Problémáktól gyötörve – A német válogatott helyzete
Joachim Löw nyilvánvalóan szeretne szépen búcsúzni a Nationalelftől, ehhez pedig a csoportból való továbbjutással meg is tette az első lépést. Azonban ez közel sem volt olyan egyszerű. Ugyan a portugálok ellen – az ellenfél hibáit is kihasználva – sikerült megvillantani a csapatban rejlő potenciált, a franciák és a mieink ellen rengeteg probléma volt a németek játékában, aminek következtében mindössze 10 percre volt Németország a 2018-as vb utáni újabb, kínos csoportkörös búcsútól.
Joachim Löw márciusi bejelentése, miszerint az Eb után elhagyja a német válogatottat, már a 2018-s oroszországi bukás óta érett. A bejelentés apropóján korábban már összegeztem a 15 éves Löw-érát, amiben kiemeltem a Nationaltrainer taktikai érzékét, majd azután az utóbbi években tapasztalható sikertelen generációváltást, aminek a Jerome Boateng, Mats Hummels, Thomas Müller trió is áldozatául esett. Nagy hír volt, hogy az utóbbi kettőt reaktiválta a kapitány az Eb-re, amit a közvélemény nagy része üdvözölt is, azonban a problémák ettől még közel sem oldódtak meg a játékban. Hiába a torna egyik legjobb játékoskerete, ha az egyéniségeket nem sikerül megfelelő rendszerbe integrálni.
FŐ KÉRDÉSEK AZ EB ELŐTT
A németek arra voltak a legkíváncsibbak a torna előtt, hogy a válogatott a három- vagy a négyvédős rendszert fogja-e preferálni. Az utóbbi időszakra az is jellemző volt, hogy Löw folyamatosan módosított, és így nem igazán volt a csapatnak jól bejáratott, állandó játékrendszere. A tréner végül a hármas lánc mellett tette voksát, pedig érdekes módon Lukas Klostermann személyében csak egyetlen olyan játékost nevezett a keretbe, aki képes jobb szárnyvédőt játszani, ráadásul a legutóbbi szezonban Lipcsében ő is inkább belső védőként szerepelt.
A megoldás erre a posztra végül Joshua Kimmich lett, akit a közönség inkább középre követelt, hiszen a Bayern Münchenben is ott tudta igazán kamatoztatni játékszervezői képességeit. A védelem közepére visszakerülő Mats Hummelsnek vezérként kellett funkcionálnia az utóbbi időben eléggé ingatag lábakon álló hátsó sorban, ezt bizonyította a spanyolok elleni, tavaly novemberi 6-0-s zakó is.
Bal oldali szárnyvédőként az Atalanta kulcsembere, Robin Gosens lett az első számú választás, aki később, Portugália ellen kulcsszereplővé lépett elő. A középpályán Jogi Löw a bőség zavarával nézhetett szembe, ahol csak Toni Kroos helye számított biztosnak. Mellette az egyaránt remek szezont futó Ilkay Gündogan és Leon Goretzka folytatott ádáz küzdelmet a csapatba kerülésért. Végül előbbi kapta meg a bizalmat, viszont eleddig a németek szemében Gündogan a torna egyik legnagyobb csalódása.
Thomas Müller visszatérése is vetett fel kérdéseket a támadóharmadban, ahol szintén széles merítési lehetősége volt Löwnek, azonban a stabilitás teljes mértékben hiányzott sok embernél. Leroy Sané, Serge Gnabry és Timo Werner sem tudott stabilan jó teljesítményt hozni a legutóbbi szezonban, ezért adta magát a kérdés a torna előtt, hogy Müller vezérként hogyan lesz képes beleintegrálódni a támadó szekcióba.
KÉTSÉGBEEJTŐ VÉDEKEZÉS
Németország három mérkőzésen öt kapott góllal zárta a csoportkört, és egy meccset sem tudott lehozni kapott gól nélkül. Mindhárom mérkőzésen komoly problémák voltak felfedezhetőek a Nationalelf hátsó sorában. A Löw-éra nagy részében jellemzően a hatékony letámadás volt a legfőbb védekezésbéli eszköz, azonban ennek a minősége is megsínylette az utóbbi évek zavaros folyamatait.
Az látható volt most is, hogy a csapat alapvetően erre építene, azonban az ellenfelek már egyre hatékonyabban játsszák ki a letámadási kísérleteket, ami után a hátsó sor eléggé védtelenül állt. A franciák elleni nyitómérkőzés előtt azzal a szokatlan szituációval kellett szembesülnie a német együttesnek, hogy ők a mérkőzés egyértelműen esélytelenebb csapata.
