„Rengeteget tanultam Ralf Rangnicktól a presszingről” – interjú Kalmár Zsolttal

– Győri születésűként az ETO akadémiáján nevelkedtél, 17 évesen bemutatkoztál a csapatban az NB I-ben, majd a német másodosztályú Lipcsébe igazoltál. Az Olympiakosz is érdeklődött, miért a német másodosztályba mentél?

– 17 évesen már lehetőséget kaptam az ETO első csapatában, az utánpótlás-válogatottban, így felfigyelt rám Ralf Rangnick, a Lipcse akkori sportigazgatója. Nyolcas, tízes posztra kerestek játékost, és illeszkedtem a profiljukba. Komoly tervei voltak a klubnak, hamar szerettek volna feljutni a Bundesligába, ehhez remek játékosokat vásároltak, ezért igazoltam oda, nem pedig Görögországba. Ugyanakkor a német másodosztály más típusú játékot igényelt, nem azt, amit korábban megszoktam.

– Fizikai vagy más téren éreztél lemaradást?

– Az ETO akadémiáján éveken át az volt az irányelv, hogy laposan, sok rövid passzal hozzuk ki, járassuk a labdát. A mozgásoknál azon volt a hangsúly, hogy ne a párharcokat keressük, hanem hogy nyerjünk előnyt az első öt méteren. Lipcsében ezzel szemben nem kellett visszalépnünk labdakihozatalkor, a felívelt, a belső védők által elrúgott második labdákat kellett támadni. Ez a filozófia számomra idegen volt, azok a játékosok tudtak érvényesülni benne, akik erősek voltak a párharcokban, és sok második labdát tudtak szerezni. A Lipcse az elmúlt négy-öt évben teljesen más játékrendszerre állt át, amibe már ügyesebben be tudnék illeszkedni.

– A Lipcse az érkezésedkor jutott fel a másodosztályba, de a Red Bull már 2009 óta építette nem hétköznapi futballprojektjét. Felfedeztél egyedi vonásokat a klubnál?

– A másodosztály azért már nagyobb kihívás volt a frissen feljutott csapat számára. Amikor megérkeztem, még konténeröltözőkben öltöztünk, akkor épült az akadémia, úgyhogy láttam, hogyan vált világszínvonalúvá a központ. Európában kevés helyen van ilyen létesítmény. Szó szerint semmi mással nem kellett foglalkoznunk, csak a futballal, ez kivételes dolog.

– Rangnickról sokan ódákat zengenek, te mit mondanál róla?

– Előbb klubigazgató volt, aztán a másodosztályban az edzőnk lett. 2016-ban ő juttatta fel a csapatot a Bundesligába. Fantasztikus szakember, aki felépített több klubot, a Lipcse például rendszeresen jól szerepel a Bajnokok Ligájában.

Tudni kell róla, hogy futballfanatikus, állandóan a focin jár az agya, folyton elemez. Pontosan ismeri, mire van szüksége egy adott csapatnak, és benne egyénre szabottan a játékosoknak. Jó volt látni, ahogy dolgozik. Rengeteget tanultam tőle a presszingről, vagyis a hatékony letámadásról.

Fotó: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség Facebook

– Egyértelműen gazdagította a tudásodat, hogy Németországban a korábbiakhoz képest homlokegyenest más játékrendszert kellett megtanulnod?

– Szerintem igen, hiszen a mai futballban sok futás, kemény párharcok és kőkemény presszing nélkül nem is létezik labda nélküli játék. Ezeket mind megtanulhattam Lipcsében. A DAC-nál is voltak német edzőim, akik ugyanezt a játékot alkalmazták, náluk már könnyebb dolgom volt. Mondhatni, később is kamatoztathattam a Németországban megszerzett tudást.

– A Lipcse később kölcsönadott a Bröndbynek: milyen erősségű volt a csapat, és hogyan emlékszel vissza a dán bajnokságra?

– Jó csapatunk volt, a bajnokságban és a kupában is második helyen végeztünk. Az elején egész sokat játszottam, aztán a másodedző, Bódog Tamás Diósgyőrbe ment, én pedig kevesebb lehetőséget kaptam. A vezetőedző nem mondta el, hogy miért mellőzött, pedig előtte végig kezdő voltam, és sorra nyertük a meccseket.

A bajnokságban néhány csapat volt csupán, amely technikásabb focit játszott, a többiek inkább harcoltak a labdáért és védekeztek. Azért a koppenhágai rangadó a Bröndby fanatikus szurkolóival, 40 ezer nézővel nagyszerű élmény volt.

– Bódog edzői filozófiája mennyire hasonlított Rangnickéra?

