„Ronaldo 13 évesen megmondta az őt gúnyolóknak, úgyis ő nevet a végén” – interjú Joao Arosóval

– Carlos Queirozhoz vagy José Mourinhóhoz hasonlóan ön is a tudományos vonalat erősítő edző, aki jelentős játékoskarrier nélkül jutott el a ranglétra elég magas szintjére.

– A futballpályafutásom valóban nem sok szót érdemel… Az egyetemen azonban sporttudományokból diplomáztam, azután kezdtem el a futballban dolgozni, először alacsonyabb szinten Porto mellett. Kilencvenkilencben hívott a Boavista, a Porto és a két nagy lisszaboni klub mellett akkor az számított a negyedik legerősebbnek az országban, ma egyébként a Braga az. Öt évet töltöttem el a Boavista akadémiáján a különböző ificsapatokat edzve, emellett futballt tanítottam az egyetemen.

A nagy ugrást az jelentette, amikor 2003-ban Fernando Santos asszisztense lettem a Sportingnál.

– Akkor olyan sokat nem dolgozhatott együtt Cristiano Ronaldóval.

– Egy hónapot, mielőtt elvitte volna a Manchester United.

– A Sporting stadionavatóján nyújtott, angolok elleni produkciója győzte meg a Unitedet a szerződtetéséről?

– Cristiano briliánsan játszott azon a meccsen, de tudom, hogy korábban is figyelték, ahogy néhány más topklub szintén. Úgy tudom, az anekdota is igaz, amely szerint a repülőn hazafelé a manchesteri játékosok kapacitálták Alex Fergusont, hogy feltétlenül igazolja le az akkor tizennyolc éves szupertehetséget. 

– Azt nyilván mindenki látta, hogy istenáldotta tehetség, de miben volt igazán  különleges?

– A mentalitása emelte mindenki más fölé. A valóban zseniális képességei mellett a hozzáállása volt egyedülálló. Én csak tizennyolc éves korában találkoztam vele először, de egy sokkal korábbi történet kiválóan árulkodik személyiségéről. Azután, hogy a Sporting akadémiájára került, sokan gúnyolták madeirai dialektusa miatt.

Most nevettek, vetette nekik oda ő, de majd ha én leszek a világ legjobb játékosa, egyikőtök sem fog. Már akkor, tizenkét-tizenhárom évesen a világ legjobbja akart lenni, ezért dolgozott vasakarattal, elképesztő elszántsággal.

Minden egyes nap fejlődni akart, jobbá válni, javulni. A portugál válogatott pályaedzőjeként is dolgozhattam vele később, az neki teljesen természetes volt, hogy a tréning után egy kapust maga mellé rendelve kint maradt szabadrúgásokat lőni.

– Milyen a magánember Ronaldo?

– Hét évvel a Sportingból való távozása után, a portugál válogatottban találkoztam vele ismét, amikor Paulo Bento munkáját segítettem. Az már egy másik Cristiano volt, a Real Madrid világsztárja. Külön kategóriát jelentett a nemzeti csapatban is. Igyekeztem mindig, mindenkivel egyenlően bánni, de Cristianóra nem mondhattuk, hogy egy a sok közül, mindvégig éreztük, ő más, már akkor különleges aurája volt, mégis könnyű volt vele dolgozni. Ha valaki a világ legjobbja, sokan veszik körül, a sajtótájékoztatók állandó alanya, mindig, mindenki róla kérdez, ezt megértettük, azt is, hogy nagyon nagy a hatása a csapatra és a társakra.

None

– Felbukkanhat néhány éven belül az új Cristiano Ronaldo? Portugáliában Joao Félixet kiáltották ki hasonlóan tehetségesnek.

– Nehéz erre felelni. Cristianót évekig Eusébióval hasonlították össze, de nem szerencsés futballistákat egymáshoz mérni. Ha azt vesszük, Ronaldo milyen szintre kapaszkodott fel, oda nagyon nehéz lesz bárkinek is, majdhogynem lehetetlen. Joao Félix nagyon jó játékos, de nem biztos, hogy a legjobb helyen van, legalábbis ami az ő futballjának a karekterjegyeit illeti. Nem biztos, hogy képes az Atléticóban kiteljesedni. Vannak azonban még nagy tehetségek, Ronaldo szintjére eljutni persze rettenetesen nehéz lenne bárkinek is.

