Régen látott mélyponton a New England Patriots, közeleg a Belichick-éra vége

A New England Patriots idei szezonja korántsem nevezhető sikertörténetnek, és ez legkevésbé a 2–9-es mérleg miatt van így. Az ugyanis közel sem tükrözi azt a förtelmes teljesítményt, amivel a csapat hétről hétre előáll. A támadósor nézhetetlen, a védelmet sérülések tizedelik, a speciális egység hibát hibára halmoz, az edzői döntéseknek pedig nincs semmi értelmük. Nem csoda tehát, hogy a szintén szenvedő New York Giants elleni mérkőzés az egész év legpocsékabb mérkőzése volt az NFL-ben.

„Ha két irányítód van, egy sincs”

Ez az idézet nem véletlenül vált a legendás John Madden egyik legismertebb mondatává, hiszen bár évtizedek teltek el azóta, hogy kimondta, a mai napig tökéletesen megállja a helyét. Ritka kivételek ugyan néha akadnak, különösen az alacsonyabb szinteken, amelyek elhitetik a naivabb edzőkkel, hogy esetleg náluk is működhetne a dolog, de az esetek túlnyomó többségében csúfos kudarccal zárulnak ezen próbálkozások.

Ez az ötlet most éppen New Englandben ütötte fel a fejét, ahol Bill Belichick érezte úgy, hogy a kriminálisan gyenge Mac Jonest és a még nála is rosszabbul játszó Bailey Zappet rotálva, életre tudja kelteni a támadósorát.

Az ötlet még megbocsátható is lenne, hiszen Jones tényleg szörnyen játszott a szezon jelentős részében, és a mérkőzés előtt háromszor is lecserélték (igaz, kétszer már eldőlt találkozón). Legutóbb pont két hete az Indianapolis Colts ellen, amikor egy borzalmas passz után Zappe próbálhatta meg végigvinni a meccsnyerő támadást. Ugyanakkor Zappe egy fokkal sem tűnt jobb irányítónak Jonesnál, sőt inkább rosszabb volt nála, a Colts ellen például egy még védhetetlenebb labdavesztéssel zárta le a meccset, ráadásul már nem is először próbálkoztak mindkettőjükkel.

Tavaly ugyanis Jones sérülése után az akkori csereirányító, Brian Hoyer is kidőlt, így két meccset Zappevel kellett lejátszani, aki mindkét alkalommal győzelemre vezette őket, igaz, egy elképesztően limitált szerepkörben. Jones ezután felépült, és visszakerült a kezdőbe a Chicago Bears elleni meccsre, de csak azért, hogy két támadással később Zappet küldjék fel a pályára. A terv borzalmasan sikerült, a Patriots sima vereséget szenvedett a liga akkori legrosszabb csapatától, onnantól kezdve pedig Jones maradt a kezdő.

Ennek fényében érthetetlen, miért gondolták ezt jó ötletnek. Főleg úgy, hogy Belichick 2001-ben, Tom Brady és Drew Bledsoe kapcsán így nyilatkozott a kérdésről:

„Nem hiszem, hogy két irányítót igazán fel lehet készíteni. Egyet lehet, és az a feladatom, hogy ezt megtegyem.”

Ehhez képest a Giants elleni mérkőzés előtt Jones és Zappe nagyjából felezték a lehetőségeket edzésen, és mint a meccsen kiderült, a 2001-es Belichicknek igaza volt. A két irányító ugyanis pont úgy nézett ki, mint akiknek hiányzott a megfelelő felkészülés. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a két szinte azonos interceptionjük, amit ugyanabból a játékkoncepcióból dobtak.

Hogy Jones és Zappe mennyire elveszett volt, remekül bizonyítja az is, hogy a Patriots egyetlen támadásból tudott pontokat szerezni, amikor a második félidő elején Zappe állt be, és csak minimális feladatokat bíztak rá. Abban a drive-ban ugyanis a csapat átlagos passzmélysége -1,5 yard volt, azaz a dobások nagy része a line of scrimmage mögé érkezett, amikor pedig megpróbáltak mélyebb passzokkal haladni, rendre elakadtak.

Szinte semmi nem működik

Nemcsak az irányítóposzton uralkodik káosz, hanem nagyjából minden csapategységben. A támadófal heteken át képtelen volt megvédeni Jonest, mégsem történt semmiféle változás, a liga egyik legrosszabb offensive tackle-jét, Vederian Lowe-ot ugyanúgy otthagyták egyedül elit passzsiettetőkkel szemben, valamint a szörnyen gyengén játszó Atonio Mafit is rendre becserélték valamelyik guard pozícióba, hiába sikerült megtalálni a megfelelő embereket a posztra. Ennek eredményeként Jones önbizalma elképesztő mélységekbe süllyedt, és már akkor is érzékeli a nyomást, amikor senki nincs a közelében.

Mindezek mellett a Patriots elkapósora talán az egész NFL leggyengébbje, egyedül az újonc Demario Douglas nyújt elfogadható teljesítményt, mögötte viszont mindenki katasztrofálisan játszik. Jakobi Meyers lecserélése JuJu Smith-Schusterre óriási baklövésnek bizonyult, míg DeVante Parker nemcsak elszakadni nem tud, de az 50-50 labdák behúzásával is szenved. A leglátványosabb formahanyatlás azonban mégis a másodéves Tyquan Thorntonnál figyelhető meg, akinek a legnagyobb erényét, az elképesztő végsebességét még egyetlen alkalommal sem sikerült kihasználni, helyette folyamatosan olyan helyzetekbe hozzák, ahol az útvonalfutására kell hagyatkoznia, ebben viszont borzalmas. Rendre pontatlanul futja meg őket, az útvonalai tetején extra lépéseket tesz, emiatt nem tud elszakadni, ha pedig mégis, legalább egy ütemmel később teszi meg, mint kellene.