– Teljesen egyezett az övével, hiszen Bódog Tamás sokáig Rangnick mellett dolgozott Lipcsében.

– Igen, ezért is kérdeztem.

– Ráadásul amikor Lipcsébe igazoltam, Alexander Zorniger volt az edzőm, aki aztán a Bröndby edzője lett. Így Koppenhágában is ugyanaz volt a játékrendszer, mint amit Németországban megszoktam. Az ellenfeleket eleinte sokkolta az általunk játszott magas letámadás, jó eredményeket is értünk el vele, de aztán elemezték a játékunkat, és idővel felkészültek rá. Tamással egyébként nagyon jó volt a kapcsolatom, sokat köszönhetek neki, tartjuk a kapcsolatot, sokat beszélünk.

– Feltételezem, Koppenhágában angolul kellett megértetned magad. Lipcsében elvárás volt a német nyelvtudás, könnyen ment neked?

– Nem beszéltem a nyelvet, heti három németórám volt, és igyekeznem kellett, mert amíg nem tudtam megértetni magam, az edzőkkel sem igazán tudtam beszélni. Pár hónap alatt azért belejöttem, később a DAC-nál Bernd Storckkal is németül, illetve angolul kommunikáltam.

Fiatalon egyébként nem vettem komolyan, amikor felhívták a figyelmemet a nyelvtanulás fontosságára, ma viszont én is erre ösztönzöm a nálam fiatalabbakat. A saját hibájából tanul leginkább az ember.

– Ha Joshua Kimmich nevét hallod, mi ugrik be először?

– Egymás cseréi voltunk Lipcsében, volt, hogy ő kezdett, máskor én. Védekező középpályásként játszott, agresszív volt, és látszott, hogy jól bánik a labdával. Akkor még nem emelkedett ki annyira, aztán amikor a Bayern München elvitte, hatalmasat fejlődött, és fantasztikus futballista lett, üdítő nézni a játékát.

Fotó: DAC 1904

– És ha azt mondom, Teemu Pukki?

– Ó, ő csodálatos játékos. Egyszerűen minden szögből, minden helyzetből gólt tudott lőni a Bröndbyben, és igazából bármelyik csapatában. Öröm volt vele játszani, nagyon jól elővételezett, pontosan tudta, melyik területre kell épp mozogni.

– A Bröndby örökranglistáján a második helyen áll a szerzett gólokat nézve, az angol Norwich Citynél pedig toronymagasan az első.

– Szoktam nézni őt angol bajnokikon, egy ilyen csatár minden csapatban aranyat ér. Nagyon rendes srác, jókat beszélgettünk, sokat segített a beilleszkedésben.

– A 2021-es sérülésed előtt a DAC-ban játszottál tízest, bal oldali támadó középpályást és hamis kilencest is Bernd Storcknál, jól tudom?

– Igen. Az első időszakban támadó középpályásként, a tízes poszton küldött pályára. Aztán azt kérte, hogy labdás fázisban mozogjak szabadabban, balról induljak befelé. Védekezésben persze vissza kellett zárnom a felfutó jobbhátvéddel. Ez a szerep nagyon tetszett, sokat támadhattam, sok gólt lőttem. A válogatottban Marco Rossinál is úgy játszhattam tízes poszton, hogy balról indultam. A DAC-ban aztán előfordult, hogy sérülések miatt a 3-5-2-es felállásban hamis kilencesként vetettek be.

– Milyen típusú középpályásnak tartod magad: box-to-box, esetleg elmozgó irányító, vagy inkább mélységből szervező regista?

– A hatos, a nyolcas és a tízes poszton is szeretek játszani, vagyis a védekezési fázisból is kiveszem a részem, támadásban pedig szeretem, ha nálam van a labda, én osztogathatok. Úgyhogy talán a nyolcas posztot mondom, ahol vissza kell jönnöm elkérni a labdát, aztán viszont tudok szervezni, és végül a kapu elé is oda tudok érni. Szeretem ezt a komplettebb szerepet, és persze a rizikós támadásokat, passzokat.

– 2021. március 31., az Andorra elleni vb-selejtező 29. perce. Mire emlékszel?

– Felugrottam egy labdáért, de közben megbillentettek, rosszul érkeztem, és elindult kifelé a térdem. Roppanást, aztán zsibbadást éreztem a külső szalag környékén. Nem dagadt be, így nem voltam biztos benne, hogy elszakadt. Azonnal lecseréltek, és amikor következett a műtét, kiderült, hogy a kereszt- és a külső szalag is sérült, ezért mindkettőt meg kellett operálni.