Azt látjuk, hogy ideiglenesen fellépnek futballisták Ronaldo és Messi mellé, de hogy valaki hozzájuk hasonlóan folyamatosan a legmagasabb nívón futballozzon, arra nincs példa. Nagyon sok nagyon nagy tehetséget találni mindenesetre Portugáliában, talán többet is, mint valaha.

– Ahogy Ronaldo megfigyelésében, a portugál tehetséggondozásban is nagyon nagy szerepe volt a United korábbi asszisztensének, a későbbi szövetségi kapitány Carlos Queiroznak. Ő a portugál futball teljes megreformálásában is úttörő szerepet vállalt.

– Valóban. Kezdve azzal, hogy a kilencvenes években nagyon fontos munkát végzett a portugál ificsapatokat irányítva. Két egymást követő U20-as világbajnokságot nyert Portugáliával, nyolcvankilencben Joao Pintóval, Fernando Coutóval, Paulo Sousával a keretben, két évvel később többek közt Luís Figóval, Rui Costával a csapatban. Ez a két siker azért is volt rendkívül lényeges, mert addig a portugál fiataloknak rettenetesen nehéz volt beverekedniük magukat klubcsapatukba, a diadalok hatására viszont az edzők sokkal szívesebben adták meg nekik az esélyt. Ahogy a trénerek, maguk a játékosok is elhitték, képesek a felnőttek közt, a legmagasabb szinten futballozni. Ez volt Queiroz munkájának az egyik legjelentősebb hatása. A másik, hogy bebizonyította, nem feltétlenül kell sikeres futballistának lenni ahhoz, hogy edzővé válj. Addig Portugáliában legfeljebb csak fitneszedző lehetett az, aki a tudományos szcénából érkezett. Queiroz maga sem volt nagy futballista, a sporttudományok volt a szakterülete, tanított is, eredményeinek hála pedig mások előtt is megnyíltak a kapuk. Harmadrészt pedig a módszerei is az újdonság erejével hatottak, megelőzte a korát. Addig az utánpótlás-válogatottakba meghívott játékosok szinte csak meccseket játszottak, ő hosszabb összetartásokat vezetett be, nagyon szisztematikusan dolgozott, játékosai rengeteget fejlődtek a keze alatt.

– De hogy van az, hogy Portugália azóta is tonnaszám szállítja az ultratehetséges futballistákat? Az edzésmódszereken múlik? Vagy a fiatalok mentalitásán, hogy mindenáron futballisták akarnak lenni és ezért mindent meg is tesznek? Netán tehetségesebbnek születnek, mint más nemzetbeliek?

– Tény, hogy nagyon tehetségesek a játékosaink, és a személyiségjegyeik is megfelelőek. De ez önmagában nem lenne elég. Queiroz hatására elkezdtek nagyon jól dolgozni az akadémiákon, először a Sportingban, amelyik a kétezres években a legjobbnak számított, onnan került ki ugye többek közt Figo, Ronaldo, Quaresma, Moutinho.

A Sporting az infrastruktúrát is fejlesztette, de ami fontosabb, megfelelő szakembereket toborzott és képezett tovább. Kompetens trénerek dolgoztak az akadémiáján, kiváló scoutingrendszert alakított ki, megfigyelői jó érzékkel kiszúrták, kiből lehet klasszis futballista.

Ez volt talán a legfontosabb különbség a többi akadémiához képest. A sportingosokat nem érdekelte a játékos termete, miközben számos más klubnál úgy gondolkodtak, hiába jók az ifjú képességei, ha kicsi, törékeny, nem dolgoznak vele. A Sportingban másképp vélekedtek, ők csak a tehetséget nézték, függetlenül a fizikai paraméterektől. Aztán egy másik akadémia, a Benficáé is elkezdett rohamosan fejlődni, és a 2010-es években már az lett a legjobb az országban. Javítottak a szakmai stáb minőségén, a tréningek minőségén, változtattak a toborzási módszereken, a játékosok fejlesztése került a középpontba, mindennek meglett a gyümölcse. Csak néhány nevet említve, onnan került ki az idén a Premier League legjobbjának megválasztott Rúben Dias, Bernardo Silva, Joao Félix. Az új módszerek pedig elkezdtek terjedni, és minden más klub is fejlődésnek indult. Ez ugyancsak rendkívüli jelentőségű változás: hogy megosztjuk egymással a tudást, rengeteg az előadás, szeminárium, amelyeken a tapasztalatainkat, tudásunkat egymás elé tárjuk. Így aztán ma már a Porto, a Braga és számos más klub akadémiáján kiválóan dolgoznak, ők is elkezdtek invesztálni az infrastruktúrába, de ami még fontosabb, a humán erőforrásba. Ma majd minden akadémiai edző egyetemet végzett, az egyetem felelőssége jó szakembereket küldeni a futballneveldékbe.

