„Ricardo Moniz azt sulykolja, itt is léteznek Frenkie de Jongok, csak higgyük már el” – interjú Mocsi Attilával

– Gratulálok, megint kaptál meghívót a válogatottba.

– Köszönöm szépen!

– Azt nyilatkoztad, a szeptemberi meghívóra nem számítottál. Most is meglepődtél? 

– Most inkább nagyon bizakodó voltam, mert a szeptemberi összetartás nyolc napja alatt nagyon keményen edzettem. Nagyon vágytam rá, hogy megint a keretben legyek.

– Luxemburg és Görögország ellen játszunk tesztmérkőzéseket, talán most jött el az ideje, hogy pályára is lépj válogatott mezben, nem?

– Nagyon korai még erről beszélni. A legfőbb célom most az, hogy az utolsó bajnokin is olyan teljesítményt nyújtsak, hogy megerősítsem a szövetségi kapitányt abban, hogy jó döntést hozott. Persze nem a Kecskemét elleni meccsen dől majd el, pályára léphetek-e. Ajándékba biztosan nem kapok egyetlen percnyi játéklehetőséget sem, de magam is azt szeretném, hogy a munkámmal, a teljesítményemmel érdemeljem ki a lehetőséget.

– Biztos vagyok benne, hogy korábban Lakszakállason sem volt ez másképp, ahonnan származol. A falu nagyjából 30 perc autóútra van Győrtől, a Csallóköz szlovákiai oldalán. Hány hónapon át tetted meg minden nap a két település közötti utat?

– Nagyjából másfél éven keresztül. Akkori csapattársam, Kovács Krisztián hívott otthonról, hogy menjek Győrbe focizni, és az ő édesapja, illetve az édesapám felváltva vitt minket edzésre minden nap, miután végeztek a munkával. Minden egyes nap sürgettem, hogy jöjjön, mert indulni kell edzeni. Amikor szóltak, hogy délelőtt is lesznek edzések, döntenünk kellett, hogy komolyabban akarjuk-e venni a futballt. Igent mondtunk, és beköltöztünk a győri akadémia kollégiumába.

(X) Vegyél részt a 40 millió forintos vb-tippjátékban! Tippeld meg a csoportkör meccseinek kimeneteleit (1X2), és ha egyet sem találsz el, biztosan nyersz! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

– Mivel foglalkoznak a szüleid?

– Édesanyám matematika-biológia szakos tanár a közeli nagymegyeri iskolában, édesapám pedig egy lakszakállasi mezőgazdasági cégnél agronómus.

– A győri akadémiáról régóta tudjuk, hogy próbálja összegyűjteni a legtehetségesebb csallóközi magyar és szlovák fiatalokat. Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

– Ma már scoutok járják a térséget, és keresik a fiatal tehetségeket. Én még Krisztiánon keresztül kerültem Győrbe, ő fél évvel előttem már ott focizott. Pár hétig jártam edzésekre, majd mondták, hogy szeretnének átigazolni.

– Tizenegy évesen költöztél el otthonról, vagyis ötödikes általános iskolásként. Lelkileg nagyon megviselhetett, hogy nem láthatod naponta a szüleidet. Hogy élted meg mindezt?

– Nagyon nehéz volt elszakadni tőlük, az segített a legtöbbet, hogy nagyszerű közösségbe kerültem a kollégiumban és a pályán is. Visszagondolva azt hiszem, hogy ebben a korban másképp ezt nem lehet kibírni, csak egy ilyen befogadó társaságban. Nagy szerencsém volt. Szombatonként meccs után hazautaztam édesanyámékhoz, vasárnap délután pedig visszamentem Győrbe.

Mocsi Attila (balra) hosszú utat tett meg Lakszakállastól, a magyar válogatott behívóig. Fotó: ZTE FC

– Hogyan néztek ki a hétköznapjaid az akadémián?

– Általános iskolás korunkban volt reggel egy edzésünk, és aztán indultunk a suliba. Az iskola nem az akadémia területén volt, hanem Győrben máshol. Egyfajta sportosztályba járhattunk, ahol az akadémisták a többiektől eltérő rendszerben tanulhattak – az edzésekhez igazodva. A délelőtti órák után volt délután még egy edzésünk. Gimiben változott a helyzet, a klubnak van egy saját gimnáziuma az ETO Park szélén. Volt reggel két szakos tanóránk, majd három testnevelés óránk, amikor edzettünk. Aztán közös ebéd, és délután egytől négyig tanítás, öttől pedig újra edzés.

– Kimerítő program.

– Igen.

– Tudsz olyan kortárs játékosokat mondani az akadémiáról, akik a tiédhez hasonló karriert értek el?

