Quartararo a német hőségben sem talált legyőzőre
A gyorsaságimotoros-világbajnokság közelít a jól megérdemelt nyári szünet felé. A németországi Sachsenring egyik különlegessége, hogy csak három jobb kanyarral rendelkezik, ehhez párosult a hatalmas hőség, amely a gumikopás szempontjából okozott riadalmat a versenyzőknek.
A „Ring királya” Marc Márquez nélkül zajlott a világbajnokság tizedik állomása, a spanyol versenyző a legutóbbi 11 (!) sachsenringi futamát megnyerte. A negyedik felkar műtétjéből lábadozó Márquez természetesen üzent a közösségi médián keresztül, hogy szemmel tartja a mezőny többi tagját. Már a második szabadedzésen megdőlt a nyolcszoros világbajnok abszolút körrekordja. A hétvége korai szakaszában erősnek tűnt Fabio Quartararo, a Ducatik, illetve Aleix Espargaró, ugyanakkor a versenytempót valamilyen szinten tükröző FP4-en ketten emelkedtek ki a mezőnyből: Francesco Bagnaia és Quartararo.
Az időmérő edzésen ennek megfelelően ők végeztek az első két helyen, „Pecco” Bagnaia harmadik rajtelsőségét szerezte, az első rajtsorba még Johann Zarco kvalifikálta magát.
Ki állítja meg Quartararót?
A rajtot követően azonnal élre tudott állni a világbajnoki címvédő, akinek nem akadt ellenfele a Sachsenringen. A bevállalós gumiválasztás (elöl kemény, hátul közepes keverék) felől akadtak kétségek, hiszen a nagy hőségben inkább a kemény-kemény tűnt kifizetődőbbnek. Ennek ellenére a futam második felében nemhogy csökkent volna Quartararo előnye, inkább folyamatosan nőtt.
Zarco képtelen volt tartani vele a lépést, ismét beigazolódott a tény, hogy amennyiben elengedik a futam elején Quartararót, esélytelen megfogni őt. A francia a legutóbbi hat állomáson csak egyszer nem tudott dobogón zárni, idei harmadik sikerével utolérte Bastianinit ebben az összevetésben. Mondhatni sima 25 pontot zsebelt be, ráadásul közvetlen riválisai nem tudtak dobogóra állni. Előnye Aleix Espargaróval szemben 34 pont összetettben, aki a futam utolsó köreiben bukta el dobogós helyezését Jack Millerrel szemben. Az Apriliával versenyző spanyol az első gumikkal küszködött a futam során, ezért veszített sok időt a verseny utolsó harmadában.
A második helyet megszerző Zarco felugrott az összetett tabella dobogójára, megelőzve márkatársát Enea Bastianinit. Zarcónak még mindig hiányzik az első győzelem, ugyanakkor a legutóbbi négy versenyén rendre az első ötben zárt – a sorminta alapján Assenben érkezhet az első siker (Le Mans: ötödik, Mugello: negyedik, Barcelona: harmadik, Sachsenring: második). Bastianini nem találta a ritmust egész hétvégén, nagyon rapszodikusan teljesít, igaz már bejelentették, hogy jövőre fixen gyári támogatású motort fog kapni. A kérdés mindössze annyi: a Pramacnál vagy a gyári Ducatinál?
Ez a különbség egy világbajnok és egy majdnem világbajnok között
Ha a szezon kezdete előtt komolyabb téttel kellett volna megtippelni 2022 várható világbajnokát, sokan Bagnaiára fogadtak volna. 2021-et parádésan zárta, ráadásul az idény végi teszteken mindenki berezelt a Ducati szörnyetegétől.
Aztán a madalikai és sepangi teszteket követően Bagnaia arról beszélt, túldolgozta magát, csak a versenyzésre szeretne koncentrálni. Noha 2022 nem indult szépen az olasznak, pár futamot követően jött a fejlődés, sérült vállal nyert Jerezben. Azóta csak Mugellóban ért célba (ott nyert), ezt leszámítva három bukás. Barcelonában önhibáján kívül esett ki, a Német Nagydíjon viszont ritkán látható esést láttunk tőle: a motor hátulja ment el, ezért csúszott a kavicságyba Bagnaia. Elmondása szerint a Moto2-ben van ilyen esős körülmények között.
Vissza lehet vezetni az esést arra, hogy a három jobb kanyar egyikében esett el – az abroncsok jobb oldala visszahűl a sok bal kanyarban, ezért kritikus a súlypontáthelyezés –, de ennek mentális oldala is van. Az olasz tavaly egy misanói bukásnak köszönhetően maradt le a vb-címről, amennyiben nincs az esés a pontok alapján világbajnok lett volna. Fejben nehéz lehetett feldolgozni a szezon első pár versenyét, amikor Bastianini (Gresini) folyamatosan learatta a babérokat helyette. Le Mans-ban pont a honfitársa nyomása alatt esett el, míg a Sachsenringen a legnagyobb riválisát, Quartararót próbálta üldözni, amikor jött a gikszer. Ugyan a szezon fele még hátra van, és 91 pontot ugyanúgy le lehet dolgozni, ahogyan hátrányba került a franciával szemben, Bagnaia vb-álmai nagyon távoliak.
