Putyin geopolitikai játszmájának áldozatává vált az orosz válogatott

Oroszországot, miután tavaly februárban megtámadta Ukrajnát, a politikai és a transzatlanti sportközösség is kivetette magából. Nyíltabban is fogalmazhatunk, az ország sportolóit, sportcsapatait, válogatottjait leprásként kezelik a világszervezetek, kormányuk döntésének az lett az eredménye, hogy határozatlan ideig nem vehetnek részt olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon, nem mérhetik össze az erejüket olyan válogatottakkal, melyek ellen fejlődni tudnának. Kelepcébe zárta őket a politika, s ez kristálytisztán követhető, ha végignézzük az orosz férfi labdarúgó válogatott elmúlt másfél éves karrierjét.

Az oroszok 2022-ben pótselejtezőt vívtak volna a katari vb-ért Lengyelországgal, de a felfüggesztésük miatt törölték a mérkőzést. Tíz hónapig egyetlen mérkőzést sem játszott a háború miatt a csapat, és középtávon továbbra sincs esélyük arra, hogy számottevő ellenfél akadjon az útjukba.

A szövetségi kapitány, az egykori Celta Vigo-kedvenc Valerij Karpin hamar észbe kapott, látta, hogy sokáig semmilyen feladata nem lesz a válogatottnál. Ugyan meghosszabbította a szerződését, „mellékállásban” inkább aláírt a Rosztovhoz, és tavaly háromszor is megválasztották a hónap edzőjének az orosz Premjer-ligában. Végül a negyedik helyen végzett a csapatával, a klubnál tartotta tűzben magát.

Karpin eltökélte, hogy az orosz válogatott nemzetközi száműzetését arra fogja felhasználni, hogy minden, a szintet megugró játékost kipróbál a Premjer-ligából.

Az első, kirgizek ellen játszott felkészülési mérkőzésen hét helyen változtatott a kezdőn. Egy sor újoncot bevetett: a Zenit középpályásait, a 20 éves Alexander Kovalenkót és a 25 éves Danyiil Krugovojt, a Szpartak játékosát, Danyiil Hlusevicset (22), a Torpedo 24 éves védőjét, Szergej Borogyint és a Szocsi hátvédjét, Artyem Makarcsukot (27). Két hónappal később, a tádzsikok ellen a felforgatott szeptemberi kezdőcsapatot újabb 9 helyen módosította. Először játszott a válogatottban a Groznij támadója, Lecsi Szadulajev (23), a 18 éves Lokomotiv-csatár, Szergej Pinyajev – a valaha volt legifjabb orosz gólszerző a szbornajában –, Alekszandr Szoldatenkov (26) Szamarából, Ruszlan Litvinyov a Szpartak Moszkvából, sőt a 29 éves Szpartak-kapus, Alekszandr Selikov is.

Azóta is folyamatosan dobja be az újoncokat, Irán, Irak és Kamerun ellen is így tett. A szbornaja legutóbbi, Kenya ellen meccsén mutatkozott be például Jurij Gorskov (24), Arsen Adamov (23) és Ilja Pomazun (27). Alig másfél év alatt 15-20 játékost próbált ki a bajnokságból, jelentős részük 24-27 éves, vagyis nem csak a fiatal tehetségekre vadászott Karpin. Ahogy láthattuk, avatott például 29 éves újoncot is.

Az orosz felállás többnyire 4–3–3 volt, a tengelyben vagy a 6-os poszton Dmitrij Barinovval, a jobb szélen Danyiil Fominnal, a többi pozícióban folyamatosan változtatott a kapitány.

Ha úgy tekintünk az Ukrajna elleni támadás óta eltelt 19 hónapra, mint egy hosszú tesztidőszakra, akkor talán kevésbé fontos az eredmény, és az is tény: veretlen az orosz válogatott ebben az időszakban. Ám ha egy top30-as válogatott csekély nyomás alatt sem tud megverni a top60-ba sem tartozó válogatottakat (Üzbegisztán a 75., Katar 61.), sőt ezeknél gyengébb csapatokat sem (Tádzsikisztán a 110., Kenya 109.), az azért mindenképp feltűnő. A csapat egyedül Irán ellen nem tudta dominánsan birtokolni a labdát, ám három olyan meccse is volt alacsonyan jegyzett rivális ellen, ahol 1-es volt az xG-mutatója vagy 1-es alatt maradt. Tádzsikisztán és Üzbegisztán ellen gólt sem sikerült szereznie. Érdekesség, hogy az erősnek számító Irán mellett a halovány iraki válogatott ellen is több párharcot veszítettek el az orosz játékosok, mint amennyit megnyertek.

Ezeket a statisztikai adatokat könnyen meg lehetne indokolni, ha Oroszország akár csak közepesen erős európai vagy ázsiai csapatok ellen produkálta volna felforgatott hadrendben, de Irak, Tádzsikisztán vagy Üzbegisztán távol van ettől a szinttől. Oroszország némileg visszaesve 39. helyen áll a FIFA-világranglistán.

