Sokáig tartott a kecskeméti védelem feltörése, de végül újabb megérdemelt győzelemmel gazdagodott Sztankovics és legénysége

Az már az előző idényben kiderült, hogy Szabó István egy-egy összecsapásra kiválóan fel tudja készíteni csapatát, a betonbiztos védelmét pedig kifejezetten nehéz feltörni. Főleg ennek az újjászerveződő, Dejan Sztankovics-féle Ferencvárosnak, amelynek érthető okokból még nincs markáns, kialakult játékstílusa.

Az állandósult filozófia helyett pedig egyelőre az ellenfelekre pontosan kimért pragmatikus meccsterveket kaphatunk, ami szintén megbocsájtható, mivel Sztankovicsnak elsősorban az eredményeket kell szállítania. Menet közben pedig finoman szólva komplikált újrafényezni a versenyautót.

A mérkőzés kissé furcsán kezdődött, ugyanis az első negyedórában a lila-fehér együttes többet birtokolta a labdát, méghozzá javarészt a ferencvárosi térfélen. Ismerve a zöld-fehérek sokéves dominanciáját és minőségbéli fölényét, egészen furcsa látvány volt, ahogyan visszahúzódtak a kapujuk elé. Ugyanakkor ez nem véletlenül történt. A Kecskemét Horváth Krisztofer visszalépkedéseinek köszönhetően rendszeresen létszámfölényt tudott teremteni a középpályán, így ha előre nem is tudtak haladni, de legalább képesek voltak hosszasan birtokolni a labdát, ami a Ferencváros otthonában kiemelten fontos, mert a betömörülő csapatok ellen olyan sok helyzetet tudnak kialakítani (még ha nem is mindig nagyon veszélyeseket), hogy szinte törvényszerűen góllá érik legalább egy.

(A kép forrása: M4 Sport)

A fenti ábra mutatja talán a legjobban, hogy a Ferencváros három középpályását a Kecskemét három középpályása mennyire leköti, ráadásul egy zónába tömöríti, így senki nem maradt, aki felvehette volna a visszamozgó Horváth Krisztofert, aki így gondoskodhatott a labda megjáratásáról.

(A kép forrása: M4 Sport)

A második képen ismételten egy olyan helyzetet mutatunk, amikor Horváth Krisztofer mélyen helyezkedik, a zöld-fehérek pedig létszámhátrányban vannak.

Az első tizenöt perc után mérséklődött a KTE fölénye, és fokozatosan a Fradi vette át az irányítást. Ez részben a Kecskemétnek volt köszönhető, hiszen a vendégek labda elleni játéka jóval passzívabbá vált (az első percekben még voltak olyan jelenetek, amikor Horváth Krisztofer az FTC tizenhatosán belül integetett, hogy támadjanak le, és végül felrúgatták a labdát Dibusz Dénessel), így a IX. kerületiek hosszabban tartogathatták a labdát, emellett a labdavesztéseket követően is agresszívabbá váltak, bár a Kecskemét egyes periódusokban továbbra is stabilan tudta birtokolni a játékszert. A fő kérdés innentől mégis az lett, hogy mikor és hogyan lesz képes feltörni az FTC a KTE védelmét.

Érdemi változások ebből a szempontból csak a második félidőben történtek. A Ferencváros szélső védői, de főként Cristian Ramírez sokkal többet támogatták a támadásokat, így képesek voltak a széleken létszámfölényes helyzeteket is teremteni.

A második félidőben az FTC hátsó sora a pályát is lényegesen kiszélesítette, ezzel megnehezítették a két kecskeméti támadó dolgát a szélre történő kizárásoknál.

A megnövekedett távolság miatt kevésbé tudták kontrollálni a kecskeméti támadók a Fradi építkezését (A kép forrása: M4 Sport)

Ennek pedig olyan következményei is lettek, hogy Horváth Krisztofer lemaradt Henry Wingóról, aki felvezethette a labdát és létszámfölényes szituációt teremthetett, ami itt szögletet eredményezett.

(A kép forrása: M4 Sport)

A Kecskemétnek nem csak a támadói voltak képtelenek kontrollálni a ferencvárosi labdabirtoklásait. A védelem és a középpálya is többször lemaradt, nem sikerült elég hatékonyan kitolódni a szélső területekre. Ez az első félidőben szintén nem fordult elő, ott ugyanis – leginkább Marquinhos ellen – még kettő az egy elleni szituációkat is sikerült teremteni. Ehhez képest az alábbi ábrán Cebrail Makreckis teljesen szabadon adhatott be ígéretes pozícióból.

(A kép forrása: M4 Sport)

Sztankovics cseréi is lendítettek a Fradi szekerén. Mohamed Abu Fani sokkal jobban képes szervezni a játékot, mint a tunéziai Ali Ben Romdan, ráadásul eddigi ferencvárosi pályafutása alatt a gólpasszok terén is igen termékeny – erre ezen a találkozón is ráerősített. De Varga Barnabás beállása is változást hozott, ugyanis az ő jelenlétében a Fradi határozottabbá vált, több beadás érkezett, amelyekből lövések és szögletek alakultak ki, tehát a nyomás fokozódott. Végül a 72. percben koronázta siker a zöld-fehérek erőfeszítéseit, méghozzá egy sarokrúgás után. Szabó István ugyan megemlítette a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy nem szoktak pontrúgásokat követően gólt kapni, azért azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy 13 szögletet végzett el a Ferencváros. Ez már olyan sok, hogy akár véletlenül is olyan helyre pattanhat labda, amelyből gól születhet, ezért érdemes lett volna elkerülni ezeket a szögleteket, bár ennek általában az az alapfeltétele, hogy távolabb tartsák az ellenfelek a Fradit a saját kapujuktól. Ez a Kecskemétnek a második félidőben egyáltalán nem sikerült.

A Ferencváros 1–0-ra nyert, így a tabella élére állt, a Kecskemét pedig maradt a 8. pozícióban. A Bács-Kiskun vármegyeiek számára nem fest jól az utolsó három mérkőzés eredménysora, de korai lenne még a kongatni vészharangokat. A KTE ellen az ellenfelek mostanra gyakrabban visszahúzódnak, ezért sokszor kell dominálniuk, amiben még nem tartoznak az OTP Bank Liga elitjéhez. Viszont nagyon jó a játékosállományuk, hazai szinten kimondottan innovatív az edzőjük, így várhatóan rövidesen kikászálódnak a kisebb gödörből. A Ferencvárosnál hullámvölgyről beszélni nem lehet, a csapat folyamatosan nyeri a meccseket, még akkor is, még ha ezt egyelőre nyögvenyelősen is teszi. Ugyanakkor ellenfeleinek alig engedett helyzetet, viszont sokat alakított ki, így a Sztankovics-éra biztatóan indul.

Kiemelt fotó: kecskemetite.hu