Rejtett hősök, akik nemzeti legendaként vezetik hazájukat az Afrika-kupára
Befejeződött az Afrika-kupa selejtezősorozata, a kontinens sztárcsapatai mellett több olyan válogatott is kvalifikálta magát a januári tornára, melyek kulcsjátékosai Európában szerepelnek ugyan, a nagyközönség számára mégis szinte láthatatlanok az európai futballrengeteg sűrűjében. Emlékezzünk meg hát most hét hányattatott sorsú ország rejtett, ám annál érdekesebb nemzeti legendájáról, akik a futballelitbe kevésbé bejáratott utakat járnak, viszont komoly fegyvertényként elvezették nemzeti csapatukat a kontinenstornára.
Sűrű mezőny
Bár a Közép-afrikai Köztársaság közel állt a bravúrhoz, végül lemaradt a januári Afrika-kupáról, így ezúttal nem lesz újonc a mezőnyben. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) 54 tagországa között így is csak tíz olyan van, mely még nem szerepelt sohasem a kontinensviadalon: Csád, Dél-Szudán, Dzsibuti, Eritrea, Közép-Afrika, Lesotho, Sao Tomé és Príncipe, a Seychelle-szigetek, Szomália és Szváziföld. Ugyanakkor Tunézia rekorderként sorozatban immár 16. alkalommal is ott lehet a tornán, és minden más jelentős futballhatalom is biztosította a helyét a mezőnyben talán csak egyetlen kivétellel: a kedvező helyzetben lévő Gabon ugyanis Pierre-Emerick Aubameyang reaktiválása után teljesen összeomlott és zsinórban három vereséget szenvedve elvérzett a legszorosabb csoportban.
Az Eusébio hazájának tekinthető Mozambik hat kihagyott torna után kvalifikálta magát újra, Zambia pedig három fájdalmas kudarcot követően, de egy kihagyott Afrika-kupa után tér vissza Namíbia, Tanzánia, Angola, Dél-Afrika és a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja is. Mindemellett néhány meglepő és igencsak becsülendő sorozat is folytatódik, hiszen Bissau-Guinea sorozatban már negyedszer lesz ott a mezőnyben, Mauritánia egymás után harmadszor, de ismételhet a legutóbb bravúros negyeddöntős meneteléssel debütált Gambia, továbbá a két éve szintén negyeddöntős Egyenlítői-Guinea is története során először vehet részt két egymást követő Afrika-kupán. Utóbbi válogatottakban pedig bőségesen megfordulnak a helyi szurkolóknak olyan kedvencei, akik az európai közönség számára teljesen ismeretlenek.
A salzburgi neveldéből az árnyékba
Lassan már az emlékezet ködösebb bugyraiba vész Zambia meseszerű, 2013-as győzelme Hervé Renard-ral, a legutóbbi három kontinenstornára ráadásul ki se jutott az ország válogatottja. Pedig egy nagyon ígéretes generáció kezdte el bontogatni a szárnyát, amikor 2017-ben megnyerték az U20-as Afrika-kupát, majd a korosztályos világbajnokságon is nagy menetelést mutattak be többek között a portugálokat és a németeket is kiverve. Annak a csapatnak a prominens alakjai közül azonban csak néhányan lettek európai légiósok, akik közül Emmanuel Banda a HNK Rijekáig jutott, Edward Chilufya svéd bajnok lett, Fashion Sakala egy skót kupagyőzelemmel a tarsolyában épp Szaúd-Arábiába költözött, a Salzburgba került két legnagyobb tehetség közül Enock Mwepu pedig nagyon fiatalon volt kénytelen befejezni a pályafutását a Brightonban észlelt szívproblémái miatt.