– Azt meg lehet fogalmazni, mi az általános irányelv? Hogy mi a princípium az akadémiai képzésben?

– Nagyon fontos, hogy döntéshozatalra kényszerítsük a játékosokat, az edzéseken is olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben dönteniük kell, a lehető leggyorsabban. Sok a meccsszituációt szimuláló edzésgyakorlat, mégis, meghagyjuk a játékosoknak a döntés szabadságát. Figyelünk a fizikai felkészítésre, de fontosabb a játéktudás, a játék ismerete. Hogy alaposan megismerje a játékos a futball működését, alapvetéseit, hogy tudja például, hogyan lehet területet teremteni a támadásvezetéshez. A képzésnek is megvannak persze a szakaszai, másra van szüksége a hétévesnek, és másra a tizennégynek, a hétévest nem traktáljuk ismeretek sorával, ők játszanak, cseleznek, bár ott is teremthetünk meccshelyzeteket. Később azonban fontos megérteni ezt a játékot, igyekszünk felkészültté tenni őket, az is lényeges, hogy megtanulják a különböző játékrendszereket, mert a felnőtt futballba bekerülve elengedhetetlenül alkalmazkodniuk kell a különböző szisztémákhoz. 

None

– Az egyik legfontosabb kritériumnak tartja tehát a magas szintű edzőképzést.

– Igen, ezen múlik, milyen játékosokat képezünk. Rengeteg gyerek szeret és akar focizni, de hogy hogyan eddzük őket, rendkívüli jelentőségű.

– Ha meg kellene neveznie egy dolgot, amiben viszont jócskán fejlődhetne még a portugál futball, mi lenne az?

– Az igazgatók, sportigazgatók felfogása. Az ő látásmódjukon lehetne azért alakítani… 

– Az azért érdekes, hogy bár a portugálokat méltán nevezik „Európa braziljainak”, elvégre technikailag kiválóak, képesek látványosan támadni, edzőik közül jó néhányan a védekezés mindenekfelettiségében hisznek szemben a proaktív, első szándékú támadófutballal. Elég ha csak José Mourinho, Fernando Santos vagy a Tottenhambe szerződő Nuno Espírito Santo nevét említjük.

– Ennél sokkal színesebb a paletta, számosan vannak velük szemben olyanok, akik a támadófutballra esküsznek: Paulo Fonseca, Jorge Jesus, a Sportingot edző fiatal Rúben Amorim, André Villas-Boas, az elmúlt szezonban még a Sahtart vezető Luís Castro, a Fenerbahcét irányító Vítor Pereira. Tudom, hogy sokan kritizálják manapság Mourinhót, de a legtöbb portugál tréner támadó szellemű.

Már csak ezért is bírálták sokan a válogatottat, sőt, az öt évvel ezelőtti Európa-bajnoki cím megnyerésekor sem volt mindenki felhőtlenül boldog, épp a mutatott játék miatt.

– Ha már itt tartunk, érdekes, hogy az idén a legjobb 16 között búcsúzó együttes tehetségesebbnek tűnt, mint az, amelyik öt éve megnyerte a kontinenstornát, eredményességben mégis jócskán elmaradt az elődtől.

– Nehéz ezt eldönteni. Hatalmas siker volt a franciaországi Eb-diadal, bár tudtuk jól, nem játszottunk igazán jó focit. A harmadik meccsen épp a magyarok ellen  harminc percre voltunk a kieséstől. Három döntetlennel azonban továbbjutottunk, de nem elég offenzív futballal. A szakmai stáb továbbra is ragaszkodott ehhez a játékstílushoz, amivel, mint kiderült, lehet nyerni, bár szerintem nehezebb. Idén nem is nyertünk, változtatni kell a felfogáson. Minden véleményalkotó, szakértő megegyezik abban, támadóbb felfogásban kell játszanunk. Pályaedző voltam a válogatottban a 2012-es Eb-n, amikor a spanyolok ellen tizenegyesekkel búcsúztunk az elődöntőben, de akkor volt összesen tizenkét-tizenhárom topjátékosunk.

