Ranieri három évtized után tért vissza egykori sikerei helyszínére
Karácsonykor újból munkába állt Claudio Ranieri, aki az olasz másodosztályban szerénykedő Cagliari vezetőedzője lett. A Leicester City-vel egykor csodálatos bajnoki címet nyerő veterán mester annak idején 1988 és 1991 között már irányította a szardíniai együttest, most pedig szokatlan módon egykori topligás bajnok edzőként a második vonalban vállalt munkát. Ranieri izgatottan, jelentős célokkal várja az új kihívást.
Miután a nyáron kinevezett Fabio Liverani vezetésével a Cagliari sehogy nem tudott kijönni a gödörből, az előző idényben a Serie A-ból kieső csapat karácsony előtt menesztette az edzőjét. A Parmával egykor két osztályt is feljebb lépő trénerrel nem kezdte rosszul a szezont a Casteddu, ám Liverani szeptemberben elveszítette a feleségét, amely rendkívül megviselte őt, és a tragédia bizonyára a munkájára is rányomta a bélyegét.
Hosszú út végén tért vissza
Ranieri annak idején edzői karrierje első szakaszában 1988-tól 1991-ig már volt a Cagliari edzője, amikor a harmadosztálytól kezdve egymás után két feljutáshoz segítette a csapatot és segítségével újra a Serie A-ban versenyezhettek. Azóta sok minden történt az 1970-es szardíniai bajnok háza táján, amely a legutóbbi kiesése miatt ismét csak a másodosztályban szerepel.
A 71 éves tréner az elmúlt három évtizedben ugyancsak sokfelé fordult meg és szerzett további tapasztalatokat. Az olasz első osztály élcsapatai közül több ízben irányította egykori nevelőegyesületét, az AS Romát, legutóbb 2019-ben segített be, volt a Juventus, az Inter és a Napoli edzője is. Valamennyi állomáshelyén minőségi munkát végzett, de igazán nagy, átütő sikereket nem ért el.
Ezen kívül két időszakot töltött például a Valencia kispadján: az elsőben spanyol Király-kupát, a másodikban európai Szuperkupát nyert a „denevérekkel”. Angliában négy csapatnál is feltűnt hosszabb-rövidebb időre. Spanyolországban az Atlético Madridnál töltötte az ezredfordulót, de nem húzta ki az 1999-2000-es idény végéig.
Noha pályafutása során kevés valódi nagy sikert jegyzett, 60 éves korán felül az angol első osztályban szerzett bajnoki címet, ráadásul egy kisebb csapattal elért óriási bravúrként, ami sokat javít a megítélésén. A római mester ugyancsak egy angol csapatnál, a Chelsea kötelékében töltötte edzői karrierje leghosszabb megbízatását, hiszen 2000 szeptember és 2004 májusa között 199 tétmérkőzésen irányította a londoni „kékeket”. A szigetországban a Fulham és a Watford menedzsere is volt, utóbbit 2022 januárjáig vezette.
A legújabb feladatához ugyancsak önbizalmat adhat, hogy az említett szardíniai feljutásokat megelőzően az 1993-1994-es idényben a Fiorentinát ugyancsak az élvonalba vezette. A „violákkal” később az Olasz Kupát és az olasz Szuperkupát is felemelhették, míg a megboldogult KEK-sorozatban elődöntőig jutottak 1997-ben. Külföldön az AS Monacót segítette másodosztályú bajnoki címhez a 2012-2013-as szezonban. A hercegségbeli gárdával a következő kiírásban a második helyen végeztek a Paris Saint-Germain mögött, ami szintén nagy eredménynek számított.
Kapitányként is kipróbálta magát
Ranieri kapcsán a klubedzőség jut eszünkbe első sorban, de 2014 őszén szövetségi kapitányként is kipróbálta magát – bár erre kevésbé lehet büszke. Mindössze négy mérkőzésen vezette a görög válogatottat, csapata három vereség mellett egyetlen döntetlent ért el, a Feröer-szigetek elleni hazai fiaskót követően bontották fel a szerződését.
