„Sajnos a magyar edzők hitelüket vesztették, nem biztos, hogy jogosan” – interjú Dragóner Attilával

– Azt meg lehet fogalmazni, hogy a játékoskarrier után mi terelt a sportvezetői szerepkör felé, és miért nem az edzői hivatást választottad?

– A nagyon szép játékos-pályafutásom csodás lezárása volt, amikor az utolsó labdaérintésemből gólt szereztem az Albert-stadionban, ami után a ferencvárosi klubvezetőkkel, Kubatov Gáborral, Nyíri Zoltánnal és Orosz Pállal leültünk egyeztetni. Megkérdezték, mi az a feladat, ami kedvemre való volna, én pedig az utánpótlást és annak irányítását neveztem meg. Edzősködtem is benne, s összesen öt évig lehettem a Fradi utánpótlásának egyik vezetője. Azt követte újabb öt év Soroksáron, ahol ügyvezetőként az utánpótlás, a felnőtt futball, a klubstratégia kialakítása, a gazdasági ügyek kezelése is a feladataim közé tartozott, én pedig nagyon élveztem ezt a munkát.

– Szóval Soroksáron dőlt el a sorsod.

– Igen. Ugyanaz a szenvedélyes győzni akarás vezérel ma is, mint ami egykor a gyepen, és ez szerintem fontos. Amikor ügyvezetőként dolgoztam Soroksáron, a létesítményfejlesztés területén és a klubstratégia kialakításában is sokat léptünk előre, a Fradival működőképes kapcsolatot alakítottunk ki, jól éreztem magam abban a szerepkörben, ahogy aztán sportigazgatóként Zalaegerszegen is.

Fotó: soroksarsc.hu

– És hosszú távon sportigazgató vagy klubvezető lennél inkább?

– Nehéz különbséget tenni, és nehéz is volna most határozottan döntenem. A klubvezetői szerepkör roppant szerteágazó, a sportigazgatónak inkább a sportszakmai kérdésben kell döntenie. De nem is feltétlenül a pozíció a lényeges, hanem a feladat, hogy az mennyire vonzó.  

– Sportigazgatóként abszolút ki tudsz teljesedni? 

– Igen. Ahogy mondani szokás, a jó pap holtig tanul, én rengeteget tanultam az utánpótlásban tevékenykedve, ahogyan a Soroksáron, valamint Zalaegerszegen eltöltött időszakomban is. Ez összességében tizenegy év. Örülök, hogy folyamatosan képezhetem magam, legutóbb a Double Pass sportigazgatói kurzusát végeztem el. A tanulmányok hasznosak, de legalább annyit érnek a munka közben megszerzett tapasztalatok, a való élet, azokból a leckékből tanulod meg, mit csinálj és mit ne csinálj, hogyan reagálj az egyes helyzetekre, hogyan oldd meg a problémákat, mit tegyél, ha jól megy a csapatnak, és mit, ha nehézségek adódnak. De mindkét szerepkörben ki tudok teljesedni, mindkettő épp eléggé motivál.

– Mondhatjuk, hogy a sportigazgató két legfontosabb feladata a helyes játékos- és edzőkiválasztás?

– Nem egészen, mert azt megelőzi a klubfilozófia kialakítása, elsőként meg kell határozni, mi a klub DNS-e. Azt követi a stratégia és a futball-filozófia megalkotása.

A Zalaegerszeg olyan futballt produkált, amit mindenki felismert: magas presszing, agresszív labdaszerzés után gyors átmenetek. De ez már a filozófia, az első a klub. Ezt követően érdemes a kialakított elképzelésekhez, a futball-filozófiához megfelelő edzőt választani, a játékosok csak azután következnek.

Az ő kiválasztásuk esetében a sportszakmai tényezők mellett lényeges, hogy a személyiségüket, mentalitásukat tekintve is passzoljanak a klubhoz. Kell nekik persze egy karakteres edző, aki hiteles az öltözőben, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy működőképes legyen a csapat. 

– Azzal egyetértesz, hogy egy jó edzővel nagyságrendekkel jobb lehet ugyanaz a keret, egy rosszal pedig százszorta gyengébb?