– A korosztályunk ilyen szempontból kiemelkedő volt, az egy évvel fiatalabb és idősebb csapatból nehezen tudnék olyan játékosokat sorolni, akik most is magas szinten fociznak. A mi csapatunkban ott volt Zeke Márió, aki most Kecskeméten játszik, Szánthó Regő pedig ferencvárosi kölcsönjátékos, a DAC-ban futballozik. Kovács Krisztián az NB II-ben kezdte a sokadik szezonját, ő a Győri ETO csapatkapitánya. Én a ZTE-nél vagyok az NB I-ben, a válogatott keretbe is bekerültem szerencsére. Ha egy korosztályból hárman eljutnak az első osztályig, az már remek arány.

– Bekerültél a Szoboszlai Dominik fémjelezte U17-es válogatottba a 2017-es Eb-n, ahol a franciákat is legyőztük, végül a hatodik helyen végeztünk. Mitől jutott az átlagosnál magasabb szintre az a csapat, volt-e titka?

– A játékosaink az Ajax, a Stoke City, a Benfica akadémiáján játszottak, Szobi akkor már Salzburgban volt.

Olyan tapasztalatot gyűjtöttek ezeknél a kluboknál, ami versenyképes volt az Eb-n, ez volt a kulcs. Minőségi futballistáink voltak.

– Győrből a Fehérvárhoz kerültél. Nyilatkoztál róla, hogy nagy megtiszteltetés volt, amikor Marko Nikolics a felnőtt keretbe hívott, és dicsért az edzőtáborban, elmondásod szerint sokat tanultál tőle. Miben különbözött a többi edződtől?

– Szinte mindenben. Akkor egy akadémiai U17-es csapatban játszottam, teljesen más elvárásokkal, mint amit egy NB I-es klubnál támasztanak. Úgy volt, hogy a Fehérvár NB III-as csapatába kerülök. Ám a Vidi egyik belső védője megsérült, és Hadnagy Zsolt, a fehérváriak vezető scoutja azt tanácsolta Marko Nikolicsnak, hogy nézze meg az új srácot. Ez voltam én. Szombaton még meccsem volt az ETO-ban, hétfőn pedig indultam a Vidi felnőtt keretével edzőtáborba. Egy új világ volt, új szemlélettel. Nikolics a Partizan Beograddal bajnokságot, kupát nyert. Tartotta a távolságot, ugyanakkor azt vettem észre, hogy a többi fiatalhoz képest engem valamiért kedvelt, időnként odajött, viccelt velem az edzésen. Éreztem, hogy szeret. Juhász Roland is felhívott korábban, hogy várnak, jó döntést hoztam. Fantasztikus érzés volt, Roli rengeteget segített, minden nap beszélgettünk, edzésen előfordult, hogy vele voltam párban, és ellátott tanácsokkal.

– 17 évesen a cserepadon ültél az Európa-liga selejtezőben a Bordeaux és a Partizan ellen. Milyen érzések kavarogtak benned?

– Csodás érzés volt, viszont pontosan tudtam, reálisan nézve hol a helyem, és hogy mi a feladatom abban a bombaerős Fehérvárban, amely később a főtáblán játszott az Európa-ligában. Ezek a nehezen feledhető élmények ösztönzőleg hatottak rám, én is erre a szintre szeretnék eljutni. Viszont azzal is szembesültem, hogy milyen színvonalon kell edzeni ahhoz, hogy idáig jussak. Nikolics lehetőséget adott edzőmeccseken, kupameccsen, bízott bennem. Edzések után is kint maradt velem gyakorolni néhányszor. Ám pontosan tudtam, hogy 17-18 évesen még nincs stabil helyem abban a csapatban.

– Az utánpótlás válogatottban és a klubcsapatodban is sűrűn próbálkozol látványos, tért ölelő indításokkal a hátvédsorból, ez a modern hátvédek ismérve. Buzdítanak erre az edzőid is, mert jól látsz a pályán?

– Nagyon sok gyakorlást igényel, hogy ilyen jól menjenek a hosszú keresztlabdák.

Csapatfüggő, hogy melyik edző mennyire buzdít a nagy keresztekre, de a videózásokon már látható, hogy amikor átveszem a labdát, készülnek ezekre a labdákra az ellenfelek, és többen behúzódnak, hogy lecsapjanak a hosszú passzra.

Így egyre inkább meg kell válogatnom, mikor nyújtsam meg a labdát, vagy mikor válasszak rövidebb passzt. Egy passzcselre akár többen is behúzódhatnak, és ilyenkor már a szabadon maradt területen is meg lehet játszani egy játékostársat. Ha Ricardo Moniznál nem rúgom a nagy kereszteket, idővel kérdőre von, hogy hol maradnak a szép mozdulatok, amiket a Milan vagy a Debrecen ellen látott tőlem, hisz tudja, hogy képes vagyok akár gólt is lőni, gólpasszt adni. Ha viszont elrontom a hosszú keresztlabdákat, időnként megkapom a magamét, de ezzel nincs semmi gond.

