Reggeli kávé Rudival – Szüksége van Benzemára Franciaországnak a döntőben?

Reggeli kávé Rudival – Szüksége van Benzemára Franciaországnak a döntőben?

2022. dec. 16.

Franciaország a 2018-ban aratott győzelem után ismét eljutott a világbajnokság döntőjébe, a legutóbbi hét kiírásból negyedszer, kétszer annyiszor, mint bármely más nemzet ezen időszak alatt. Ha megvizsgáljuk Didier Deschamps keretének színes eszköztárát és hozzávesszük azoknak a labdarúgóknak a névsorát is, akik ezúttal a lelátóról vagy a képernyő előtt kénytelenek szorítani honfitársaiknak, akkor láthatjuk csak igazán, hogy milyen kivételes helyzetben van a francia szövetségi kapitány.


Amikor 2021. június 28-án Franciaország alulmaradt a tizenegyespárbajban Svájccal szemben, többen elkezdték kongatni a vészharangot. Hiába a tízmérkőzéses veretlenségi sorozat, hiába a minden évben csak egy vesztes mérkőzést tartalmazó kiváló eredménysor, a közvélemény fejet követelt. A Magyarország elleni 1-1-es döntetlent egy Portugália elleni 2-2 követett, azonban az Európa-bajnokság kieséses szakaszába lépve, a nyolcaddöntőben elért Svájc elleni 3-3 már hosszabbítást, majd tizenegyeseket és kiesést jelentett. Egyedül az ötödik rúgó, Kylian Mbappé hibázott.


A kontinenstornát követő szeptemberi két világbajnoki selejtező is 1-1-es döntetlennel zárult, ezúttal Bosznia-Hercegovina és Ukrajna volt az ellenfél. Többen kifogásolták, hogy a játékoskeret minőségéhez képest az Európa-bajnokságon túl defenzívek voltak a franciák, kevés elképzelés párosult az egyének által hozott többlettel és kizárólag csak arra épült a taktika, hogy a kivételes képességek egy-egy megvillanása előbb-utóbb majd eldönti a találkozókat.


A tornán elért közel 51 százalékos labdabirtoklás, a 13,5 átlagosan kialakított helyzet és a négy kaput eltaláló lövés egy ilyen potenciállal rendelkező csapattól kevés.


Az Eb-t követően októberben azonban Franciaország megnyerte a Nemzetek Ligáját, így elcsendesedtek a kritikusok. Ráadásul a 2020 novemberében lejátszott Finnország elleni barátságos mérkőzés óta egy 20 mérkőzéses veretlenségi sorozat épült, amely az idei NL-sorozat csoportmeccseire kanyarodva ért véget. Franciaország csak egy mérkőzését tudta megnyerni a hatból, a két döntetlen mellé három vereség is érkezett, így szeptember végére újra előkerültek a kérdőjelek: egy Dánia elleni sima 2-0-s vereséggel hangolódtak a világbajnokságra.


A hangolásba viszont jó pár fals hang is került, egymás után érkeztek a kellemetlen hírek: szeptember végén Mike Maignan, az AC Milan kiváló formában teljesítő kapusa szenvedett vádisérülést, így kénytelen volt kihagyni az októberi és a novemberi mérkőzéseket, előrevetítve azt, hogy rá nem nagyon lehet majd számítani Katarban. A 28-szoros válogatott Presnel Kimpembe ugyancsak szeptemberben szenvedett sérülést, a combhajlítójával akadtak problémák. A Paris Saint-Germain középső védője még október végén és november elején visszatért pár mérkőzésre, de nem sikerült magát olyan állapotba hozni, mely elegendő lenne egy ilyen sorozatterheléshez. A nyáron az Olympique Marseille-ből az Aston Villához szerződött Boubacar Kamara sem járt jobban. Szinte az egész októbert ki kellett hagynia térdsérülése okán, így hiába a november eleji, Manchester United elleni pár perces visszatérés, majd a Brighton elleni teljes meccs, ő sem utazhatott a kerettel.


A legnagyobb veszteségnek mindenki N’Golo Kantét gondolta. A 31 éves játékos csak a Premier League első két fordulójában ölthette magára a Chelsea szerelését, onnantól ő is a maródiak listáját gyarapította, neki is a combhajlítójával akadtak problémái. Paul Pogba nyári csapatváltása óta nem lépett pályára a Juventusban, így vele kapcsolatosan nem is voltak kérdőjelek, sokan örültek is az elmúlt időszakban inkább a pályán kívüli teljesítményéről elhíresült középpályás távolmaradásának.


