Remekül játszott a Ferencváros Firenzében, a döntetlen igazságosnak mondható
Az Európa Konferencia-liga csoportkörének második mérkőzésén a Ferencvárosi TC Firenzébe látogatott az Artemio Franchi Stadionba. A Fradi a találkozót a csoport éléről várta és némi meglepetésre a lefújást követően is ott tudott maradni – köszönhetően a bravúros, 2–2-es döntetlennek.
A meccset megelőzően alapvetően két kérdés foglalkoztatott. Az egyik az volt, hogy a Ferencváros hol kezdi meg a védekezést. A félpálya magasságában vagy Dibusz Dénes kapujához jóval közelebb. A másik kérdés az FTC labdás játékával volt kapcsolatos, az volt, hogy mennyire lesz labdával bátor a csapat, hogyan fognak működni a lapos labdakihozatalok, esetleg több ívelést fogunk látni, ahogy a tavalyi Európa-liga-menetelés során.
Dejan Sztankovics Fradi-edzőként először ült olyan mérkőzésen a kispadon, amelyen nem a Ferencváros volt a favorit. Emiatt is volt még érdekesebb, hogy milyen harcmodort választ a jelentősen magasabbra taksált ellenféllel szemben. A választ nagyon gyorsan megkaptuk, ugyanis a zöld-fehérek bátran, bevállalósan kezdtek. Közepes, közép-magas blokkban kezdték meg a védekezést, néha egészen magasan a Fiorentina tizenhatosánál támadtak le, a labdát pedig igyekezték járatni, laposan előre juttatni, bár ez utóbbi az optimálisnál csak kevesebbszer tudott megvalósulni. Ennek oka a Violák magas, egy az egy elleni letámadása volt.
Ahogy a fenti képen látszik, Giacomo Bonaventura a fedezőárnyékában tartotta Samy Mmaeét, ezzel elzárta Dibusz elől az egyetlen hozzá közel eső üres embert, így a magyar válogatott kapusa a felívelés mellett döntött.
Ezúttal Lucas Beltrán támadta Ibrahim Cissét úgy, hogy Dibusz felé ne tudjon passzolni a francia bekk. Annak ellenére, hogy Bonaventura Abu Fanihoz közelebb helyezkedett, mint Mmaeéhoz, a marokkói bekket is megtámadta volna adott esetben, míg a nyolcas mezben játszó Maxime Lopez vette volna fel az izraeli játékmestert. A fenti szituációban a Ferencvárosnak megvolt a lehetősége, hogy folytassa laposan az építkezést, mivel távol helyezkedtek a lila mezesek, Sigér Dávid át tudta volna forgatni a labdát Mmaeénak, de Cissé nem volt elég gyors, emiatt Rolando Mandragora túl közel ért Sigérhez, így a francia bekk inkább hosszan előre rúgta a labdát.
Ugyanakkor a Ferencvárosnak volt egy-két mintaszerű támadásépítése is. A 11. percben is látható volt, ahogyan a Fiorentina magasan letámad, de ezúttal sikerült megoldást találni, méghozzá Varga Barnabás visszalépésének köszönhetően.
Varga Barnabás visszalépkedéseire gyakran nem figyeltek a Fiorentina védői. Nem követték egyáltalán vagy nem elég szorosan, ami lehetőséget kínált a centernek, hogy hatékonyan beszálljon az összjátékba. Ebben az esetben még nagyon fontos kiemelni Kristoffer Zachariassen mozgását is, aki helyet csinált az oldalvonal mellett azáltal, hogy Varga visszalépésével egyidejűleg megiramodott az ellentétes irányba, így Cebrail Makreckis számára kellő tér keletkezett.
A Fradi a vezető gólját megelőzően ismételten magabiztosan birtokolta a labdát annak ellenére, hogy a toszkánai csapat ezúttal is emberezett, de sikerült megtalálni a szélen Zachariassent, aki kíméletlenül kicselezte Cristiano Biraghit, a továbbiakban pedig kiütközött az emberezés árnyoldala. Amennyiben egy embert sikerül levenni, létszámhátrányba kerül a csapat, amit jelen esetben a fradisták ki is használtak.
A második félidőben is folytatódott a Ferencváros magas minőségű, látványos játéka. A 46. és a 60. perc között nagyon hasonló számokat produkáltak a párharcok, a letámadások intenzitása és a hosszú passzok megoszlásában is, mint az első félidőben. Ugyanakkor Cissé fejes gólját követően Vincenzo Italiano, a Fiorentina trénere gyökeres módosításokra szánt el magát. Az 57. percben hármas cserét hajtott végre, amelynek keretein belül a pályára léphetett a csapat legjobb középpályása, Arthur Melo, a rendkívül erős felépítésű támadó, Christian Kouamé és a cseh válogatott Antonín Barák, aki a beállását követően kilenc perccel már szépíteni is tudott. Ekkor lépett Sztankovics is, aki egyértelműen feladta csapata labdabirtoklási és támadásépítési szándékát. Abu Fani helyére Muhamed Besic érkezett, Ben Romdan helyére pedig Owusu Kwabena. Így világossá vált, hogy a labdatartás és letámadásra való törekvés helyett mély blokk és kontrajáték fog következni. Ezt alátámasztja a hosszú és rövid passzok eloszlásának megváltozása is. Az első félidőben az FTC átadásainak 18%-a volt hosszú passz, míg a második félidőben ez 25%-ra emelkedett, ráadásul az utolsó 15 percben már csaknem 40% volt.
A 60. és a 75. perc között a Ferencváros letámadásának intenzitása is drasztikusan visszaesett. Ebben az időszakban átlagosan 15,7 passzt engedélyeztek az olaszoknak, míg a Fradi alig 5 átadást tudott végrehajtani. Az, hogy a Ferencváros nem tudta megakadályozni a Fiorentina támadásépítéseit, az xG-modellben is visszaköszön, mivel a 60. perctől kezdve 2,54-es xG-t dolgoztak ki a lilák.
Összességében a Ferencvárost dicséret illeti, mivel hatvan percig nem csak egyenrangú partnerei voltak a Fiorentinának, hanem jobban is futballoztak, több mutatóban is enyhe dominancia volt megfigyelhető. Ugyanakkor a kételyeket is el kell oszlatni. Ez korántsem egy balszerencsés döntetlen volt. A mérkőzés első óráját követően a Fiorentina hihetetlen mértékben feljavult és sorban dolgozta ki a helyzeteit. Italiano szerint „a győzelmünk is benne volt a mérkőzésben, a hajrában négy-öt gólt is szerezhettünk volna”.
Ez részben a cseréknek volt köszönhető, részben a Ferencváros hozzáállásának megváltozásában. A Fradi olyan helyzetbe került, amilyenbe ellenük a Kecskemét vagy a Kisvárda. Az ellenfél közel került a kapujukhoz, ezáltal rengeteg veszélyes beadást és lövést tudtak generálni, amelyeket a zöld-fehérek már nem tudtak kivédekezni.
Kiemelt fotó: MTI/MTVA
Szerző