A Szoboszlai Dominikot akkor már felvonultató Red Bull-keltetőben még Erling Haaland támadótársa volt és csak egyetlen góllal szerzett kevesebbet a norvég óriásnál, majd annak távozása után begyűjtötte a 2020–2021-es osztrák gólkirályi címet, mire 30 millió eurót tett le érte a Leicester City az asztalra. Angliában viszont jobbára csak Jamie Vardy cseréjeként számoltak vele, így két szezon alatt alig kilenc találatig jutott, a klub pedig kiesett az élvonalból. Nyáron több érdeklődővel sem sikerült megegyezni Daka vételáráról, így egyelőre marad az angol másodosztály ködös taposómalmában.
Zambiában viszont azóta kitüntetett figyelem övezi, mióta 2016-ban a liga legjobb fiataljának választották még a Power Dynamos játékosaként, hiszen már akkor, 17 esztendősen bemutatkozott a válogatottban is. Az említett ragyogó U20-as generáció sikere után gyorsan alapember lett a nemzeti csapatban is, 24 éves korára már 36 mérkőzést számlál, melyeken 13-szor talált az ellenfelek hálójába. Az egykor a Chelsea-vel is BL-döntős Avram Grant irányításával kivívott nagy Afrika-kupa-visszatéréshez is öt góllal járult hozzá Daka, ugyanis kettőt lőtt Lesothónak és az Elefántcsonpart elleni mérkőzéseken is, de az utolsó fordulóban a Comore-szigetek hálójába is betalált. Így hát a zambiai szurkolók már-már a helyi legendával, Kalusha Bwalyával emlegetik egy szinten, aki az 1990-es években nem csak kétszeres holland bajnok volt a PSV játékosaként, hanem az Afrika-kupa döntőjéig is elvezette a tragikus repülőgépszerencsétlenség után körülötte újjáépített válogatottat.
képaláírásAK-47, az automata gólvágó
Sokáig nem sok jele volt, hogy afrikai hős lehet Aboubakar Kamarából, hiszen Franciaországban született és miután az Amiens színeiben feljutott a másodosztályba, majd ott is 11 gólt szerzett, a Fulham hatmillió euróért szerződtette. Londonban hét találattal járult hozzá az élvonalba jutáshoz, majd a Premier League-ben is betalált decemberben kétszer a még mindig csak 23 éves támadó, úgy tűnt tehát, szép jövő állhat előtte. Ekkor azonban az edzői utasítások ellenére elvette egy büntető elvégzésének a lehetőségét Alekszandar Mitrovicstól, amit ráadásul kihagyott, ezzel pedig voltaképpen el is vágta magát Angliában.
Egy törökországi és egy dijoni kölcsönjáték sem tudta újra lendületbe hozni a karrierjét, mígnem Corentin Martins szövetségi kapitány hívására csatlakozott édesanyja szülőhazájának, Mauritániának a válogatottjához 2021 márciusában. Bemutatkozásakor ugyan nem talált a hálóba, de a csapat nagyon értékes döntetlent vívott ki a Marokkó elleni selejtezőn, majd Kamara a következő meccsen már győztes gólt szerzett Közép-Afrika ellen és ezzel kivívta csapatának a részvétel jogát. A kameruni tornán a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte, bár további bravúrt nem tudtak okozni a társaival. Közben viszont talán éppen válogatott teljesítményén felbuzdulva az Arisz FC klubrekordot jelentő 3,5 millió euróért vásárolta meg a játékjogát, Görögországban pedig újra egész jól csillogott és egy meglepetésszerű bronzéremhez segítette új klubját.
Miközben Kamara az európai futballhierarchiának csak a második-harmadik szintjén találta meg a helyét, a mostani selejtezősorozatban sem volt kevésbé fontos láncszem, minden meccsen a kezdőben számolt vele az új szövetségi kapitány, a legutóbb még a Comore-szigeteket meseszerű módon a nyolcaddöntőig vezető Amir Abdou. Szudán ellen Kamara duplázott már az első körben is, az utolsó, sorsdöntő összecsapáson pedig Aubameyangot is elhomályosította, amikor a történelem megismételte önmagát és Kamara egy újabb találattal biztosította be Gabon legyőzését és Mauritánia zsinórban harmadik Afrika-kupáját, így a javarészt sivatagos ország lakosságának legnagyobb büszkeségévé vált úgy is, hogy közben az Olympiakoszhoz igazolva ismét a partvonalra került Európában.
