mód. Szeretem, ahogy játszunk, nem fogunk ezen változtatni, akkor sem, ha egyesek kételkednek benne.” Nos, a Southampton játékához néhány adat: a Championshipben 66,1 százalékban birtokolta a labdát, messze a legtöbbet, a Leicestert is megelőzve, amelynek a nyáron a Chelsea-be távozó edzője, Enzo Maresca a Guardiola-iskola nebulója ugyebár… A passzpontosságot tekintve szintén az élen végeztt (89,7 százalékkal). De a kapura lövések számában sem múlta felül senki, egész pontosan ugyanannyival zárt, mint a másik feljutó Ipswich (meccsenkénti valamivel több, mint 15 próbálkozással), és ami talán ennél is lényegesebb, a Martin-csapat szerezte a legtöbb akciógólt (66-ot). A 63 kapott gólon azért muszáj lesz faragni, de ha ezt a támadószellemet megőrzi a tengerparti egylet, érdemes lesz a meccseit figyelni. Arra viszont nem esküszünk meg, hogy a PL-ben is produkál egy 22 meccses veretlenségi sorozatot…

(Forrás: Southampton FC)

Nottingham Forest

Arra azért immár nincs szüksége a Forestnek, hogy miképpen a 2022-es feljutást követő nyáron, két csapatra való játékost szerződtessen, dologtalan persze ezúttal sem maradt az átigazolási piacon. A görög Evangelosz Marinakisz (lásd még Olympiakosz, mint becses portéka) irányította egylet hat akvizíciónál jár eddig, bár egy embert (Marko Stamenic) mindjárt ki is kölcsönzött a görög testvérklubnak. Az ötök közül is kitűnik a Fiorentinát elhagyó szerb válogatott védő, Nikola Milenkovics, a Newcastle-től megszerzett Elliot Anderson, illetve a Guimaraest elhagyó portugál szélső, Jota Silva (63 bajnoki, 13 gól, 8 gólpassz két idény alatt), akit csak a portugál Jack Grealishnek neveztek Vitóriában, bár ő maga Diogo Jotáéhoz hasonlítja inkább a játékát, és azt a pályát is igyekszik befutni, mint honfitársa. A folyamatos kapuskeresés jegyében érkezett a Corinthianstól Carlos Miguel, de az inkább a kérdés, Nuno Espírito Santo mielőbb megtalálja-e csapatát. Ha sikerül egy Wolves 2.0-t kreálnia, amelyik védőmunkában erős, jól kontrázik, hátrányba kerülve viszont képes váltani, és agresszív letámadással, közönsége segítségével a kapuja elé szögezni az ellenfelet, lehet esélye a megkapaszkodásra, egyébként meglepetést nem keltene, ha mindvégig a kiesés elkerüléséért kellene harcolnia. Pedig van itt támadóarzenál, persze ugyancsak kérdés, mennyire hagyja elszabadulni Nuno a csikókat. Merthogy Anthony Elanga, Callum Hudson-Odoi, mélységből pedig Morgan Gibbs-White tud szaladni, de nem csak azt, futballozni is nagyon. Centerben veszélyes lehet Taiwo Awoniyi (feltéve, hogy nem gyötrik sérülések), és ha kellő támogatást nyújt nekik, illetve biztonságot ad a csapatnak a két korántsem rossz dél-amerikai középpályás (Danilo és Nicolás Domínguez), valamint a tavaly a PSV-ből szerződtetett Ibrahim Sangaré, valami jó is kisülhet még. De némileg több bátorság feltétlenül elkél majd (Nunótól is), mert az, hogy megint a Wolves próbálkozzon a második legkevesebb kapura lövéssel (90 perces átlagban 11,3 volt neki tavaly), aligha tartható, vagy legalábbis sok jóval nem kecsegtet. xG-ben, vagyis a helyzetek minősége alapján várható gólszámban viszont a 14. volt, azaz a kevesebb kísérlet ellenére úgy-ahogy eljutott ígéretes lehetőségekig. Ami viszont feltétlenül orvoslandó, az a rögzített játékhelyzetek levédekezése. A Forest az előző idényben rekordot jelentő 22 gólt (!) szedett be ily módon. Ezen nyilván serényen dolgozott a stáb, de Nuno a felkészülésről elégedetten nyilatkozott, a Villarreal elleni barátságos meccs 0–0-ja is ezzel az érzéssel tölthette el.

