Retro elemzés: Így vetett véget a spanyol korszaknak Van Gaal holland válogatottja

Merülés rovatunkan ismét vendégposztot köszönthetünk: Szabó Péter 'Peet' elemzésében ezúttal a 2014-es világbajnokság egyik csoportmeccsét veszi górcső alá, megvizsgálva, hogyan gázolta el Louis Van Gaal a zsinórban három világversenyt nyert, korszakos spanyol válogatottat!

Négy évvel a 2010-es világbajnokság döntője után a két finalista, Spanyolország és Hollandia a brazíliai tornán már a csoportkör legelső fordulójában összecsapott egymással. Vicente Del Bosque együttese a dél-afrikai sikert követően 2012-ben zsinórban másodszor is megnyerte az Európa-bajnokságot, míg Hollandia már a csoportkörben búcsúzni kényszerült, így a 2014-es világbajnokságon már nem Bert van Marwijk, hanem Louis van Gaal ült a narancsmezesek kispadján.

Hollandia hiába hengerelt a selejtezőkön, a felkészülési mérkőzések gyenge eredményei miatt a meccs és a torna egyik nagy esélyesének továbbra is a 2008 óta minden tornán diadalmaskodó Spanyolország tűnt, épp ezért hatalmas sokként érte az egész világot, hogy Van Gaal együttese végül nem csak nyerni tudott, de egészen megsemmisítő 5-1-es vereséget mért a címvédőre, véget vetve annak egyeduralmának.

Del Bosque a kezdőcsapat összeállításakor nem okozott nagy meglepetést, a spanyol válogatott továbbra is 4-2-3-1-es, illetve mérkőzés közben Xavi és Xabi Alonso helyezkedésétől függően 4-3-3-as felállásban játszott. Az Európa-bajnokságoz képest a legnagyobb különbséget az jelentette, hogy az együttes nem egy hamis kilencessel, hanem Diego Costa személyében egy klasszikus középcsatárral állt fel.

Van Gaalnak nagy fejtörést okozott, hogy a 34-5-ös gólkülönbséggel zárt selejtezők után a világbajnokságot megelőző mérkőzéseken a csapata nem tudta hozni a korábban megszokott teljesítményt, és erre válaszol a szövetségi kapitány végül megváltoztatta a csapata formációját, és egy 3-4-1-2-es hadrendben futottak neki a spanyolok elleni mérkőzésnek.



Csöppet sem meglepő módon a defenzív labdabirtokást a 2012-es Eb-n tökélyre fejlesztő spanyol csapat jóval többet birtokolta a labdát ellenfelénél a mérkőzésen, ehhez pedig szükség volt arra, hogy labdavesztést követően hatékonyan támadják le az ellenfelüket, amely nem is törekedett arra különösen, hogy sokáig dédelgesse a játékszert.

Labda nélkül a spanyol válogatott 4-4-2-es hadrendet vett fel, amelyben Xavi volt Diego Costa párja legelöl. A hollandoknak a támadásépítés első fázisában a három belső védő miatt létszámfölényben kerülhettek volna a két spanyol támadóval szemben, azonban szükség esetén a labdás oldalon helyezkedő szélső is feljebb lépett, miközben a hosszú oldalon helyezkedő szélső beljebb húzódott a középpályára, ezzel átmenetileg 4-3-3-ra alakítva a védekező formációt.







A spanyol válogatott tehát sikeresen lezárta a legtöbb rövid opciót a holland játékosok elől, a pálya centrumát pedig labda nélkül abszolút uralni tudta Del Bosque csapata, amely Xabi Alonso tizenegyesével meg is szerezte a vezetést az első félidőben.

A hollandok így egyedül a pálya szélén tudtak sikeresen építkezni, ami viszont többször is bosszúságot okozott a spanyoloknak. Ahogy a legelső képen is látszódik, Janmaat magasan helyezkedik, de nem lép ki rá a védelemből rá Jordi Alba, így De Vrij kisebb kockázatot vállalva akár meg is játszhatta volna.

A spanyol szélső védők azonban nem véletlenül hagyták szabadon legtöbbször a hollandok szárnyvédőit. A két csatár, Robben és Van Persie helyezkedése miatt ugyanis dönteniük kellett, hogy a szárnyvédőket hagyják szabadon, vagy kockáztatják, hogy a többnyire köztük és az adott oldalon játszó középhátvéd közötti területben helyezkedő támadók szabadon jutnak labdához. Végül ez a döntési dilemma vezetett a hollandok egyenlítő góljához is a félidő végén.





A hollandok sikerét mindezek mellett viszont elsősorban a hatékony védekezés alapozta meg. Van Gaal csapata labda nélkül 5-2-3-as formációt vett fel, miközben magasra feltolt védelemmel egész pályán emberorientált védekezést alkalmaztak, ami kiválóan működött a mérkőzés nagy részében a labdát többnyire sterilen járató, és a mélységi beindulásokat Diego Costa kivételével teljesen nélkülöző spanyolok ellen.

Ebben a rendszerben a hollandok egyedül a két középhátvédet, Piquét és Sergio Ramost hagyták szabadon, akiknek nyitott passzopciók híján sokszor kellett hosszú labdákkal kísérletezniük, miközben az esetek nagy részében a két csatár próbálta lezárni a szélsőhátvédek felé vezető passzsávot,  Sneijder ügyelt Busquetsre, De Guzman követte Xabi Alonso mozgását, De Jong figyelt Xavira, Martins Indi és De Vrij pedig folyamatosan kilépett a hátsó sorból a középre mozgó David Silvára és Iniestára, míg Costa őrzése Vlaarra jutott.





A hollandok ezzel a védekezéssel szinte 90 percen keresztül meg tudták fojtani Xaviékat, ugyanakkor néhány alkalommal megmutatkozott, hogy miért kockázatos ennyire ellenfél központú védekező szisztémát alkalmazni. Mivel ilyenkor mindenkinek megvan a maga embere, ezért ha bárki is későn reagál, borul az egész rendszer.  Ez -főleg az első félidőben - többször is előfordult, és bizonyos esetekben Van Gaal csapata szerencsésnek érezhette magát, hogy megúszta egy kapott góllal.





A fentihez hasonló hibák azonban csak ritkán fordultak elő a mérkőzésen, a második félidő elején pedig szintén a szabadon maradó Blind szolgálta ki Robbent, aki megszerezte a csapata harmadik gólját.

Del Bosque próbált reagálni az eseményekre, de a válogatottat a mélységi beindulásaival már korábban is számos alkalommal kisegítő Pedro nem tudott változtatni a meccs képén, miközben Casillas két hatalmas hibája után De Vrij is gólt szerzett, Van Persie pedig megszerezte a második találatát.

A spanyolok szövetségi kapitánya a folytatásban sem tudott komolyan belenyúlni a meccsbe, Fernando Torres és Cesc Fabregas becserélése a középcsatár és a balszélső pozíciójába nem segített a csapaton, míg Van Gaalnak nem is kellett belenyúlnia a csapata szerkezetébe, csupán frissített a csapatán Wijnaldum, Lens és Veltman becserélésével, miközben Robben egy fantasztikus szólóval megadta a kegyelemdöfést a világbajnoki címvédőnek.

Mint később kiderült, ezzel a megsemmisítő erejű vereséggel véget ért a spanyol korszak válogatott szinten. Del Bosque együttese még a csoportkört sem élte túl miután a második meccsen Chile is meglepte őket, míg Hollandia egészen az elődöntőig jutott, ahol csak büntetőpárbajt követően maradtak alul Argentínával szemben, hogy végül Brazília legyőzésével megszerezzék a bronzérmet.