Gambia legmegbízhatóbb sziklája
Az U20-as Afrika-kupán nyújtott teljesítményét látva a Sporting Kansas már 2011-ben szerette volna az MLS-be csábítani Omar Colley-t, mivel azonban az amerikaiak úgy akarták szerződtetni, hogy közben semmiféle átigazolási vagy nevelési díjat ne kelljen korábbi klubjának fizetni, maradt még inkább Gambiában, hogy megnyerje a helyi bajnokságot a fővárosi Real de Banjullal. Ezután került csak Finnországba, majd két év után a Svédországban akkor középcsapatnak számító Djurgardenshez. Végül a KRC Genk szerződtette, mellyel az Európa-liga negyeddöntőjéig menetelt.
A belga rájátszásban betöltött szerepe és a válogatottban ekkor már viselt csapatkapitányi karszalag jól árulkodott éréséről, végül azonban a legmagasabb polcra már nem vezetett számára út. A Sampdoria ugyan közel tízmillió eurót sem sajnált érte, ahol négy és fél szezon alatt 129 Serie A-meccsen is pályára lépett, de stabil teljesítménye ellenére nagyobb nemzetközi elismerés nem övezte, miközben hazájában a válogatott egyik legbiztosabb pontja lett. A tavalyi Afrika-kupán nem csak ott lehetett Gambiával, de nagy meglepetésre a negyeddöntőig is eljutott, miután a genovaiaktól a Besiktashoz került.
Isztambulban először nem számított alapembernek, a most kezdődött szezonban viszont már igen, és az első három fordulóban remek védőmunkájával csak egy gólt kapott a csapata, miközben Colley kétszer is a hálóba talált. A válogatottal pedig végül drámai körülmények között vívta ki az újabb kontinensbajnoki részvételt, hiszen a Kongói Köztársaság elleni ki-ki meccsen az utolsó percben sikerült felállni kétgólos hátrányból. Gambia fiatal tehetségektől hemzsegő csapatában 30 évesen Colley képviseli a rutint, és rendkívül nagy a tekintélye a szurkolók körében.
A futballedző DJ fia
Egyenlítői-Guineában egyáltalán nem volt általános jelenség, hogy valaki labdarúgónak áll, amikor Basilio Coco-Bassey az 1980-as években a bátyjával együtt a Kanári-szigeteken szerepelt egy regionális ligában szereplő csapatban. Végül azonban ott is maradt Lanzarote szigetén, ahol később egy ifjúsági csapat edzője és mellette amatőr DJ lett, fiából pedig közben profi labdarúgót nevelt. Az akkor épp harmadosztályú UD Las Palmasban sem sok szerep jutott azonban Saul Cocónak, viszont az egyenlítői-guineai válogatottban már 2018 májusában, még tinédzserként bemutatkozott, és lassan a nemzeti csapat egyre fontosabb tagjává vált.
A torna közben került ugyanis Javier García Pimienta az akkor már másodosztályú kanári-szigetekiek kispadjára, aki már a kezdőben számolt Saúl Cocóval. Az előző szezonban a liga legjobb védelmének egyik stabil oszlopa volt már, főként fejpárbajaiban bizonyult nagyon erősnek, és végül 17 meccset kapott gól nélkül lehozva jutottak fel az élvonalba. Az Afrika-kupa selejtezőin masszív védőjátéka mellett gólt is szerzett Botswana ellen, a hajrában azonban már a biztos kvalifikáció tudatában Juan Micha szövetségi kapitány több alapemberének pihenőt adott, hogy koncentrálhassanak a klubjaikra.
