Rossi egyetlen helyről nem kapott még ajánlatot – Olaszországból
A veretlenül kiharcolt Eb-selejtezős csoportelsőség másnapján Marco Rossi abban a kockás abroszos olasz étteremben mesélt a múltjáról és a jelenéről, ahol elindult a magyarországi pályája. Folytassa, mister című önéletrajzi ihletésű könyve bemutatóján mi is faggathattuk tiszteletről, mélypontról, és arról, miért valószínűtlen, hogy valaha Olaszországban vállal majd munkát. Megosztotta a megjelentekkel, hogy az edzői szféra elhagyásával milyen polgári szakmára készült 2011 novemberében, mi adja az edzői filozófiája jelentőségét, és hogyan tekint a magyar futballistákra.
null
„Az előző könyvet sem olvastam, csak a képeket néztem meg”
– fordult egy félmosoly kíséretében az olasz-magyar tolmácshoz Marco Rossi a második önéletírásának bemutatóján. A hétfői eseményről már csak azért is érdemes megemlékezni egy cikkben, mert új perspektívából ad képet arról, milyen embertípus a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.
A fenti mondat is tükrözi, hogy időnként lazán humoros. Ez már akkor is feltűnt, amikor tavaly októberben készítettem vele az interjút a Büntetőre. Persze nem úgy, mint Szoboszlai Dominik, aki a Premier League-meccse 60. percében mosolyog a nyolcadik szerelése és a negyedik kulcspassza után, vagy lehúzza a pálinkát a tömött Puskásban az ultrák gyűrűjében. Rossit elragadja a meccs heve, ilyenkor megszállottá válik, csakúgy, mint a mérkőzések előtt, amikor elemzi az ellenfél és saját csapata játékát. Ezt megerősítette a hétfői könyvbemutatón a kockás abroszos asztal mellett ülve Ch. Gáll András is, a 2018-as Rossi-kötet (Olasz meló) és az új könyv (Folytassa, Mister!) szerzője.
(Az Olasz meló a Rossi-jelenséget és a tréner magyarországi szerepvállalását járja körül 2018-ig. A frissen kiadott Folytassa, Mister! ezzel szemben újságírói narrációkkal, korábbi interjúkkal, Rossiról alkotott véleményekkel tűzdelt, önéletrajzi ihletésű könyv, amely visszanyúl a sztori elejére, egészen Rossi kiskoráig, a magyar futballért rajongó nagypapáig és egészen 2023 szeptemberéig gombolyítja a szálakat.)
A kockás abrosznak, a könyvbemutató helyszínének elvitathatatlan szerepe van abban, hogy minden úgy alakult, ahogy. Rossi a bemutatón és a könyvben is hosszan taglalta, hogyan hívta Budapestre régi barátja, Pippo, vagyis Giuseppe Giambertone, aki 1996-ban a frankfurti éttermében ismerte meg a frissen az Eintrachtba igazolt Marco Rossit. Tíz évre rá az Andrássy úton nyitotta meg a Millenium da Pippo olasz éttermet. George F. Hemingway, a Honvéd volt tulajdonosa törzsvendég volt a helyen. Giambertone Fabio Cordellával, a Honvéd akkori sportigazgatójával is jó viszonyt ápolt– szintén a gasztroélmények révén –, és azt ajánlotta Marco Rossinak, keresse meg Cordellát. (Később Giambertone jó ismerősén, Dzsudzsák Balázson keresztül ajánlották be Rossit a DAC-hoz is.)
Ide kapcsolódik a kérdés, amit én is feltettem Rossinak hétfőn. Évekkel ezelőtt az edző sarkítva azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Magyarországtól eltérően a hazájában egyszerűen nem tisztelték a munkáját, nem kapott normális lehetőséget, és ha nem kínálnak neki munkát Magyarországon 2012-ben, akkor valószínűleg ma valamelyik olasz híd alatt lakna. Vajon mi vezette arra, hogy ilyen szélsőségesen fogalmazzon? Pusztán az olasz alsóbb osztályú csapatainál tapasztalt edzői sikertelenség? Esetleg más jellegű személyes problémák? A válasz, ahogy tőle megszokhattuk, most is köntörfalazás nélkül érkezett.
„Nem voltam briliáns focista, de normálisan kerestem, és nem szórtam a pénzt. A Sampdoriánál a csapattársak (Roberto Mancini, Ruud Gullit, Gianluca Pagliuca is ott játszott ekkoriban – a szerk.) időnként kedvesen csúfolódtak is, hogy Ferrari helyett én egy Lanciával járok edzésre. Odafigyeltem a költéseimre, na. Egy férfinek fontos, hogy legyen munkája és el tudja tartani a családját. Ám edzőként már nagyon keveset kerestem, és frusztráló volt, hogy nem tudom biztosítani a korábban megszokott, az átlagosnál nem magasabb életszínvonalat a családomnak. Ezért nagyon el voltam keseredve. Ezután jöttem Budapestre, és bár nem szoktam ilyesmit csinálni, Pippo hosszas unszolására végül felhívtam Fabio Cordellát.”
képaláírásA tréner mesélt arról, hogy merre kanyarodott volna a karrierjének az íve, ha 2011 novemberében Pippo barátján keresztül nem ismerkedik meg a kispestiek sportigazgatójával. A testvérének Olaszországban van egy könyvelő tanácsadói irodája, és felvetődött az is, hogy Rossi szakít a futballal, és a következő év elejétől ott vállal inkább munkát. Mindezt több hónapos képzés előzte volna meg, ám az Andrássy úti étteremtulaj barát révén minden másképp alakult. Giambertone mellett ne feledkezzünk meg George F. Hemingway-ről, az NB I csodabogaráról, a hazai Pizza Hut- és KFC-hálózat tulajdonosáról, aki felfedezte a magyar futball számára Marco Rossit. Aki azóta is minden harmadik nyilatkozatában hangsúlyozza, mennyire hálás ezért Magyarországnak.