– Nehéz erre egyértelmű választ adni. Mert az azért előfordulhat, hogy egy kiváló edző, mentor, stratéga az egyik helyen jól tud működni, a másikon nem. Abban hiszek, hogy ha egy edző képes klubban gondolkodni, szenvedélyesen munkál benne a győzelmi vágy, magával tudja ragadni a futballistákat és a székházban dolgozókat, ettől aztán működik a klub és a csapat is.

– Nagyon nehéz idehaza igazán jó edzőre lelni?

– Sajnos a magyar edzők hitelüket vesztették, nem biztos, hogy jogosan. De ez a helyzet. 

– A szurkolók vagy a klubtulajdonosok szemében?

– Is-is. A futballban túl hamar ítélkezünk, egy-két győzelemmel könnyen kikiáltunk valakit kiváló edzőnek, két vereség után meg leírjuk. Azért az, hogy az előző szezonban az első két osztályban majdnem harminc edzőváltás történt, elég árulkodó, így ki sem derül, lehet-e magyar edzővel sikereket elérni.

Szerintem léteznek szerencsésebb és pechesebb trénerek, sok múlik ugyanis egy-egy meccsen, azon, hogyan sül el egy-egy játékosigazolás, sokszor apróságok döntenek. Tudok én hinni a magyar edzőkben, de rengeteg munkát kell beletenniük a mindennapokba azért, hogy éljen a bizalom. Nem hiszek a napi nyolc órás munkaidőben, egy edzőnek vagy sportvezetőnek nulla huszonnégyben kell dolgoznia, annak lehet meg a gyümölcse.

– Szóval vannak azért jó magyar edzők? 

– Persze. Szabó István három éve rossz edző lett volna? Jó volt akkor is. Fantasztikus munkát végzett Kecskeméten, beleillik a KTE klubmodelljébe, jó stábot verbuvált maga köré, hozzá és a klubhoz passzoló játékosokat igazol. De fontos az idő és a türelem. Az idő az igazság szövetségese, kell az ahhoz, hogy valaki a rátermettségét bizonyítsa. 

– Akkor már csak fel kéne fedezni az újabb Szabó Istvánokat.

– Vagy legalábbis megtalálni az adott klubhoz illő edzőt. Ha pedig megfelelő a mentalitása, a szakmai tudása és a stábja, hagyni dolgozni. 

– Te sem itthonról választottál azonban edzőt Zalaegerszegen… 

– Akkor az elnök úrral úgy döntöttünk, hosszú idő után dolgozzon külföldi tréner Zalaegerszegen. Az elnök úr egy korábbi jelöltjével végül nem tudott megállapodni, az érkezésem után lett Ricardo Moniz a kiválasztott. 

Fotó: molkupa.hu

– A holland menesztése rossz üzenet? Mert azt sugallhatja, nem lehet Magyarországon felvállalni a támadó szellemű futballt, a magas peresszinget, mert azzal könnyen sebezhetővé válsz, szóval maradjunk csak óvatosak.

– Abból a szempontból igen, hogy Ricardo rengeteg munkát rakott ebbe bele, alázattal dolgozott, a fiatal játékosok pedig fizikai és mentális szempontból is nagyon sokat fejlődtek, az egyéni képességeket illetően ugyancsak jelentősen javultak. Tudott azonosulni a klubfilozófiával, mert hisz a fiatalokban. Ha az elküldésekor négy-öt ponttal többnél járunk, folytathatta volna a munkáját, mert az elnök úr is nagyon pozitívan értékelte a tevékenységét, de azzal tisztában kell lennünk, a tulajdonos mindig másképp gondolkodik, mint az edző vagy a sportigazgató. Rengeteg pénz forog kockán, az esetleges kieséssel a klub léte bizonytalanodik el, és mert a statisztikák szerint edzőváltás után az esetek hetven-nyolcvan százalékában javulnak az eredmények, úgy gondolta, ezt az esélyt meg kell magunknak adni.

– Soroksáron sok ferencvárosi fiatallal dolgozhattál együtt, és Zalaegerszegen is fiatal keretet alakítottál ki. Monizhoz hasonlóan bennük hiszel?