A csapat egyetlen pozitívuma talán a futás elleni védelme, ugyanakkor ezzel nem sokra megy, ha mellette a passzjáték ellen szinte tehetetlen. A New England a hatodik hét óta a hatodik legrosszabb EPA-mutatót engedi passzjátékok ellen, ami még úgy is félelmetesen gyenge, hogy két kulcsember is hiányzik a védelemből. Az újonc Christian Gonzalez kidőlése a secondary számára volt hatalmas érvágás, míg Matthew Judon a passzsiettetésben játszott kulcsszerepet, az ő helyüket pedig senki nem tudta átvenni. Különösen utóbbi hiánya feltűnő, hiszen amióta nem játszik, a védelem egész egyszerűen képtelen rendszeresen nyomást gyakorolni az ellenfelek irányítóira.

Erre a problémára megoldást jelenthetne Josh Uche, aki ezen a téren a liga legjobbjai közé tartozik, ám a gyenge futás elleni védekezése miatt csak epizódszereplőként számítanak rá. Uche szerződése ráadásul a szezon végén lejár, és nem is valószínű, hogy hosszabbítanak vele, mégsem cserélték el, hiába lett volna rá lehetőségük, így pedig rosszul járhatnak, hiszen ellenértéket nem sikerült érte kapni, és a pályán sem tudja segíteni a csapatot.

Ez az egység tavaly az egész NFL leggyengébbje volt, ennek megfelelően rengeteg erőforrást áldoztak rá a holtszezonban, ám az eredmények elmaradtak. A Patriots speciális egysége szinte minden héten elkövet egy súlyos hibát, legtöbbször kulcsszituációban. Ez történt a Giants ellen is, amikor az újonc Chad Ryland a meccs végén 35 yardról próbálkozhatott mezőnygóllal az egyenlítésért, de hibázott. Különösen fájó lehet ebben, hogy Rylandért tavasszal egy negyedik körös választást adott a Patriots, mégsem sikerült azzá a megbízható rúgóvá válnia, akit beleláttak.

Így múlik el a világ dicsősége

Ezek a gondok és hiányosságok pedig mind visszavezethetők Belichickre, hiszen ő felelős a játékosok kiválasztásáért, azok fejlesztéséért, a meccsfelkészítésért és az edzők kiválasztásáért is. A Patriots pedig az elmúlt két évben minden téren a liga alsó harmadába tartozik. Ki nem erőszakolt hibák tömkelegét követi el, az unorthodox döntések nem válnak be, a játékosok zöme, főként a támadók, pedig mintha visszafele fejlődnének.

Egy ilyen helyzetben joggal várhatnánk felelősségvállalást Belichicktől, ő azonban ennek a szöges ellentétét teszi. Megerősítette, hogy a következő héten is ugyanúgy fognak eljárni az irányítóposzton, mint legutóbb, nyilvánosan kritizálta az újonc rúgóját és rendkívül lekezelően válaszolt minden neki szegezett kérdésre. Persze, abban nincs újdonság, hogy nem ápol túl jó viszonyt a sajtóval, korábban is csak félmondatokkal és klisékkel kommunikált a legtöbb kérdést illetően. Csakhogy amíg működtek a döntései és győzelmeket eredményeztek, addig ennek volt egyfajta bája, hiszen miért is kellett volna magyarázkodnia, ha jó az, amit csinál.

A Giants elleni meccs után ráadásul hazugságon is kapták, ugyanis feltették neki azt a kérdést, hogy mikor mondta el a játékosainak, hogy ki lesz a kezdőirányító. Belichick erre azt válaszolta, hogy nem emlékszik pontosan, de valamikor a hét közepén. Ez még hihető is lenne, elvégre attól még, hogy nem kötötte a sajtó orrára, sőt, inkább kikerülte a kérdést, a csapata tudhatott róla, azonban Hunter Henry ugyanerre a kérdésre azt a választ adta, hogy vasárnap reggel tudták meg, és neki nem állt érdekében hazudni róla.

Összegzés

Bill Belichick elmúlt két évben végzett munkájának eredménye egy diszfunkcionális támadósor, amelynek minden részén óriási lyukak tátonganak, és amelyben nagyjából semmi nem működik, egy önbizalomhiányos irányító, akinek szinte javíthatatlannak tűnő, berögzült hibái vannak, egy passzjáték ellen gyenge védelem és egy olyan speciális egység, amely a rengeteg beleinvesztált pénz és draftpick ellenére sem éri el még a közepes szintet sem.

Hogy ebből a gödörből mennyi idő alatt tud kimászni a Patriots, azt nehéz megmondani, mert a keret jelentős részét ki kell cserélniük, de erre jó lehetőségük lesz 2024-ben, hiszen nekik lesz a legtöbb elkölthető pénzük, és a jelenlegi mérlegük és formájuk alapján minimum egy első ötbe tartozó draftválasztással is rendelkeznek majd. A legfontosabb viszont az, hogy hiába a múltban elért sikerek, Belichicket és stábját nem engedhetik ezen erőforrások közelébe.

Kiemelt fotó: Getty Images