A nem épp ismert nevekből álló gárda tagjai közül erre leginkább Cocónak van szüksége, hiszen a legmagasabban jegyzett csapatánál a spanyol élvonalban már bizonytalanabb a helyzete. Az RCD Mallorca elleni nyitómeccset még végigjátszotta, a Real Sociedad elleni döntetlenhez pedig csereként járult hozzá, ugyanakkor két bajnokin nem lépett pályára, melyeket egyébként pont el is veszített a Las Palmas. 24 évesen azonban még bízhat a kedvezőbb spanyolországi folytatásban is, de Egyenlítői-Guineában már most az egyik legnagyobb kedvence a szurkolóknak.
Egy ifjú tanzániai védő a BL-ben
A keleti régió gyakorlatilag az afrikai labdarúgás bölcsője, a kezdetek után viszont eredményessége a leghaloványabb lett a kontinens zónái közül. Az utóbbi években Tanzánia vált a labdarúgás regionális zászlóshajójává, a helyi klubokat övező őrületről korábban külön cikkben is megemlékeztünk. Most egy kihagyott torna után visszatér a válogatott az Afrika-kupára, mégpedig mindössze harmadik részvételére, de a fejlődést jelzi, hogy több európai légiós is megjelent az algériai Adel Amrouche által összeállított keretben. A Premier League-ben és a BL-ben is szerepelt egykori belga gólkirály, Mbwana Samatta már túl van pályafutása zenitjén, így most leginkább egy pimaszul fiatal védő élvezi a tanzániai közönség rajongását.
A balhátvéd Novatus Dismas hazájában épp csak beküzdötte magát az akkor a tanzániai tabellát vezető Azam FC csapatába, amikor a Maccabi Tel-Aviv már 18 évesen megvásárolta. Az ottani ificsapatból a másodosztályba került kölcsönbe, de közben már a nemzeti csapatban is bemutatkozott a vb-selejtezők során akkor még középpályásként, majd második fellépésén meg is szerezte első válogatott gólját. Tavaly nyáron félmillió eurót fizetett érte a belga Zulte-Waregem, melyben az előző szezonban alapembernek számított, a második legtöbb labdaszerzés fűződött a nevéhez a csapatban, de klubja kiesőhelyen végzett.
Mindeközben a tanzániai válogatottnak is az egyik legbiztosabb tagja lett, a selejtezőkön ifjú kora ellenére minden meccsen a kezdőben kapott helyet, miután pedig a kispadon a dán Kim Poulsent Amrouche váltotta, a védelem bal oldalára került. A teljes afrikai selejtezősorozat mezőnyében a harmadik legtöbb megelőzést mutatta be, de szerelései hatékonysága is lenyűgöző 82 százalékos volt, miközben fejpárbajai kétharmadából is győztesként került ki. Nem csoda tehát, hogy roppant elégedett vele a szakmai stáb és a kelet-afrikai futballrajongók is az ő lehetséges európai karrierjében bizakodnak a leginkább. Előbb azonban még a kontinenstornán is nagy felelősség nyomja majd a vállát.
A kicsinyke óriás
Kamarához hasonlóan Európában, de afrikai szülők gyermekeként született Zinho Gano is, akinek édesapja Bissau-Guineát maga mögött hagyva nem egy portugál nyelvű országban, hanem Belgiumban telepedett le. A futballistakarrierbe vágó fia először a belga korosztályos válogatottaknak volt a tagja az FC Bruges neveléseként, onnan azonban csak egy másodosztályú kölcsön, majd a kiscsapatnak számító Beveren felé vezetett számára út. Megfordult később a KV Oostende színeiben is, majd perememberként az RKC Genk bajnokcsapatában és a Royal Antwerp kupagyőztes keretében is, de háttérszerepét talán jól mutatja, hogy a két szezon alatt összesen alig 768 játékperc (és három gól) jutott neki a bajnokságban. Csak 28 évesen a Zulte-Waregem csapatánál lett végül meghatározó játékos, melynek 13 góllal segített kivívni a bennmaradást.