(Forrás: Independent)

Everton

Azért az durva lenne, ha az utolsó Goodison Parkbeli szezonjában búcsúzna az élvonaltól az Everton, és ha kicsi is rá az esély, tökéletesen nem lehetnek nyugodtak a liverpooli kékek hívei. Ők mondjuk azt a szót, hogy „nyugalom”, egy ideje hiába keresik a szótárukban, minthogy az elmúlt idényben a nyolcpontos levonás kelthetett némi bizonytalanságot, az azt megelőző két idényben pedig csak az utolsó előtti (2022, Crystal Palace elleni 3–2), illetve az utolsó fordulóban (1–0 a Bournemouth ellen) sikerült bebiztosítani a bentmaradást. Nem igazán méltó a klub 146 éves hagyományaihoz, és a félelmetes atmoszférájú Goodisonhoz sem lenne az, ha az ott töltött 132 esztendő a tragédiával felérő kieséssel végződne. Így vagy úgy, a 2025–2026-os idényt már az 52 ezer néző befogadására alkalmas Bramley-Moore Dockon épülő stadionban kezdi el az Everton, arról egyelőre fogalmunk sincs, mely tulajdonos szponzorálásában. Az amerikai befektetőtársaság, a 777 Partners már korábban visszalépett, azt követően a Romát birtokló Friedkin Group is kiszállt, és nem nagyon látni, ki veheti meg a kínlódó klubot Farhad Moshiritől. A Palace-résztulajdonos John Textor tűnik az utolsó reménynek. Mindezek tükrében dicséretes Sean Dyche munkája, hogy a mínuszok ellenére mondhatni magabiztosan tartotta bent a kékeket, s a körülményekhez képest igyekszik is őt támogatni a board. Kölcsönvette a dán szélsőt, Jesper Lindströmöt a Napolitól, 15 millió fontot költött a Marseille-ből igazolt, korábban a góljait a Sheffield Unitedben rugdosó Iliman Ndiayére, megszerezte a Villától a tehetséges középpályás Timo Iroegbunamot, Lyonból az ír védőt, Jake O’Biriant. Volt miből rájuk 40 millió fontot elkölteni, 70 milliót zsebelt be ugyanis az Amadou Onana, Lewis Dobbin (mindkettő Villa), Ben Godfrey (Atalanta) trióért. És lehetnek még távozók. Jarrod Branthwaite-ről nem biztos, hogy lemondott már a Manchester United, de a szerződésének utolsó évébe lépő Dominic Calvert-Lewin sorsa is bizonytalan. Az előző idény is az volt, Dyche azonban úrrá lett a nehézségeken. Pedig iszonyatosan gyengén kezdte az idényt csapat (az első öt bajnokin négy vereség és egy döntetlen), majd az idény közben is akadt egy siralmas sorozat a 13 meccset számláló nyeretlenséggel. Dyche azonban rendre eloszlatta a viharfelhőket, április végén a Liverpool legyőzése, illetve a szezonvégi ötös Goodisonbeli győzelmi széria (mind clean sheettel) pedig még meg is melengette a hazai lelkeket. Esztétikai versenyen továbbra sem érdemes persze elindulnia csapatának, de egy roppant egységes, nagyon szervezetten védekező, abból jól meginduló Everton még mindig összejöhet. A nyugalmasabb jövőhöz nem ártana persze új befektetőt találni, akinek egy impozáns stadionja már lesz, igaz, nem csekély adóssága is.