Azóta hála a jobb módszereknek, a jobb akadémiai munkának, sokkal több a topjátékosunk, szinte minden poszton akad legalább két klasszis.

– Érdekelne azért, mit gondol az előbb már felsorolt néhány edzőről, elsősorban persze Mourinhóról. Az utolsó esélye a római arra, hogy megragadjon az európai élvonalban?

– Muszáj azzal kezdenem, pláne, hogy Queirozt annyit dicsértem, hogy mindarra a jóra, ami a portugál futballban történt, José Mourinho ugyancsak nagyon nagy hatással volt. A portugál labdarúgás modernkori felemelkedésének a záloga Queiroz, az egyetemi oktatás, a tudásmegosztás és Mourinho. Mourinho alaposan átalakította az edzésmetodikát, a játékfelfogást. Sikerei hatására elkezdtük tanulmányozni a módszereit, és rengeteget tanultunk belőle. Lehet, hogy az utóbbi évei, a manchesteri időszaka vége és a Tottenhamnél töltött hónapjai nem voltak valami fényesek, de mindenhol máshol otthagyta a keze nyomát. Az Inter nagyon jó futballt produkált vele, ami akkoriban nem volt megszokott Olaszországban. Azóta végbement egyfajta paradigmaváltás az olasz futballban, támadóbb szellemű, ekképpen persze nem csak az lesz a kérdés az Olimpicóban, nyer-e, hanem hogy jó futballt alkot-e.

None

– Ugyanez a feladata az őt váltó Nuno Espírito Santónak Londonban, kérdés, mennyire kell kibújnia a bőréből ahhoz, hogy látványosabb futballt alkosson annál, mint amire a Wolverhamptonban képes volt.

– Nuno a kisebb egyesületekben nagyon jól dolgozott, a Portóban már nem tudott ugyanolyan sikeres lenni, a játék sem volt elég látványos. A Wolvesszal remekelt mindenesetre, bár inkább kontrafutballal érte el eredményeit. Nem feltétlenül a támadófutball a sajátja, a Tottenhamben márpedig támadófutballt akarnak látni. Kiderül, Nuno meg tudja-e változtatni felfogását, de intelligens tréner, tudja, másképp kell játszania a Spursszel.

– A manapság minket, magyarokat talán leginkább érdeklő portugál tréner Paulo Sousa, aki fehérvári évei után a lengyel válogatottat készíti fel épp a magyar ellen is vb-selejtezőcsoportjában. 

– Paulo Sousát kevésbé ismerem edzőként, ahhoz viszonylag kevés meccsét láttam. A lengyel válogatottat persze megnéztem az Eb-n. Tudom, hogy nagy név Magyarországon a Videotonnal elért sikerei miatt, és azzal is tisztában vagyok, igyekszik megváltoztatni a lengyel válogatott játékmodorát, kezdeményezőbbé tenni, de nehéz azt viszonylag rövid idő alatt megvalósítani, nem is volt valami eredményes az Eb-n.

– A megannyi remek portugál mester közül tudna kedvencet választani?

– Sokan hatottak rám. Nyilvánvalóan referencia számomra Carlos Queiroz és José Mourinho. Fernando Santosszal együtt dolgoztam a Sportingban és az AEK-ben is, sokat tanultam tőle, főleg vezetéstant, valamint megtapasztaltam, milyen a valódi profizmus, elvégre előtte csak az utánpótlásban dolgoztam. A Sportingot 2005-ben az UEFA-kupa döntőjébe vezető José Peseiro mellett sokat tanultam a támadófutballról, kiváló edzésmódszereket leshettem el. Paulo Bentóval a Sportingban és válogatottban is sokat dolgoztam együtt, jól ismerem Paulo Fonseca nézeteit, közel áll hozzám az U21-es válogatott edzőjének, Rui Jorge-nak az ugyancsak támadófelfogása. Mindannyiuktól tanultam, egytől-egyig fontosak az edzői karrieremben, szóval lehetetlen kedvencet választani.

[embed]http://legacy.bunteto.com/interju/nagyon-nehez-volt-elfogadni-hogy-miki-nincs-velunk-tobbe-interju-nuno-gomessel/[/embed]

Kiemelt fotó: Global Imagens