Csapattársa, Miller ugyanakkor remek hétvégét futott, egy hosszú körös büntetés ellenére állt fel a dobogó alsó fokára. Az ausztrál jövőre biztosan a KTM-nél folytatja, ez némi megnyugvást adhat neki a szezon második felére. Ráadásul pontszámban utolérte Bagnaiát a pontversenyben.
Balszerencse a köbön
Maverick Vinales legjobb eredménye felé közelített az Apriliával, melyből akár dobogó is lehetett volna. Quartararóhoz hasonlóan bevállalós gumiválasztással indult, csapattársát szorongatta a harmadik helyért. A 18. körben hirtelen elkezdett visszaesni Vinales, majd egy körrel később kiállt a boxba és feladta a versenyt. A hátsó összeültető rendszer (ride-height device) mondta fel a szolgálatot, amely beragadt és vezethetetlenné vált az Aprilia. Tudniillik Vinales azon versenyzők közé tartozik, akik szeretik ezt a rendszert, neki ez automatikusan-elektronikusan aktiválódik kigyorsításokon – ezzel szemben Espargaró manuálisan aktiválja a rendszert. Az „összeeső” motor okozta Vinales vesztét, de legalább volt tempója, ami önbizalmat adhat neki Assenre.
A Suzukik továbbra sem találják önmagukat a kivonulás bejelentése óta. Három dupla kiesés a mérleg, a legutóbbi négy versenyhétvégén. Most Álex Rins nem vállalta a versenyt, a barcelonai bukás következtében tört el a keze, a szombati fájdalmak miatt inkább Assenre koncentrál. Joan Mir a gyengébb időmérőjét követően a harmadik körben dobta el a vasat. Hiába indult biztatóan a japánok idénye, egyre inkább rémálomszerűvé válik.
A Hondákkal legutóbb a bojkottált 1982-es Francia Nagydíjon fordult elő az, hogy nem szereztek pontot MotoGP-futamon. 663 versenyt követően a 2022-es Német Nagydíjon sem szereztek. Marc Márquez hiányát egyértelműen érzi a japán gyártó, Nakagami Takaaki újra bukott, Álex Márquez technikai gondok, Pol Espargaró bordasérülés miatt adta fel a futamot, míg Stefan Bradl 16. helyen ért célba. Bradl ráadásul égési sérüléseket szenvedett a lábán a túlhevült motor miatt.
„Nagyon, nagyon szomorú nap a mai. Alig tudtam kontrollálni a motort, nem tudom miért fejeztem be a versenyt. Már úgy éreztem túlmegyek azon a határon, amit a testem elbír” – kritizálta Bradl a Hondát, szerinte elfogadhatatlan, hogy ilyen szintű túlhevülés megtörténhet.
Pozitív teljesítmények
Luca Marini: Valentino Rossi féltestvére egyre ismerősebb arc lesz a mezőny első felében, a Német Nagydíjon beállította pályafutása legjobbját az ötödik hellyel. A Ducatik közül csak Zarco és Miller előzte meg az olaszt, zsinórban negyedszer végzett a legjobb tíz között.
Fabio Di Giannantonio: A Gresini versenyzője nem csak a kvalifikációkon villant, hanem a versenyen is. Élete legjobb eredményeként zárt a nyolcadik helyen, először verte meg futamon Bastianinit. Azzal, hogy a Bestia távozik a Gresinitől, szinte biztos Di Giannantonio 2023-as ülése.
Raúl Fernández: Az időmérő edzést követően még csapattársával Remy Gardnerrel volt egy vitája, majd vasárnap a 12. pozícióban ért célba, amely eddigi legjobbja. Megelőzte Franco Morbidellit, vagy Andrea Doviziosót, ami a legfontosabb számára, hogy Gardnert is.
Negatív teljesítmények
Yamahák: Quartararón kívül ismét csak öt pontot sikerült összekapirgálni, nem lennék meglepve, ha Franco Morbidelli 2023-as szerződése veszélyben van.
Bastianini: Vezető mérnöke pozitív koronavírus tesztet produkált, így a legfontosabb segítség nélkül kellett boldogulnia Bastianininek. Ugyan biztos a gyári motor a jövő évre, de a tizedik helynél jobb eredmények kellenek az összetett dobogóhoz.
Nincs idő pihenni, majd csak a nyári szünetet megelőző utolsó verseny, a Holland GP után, amely egy hét kihagyással következik.
Kiemelt kép: MotoGP