– Az látszik a játékodon, hogy legtöbbször a támadó passzt keresed, nem az oldalsó, biztos átadást. Ezt is tanították, vagy ösztönösen játszol így?

– Az akadémián is hangsúlyt fektettünk erre, de az edzőim, Tímár Krisztián, Mátyus János, Waltner Róbert a stabil védekezésből indított kontrákra építettek, és itt nem oldalpasszokra van szükség, hanem gyors, hosszú indításokra. Ricardo pedig a kizárólagos támadófoci híve, úgyhogy Zalaegerszegen csak az előre passz játszik.

– A lakszakállasi nevelőedződ egy interjúban azt mondta, 8 évesen már az U10-es csapatban játszottál, és ott is gólkirály voltál. Ha ez igaz, miért alakult úgy, hogy a hátvédsorban kötöttél ki?

– Amikor az ETO-nál kezdtek kialakulni a pozíciók, az edzők jobb hátvédként játszattak, de voltam védekező középpályás, és belső védő is. 14-15 éves koromtól folyamatosan belső védőként futballozom.

– A Fehérvár után jött a Haladás, majd télen a ZTE, ahol jelenleg Ricardo Moniz az edződ, akit sokan csodabogárnak tartanak Magyarországon. Mi a véleményed róla?

– Minden eddigi edzőmtől különbözik, olyat hozott a ZTE-hez, amit én még soha senkinél nem tapasztaltam.

– Mégpedig?

– Teljesen más felfogásban gondolkozik a labdarúgásról, minden idegszálával a támadófocira helyezi a hangsúlyt. Emellett minden percben sulykolja belénk, hogy Magyarországon is futballoznak leendő világsztárok. Ahogy ő mondja, itt is léteznek Frenkie de Jongok, csak higgyük már el végre.

Ricardo a Milan elleni felkészülési meccs előtti napokban tette magát végleg hitelessé a csapat előtt, amikor azt mondta nekünk: »higgyétek el, hogy meg tudjátok verni őket, ha száz százalékkal dolgoztok, és bíztok magatokban«.

Ennek szellemében játszottam én is, sok fejpárbajt, egy-egy elleni párharcot nyertem, gólt szereztem. Persze, mondhatjuk, hogy a Milannak ez csak egy tesztmeccs volt a sok közül, de mi az NB I-ben is ugyanezzel a hittel lépünk pályára, és bár néha hullámzóan játszunk, egész szépen szerepelünk.

– Akkor a mentális felkészülést tekintve Ricardo Moniz magas szintet képvisel.

– Igen, neki köszönhető, hogy ilyen erősen hiszünk magunkban. Emellett persze az edzések is kegyetlenül kemények, hosszúak. A heti öt edzésből legalább háromszor száraz futással kezdünk, és csak utána jön a másfél-két órás labdás tréning. Megvan az eredménye: a Ferencváros elleni találkozón nagyjából 6,5 kilométerrel futottunk többet az ellenfélnél. Technikailag ők még jobbak, de a fizikai paramétereket alapul véve készen állunk az ilyen erősségű csapatok ellen is.

– Ha a ZTE négy hátvéddel áll fel, belső védőt játszol, ha hárommal, akkor inkább a bal oldalon szerepelsz. Hol érzed otthonosabban magad?

– Egész pontosan úgy fest a dolog, hogy ha három belső védővel játszunk, akkor inkább a védelem bal oldali részén játszom belső hátvédet. Igazából nekem az a fontos, hogy a pályán legyek. A védelem jobb oldalán jobban érzem magam, ott sokkal többször játszottam. Akár középső, akár bal, akár jobb oldali belső védőt játszom, meg tudom oldani a feladatot. Most már bal lábbal is sokkal magabiztosabb vagyok.

Mocsi Attila edzés közben (Fotó: ZTE FC)

– Mi a célod a pályán, mit hajt? Hogy az edződ összes utasítását tökéletesen végrehajtsd, vagy adott esetben eltérj tőle, és megmutasd, hogy te még többre is képes vagy, mint amit várnak tőled?

– Ha a mai futballban nem tartod be az edzői utasítást, nem sokáig leszel a csapatban. Az tesz kiemelkedővé egy játékost, ha a taktika fegyelmezett betartása mellett egy-egy váratlan helyzetre is képes ösztönösen jól reagálni, még akkor is, ha az edző abban a szituációban esetleg mást javasolt.