– Egyértelműen. Már csak azért is, mert az utánpótlásból jövök. Soroksáron évről évre adtunk játékost az élvonalba, a végén már a Fradiba is, Zalaegerszegen pedig az első osztály legfiatalabb keretét alakítottuk ki, amelyik ugye kupát nyert. Hovatovább két fiatal szerezte a fináléban a gólokat: Németh Dániel, aki tíz hónappal korábban még a szlovén másodosztályban szerepelt, valamint Szalay Szabolcs, aki nem kellett NB II-es csapatának. Örülök, hogy meglett az eredménye annak, hogy rengeteg munkát öltünk bele a fiatalokba.

– De máshol hisznek eléggé a magyar fiatalokban? 

– Most már azért egyre inkább. Sokan próbálják ezt az utat járni. Az edzések minőségén és mennyiségén feltétlenül változtatni kellene, sokkal intenzívebb és dinamikusabb tréningeket kell vezetni, a labdarúgókat rákényszeríteni arra, hogy a sok párharc mellett a gyors döntéshozatal is meglegyen.

– Ahogy arról már szó esett, öt évet töltöttél el a Fradi utánpótlásában, öt évig irányítottál aztán egy NB II-es klubot, majd jött a zalaegerszegi sportigazgatói munka. Sok mindenbe belelátsz tehát a magyar futballban. Ha három dolgot megváltoztathatnál, melyek lennének azok?

– Nem lenne elég a három… A létesítményeket, a háttéret tekintve nem lehet panaszunk, de ha három javítandó összetevőt kellene kiválasztanom, a szakmaiság, a türelem és a hit lenne az. Ebből a háromból sajnos nincs itthon elég.

– A legnagyobb bajok nyilvánvalóan az utánpótlásban vannak. Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése hatalmas siker, de ő éppen nem egykori akadémistaként jutott el a világelitbe. Miért nem vagyunk képesek több minőségi játékost nevelni?

– Visszatérő kérdés, miért nincs több topligás futballistánk. Az egyik megoldás az lenne, ha összegyúrhatnánk a magyar játékosokat, de az ugye nem lehetséges. Sokszor azt tapasztalni ugyanis, ha megvan a technikai tudás, a sebesség és még az állóképesség is, hiányzik az elszántság. Az a fajta mentális erő, amivel minden adódó problémát leküzd az ember.

A külföldre kikerülő fiatal futballisták többsége itthon ugyebár kulcsembernek számított, rendre játszott a klubcsapatában, a válogatottban szintén, kint meg azon kapja magát, a vetélytársak legalább olyan kiválóak, már nem ő az első számú játékos, csak egy a sok közül, naponta meg kell vívnia harcait, és az nem mindenkinek megy.

– Fel lehetne erre őket jobban készíteni?

– A mieink, ha nem is szó szerint, de el vannak kényeztetve, mert az akadémiák kiváló körülményeket garantálnak. Az, hogy nagyszerű az infrastruktúra, természetesen üdvözlendő, de nem minden a körülmények. Tudok olyan Serie A-s klubot, amelynek a teljes utánpótlása két pályán készül, az a kettő is műfüves, mégis ellátja játékosokkal az olasz élvonalat. 

– Egy bizonyos Dragóner Áron éppenséggel Olaszországban, az Empoli Primavera-csapatában pallérozódik. Meddig juthat?

– Vívja a harcait. A posztján vele egykorú két olasz válogatott fiúval csatázik azért, ki kerüljön fel az első csapat keretébe, szóval nem egyszerű a helyzete. Tizenhat évesen egyedül csöppent bele egy új világba, az azért nehéz ügy, de hamar beilleszkedett, kiváló csapatember, pozitívak a visszajelzések, hisznek benne a klubban. Keményen dolgozik, és bízik benne, hogy meglesz ennek a gyümölcse.

– Az apukája kőkemény védő volt. Ő is az?

– Az apuka őrülten szeretett győzni, egész egyszerűen nem tudott veszíteni. Áron hasonló típus, ugyancsak nem tudja elviselni a vereséget, valamint az igazságtalanságot. A szenvedélyességét kordában kell tartani, de az elementáris győzelmi vágya még sokat érhet.

Kiemelt fotó: ztefc.hu