Reggeli kávé Rudival – Elfogytak a meglepetéscsapatok az elődöntőre

Amikor végigjátszol úgy egy világbajnokságot, hogy átlagosan 31,8%-ot van nálad a labda, mindössze nyolc helyzetet tudsz kialakítani mérkőzésenként és abból három se talál kaput, akkor könnyen egy egysávos, egyirányú utcában találod magad, nem nagyon van esély letérésre, vagy akár előzésre. Pláne, ha ezzel szemben a védekezésben nyújtott mutatóid zseniálisak, csak egy csapat van, aki jobban teljesít nálad ezen a fronton. Ráadásul ezt a forgatókönyvet már annyiszor adaptáltad a legnagyobb futballnemzetek világsztárjai ellen is, és Horvátország, Belgium, Spanyolország és Portugália sem tudott mit kezdeni veled.

Számos gondolat kavaroghatott Walid Regragui, Marokkó szövetségi kapitányának a fejében a mérkőzést megelőzően. Ha az aránylag egyértelmű alapköveket lerakta és az irányokat meghatározta, akkor ott volt még pár apró mozaik, melyet be kellett illeszteni a helyére, amely külön gondolatokat igényelt: az eddigiekben még nem játszott olyan csapatok ellen, akiknél két ilyen kreatív szélső volt, akik a világ egyik legjobbjai az egy az egy elleni játékban. Náluk is a két szélsőhátvéd poszt a legerősebb, de ezeket a szélsőket nem lehet egyedül, biztosítás nélkül hagyni. Ha le szeretné zárni a területeket, a középpályáról tud csak embert elvonni és borul az eddigi sikeres recept. Griezmannal nem lesz gond – gondolta, vele elbíbelődik a vb-n végig remek formában futballozó Sofyan Amrabat.

Aztán Regragui pici kételyekkel, de a fejében összeállt meccstervvel átsétált a fizioterapeuták által feldíszített helyiségbe. Az egyik ágyon Nayef Aguerd feküdt, a combját kezelték, mellette Romain Saiss kért segítséget, Noussair Mazraoui pedig éppen várt a sorára. Walid Cheddirára eleve nem számíthatott, hiszen az olasz másodosztályú Bari játékosa egy percen belül kapott két sárga lapot Portugália ellen, így az eltiltását töltötte. A kezelt játékosok látványa és az orvosi stábtól kapott visszajelzések minden kérdőjelet elhessegettek a szövetségi kapitány fejéből. Ennyi pótolhatatlan, meghatározó, sérült játékossal a védelemben nem lehet kockáztatni, és az eddig 4-3-3-as felállást (ami a védekezés során rendszerint 4-5-1-re sűrűsödött vissza a tizenhatos elé) felváltotta az 5-4-1-es hadrend, először a torna folyamán.

Ráadásul az esélyesebb francia oldalon is voltak sérüléssel bajlódó labdarúgók: Lucas Hernandez már az első találkozón kidőlt, így testvére, Théo Hernandez egyedüli balhátvédként próbálja meg kihúzni sérülés nélkül a világbajnokságot, pedig klubcsapatában, az AC Milanban is csapágyasra lett már járatva úgy, hogy szeptember végén ő is izomsérüléssel kezeltette magát. Adrien Rabiot beteg lett és Dayot Upamecano sem volt százszázalékos állapotban, ennek köszönhetően két változtatás történt a kezdőcsapatban, a Liverpoolban igen kevés játékperccel rendelkező Ibrahima Konaté és a monacói Youssouf Fofana kezdett, egy hajszálnyival alakítva, eltolva az eddigi 4-3-3-as felállást 4-2-3-1-re.

Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás, ennek köszönhetően Regragui elképzelései már a bemelegítésnél újratervezést igényeltek. A védelem egyik oszlopa, Aguerd lába nem bírta a terhelést, így a kezdő sípszó előtt máris változtatni kellett, a Franciaországban légióskodó Achraf Dari került a védelembe. A sors továbbra sem fogadta kegyeibe ezen az estén az afrikai csapatot. Az 5. percben, az első veszélyesebbnek mondható támadás végén Théo Hernandez gyönyörű mozdulattal szerzett gólt, ezzel ő lett az első játékos a tornán az ellenfelek közül, aki be tudta venni Yassine „Bono” Bounou kapuját. Innentől pedig egy merőben szokatlan és mérhetetlenül nehéz feladat várt Marokkóra: olyan futballt kellett játszania, amelyhez nincsenek meg a világbajnoki elődöntő szintjén a játékosai, ráadásul egy olyan csapat ellen, amely talán a legjobban futballozik a világon ilyen játékhelyzetben, egy picit magára húzva az ellenfelet.

„A baj nem jár egyedül” – szól James Dover Grant, vagy ahogy többen, írói álnevén ismerhetik, Lee Child könyvének címe, mely az afrikaiak tegnapi fellépésére is igaz volt. Aguerd kiesését és a gyorsan kapott gólt Saiss sérülése és kényszerű cseréje követte a 21. percben, és mivel nem volt több minőségi játékos a védelem közepére, egy támadóbb szellemű középpályás érkezett, négyvédősre alakítva a játékrendszert. Ahogy azt tegnap előtt Horvátország esetében is láthattuk, az elődöntőre elfogytak azok a csapatok, akik hatalmas, erőn felüli teljesítménnyel eljutottak idáig, viszont rövidebb a kispadjuk, kevesebb a top minőséget képviselő játékosuk és sérülések vagy eltiltások esetén képtelenek azonos minőségben pótolni a hatodik mérkőzésre már azért fejben is elfáradó labdarúgókat. 

Az eddigi 31,8 százalékos átlaghoz mérten ezen az összecsapáson 61%-ban volt Marokkó válogatottjánál a labda, ez pedig nagyon nem tetszett Achraf Hakimiéknek, mint ahogy az sem, hogy futni kellett az eredmény után. A második félidőre szinte valamire való helyzetet sem sikerült összehoznia az afrikai csapatnak és végig az volt az ember érzése, hogy itt akármi történik, ebben a kényelmes figurára váltó francia válogatottban még nagyon sok van, ha találna is egy gólt Marokkó, itt akkor is gyors váltás és pár percnyi erőfitogtatás lenne. De nem talált. Didier Deschamps pedig cserélt, nála bálákban álltak, vagyis ültek a sztárok a kispadon, bárkihez nyúlt volna a játékosként és edzőként is világbajnoki címet szerző tréner, nagy rizikó nem lett volna a választásban. Ráadásul jól is nyúlt az egyénekhez, a csereként beállt Randal Kolo Muani állította be a végeredményt Kylian Mbappé nagyszerű egyéni megmozdulása után. A Frankfurtban remek szezont futó támadó (a Bundesligában 5 gól és 10 gólpassz szerepel a neve mellett) az első gólját szerezte meg a negyedik fellépésén a francia nemzeti tizenegyben.

A csoda tehát elmaradt, helyreállt a rend és az a két csapat jutott a világbajnokság döntőjébe, akiket előzetesen is oda vártak a fogadóirodák, statisztikusok. Igaz, ehhez kellett egy észhez térítő pofon Argentínának a nyitó napon, majd pár csere a kezdőcsapatban, de visszatekintve a tornára, teljesen megérdemelt ez a párosítás a vasárnapi, utolsó játéknapon. Az pedig külön öröm, hogy a négy évvel ezelőtti meglepetéscsapat Luka Modric vezetésével ismét a torna végéig küzdötte magát, így Horvátország az idei meglepetést szolgáltató, első afrikai csapatként a bronzéremért küzdő Marokkóval találkozhat majd szombaton a „kisdöntőben”. Nagy valószínűség szerint Modric mellett másik két futballikonnak, az elmúlt évek, évtizedek meghatározó egyéniségeinek is a záró mérkőzései lesznek ezek a találkozók, az ő pályafutásuktól is búcsúzik a világbajnokság. Cristiano Ronaldo már a tavaszi rajtra készül Madridban, Lionel Messinek pedig még lehetősége van feltenni páratlan pályafutására a koronát és megszerezni az egyetlen trófeát, ami még hiányzik a vitrinből.

Kiemelt kép: Getty Images