Rossi ragaszkodott a megszokotthoz, Yakin fejest ugrott az ismeretlenbe, az utóbbi ért győzelmet

Ha fél éve találkozik a magyar csapat a svájcival, akkor hatalmas meglepetésnek számított volna, hogy három védővel állnak fel a helvétek, ám a februárban kinevezett asszisztens, Giorgio Contini javaslatára váltottak erre a rendszerre. A márciusi és júliusi felkészülési mérkőzéseken kialakulni kezdett egy váz, ebbe nyúlt bele drasztikusan most szombatra a stáb, meglepve Marco Rossit.

A magyar válogatott magabiztos győzelemmel hangolt az Európa-bajnokságra. A főpróbán úgy látszott, hogy a korábban jellemző bal oldali dominanciáról minimum a nyitómeccs erejéig a másik oldalra kerülhet át a hangsúly, miután bal oldali szárnyvédő híján a svájciaknál ezt a posztot az eredendően támadójátékban villogó Dan Ndoye tölti be.

A bal oldali belső védő mellett a jobboldali szárnyvédő lehetett kérdés a magyar kezdőben. Előbbivel kapcsolatban Rossi a rutint választotta a játékpercekkel szemben, így Szalai Attila kezdett, míg utóbbi pozíció egyértelműnek tűnt Bolla Bendegúz remeklése és Nego Loic sérülése után, csakhogy a kapitány a tapasztalatot és védekező erényeket tartva szem előtt Fiola Attilát jelölte a kezdőbe. Inkább féken akarta tartani Ndoyét, semmint a védekezésbeli hiányosságait kihasználni.

A felrajzolt felállás mehet a kukába

A hivatalos kezdőcsapatok még igazolhatták is volna Rossi váratlan döntését, de pillanatokon belül kiderült, hogy a valóságban az eddigiektől eltérő elképzelésekkel lép pályára az ellenfél. Ndoye nem a vonal mellett, hanem a vonalak között kapott helyet, mint jobb oldali tízes vagy árnyékék, míg az ebbe a szerepkörbe várt Michel Aebischer labdával a bal félterületben vagy a tengelyben bukkant fel, védekezésben pedig szárnyvédőként futballozott, miközben az bal oldali tízesnek várt Ruben Vargas labdabirtoklás során legtöbbször a bal oldalon tartotta a szélességet. A bekezdés végéhez érve valószínűleg már nehéz az összes logikai kapcsolatot átlátni, és mi is kíváncsiak lennénk egy olyan felvételre, ahol Contini vázolja a drasztikus változásokat a svájci játékosoknak, alig pár nappal a torna előtt. A terv azonban bejött, és a Rossi-éra egyik leggyatrább félidejéhez vezetett.

Zavar a gépezetben, a régi és új erények is elszálltak

A Nemzetek Ligáját követően a magyar válogatott játéka gyökeres változáson ment át. Az Eb-selejtezőkön már egy labdához pozícionált, domináns elképzelést próbált megvalósítani, és az idei tesztmeccseken sem tágított ettől a stáb. Fiola kezdőbe helyezése azonban inkább a régi alapokhoz való visszatérési kísérletnek hatott, miközben labda nélkül az előző másfél évben elvárt mozgásokat hajtotta végre. Mintha két szék közt a pad alá esett a válogatott, amit a svájci meglepetés csak tetézett.

A magyar válogatott letámadása nem a szokásos szervezett, agresszív arcát mutatta, hanem állandó jelleggel úton voltak a játékosok. Az ilyen horderejű hibákat a topligás labdarúgóktól hemzsegő svájciak a selejtezőcsoportjukban is kíméletlenül kihasználták és ezúttal sem tettek másként.

Ennél még nagyobb probléma volt, hogy a korábban a világ legjobb válogatottjainak a dolgát is megnehezítő kompakt, ugyanakkor a labdásra nyomást helyező középső-, illetve mélyblokk is hiányzott magyar oldalról, minek folytán akkor és ott bontották meg a védekezést Granit Xhakáék, ahogy éppen kedvük támadt.

Ezek következménye volt az első gól, ahol egy 22 átadásból álló, közel másfél perces passzszekvencia végén került a labda Gulácsi Péter kapujába. A gólszerző Kwadwo Duah volt, aki 11 nappal korábban egy olyan felejthető teljesítménnyel debütált a válogatottban, amely után az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a kispadon üli végig a viadalt, ám mint azt már délelőtt meglebegtették a svájci szakírók, végül mégis mellette tette le a voksát Yakin.