Fotó: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség Facebook

– Nyilatkoztál róla, hogy rettentően megviselt az egész, el is sírtad magad, amikor meghallottad a diagnózist. 16 hónapig nem játszhattál mérkőzést. Hogyan vészel át egy ilyen időszakot egy profi futballista, igényel-e ilyen típusú teher miatt mentális segítségnyújtást?

– Nagy szükségem volt a lelki támaszra, mert remek formában ért a sérülés.

A góllövőlista elején voltam, folyamatosan játszhattam a válogatottban, a szlovák ligában megválasztottak a legjobb középpályásnak, és bekerültem az év csapatába is. Készen álltam az Európa-bajnokságra, és arra, hogy jó ajánlat esetén továbblépjek egy komolyabb bajnokságba.

A műtét utáni első hat hét volt a legnehezebb, amikor nem terhelhettem a lábam, és csak feküdtem. A feleségem, a szüleim, a testvérem, a barátaim és a klubom, mindenki mellettem állt, ez rengeteget számított, és persze az is, hogy lélekben felkészültem erre a nehéz időszakra. Arra összpontosítottam, mit kell tennem azért, hogy felépüljek, és hogy mit teszek majd a sérülés után. Mentálisan megerősödve kerültem ki ebből az időszakból, sőt még a személyiségem is megváltozott.

– Milyen értelemben?

– Céltudatosabbá váltam. Csapatkapitányként is sokkal bátrabban merek már kimondani dolgokat az öltözőben, ahogy a pályán is jóval határozottabb lettem. Ezen kell még dolgoznom, hiszen egy vezéregyéniségnek ilyen tulajdonságokra van szüksége.

– Sérülékenyebb játékos vagy az átlagnál?

– Nem voltam az átlagosnál többször sérült a pályafutásom során. Korábban volt egy artroszkópos térdműtétem, de amiatt rövid időt kellett kihagynom, az Uruguay elleni válogatott meccsen meg aláfordult a bokám. A szalagsérülés miatt kellett a legtöbbet kihagynom. Ilyen típusú esetek benne vannak a pakliban.

Ha izomsérüléseim lennének, az én felelősségem merülne fel, azt jelentené, hogy nem figyelek eléggé az alvásra, a regenerációra, a kajára. De a törésre, szalagszakadásra nem lehet felkészülni. Remélem, most már nem érnek hasonló csapások.

– A hatodik évet kezdted a DAC-ban, megtanultál konyhanyelven szlovákul?

– Nem volt rá szükség, mert az öltözőben mindenki angolul beszél, sokféle nemzetiségű csapattársam van.  

– A DAC-nak Világi Oszkár a tulajdonosa, Dunaszerdahelyet javarészt magyarajkúak lakják. Sokszor tapasztaltál magyarellenes hangokat a lelátón a szlovák bajnokikon?

– Persze, előfordultak gyakran magyarellenes rigmusok, amikor a Slovan vagy a Nagyszombat ellen játszottunk, vagy mondjuk korábban a Nyitra ellen. Ki tudom őket zárni, sőt motivációt tudok belőlük meríteni, és még nagyobb erővel küzdök.

– Felteszem, az öltözőben semmi hasonlóra nincs példa.

– Szó sem lehet róla, nincsenek magyarellenes hangok, hiszen egy csapatért játszunk, jó kapcsolatot ápolunk egymással.

Fotó: DAC 1904

– Ha visszatekintesz, melyik klubodnál kaptad a legalaposabb egyéni képzést?

– Biztos, hogy az ETO-ban, az akadémián. Ott heti két-három alkalommal foglalkoztak velünk külön-külön is, remek edzők tanítottak minket, jó alapokat kaptunk. A felnőttek között erre már nem jut annyi idő, ott inkább csiszolni kell ezt a tudást. Hálás vagyok az ETO-nak, sűrűn beszélek a volt edzőimmel, és meccsekre is szoktam járni.

– Marco Rossi a 2020-as szerbek elleni Nemzetek Ligája-meccsen, és az Izland elleni Eb-pótselejtezőn is kipróbált egy olyan rendszert, amelyben Szoboszlai Dominikkal együtt játszottatok. Most karácsonyfa alakzatban játszik a válogatott, el tudod képzelni, hogy támadó középpályásként visszakerülsz mellé a kezdőbe, vagy kioltanátok egymást?

– Szerintem tudnánk egymás mellett játszani, ezt több meccsen is megmutattuk, a szerbek ellen különösen jól ment együtt. Akár ő a bal oldalon és én a jobb oldalon, akár fordítva. Ha több kreatív játékos van a középpályán, több esély van a váratlan húzásokra. De természetesen ezt Marco Rossi dönti el, nem én.

Akár csereként, akár kezdőként, akár Dominikkal együtt, akár más felállásban, nekem az a fontos, hogy százszázalékos erőbedobással játszhassak a nemzeti csapatban.