Nem telt el annyi idő, hogy hosszú távú következtetéseket levonjunk a számkivetett orosz labdarúgás állapotáról, ám az már most látszik, hogy az orosz klubcsapatok és az ott játszó válogatott játékosok kifejezetten megsínylik azt, hogy nem játszhatnak a kupasorozatokban, továbbá a világbajnoki és az Európa-bajnoki selejtezőkben. Minderre lehetett persze számítani.

Akadnak, akik francia, olasz csapataikkal rendre pályára lépnek az európai kupákban, ők viszont épp emiatt nem mennek haza sűrűn a válogatottba. Aleksandr Golovin (Monaco) az elmúlt 19 hónapban egyetlen alkalommal húzott orosz mezt, míg Alekszej Mirancsuk (Atalanta) a tavaly február óta játszott 8 barátságos meccs közül csak háromszor tért haza. Biztosra vehetjük, hogy a Monaco és az Atalanta vezetői sem erőltetik játékosaik szereplését a Tádzsikisztán vagy az Irak elleni „sörmeccseken”, ahol szakadéknyi a különbség a tét és a sérülésveszély között. Arszen Zaharjan játékjogát idén nyáron vásárolta meg a Real Sociedad, Daler Kuzjaevet pedig a Le Havre vitte el, az ő klubjaik sem fogják rábeszélni az övéiket, hogy rohanjanak haza a nemzeti csapatba, a vérgőzösnek nem nevezhető barátságos mérkőzésekre.

Az orosz válogatott mozgástere a lehető legnagyobb mértékben leszűkült, a szövetség kizárólag olyan országok válogatottjaival köthet le találkozókat, amelyekkel egyezik a kormány gazdasági-politikai érdeke.

A volt szovjet utódállamokkal való szoros viszonyt kevésbé kell megmagyarázni, Iránnal szintén régóta jó kapcsolatot ápol Oroszország. Kamerunnal, melyet most októberben győzött le 1–0-ra, hosszú évek óta aláírt katonai egyezménye van. Jelzésértékű, hogy a szerződést tavaly áprilisban, Ukrajna lerohanása után alig egy hónappal újította meg a két kormány, idén augusztusban pedig Biya elnököt Szentpéterváron fogadta barátságosan Vlagyimir Putyin. Az Egyiptom U23–Oroszország meccsnek szintén puha paplant vetett a régóta fennálló kereskedelmi és hadi partnerség, a nemrég kiszivárgott egyiptomi fegyverszállítási szerződés, illetve a Roszatom egyiptomi beruházása.

(Nem mindenki vállalja el az oroszok elleni összecsapást: tavaly novemberben a bosnyák szövetségnek azért kellett elhalasztania a szentpétervári barátságos meccsét, mert több válogatott játékos, például Miralem Pjanic és Edin Dzeko is jelezte, a háborús helyzetben nem tartja jó ötletnek pályára lépni egy olyan országban, amely lerohant egy másik államot. Rengeteg príma légiós is elhagyta az országot: 10 éve 227 külföldi játékos futballozott a Premjer-ligában, ma 139.)

A Kenyával Antalyában játszott 2–2-es döntetlent (október 16.) ugyancsak más megvilágításba helyezi a márciusi megállapodás, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kötött kenyai kollégájával nagy mennyiségű műtrágya és gabona exportjáról. Önmagában persze hatalmas dolognak számít, hogy az eddig elszigeteltségbe szorított orosz csapat európai városban játszhatott futballmérkőzést – még ha a fogadó fél Törökország volt is.

„Ezek (a meccsek) tulajdonképpen játszmák a játszmában. Oroszország és Putyin mindig örömmel játszott ebben a formában”

– utalt Simon Chadwick, a párizsi SKEMA Business School professzora a The Athletic-nek arra a geopolitikai-gazdasági sakkjátékra, melyen belül az orosz sport, így a futballválogatott is elnyeri az őt megillető helyet. Azzal bizonyára az orosz elnök is tisztában van, hogy ez a fajta játék legfeljebb Oroszország diplomáciai és gazdasági konszolidációját szolgálja, a szbornajáét egészen biztosan nem. Persze kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mi lesz középtávon az orosz futball-válogatottal, amelynek vezetői már megkezdték a puhatolózó tárgyalásokat a CAFA, vagyis a Közép-Ázsiai Labdarúgó-szövetség vezetőivel az esetleges csatlakozásról.

OROSZORSZÁG MÉRKŐZÉSEI A SZANKCIÓK KEZDETE ÓTA:

2022. szeptember 24. (Biskek): Kirgizisztán–Oroszország 1–2

2022. november 17. (Dusanbe): Tádzsikisztán–Oroszország 0–0

2022. november 20. (Taskent): Üzbegisztán–Oroszország 0–0

2023. március 23. (Teherán): Irán–Oroszország 1–1

2023. március 26. (Szentpétervár): Oroszország–Irak 2–0

2023. szeptember 12. (Al-Vakra): Katar–Oroszország 1–1

2023. október 12. (Moszkva): Oroszország–Kamerun 1–0

2023. október 16. (Antalya): Oroszország–Kenya 2–2

Kiemelt kép: Russian Premier Liga