„Attól a pillanattól fogva otthon éreztem magam itt, ahogy megérkeztem a Honvédhoz. Az olaszoknak és a magyaroknak van egy közös jellemvonása: mindketten befogadóak, a magyaroktól mindig megkaptam a tiszteletet.”
Ha már szóba került a tisztelet, arról is megkérdeztük a trénert, egy korábbi nyilatkozatával ellentétben ma már elképzelhetőnek tartja-e, hogy egyszer Olaszországban vállaljon edzői munkát.
„Tudja, két kerethirdetés között nézegetem a közösségi oldalakat – a magyar és az olasz nyelvűeket is. Látom, hogy a focis csoportok olasz kommentelői hogyan vélekednek a külföldön dolgozó olasz edzőkről. Az átlagos vélemény nagyjából az, hogy ha valaki nem Olaszországban edz egy csapatot, biztosan amiatt van, hogy nem elég ügyes, nem elég képzett. Azt hiszem, hogy az elmúlt évek eredményei alapján azért ennél több tiszteletet érdemelnék. Ezt Magyarországon meg is kapom. Nem támadóan vagy panaszkodásból mondom, de az egyetlen hely, ahonnan az elmúlt években egyetlen ajánlatot sem kaptam, az Olaszország.”
Változó dress code
A tegnapi magyar–montenegrói mérkőzés után, azelőtt, hogy az ultrák az ünneplés közepette felhúzták volna maguk közé a tömegbe Marco Rossit, a kapitány kidobta egy rajongónak a nyakkendőjét. Ez nem került szóba a könyvbemutatón, az viszont igen, hogy bár Rossit az esetek többségében öltönyben és zakóban láthatjuk a pálya szélén, nem kenyere az elegancia.
„A honvédos időszak óta nem csak a temperamentumom változott, de a dress code is. Pedig nem igazán szeretek nyakkendőt hordani.”
Természetesen Rossi futballszakmai kérdésekről is beszélt az eseményen, elmondta például, hogy a magyar játékosoknak ma már semmilyen félnivalójuk sincs a más nemzetből érkező labdarúgóktól. Viszont szerinte azt is látni kell, hogy itthon még mindig nagyon sok olyan futballista akad, aki szeret a komfortzónáján belül dolgozni. Amikor ezek a játékosok kikerülnek a nemzetközi porondra, és nagyobb teljesítményre késztetik őket, nem képesek kimozdulni a kényelmi állapotból.
„A stábbal ezért nekünk nem csak azt kellett alaposan megvizsgálnunk, hogy egy potenciális válogatott játékos taktikai és technikai téren alkalmas-e, hanem hogy rá lehet-e bírni, hogy kilépjen a komfortzónából, és nagyon magas szintű teljesítményre lehet-e ösztönözni.”
Saját magáról úgy fogalmazott, ő edzőként nem egy innovátor, ezért „kölcsön kell kérnie” az új trendeket az újító kollégáitól, mint amilyen Pep Guardiola, Jürgen Klopp vagy Carlo Ancelotti. A nekünk adott interjújában méltatta volt edzőit, Mircea Lucescut (Brescia) és Marcelo Bielsát (Club América) is. Utóbbiról az új könyvben is hosszasan ír, és megerősíti, hogy kiérdemelte a becenevét (Loco, vagyis Őrült), hiszen döbbenetes mennyiségű időt töltött a felkészüléssel.
„Ha az edzői filozófiámat nézzük, nem vagyok integralista típus, viszont nem véletlen, hogy az ellenfeleink sokszor azért nem tudnak jól játszani ellenünk, mert rendkívül jól tudunk alkalmazkodni a taktikai változtatásokhoz, a játék változásához.”
Rossi az Eb-selejtezősorozatban mindenki számára igazolta ezt a tételt. A korábban joggal reaktívnak, védekező felfogásúnak tartott csapattól a gyengébbnek tartott Montenegró, Litvánia és Bulgária ellen minden szurkoló azt várta, hogy végre labdával is uralja majd a mérkőzést, sok helyzetet teremt, gólokat lő. A dominancia a hazai és az idegenbeli mérkőzéseken sem hiányzott, a válogatott igazolta, hogy fel tud nőni a magas szurkolói elvárásokhoz is, sőt túl is képes azt szárnyalni (Szerbia legyőzése oda-vissza).
A jövőre 60 éves tréner előretekintve kifejtette, van rá esély, hogy a magyarnál gyengébbnek bélyegzett csapatot kapunk majd az Eb-n a csoportkörben, ám biztos, hogy nálunk erősebb ellenfelek ellen készülünk majd fel a tornára. Elárulta, hogy tegnap, a győzelmi mámorban már olyan üzenetet kapott az MLSZ-elnök Csányi Sándortól, amely szinte nyomás alá helyezi a csapatot, de két lábbal kell a földön állni. Ugyanezt javasolta Szoboszlai Dominik esetében is, akiről a bemutatón is röpködtek a szélsőséges jelzők (földöntúli, világklasszis, a világ öt legjobb játékosának egyike). Szerinte a válogatott tízese a tehetsége, a fejlődésbe vetett töretlen hite, a személyisége segítségével válik egyre jobb játékossá, de a hangsúly továbbra is a csapaton van, amelyben Szoboszlai alapember, akinek az utolsó pillanatig a pályán kell lennie.
(Ch. Gáll András: Marco Rossi – Folytassa, Mister!, Inda Press Kft., 2023.)
Kiemelt kép: Hegedüs Róbert MTI