Scott Parker: top vagy flop?

Ami tény: 41 éves korára két klubot is felvitt az élvonalba. Neil Warnock, Chris Hughton, Sam Allardyce, Steve Bruce is produkált hasonló bravúrt a szigetországi trénerek közül, de mindannyiuk jóval idősebben duplázott. Nem árt persze hozzátenni: Scott Parker, a korábbi 18-szoros angol válogatott középpályás a felsoroltakénál csillogóbb edzői karriert remél magának. Az első lépéseket mindenesetre megtette.

S bár a Championship szintjén mindkétszer, a Fulham és most a Bournemouth élén is meglehetősen erős kerettel törte át a Premier League kapuját, bizony érdemes odafigyelni a szárnyait egyre látványosabban bontogató trénerre. Annál is inkább, mert ez a Bournemouth a tavalyi szezont a hatodik helyen zárta a Champóban, most meg hat pontot vert a harmadik Huddersfieldre. Szóval fel kellett azért hozni. Lelkileg is, elvégre az angol futballparadicsomból a másodosztály „poklába” süllyedők egyből vissza akarnak jutni, miután nem sikerült, az egyik legfontosabb teendőjének bizonyult elhitetni futballistáival, második nekifutásra is vissza lehet kapaszkodni, még ha elsőre, lendületből könnyebb is szokott lenni.

Nem csak a játékosokat kellett persze maga mögé állítania, el kellett fogadtatnia saját magát, no meg a megfontoltabb támadásvezetésekkel működő, labdabirtokláson alapuló, a szervezett védekezésre nagy hangsúlyt fektető futballját (elsősorban a bournemouth-i publikummal), ami azért merőben más, mint ami Eddie Howe Bournemouth-ját jellemezte: az egy sokkal direktebben támadó, extrán lendületes csapat volt, amelyik sokszor persze bántóan nyílt futballt választott, át is rohantak rajta emiatt néhányszor. A változtatás eredménye azonban kézzelfogható: idén a Bournemouth a Championship messze legkevesebb gólját kapta (39-et), a fiatal ír kapus, Mike Travers 19 clean sheetje ugyancsak megsüvegelendő.

A Nemzetek Ligája során már a nemzeti csapatban is megmutathatja magát Travers (Forrás: Getty Images)

Az idei Fulham elleni bajnokin korábbi csapata drukkerei azért elkezdték a „Boring, boring Parker” rigmussal piszkálni, utalva arra, hogy a londoniak Marco Silvával már-már lenyűgöző támadófutballt produkáltak, ami a bajnoki cím mellett 106 gólban manifesztálódott, s amelyhez képest a Bournemouth 74 találata valóban szerény, csakhogy nem minden a rúgott gól. Nem mindegy például, mennyire nehéz egy társaságot térdre kényszeríteni, a déliek márpedig nyolcszor kaptak ki mindössze a 46-ból. De ha már a térdük: azon jártak a felkészülésben, minthogy a Parker vezette szakmai stáb igencsak sok és minőségi fizikai munkát követelt meg az előszezonban. Az emberek pihenni járnak Marbellára – a Bournemouth-nak tavaly nyáron a spanyol üdülőhelyen nem jutott abból sok, de az iszonyatosan kemény fizikai munkának is hála a magasan letámadó együttes idén sokkal többször szerezte vissza a labdát a támadóharmadban, mint előtte. S talán ezért is produkált a csapat kezdésként klubcsúcsot jelentő 15 meccses veretlen szériát.

Ugyancsak a javára válik, hogy felnőtt szinten tapasztalatlannak számító fiataloknak adott lehetőséget, az előttünk álló PL-szezonra hangolódva érdemes is tán megjegyeznünk a nevüket: a 22-t az elmúlt szezonban betöltő Jaidon Anthony nyolc góllal és hat gólpasszal nyújtott nagyszerű szélső teljesítményt, az ugyanannyi idős Jordan Zemura balbekkben remekelt – az „akadémista balszárny” mondhatni kitett magáért. Már csak az ifjoncok miatt is sok nagy név maradt ki a kezdőből, mások mellett Gary Cahill és Todd Cantwell, de a Parkerre jellemző kiváló man-management esetükben is értékesnek bizonyult, meggyőző ereje pedig akkor, amikor a viszonylag kapós játékosokat – mint amilyen a kolumbiai válogatott Jefferson Lerma, a dán Philip Billing, a walesi válogatott David Brooks, az angol utánpótlás-válogatottakban alapember Lewis Cook, vagy a 15 gólos szezonja után Parker irányításával már 29-et vágó Dominic Solanke – sikerült rábeszélni a maradásra. A Chelsea-nevelés, de a Liverpoolt is megjáró Solanke elég sokat köszönhet trénerének, aki eredményesen kapacitálta arra, hogy szedjen fel magára néhány kiló izmot, játsszon agresszívabban, célorientáltabban. Solanke olyannyira megfelelt a kívánalmaknak, hogy egy híján 30 bajnoki góllal zárta a szezont, ami azért a Champóban sem smafu. Ami még az elmúlt nyarat illeti: senki sem igazolhatott a klubba Parker beleegyezése nélkül, az utolsó szó rendre az övé volt.

Solanke karrierje legjobb szezonján van túl, de most vár rá egy újabb szintlépés. (Forrás: Getty Images)

25 megnyert meccsel csekkolt ki végül a másodosztályból a Bournemouth, és ha azok közül nem egy alatt le is rágta a körmét a The Cherries közönsége, legalább összejöttek a győzelmek; a november és január vége közti két hónapban nem nagyon akartak ugyanis megszületni. Tíz bajnokin kétszer nyert mindössze a dél-angliai együttes, ötször vereséget szenvedett, értékelendő azonban, hogy Parker úrrá tudott lenni a látványos visszaesésen. Az is kellett hozzá, hogy a sérülésektől sújtott klub a piac felé forduljon: mások mellett jött a Liverpoolból Nathaniel Phillips, a Norwichból az említett, nem mindig kezdő Cantwell. És ha a közönség nem is mindig volt oda a produkcióért, az utolsó 14 bajnokijából csupán egyet vesztett el a Bournemouth, így két év szünet után visszatért a Premier League-be.

Hogy Scott Parker mennyire jó edző, az éppen ott derül majd ki. Kritikusai felróják neki, hogy a korántsem pocsék állománnyal bíró Fulhammel tavaly bántóan simán kiesett az angol élvonalból, sokak szerint egy annál többre hivatott mancsafttal, s hogy a jó megjelenés, az összeszedett beszéd, a szinte valamennyi nagy londoni klubot érintő játékosmúlt a médiakedvenc szerepébe emelte, ami viszont egyáltalán nem tükrözi a valós képességeket.

Egy biztos, ha a Bournemouth-t a Premier League-ben tartja, alaposan megcsappan a kétkedők száma.

Kiemelt kép: Getty Images