Második meccsén rögtön megszerezte első válogatott gólját is a 200 centiméter magas center, az új selejtezősorozatot pedig egy duplával indította a Sao Tomé és Príncipe elleni luzofon rangadón. Közönségkedvenc viszont akkor lett csak igazán, amikor az újabb kvalifikációt bebiztosító győztes gólt is ő szerezte júniusban. Ezzel a nemzeti kinccsé avanzsáló Baciro Candé által irányított Bissau-Guinea egymás után negyedszer jutott ki az Afrika-kupára, holott azelőtt sohasem szerepelt a kontinens futballtérképén.
Már csak egy győzelem kellene a teljes megdicsőüléshez, az ugyanis még több nagy csata ellenére sem jött össze. Ebben viszont segíthet most a lassan kiöregedő Piqueti, az erőteljes Baba Maldé és a tinédzser tehetség Franculino Djú mellett Gano is. Az előző szezonban ugyan 12 újabb bajnoki találata már nem volt elég a kiesés elkerüléséhez, viszont Dismasszal ellentétben ő a másodosztályban is a Zulte-Waregem játékosa maradt és az első három fordulóban öt gólt szerzett.
A veterán duó
Ahogy arra korábbi cikkünkben is kitértünk, Eusébio hazájában egy balhátvédnek sikerült mostanság a legmagasabbak közé emelkednie, de a súlyos sérülést szenvedett Reinildo Mandava helyett számos olyan játékos jutott kulcsszerephez a történelmi kvalifikáció kivívásában, akik Európában nem nagyon kerülnek a nagyközönség látóterébe. Az Edson Mexer és Zainadine Junior által alkotott hátvédduó például legendásnak számít már az országban, hiszen a két egyidős játékos már 15 éve küzd vállvetve a kontinens egyik legszegényebb országának nemzeti csapatában.
Pályafutásukat is együtt kezdték a fővárosi Desportivo Maputo utánpótlásában, ahol 21 éves korukra már a mozambiki liga legjobb védőpárosát alkották (15 kapott gól 26 meccsen) és ezüstérmet nyertek a korábban inkább a középmezőnyhöz tartozó csapattal. Együtt is utaztak lisszaboni próbajátékra a Sportinghoz, a portugálok azonban csak Mexernek ajánlottak szerződést, de a 2013–2014-es szezonban már újra egymás mellett szerepelt a duó a madeirai CD Nacional színeiben és a klub történetének egyik legjobb eredményeként az ötödik helyen végeztek a portugál élvonalban. Ezután azonban Mexer Franciaországnak vette az irányt és a Stade Rennes, majd a Girondins Bordeaux játékosa lett, utóbbiaknál a kiesést is megélte, miközben Zainadine egy kínai kitérő után a másik madeirai egyletnél, a CS Marítimónál töltött szép éveket, mígnem erre a szezonra már ő is a másodosztályban kötött ki a klubjával.
Már Mozambik legutóbbi Afrika-kupa-szereplésekor is tagjai voltak a keretnek 2010-ben, bár ott együtt nem léptek pályára. Azóta viszont a válogatott meccsein 27 alkalommal alkottak már együtt remek párost, és Mozambikban nagy szónak számít, hogy ezek közül tíz mérkőzést is kapott gól nélkül hoztak le. A mostani nagy visszatéréshez 35 évesen is hozzátették a magukét, bár az ifjabb hátvédek egyre többször szorítják ki őket Chiquinho Conde kezdőcsapatából. A történelmi kvalifikáció kivívása után a könnyeivel küszködő szövetségi kapitány egyébként játékosként 98 válogatottságig jutott és megjárt három Afrika-kupát (az 1998-ason 33 évesen már a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte), így nem csak azt tudja, milyen sokat jelent az ANK-szereplés a hazájának, hanem azt is, mennyit érhet a tapasztaltság a csapatában, mely a bissauiakhoz hasonlóan az első győzelem megszerzését tűzheti ki célul maga elé a január 13-án rajtoló tornán.