(Forrás: Fox Sports)

Brentford

Az amúgy roppant tudatosan, példás szervezettséggel felépített klub a 2022–2023-as idény végén még a harmadik legjobb londoni csapatnak számított, megelőzve a tabellán a Fulhamet, a Palace-t, a Chelsea-t és a West Hamet is, az elmúlt idény teljesítménye alapján azonban a legrosszabbnak bizonyult, és a 16. helyet megcsípve maradt bent a Premier League-ben. Oké, voltak ennek objektív okai is, leginkább a védelmet és a csatársort megtizedelő sérülések. A két szárnyvédő, Aaron Hickey és Rico Henry szinte a teljes idényt kihagyta, a középső védő Ben Mee úgy a felét, de Ethan Pinnock is jó néhány találkozóról hiányzott. Az eredmény? Szemben a 2022–2023-as idény 46 kapott góljával (csak négy csapat szedett be akkor annál kevesebbet), legutóbb 65 gyufa a saját kapuban. Elöl ugyancsak éreztette hatását, hogy Thomas Frank nem számíthat két alapemberére: Bryan Mbeumo bokasérülése miatt hagyott ki 13 bajnokit (azokon tízszer vereséget szenvedett a Brentford), Ivan Toney-t a tiltott fogadási szokásai miatt száműzte a pályákról egészen január közepéig a liga. Pedig ők ketten már-már telepatikusan érezték egymást – ebből kellene valamit visszacsempészni az új idényben ahhoz, hogy ne legyenek a Brentfordnak kiesési gondjai. Csak hát van itt egy csapda. Toney-nak jövőre lejár a szerződése, és mivel nagycsapatban folytatná, nem hajlandó hosszabbítani. Azaz ha nem akarja ingyen elengedni az elég szigorú pénzügyi keretek közt működő klub – amelyik a játékoseladást fontos stratégiai feladatnak tekinti –, akkor még az idén el kell passzolnia. És ebbe úgy tűnt, bele is törődik, ezért szerződtette Bruges-ből a brazil Igor Thiagót, ő azonban a Wimbledon elleni felkészülési találkozón olyan súlyosan megsérült, hogy a naptári évben már nem futballozhat. Mitévő legyen hát a Brentford? Megtartsa Toney-t, minthogy a kiesés nagyobb anyagi veszteséget jelentene, mint válogatott csatára 2025-ös ingyenes távozása, vagy eladja, és bízzon abban, az első félévben Yoane Wissa vagy Kevin Schade megfelelően tudja a sérült brazilt pótolni? Meglehet, a klubelöljárók sem tudják még, de ha befut egy igazán vaskos ajánlat, aligha lesznek képesek nemet mondani.

A rajt mindenesetre meghatározó lehet, és elsősorban hazai gyepen kellene a pontokat gyűjtögetni, minthogy az első négy idegenbeli fellépés sok jóval nem kecsegtet: sorrendben a Liverpool, a Manchester City, a Tottenham és a Manchester United otthonában vendégszerepel. A Crystal Palace mellett a Southamptont, a West Hamet és a Wolverhamptont fogadja időközben, azokon azért nem ártana legalább hat-nyolc pontot összekaparni.

De ahogy a csapatot, alighanem a hatodik teljes brentfordi szezonját megkezdő Thomas Frankot is megerősítette a viszontagságos elmúlt idény, a dán pedig nem az az edző, aki ne tanulna az ilyen helyzetekből. A legfontosabb dolga az volna, hogy ismét olyan kellemetlen alakulattá formálja együttesét, amelyik ellen nagyon nem jó futballozni. Egy éve még nem is szerettek ellene játszani a nagyok (persze a kicsik sem). Ha ismét képes lesz ezt az arcát mutatni a Brentford – agresszívan játszik, direkten, veszélyesen a kapu elé tett magas labdáiból –, nem kell a kieséstől cidriznie. 

Kiemelt fotó: liverpoolfc.com