Duah kezdőbe kerülése és Ndoye feljebb játszatása is azt a célt szolgálta, hogyha kell akkor a mélységet keressék, ezzel is választás elé állítva a magyar védelmet. Ndoye ugyan nem gazdagodott kanadai ponttal, de a jobb oldalon rendszerint remekül mozgott be a Kerkez Milos és Szalai Attila közötti résekbe, és okozott nagyon sok gondot Szalainak.

A két svájci szárnyvédő labdaérintéseinek száma és helye: a főként vonal mellett játszó Silvan Widmeré (balra) és Michel Aebischeré (jobbra)

A magyar védelem bal oldalán amennyire a vertikalitás okozott problémát, addig a másik oldalon a Vargas–Aebischer–Ricardo Rodriguez trió által produkált forgások, melyek Xhakával egészültek ki. Ezeknél a három-, négyfős rotációknál kis túlzással ember nélkül mozogtak az érintettek, miután a szélről behúzódó Aebischert nem követte le Fiola, hiszen neki is megvolt az embere, míg a középhátvédeket valamelyest a velük egy vonalban mozgó, mélységet kereső játékosok tartották sakkban.

A svájci retesz megint lyukas, de újabb magyar gyengeségek a felszínen

Az első félidőben a kevés magyar labdakihozatali próbálkozást a svájciak jellemzően Lang Ádám irányába terelték, amikből elsősorban pontatlan indítások keletkeztek, ahogy a második játékrész elején is, amikor már Fiola töltötte be a jobb oldali belső védő szerepét. A játék képe viszont maradt az addig látott, csupán a változatosság kedvéért Xhaka, mint előkészítő villogott néhány próbálkozásnál.

Bár a háromvédős felállás javított a helyzeten, ám egyes problémák máig jelen vannak a svájci válogatott játékában. Ezek közül az egyik a kontroll elvesztése, amely minden mérkőzésükön bekövetkezik, és miután az elmúlt évtizedben védjegyükké vált masszív védekezés már a múlté, így ezen káoszidőszakokat szinte kivétel nélkül kapott gólok kísérik.

Ezt most sem kerülték el, hiszen a 60. perc környékén, mintha átkattant volna valami Yakinéknál és onnantól a fejetlenség uralkodott náluk. 

A kezdeményezés jogát átadó, szerelésekről lecsúszó, megnyúló svájci szerkezet ellen tíz percig azt a magyar válogatottat láttuk, amelyik a veretlenségi sorozatot összehozta. Kerkez, Sallai és Szoboszlai hármasa sokkal sikeresebben kombinált a bal oldalon és próbált mennyiségi, minőségi fölényt kialakítani a támadóharmadban, vagy megtalálni azt a Varga Barnabást, aki a svájci védelem több tagját is játszi könnyedséggel képes megverni a levegőben.

Ebből néhány percen belül volt Vargának két ziccere is, a másodikat gólra is váltotta, ám a 69. percben Sallai próbálkozásával el is lőtte a maradék puskaporát a nemzeti tizenegy. Rossi erre reagálva a hajrára átállt két csatárra, valamint Sallait visszahúzta szárnyvédőnek. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy végleg eltűnt a maradék védekezésünk is, és mindössze az volt a kérdés, hogy a svájciak a leggyorsabb játékosaik nélkül (Ndoye, Duah) is képesek-e végigvinni egy kontrát.

Hogyan tovább?

A 24 csapatos világversenyek már sokszor megmutatták, hogy a rossz kezdés után még bőven van lehetőség a javításra. Ezt viszont a meggyőzően rajtoló házigazda ellen kellene megtenni, vagy vereség esetén mindenképpen elkerülni, hogy olyan gólkülönbséggel forduljon rá a válogatott az utolsó fordulóra, amit már nehéz lenne kozmetikázni.

A valószínűsége annak, hogy az adott pontszámmal és gólkülönbséggel továbbjut egy csapat

Az előjelek mindenesetre nem jók, hiszen a szombati első óra a skót csapat rémálomszerű középső blokkjára emlékeztetett, míg a védtelenség az átmenetekkel szemben szintén egy olyan probléma, ami a németek ellen hatványozottan kijöhet. Ha képes összekapni a csapatot a stáb, még lehet ebből egy emlékezetes Eb-szereplés, de az is egy lehetséges szcenárió, hogy a 2022-es dán, a 2021-es török, esetleg a 2016-os osztrák válogatott után ezúttal a magyar lesz az a nemzetközi szaksajtó által potenciális meglepetéscsapatként kezelt együttes, amely a rossz startra nem tud megfelelő választ adni.

Kiemelt fotó: Koszticsák Szilárd/MTI