– Az interjút a válogatottal kezdtük, térjünk vissza a nemzeti csapathoz. Azon túl, hogy az ország legjobb futballistáival készülhetsz, mi az, ami különleges a válogatott keretnél az eddigi csapataidhoz képest? A szellemiség, a szakmai háttér?

– Az, hogy mindenkin azt érzem, kis túlzással az életét adná a csapatért, a hazájáért, a jó eredményért a pályán. Ma már topklubokból érkeznek haza játékosok a válogatotthoz, ahhoz, hogy valaki bekerülhessen közéjük, kiemelkedően kell teljesítenie. Az edzéseken azzal szembesültem, hogy bárkinek adom a labdát, soha nem veszíti el. Ricardo Moniz szavai csengtek a fülemben, aki azt mondja, ha egy magas szinten lévő csapatnál kétszer eladod a labdát labdatartós gyakorlatnál, harmadszor nem passzolnak neked. Megtiszteltetés olyan játékosokkal edzeni a nemzeti csapatnál, akik nemzetközi szinten a legjobbak között is megállják a helyüket. Itt felmérhetem, hogy hol járok és miben kell fejlődnöm. Az előző edzőtáborban úgy éreztem, hogy jó úton vagyok és nagyon örülök, hogy a szövetségi kapitány újra bizalmat szavazott nekem.

– Hogy érzed, az öltözőben ki az, aki Szalai Ádámhoz hasonlóan fel-fel merte emelni a hangját, ki pótolhatja őt csapatkapitányként?

– A tíznapos szeptemberi edzőtábor után nem biztos, hogy tudok válaszolni erre a kérdésre. Azt viszont ennyi idő alatt is fel tudtam mérni az öltözőben, mit is jelent valójában a csapatnak Szalai Ádám.



Ennek fényében egyetértek azzal, hogy rettentő nehéz lesz pótolni őt. Vannak a csapatban olyan személyiségű játékosok, akik kiérdemelhetik a karszalagot.

– A válogatottban Willi Orban a posztriválisod. Beszélgettél vele valaha kicsit hosszabban a futballról, faggattad a „szakmáról”?

– Vele még nem volt ilyen jellegű beszélgetésem.

– Marco Rossi mit mondott neked, amikor először meghívott a németek és olaszok elleni NL-meccsre?

– Röviden beszéltünk: üdvözölt, a hogylétem felől érdeklődött, és azt mondta, futballozzak tovább ugyanolyan elánnal, ahogy eddig. Azt kérte, hogy csináljam én is a többiekkel a feladatokat, és próbáljak meg beilleszkedni. A szeptemberi meccsek előtt értelemszerűen nem én voltam a középpontban, hanem a Nemzetek Ligája négyes döntője. Lehet, hogy a mostani összetartáson már többet fogunk kommunikálni. Viszont minden részletre kiterjedően elmondták a felkészüléskor, hogy mi lesz a feladatom, ha esetleg pályára lépek. Semmi sem ért volna meglepetésként, alapos felkészítést kaptam, minden elvárás világos volt. Nagyon komoly elemzői, mentális és edzésmunkát végez a stáb a válogatottnál, de csak így lehet magas szinten jelentős eredményeket elérni. Nekem ez talán azért kevésbé újdonság, mert Ricardo Moniztól és a ZTE stábjától is ugyanezt látom.

– Nyilatkoztad korábban, hogy mindig az előtted álló feladatra összpontosítasz, de biztosan vannak terveid. Hol szeretnél futballozni 3-4 év múlva? 

– Ha tudom tartani ezt a fejlődési pályát, akkor nagyratörő álmaim is lehetnek. De lépésről lépésre haladok. Amikor eljöttem Fehérvárról, az volt a célom, hogy egyszer olyan csapatban játszhassak, mint az akkori Vidi. Most, hogy válogatott kerettag lettem, az a célom, hogy be is mutatkozzak a csapatban. Aztán az, hogy hétvégén nyerjünk a ZTE-vel a Kecskemét ellen. Később szívesen játszanék külföldön, de egy olyan csapatban, ahol nem mondok csődöt, és nem kell utána újra felépítenem a karrieremet. Korábban elmondtam, a Barca a kedvenc csapatom, de az angol bajnokságot szeretem a legjobban.

Névjegy

Mocsi Attila

Születési hely, idő: Lakszakállas (Sokolce), 2000. május 29.

Magasság: 188 cm

Poszt: középső védő

Jelenlegi klubja: Zalaegerszegi TE (22 bajnoki mérkőzés az NB I-ben)

Korábbi klubjai: Videoton FC (1 bajnoki az NB I-ben), Budaörs (9 bajnoki az NB II-ben), Szombathelyi Haladás (54 bajnoki az NB II-ben)

Kiemelt fotó: ZTE FC