Régi ismerősök térnek vissza a Serie A-ba
Péntek este rendezték meg az olasz másodosztály, a Serie B 2021–2022-es kiírása utolsó fordulójának mérkőzéseit, melyet követően eldőlt, hogy melyik két klub jutott fel automatikusan a Serie A-ba. A bajnokságot a Lecce nyerte meg a Cremonese előtt, így mindkét csapat ősztől már az első osztályban szerepelhet.
Az olasz másodosztály feljutásra pályázó csapatai közül végül a Lecce és a Cremonese ünnepelhette az élvonalbeli tagság kivívását.
Az előző két idegenbeli veresége miatt korábban még nem tudta biztosítani a feljutást a listavezető Lecce, az utolsó fordulóban hazai környezetben a kiesett Pordenone elleni 1-0-s sikerrel azonban már a bajnoki címet és feljutást ünnepelhette. A salentói klub két év után tér vissza a legmagasabb osztályba, ahol a 2019–2020-as idényt megelőzően hét éven keresztül nem járt. Tavaly az élvonalból kiesve csak negyedik lett a másodosztályban és az elődöntőig jutott a rájátszásban.
A tabella második helyére az utolsó fordulóban kapaszkodott fel a Cremonese, amely így 1996 után versenyezhet ismét a Serie A-ban. A Grigiorossi először az 1929–1930-as kiírásban versenyzett a legmagasabb osztályban, majd az 1980–1990-es években további hat idényt húztak le a legjobbak között. Az elmúlt 26 esztendőben azonban többnyire csak a harmadosztályban szerepelt. Gianluca Vialli szülővárosa és egykori nevelőcsapata ősztől a nyolcadik szezont töltheti az olasz élvonalban. A cremonaiak az elmúlt öt idényben a másodosztályban szerepeltek, az elmúlt négy alkalommal rendre stabil középcsapatként zártak, de nem tudtak bejutni a rájátszásba, idén azonban Fabio Pecchia csapata rendkívül kiegyensúlyozott szereplés végén célba ért.
Az US Cremonese 1996 után szerepelhet újra az élvonalban (Fotó: US Cremonese/Twitter)Az alapszakasz után a harmadiktól a nyolcadik helyig végzett csapatok vehetnek részt a rájátszásban. A három fordulóból álló playoff küzdelmeibe a harmadik és a negyedik helyezett az elődöntőben kapcsolódik be. Az egyes párharcokban mindig a bajnokságban jobb helyen zárt csapat játszhatja a visszavágót hazai környezetben, és annak az összetett döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
A másodosztály mezőnyéből az Alessandria, a Pordenone és a tavaly még Serie A-s Crotone esett ki, míg az L.R. Vicenza és a Cosenza osztályozót vívhat a bennmaradásért.
Kiemelt fotó: Lecce/Twitter
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, csatlakozz a közösséghez!