„Hibát követtem el, amikor Görögország szövetségi kapitány voltam. Ki akartam próbálni magam egy válogatottnál, mert tisztában vagyok vele, hogy más, mint egy klubcsapatot irányítani. Négy meccsem volt és mindegyik előtt három napot foglalkozhattam a játékosokkal. Mit tehettem volna 12 nap alatt? Én sem vagyok varázsló”
– árulta el ezzel az időszakkal kapcsolatban.
A görögöktől nagy ajtócsapkodásokkal távozott, azt is sérelmezték, hogy nem élt az országban és nem volt kellően elhivatott a válogatott iránt. Talán egy erősebb válogatottnál, profibb körülmények közt más eredményre lett volna képes az egyébként megfontolt pedagógusnak számító edző.
A Cagliarit kell felráznia
Noha a Cagliari a feljutás reményében kezdte a Serie B-s szezont, a bajnokság téli szünetében ötvenszázalékos mérleggel csupán a középmezőnyben helyezkedik el. Az idény előtt viszonylag kevés, ám minőségi erősítést hajtott végre Marco Mancuso és Gianluca Lapadula átigazolásával. Alapvetően fiatalokból áll a keret, megerősítve néhány tapasztaltabb játékosokkal, így az alap adott lenne ahhoz, hogy Ranierivel sikereket érjenek el. Bizakodásra adhat okot, hogy az új tréner bemutatkozó meccsén a csapat a karácsonyi fordulóban 2–0-s győzelmet aratott a Cosenza ellen.
Ranieri bemutatkozó sajtótájékoztatóját január elején tartották meg Cagliariban. A szakember ismertette a legfontosabb alapelveit.
„Motivált és elkötelezett vagyok az új lehetőséget illetően. Az elmúlt években önző módon nem is gondoltam rá, hogy egyszer ide visszatérhetek, de a sors útjai kifürkészhetetlenek. Amit annak idején három év alatt fiatal edzőként tanultam a Cagliarinál, azt minden későbbi állomáshelyemre magammal vittem és a segítségemre volt. Hálás vagyok a klub vezetőségének és a szurkolóknak a kedves fogadtatásért. A meglévő lelkesedést kell pontokká alakítanunk az előttünk álló időszakban. Egy olyan csapatot szeretnék a pályán látni, amelynek tagjai átérzik, milyen ebben a mezben játszani, és képesek mindent megtesznek érte. Olyan játékosokra van szükségünk, akik itt akarnak maradni, harcosokra van szükségünk, és harcosokat fogunk keresni.”
A Serie B 2022-2023-as idényének derekánál a Cagliarié a második legjobb hazai mérleg, mivel öt győzelem és három döntetlen mellett csak kétszer szenvedett vereséget. Ezzel szemben házon kívül mindössze egyetlen mérkőzést nyert meg a kilenc fellépéséből, idegenbeli hét pontjánál csak egyetlen csapat gyűjtött kevesebbet.
„Soha nem köteleztem el magam egy játékrendszer mellett. Ezzel ellenkezőleg inkább azt tartom fontosnak, hogy tudjak változtatni, meglepni az ellenfelet. Nincs konkrét kőbe vésett koncepcióm a Cagliari irányítására, a játékoskerethez fogom igazítani a taktikát. Mindenekelőtt azonban szeretném felmérni, hogy a játékosok hozzáállása megfelelő-e ahhoz, hogy itt legyenek a csapatban. Én a magam részéről mindig motivált és éhes vagyok, soha nem elégszem meg a maximumnál kevesebbel”
– osztotta meg Ranieri az elképzeléseit.
A Cagliari az olasz másodosztály január 14-i folytatásakor az ugyancsak várakozáson alul teljesítő Comót látja vendégül.
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriebmagyar/
Kiemelt kép: Cagliari Calcio