A csatársorból is hiányzott két világsztár. A tavalyi szezont 35 góllal és 20 gólpasszal záró lipcsei fenomén, Christopher Nkunku már az idei kiírásban is bizonyította, hogy nem egyszeri fellángolás volt az előző év kiemelkedő termése. Hatalmas szerepe volt a Red Bull Leipzig edzőváltást követő felemelkedésében, azonban a válogatott edzőtáborában térdsérülést szenvedett. A november 19-i edzést követően az aranylabdás Karim Benzema is feliratkozott a hiányzók listájára.


A sok sérülés következtében a monacói Axel Disasi, a kapuban Alphonse Areola és Steve Mandanda, a csatársorban pedig Nkunku helyett egy másik Bundesliga-gólzsák, a frankfurti Randal Kolo Muani kapott meghívást.


Miután a Marokkó elleni elődöntőre Adrien Rabiot és Dayot Upamecano is beteget jelentett, valamint az Ausztrália elleni nyitómérkőzés 12. percében Lucas Hernandez is megsérült, összeállt egy tökéletes csapat Franciaország sérültjeiből, amely nagy valószínűséggel közel ugyanolyan esélyekkel indulhatna a világbajnoki címért, mint teszi azt a jelenlegi keret.


Amióta Didier Deschamps átvette a francia válogatott irányítását, háromszor is sikerült elérni a döntőt nagy tornákon. A 2016-os Európa-bajnokságon Portugália volt az ellenfél, Oroszországban Horvátországgal kellett megvívni a világbajnoki címért, 2022-ben Argentína lesz az ellenfél a vasárnapi fináléban.


A regnáló világbajnok keretének erősségét mutatja, hogy a rengeteg sérülés ellenére sem billent ki az egyensúlyából, észrevétlenül tudja pótolni a világ legjobb játékosait is. Az a közel négytucat topjátékos, akiből Deschamps válogathat, bármilyen rendezvényen, bármilyen összetételben esélyesként léphet pályára. Ha megnézzük a Marokkó elleni találkozót, akkor amíg az eredmény után futva Walid Regragui egy Standard Liege-ből érkezett játékosnak, a marokkói Wydad Casablanca labdarúgójának és például az al-Ittihad csatárának tudott bizonyítási lehetőséget adni, addig Deschamps a Bundesligában játszókat, az idei szezonban már 13 gólos Marcus Thuramot és a nyolc gólja mellett 11 asszisztot is jegyző Kolo Muanit tudta bedobni. Ez a mélység, a kispad ilyen mértékű hosszúsága pedig egy sorozat végén nagyon fontos, nagyon sokat segít, eldöntheti szoros párharcok sorsát.


A vb eddigi találkozóin ráadásul 21 helyen változtatott a kezdőcsapatán a francia szakvezető, ami hat mérkőzés alatt akkor is hatalmas szám, ha ezen változások jelentős része a Tunézia elleni csoportmérkőzésen, már biztos továbbjutás tudatában történt. A franciák csak 25 játékossal érkeztek Katarba, az edzőtábor végén megsérült Karim Benzema helyére már nem hívtak új labdarúgót, így megmaradt most a lehetősége annak, hogy a Real Madrid kiválósága csatlakozzon a kerethez a mindent eldöntő mérkőzésen.



Számos írás és bejegyzést jelent meg arról a napokban, hogy milyen szerepet kellene és lehet adni ilyen helyzetben az aranylabdás labdarúgónak, mennyire jelentene pluszt vagy kockázatot az ő szerepeltetése. Mindenesetre nem elhanyagolható tény, hogy a fent említett döntők mellett Franciaország csak két alkalommal nem jutott el a véghajráig Deschamps tíz éve alatt, kizárólag akkor, amikor Benzema a keret tagja volt: a 2014-es világbajnokságon és a 2021-es Európa-bajnokság alatt. Azonban most már elérték a finálét, „csak” el kellene dönteni azt.


Kiemelt kép: indianexpress.com

Szerző

Hrutka János

Hrutka János

Hrutka János

Ötéves koromtól szippantott be a labdarúgás, erre emlékszem. Onnantól a pihenés, tanulás, futball háromszöge töltötte ki mindennapjaimat, mígnem egy ’93-as napsütötte tavaszi napon a Fradi öltözőjében találtam magam. Számos felejthetetlen pillanat a határon innen és túl, a legnagyobb ajándékkal, a válogatott piros-fehér-zöld szerelésével öltöztetve vezetett az oldalvonalon kívüli élethez. A futball világát elhagyva újra kellett tanulni járni. Az egyre magabiztosabb lépések ismét szép helyekre vittek. Ha féltem is, a helyemet megálltam: adtam játékjogot, szerveztem rendezvényt, mondtam véleményt, írtam cikket, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb. Ahogy József Attila írja: éltem – és ebbe más is belehalt már.