Sétafoci: ahol a futást szabadrúgással büntetik
Sok labdarúgó nehéz szívvel akasztja szögre a stoplist, amikor felismeri, nem tudja már felvenni a versenyt a fiatalabb korosztállyal. A futball egy nemrég létrejött új változatának köszönhetően azonban még időskorban sem kell elbúcsúzniuk a szenvedélyüktől.
A Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sétafocit 2011-ben hozta létre John Croot, a Chesterfield FC egykori játékosa, aki egy autóbaleset miatt feladni kényszerült karrierjét – napjainkban pedig a klub vezérigazgatójaként dolgozik.
Ezt a sportágat – amely kül- és beltéren egyaránt játszható – alapvetően az 50 év feletti férfiak és a 40 év feletti nők életkori sajátosságaihoz igazodva alkották meg, de korosztálytól függetlenül mindenki számára ajánlott, aki nem szeret loholni a labda után.
– A mérkőzéseket 25-37 méter széles és 35-55 méter hosszú pályán játsszák.
– A kapu 3-5 méter széles és maximum 2 méter magas lehet.
– Egy mérkőzés két 20 perces félidőből áll.
– Egy csapatot 5-7 fő alkothat.
– Futni tilos. Ez pontosan azt jelenti, hogy a játékos egyik lábának mindig érintenie kell a játékteret, ami csak sétával vagy lassú kocogással lehetséges. Ha ezt a szabályt megszegi valaki, a másik csapat szabadrúgáshoz jut.
– A labda nem kerülhet fejmagasságnál feljebb – amelyet eredetileg 183 centiméterben határoztak meg –, különben szintén szabadrúgást ítélnek az ellenfélnek.
– A fizikai kontaktus is tiltott, mivel fokozottan ügyelni kell a – főleg időskorú – résztvevők testi épségére.
– Nincs lesszabály.
– A csapatok a saját térfelükről nem szerezhetnek gólt.
– Miután egy játékos már három szabálytalanságot követett el, kék lapot mutatnak fel neki, és két percre el kell hagynia a játékteret.
Edzésben a Ferencváros (Forrás: Fradi.hu)Egészség és a mentális jóllét
Az előírások az egyes változatoknál eltérők lehetnek, viszont bármelyik verziót választják az érdeklődők, mindenképpen részesülnek az egészségre gyakorolt pozitív hatásokban – amelyek főleg az idősebb korosztály életminőségét javítják.
Ezen kívül hozzájárul a mentális jóllét megőrzéséhez is: stresszoldó és közösségépítő hatású, fejleszti a céltudatosságot.
Budapesten és Debrecenben is van csapat
Aki kedvet kapott ehhez a sportághoz, egyre több csapathoz csatlakozhat, sok ország már saját bajnokságot is szervez. Sőt, a legjobbakból összeállított válogatottak már a nemzetközi porondon is versenyeznek, köszönhetően a 2018-ban megalakult nemzetközi szövetségnek (Federation of International Walking Football Associations), amely idén megrendezi az első sétafoci-világbajnokságot is.
Ami pedig hazánkat illeti, a Ferencvárosi Torna Club és a debreceni Józsa Kickers csapatai tekinthetők a labdajáték zászlóshajóinak.
Kiemelt fotó: maszol.ro