Löw eleinte igyekezett úgy megállítani a Kylian Mbappé vezette félelmetesen gyors francia támadásokat, hogy hátrébb rendelte csapatát. A szélvészgyors támadó oldalát fokozottan védte a Nationalelf Mathias Ginterrel és Kimmichel, illetve a hátrébb lépő Kai Havertz-cel. Azonban nyilvánvaló volt, hogy ez a fajta felállás teljesen testidegen a németektől, és ennek főleg a támadójáték itta meg a levét, az előre futballjuk teljesen kilátástalan volt.
A második félidőre feljebb is léptek, ami előrefelé ugyan hozott javulást, azonban a franciák többször is eldönthették volna a mérkőzést a kontrák ellen teljesen kiszolgáltatottá váló ellenféllel szemben. Hummels ugyan igyekezett vezérként funkcionálni, azonban megkopott sebessége nem jelent már akkora biztonságot, mint korábban. A portugálok és a magyarok ellen is sebezhető volt a védelem, amiért nagyrészt a háromvédős rendszer volt okolható.
BÍZTATÓ ELEMEK, DE NAGYRÉSZT KILÁTÁSTALAN TÁMADÓJÁTÉK
Löw kezét már a 2014-s vb győzelem óta folyamatosan megköti, hogy a németeknek nincs egy klasszikus centerük. Miroslav Klose visszavonulása óta a csatár nélküli játék az egyedüli opció, ami a mai futballvilágban nem is jelent feltétlenül problémát. Sok csapat bizonyította már, hogy klasszikus center nélkül is lehet igen hatékony támadófutballt produkálni. Akkor már viszont gond van, amikor a csapat szenved és a mérkőzés végére nincs kit bedobni, akire végső mentsvárként fel lehet ívelni a labdákat. Márpedig a német játék sokszor akadozott, főleg a franciák és a magyarok ellen. Ahogy említettük is, a regnáló világbajnok ellen főleg az első félidőben volt kilátástalan a produkció. Támadásépítésnél Kroos és Gündogan indokolatlanul mély pozíciókat vettek fel, aminek következtében teljesen kiürült a középpálya.
A második félidőre a magasabbra feltolt védelemnek is köszönhetően már jobban összeértek a csapatrészek, de a franciák centrumban történő tömörülése sokszor a szélekre késztette a németeket.
A második mérkőzésen viszont már villogott a német csapat. A mérkőzés legjobbja egészen váratlanul a bal oldali szárnyvédő, Robin Gosens lett, akivel a portugálok nem tudtak mit kezdeni. Fernando Santos szövetségi kapitány sem tudott jól belenyúlni a meccsbe. Portugália négyvédős felállását remekül tudták a németek jobbra csalogatni, így pedig Gosens előtt hatalmas terület nyílt, hiszen a portugál támadók nem zártak vissza szorosan úgy, mint például a franciáknál Antoine Griezmann. Az átforgatásokban középen Müller játszott kulcsszerepet, aki megmutatta, hogy miért is hívják Raumdeuternek. A folyamatosan elmozgó portugál középpályás-vonalban folyamatosan megtalálta a réseket, ahonnan szervezni tudott.
Az első két meccsen Németország folyamatosan javuló tendenciát mutatott támadásban, ez viszont a magyar csapat ellen megszakadt. Az előrefelé játékban fő fegyverré előlépő szárnyvédőket a mieink hatékonyan tudták levédeni, így sokszor a kilátástalan labdajáratás maradt, aminek a végén menetrendszerűen egy beadás vagy egy beívelés jött, amikkel a németek – igazi center hiányában – nem tudtak mit kezdeni.
A szervezetten védekező magyarok ellen végül csak Goretkzka és Jamal Musiala becserélése hozta meg a szükséges pluszt a német csapat számára. Előbbi sokkal nagyobb lendületet vitt a játékba a középpályán, mint a formán kívül játszó Gündogan, és végül az ő gólja mentette meg Németországot a korai búcsútól.
HOGYAN TOVÁBB?
A nyolcaddöntőben az eddig szintén nem túl meggyőző angolok várnak a Nationalelfre. A sebezhető védelemnek minden bizonnyal nehéz dolga lesz Raheem Sterling lendületes beindulásaival, aki eddig szinte egyedüliként tudott lendíteni a háromoroszlánosok játékán.
Kulcskérdés lesz a német szárnyvédők levédekezése is, ha csak Löw nem vált formációt. A magyarok ellen a második félidőben már 4-3-3-ban játszott a csapat, Kimmichel középen, Sanéval pedig a jobb oldalon. Löw nagy valószínűséggel középen ezúttal már Goretzkának fog bizalmat szavazni a gyengén játszó Gündögannal szemben, aki Leroy Sanéval egyetemben teljesen jogosan került a kritikák kereszttüzébe.
Szerző