– Más az a magyar válogatott, amelyben megsérültél tavaly márciusban, és amelybe visszatértél a Luxemburg és Görögország ellen?

– Azóta is láthatóan fejlődött a csapat. Még koncentráltabban, még pontosabban és még bátrabban futballozunk. A taktika is változott: Nagy Ádám vagy Schäfer András húzódik vissza, hogy segítse a labdakihozatalt, ilyenkor egy emberrel állunk fel hatos poszton, és a tízes poszton játszók is mélyebben visszajönnek. Így a labdás fázisban nem azzal kell indítani, hogy a belső védő felíveli, aztán érkezünk rá, hanem magabiztosabban el tudunk kezdeni építkezni támadásban. Mentálisan is fejlődött a csapat, az erősebb válogatottak ellen is bátran fociztunk. A meccsen kívüli feladatvégzés is más.

– Mennyiben?

– Például még alaposabban, profibban ki van dolgozva az egyénre szabott regeneráció, ami azért fontos, hogy a sorozatterhelés végén is frissek maradhassunk. Öröm volt visszatérni egy ilyen közegbe, és a csapat is szeretettel fogadott, ez nagyon jól esett.

– Rossival Dunaszerdahelyen és a válogatottnál is éveket dolgoztál együtt, hogyan jellemeznéd őt?

– Ő hívott a DAC-hoz, ahol aztán történelmet írtunk közösen a harmadik hellyel, a nemzetközi kupaszerepléssel.

A válogatottba is mindig meghívott, amikor pedig megsérültem, folyamatosan keresett telefonon, hogy hogyan érzem magam, biztatott. Nagyszerűen motivál, igazán családcentrikus ember, és taktikailag is maximálisan felkészült. Mindez visszaköszön a játékunkban.

Fotó: DAC 1904

– 19 hónapos kihagyás után tértél vissza a válogatottba, hogy emlékszel vissza a görögök elleni gólodra?

– Vagy négy perce vártunk az oldalvonal mellett Szappanos Petivel, és már azt mondtuk egymásnak, be sem fogunk tudni állni. A 92. percben tudtunk pályára lépni, és egy bedobás után felrúgták Ádám Martint a kaputól nem messze.

Dzsudzsák Balázs és Szoboszlai már nem voltak a pályán, egyből jelentkeztem, hogy én lövöm a szabadrúgást. A hosszú alsót céloztam, bement. Óriási érzés volt ilyen hosszú felépülés után 50 000 ember előtt gólt lőni, amivel ráadásul győztünk. Fontos volt, hogy Balázst győzelemmel búcsúztassuk el.

– A gólhoz Beregi Istvánnak, a válogatott videóelemzőjének is volt némi köze, ugye?

– Igen, István minden meccs előtt elküldi a szabadrúgásokat elvégző játékosoknak, hogy milyen mozgást választ ilyenkor a kapus. A görögök kapusáról, Paszhalakiszról is elküldte, és látszott, hogy gyakorta belép középre a lövés előtt. Ezért eldöntöttem, hogy bármi lesz, a hosszút célzom meg. Az történt, amit sejtettünk, a kapus lépett egyet jobbra, így nem ért vissza a hosszúra. Ez is mutatja, hogy mennyit számít a csapattal dolgozó profi stáb háttérmunkája. Nem csak az ellenfél kapusának a mozgásáról kapunk előzetesen információt, hanem az ellenfél összes játékosáról.

– Korábban beszéltél arról, hogy a DAC-ban tetszik az építkezés, a sok fiatal a csapatban, és hogy hamarosan a BL-be is odaérhet a klub. A családod is közel van Győrságban, jól érzed magad Dunaszerdahelyen. Azt is el tudod képzelni, hogy innen vonulj vissza?

– Amikor 2017-ben fél évre kölcsönbe Dunaszerdahelyre igazoltam, szerettem volna felépíteni magam, és visszatérni Lipcsébe. Azonban motivált a DAC célkitűzése, kiépült az akadémia, felhúztak egy szép stadiont, ahol remek hangulatú meccseket játszunk. Fantasztikusan érzem magam itt, bíznak bennem, ezt mutatja, hogy a 16 hónapos kihagyás után is szerződést hosszabbítottunk. Szeretnek a szurkolók, csapatkapitány vagyok, folyamatosan a kezdőben vagyok, szóval azt is el tudom képzelni, hogy még évekig itt játszom. Persze ha érkezik ajánlat egy jobb csapattól, elgondolkodom rajta, de most az a célom, hogy végre kupát, bajnokságot nyerjünk, mert már nagyon megérdemelnénk.