Sokmillióan járnak Jim Carroll cipőjében – Egy kosaras naplója (filmajánló)
Scott Kalvert 1995-ös alkotását az ikonikus drogfilmek közé sorolják, de életrajzi műnek is tekinthető: a főhőse Jim Carroll létező személy volt, a film az ő azonos című könyvén alapszik. A fogadtatása meglehetősen vegyes volt, az igazi Jim Carroll például egyáltalán nem volt vele megelégedve. Ami pedig az erényeit illeti, sokak szerint a főszereplő Leonardo DiCaprio zseniálisan játszik benne, amiért Oscar-díjat érdemelt volna – de végül csak 2016-ban kapta meg a hőn áhított szobrot, méghozzá A visszatérő című alkotásban nyújtott alakításáért.
Az általa megformált tinédzser fiú, Jim Carroll középiskolája kosárlabda-csapatának tehetséges játékosa, de a sport mellett van egy másik szenvedélye is: az írás. Naplót vezet, verseket alkot, mondanivalóját gyakran szépirodalmi igényességgel fejezi ki – a monológjai alkotják voltaképpen a film narrációját. Egy négytagú banda tagja, amelyben a többiek – Pedro, Mickey (akit egy másik remek színész, Mark Wahlberg alakít) és Neutron – szintén kosárlabdáznak.
A csapat csínytevésekre, pimaszságokra is kapható. Egyszer, amikor bátorságpróbát rendeznek – egy magas szikláról készülnek leugrani az alatta levő szennyvízben gazdag folyóba – meztelen feneküket mutogatják az autósoknak. Az iskolaidőn kívül sokat kallódnak az utcán, ahol züllenek is. Időnként szexuális kalandjaik is vannak. A csapatot – főleg Jimet – egy komoly megrázkódtatás is éri. Egykori csapattársuk, Bobby leukémiás és nagyon rossz állapotban van. Jim (aki a legjobb barátja) minden tőle telhető módon igyekszik felrázni a kórházban töltött napjait és tartani benne a lelket: rendszeresen látogatja, beszélget vele. Egy alkalommal még egy sztriptízbárba is elviszi, ahol viszont nem érzi jól magát a szinte már haldokló fiú. Nemsokára pedig bekövetkezik a megváltoztathatatlan.
A temetést a film hátborzongató képsorokkal jeleníti meg. Jim egy sötét templomban sétál barátja nyitott koporsója felé, a beszűrődő napsugarak és a mennyezetről lelógó, valamint az oszlopokon lévő lámpák fénye, mint egy reflektor, úgy emelik ki Bobby fakó arcát. A háttérben egy női kórus nyomasztó dallamokat énekel. Jim a következőképpen írja le a borzasztó látványt:
„Bámultam a testét. Először halottnak tűnt. Az arca sovány és ráncos volt, majdnem majomszerű. A haja néhány szürke folt volt csupán. Hatévesnek tűnt, pedig tizenhat volt, hihetetlenül sovány. Soványabb, mint a kórházban. Olyan volt, mintha máris csontváz lenne. Meg voltam zavarodva, mint egy érthetetlen film után. Folyton az arcára gondoltam és a halálra. Hogy milyen csalás az egész.”
A gyász nagyon megviseli Jimet, aki időközben kipróbálja a heroint. Azt, hogy milyen hatást váltott ki nála a szer, így meséli el:
„Féltem a tűtől, de beadtam. Szétáradt a testemben, mint a forróság. Minden fájdalom, szomorúság, bűntudat elpárolgott.”
Nemsokára újabb sokk éri a drog mocsarában egyre lejjebb süllyedő fiút. Az edzője, Swifty meglátja a zuhanyzóban, amikor be akar tépni, majd tapogatni kezdi, és közli vele, hogy a szexért fizetne is. Jimből hatalmas indulatokat váltanak ki a történtek, feldühödten a falhoz vágja Swiftyt. Időközben fokozatosan a heroin rabjává válik, még a lopástól sem riad vissza, hogy hozzájusson az adagjához. A rá jellemző érzékletességgel beszél többször is arról, hogy alakult ki a függősége:
„Először csak szombaton csinálod, és olyan szuperül érzed magad, mintha gengszter vagy rocksztár lennél. Csak szórakozás az egész, olyan, mint egy rossz szokás. De olyan jó, hogy aztán kedden is csinálod, csütörtökön is, és végül elkap. Folyik az orrod, kevereg a gyomrod, a lábad meg olyan fáradt, mintha hat meccsed lett volna egymás után. De hátul a fejedben szól a hang: csak még egyszer, utoljára, aztán vége.”
Világszerte sokmillió ember jár ebben a cipőben
Scott Calvert filmje rezonál egy komoly társadalmi problémára: a szerhasználatra és annak előzményeire, következményeire – a függőséget kiváltó okokra, a környezetre gyakorolt hatásra, hiszen a szer rabságában élő személy nagyszülei, szülei, házastársa, gyermekei is érintettek az ügyben (Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns ezért értelmezi családi betegségként a jelenséget.)
Ha Magyarországot nézzük és csak az egyik leggyakoribb káros szenvedélyt, a túlzott alkoholfogyasztást vesszük górcső alá, megállítható, hogy a lakosságszámot tekintve világviszonylatban is rengeteg embernek okoz életminőséget befolyásoló problémát a szerhasználat. Egyes rémisztő adatok például „egymillió alkoholistáról” beszélnek. Ha pedig ehhez a sokkoló számhoz hozzávesszük a drogfogyasztókat, a gyógyszerfüggőket, és ahogy már említettem, a körülöttük élőket is, arra a megrázó felismerésre juthatunk, hogy a „magyar népesség közel fele érintett ebben a kérdésben.” Világszerte pedig sokmillió ember életét keseríti meg a káros szerek okozta függőség.
A probléma miatt rengetegen kerülnek mély gödörbe (gyakran egyenesen a kilátástalanságba), ahonnan pedig csak egyetlen módon lehet kikecmeregni: a leszokással.
Carrollnak sikerült szakítania a káros szenvedélyével
Azoknak, akik hozzá hasonlóan véget akarnak vetni függőségüknek, és „tisztán” szeretnének élni, hosszú és nehézségekkel teletűzdelt utat kell bejárniuk. Bajzáth szerint a végleges leszokás csak úgy érhető el, ha az illetőnek valóban ez a szándéka, és komolyan tesz is érte, mert „felépülni jóval több, mint nem használni.” Ugyanis, ha a szerhasználat befejezését nem követi „tartós felépülési munka”, fennáll a veszélye annak, hogy a függőségével szakítani kívánó egyén visszakerül abba a bizonyos gödörbe.
A szakember úgy véli, a puszta akaraterő kevés ahhoz, hogy valaki végleg absztinens maradjon, egyéb gyökeres változtatások végrehajtása is szükséges a cél érdekében. Nagyon fontos az eltávolodás azoktól az emberektől, akik újbóli szerhasználatra biztathatják az illetőt. Ehhez új kapcsolatok kialakítása is szükséges lehet, olyanoké, amelyekben nem találkozik kísértéssel az illető. (A szerfüggő baráti köre egy idő után többnyire vagy kizárólag olyanokból áll, akik hozzá hasonlóan káros szenvedéllyel élnek – az életük egyetlen célját sok esetben kizárólag a szerhez való hozzájutás és annak használata jelenti, minden más iránt elvesztik az érdeklődésüket.) Érdemes szakemberek vagy más, a leszokás nehéz útját járó egykori függő társaságát is keresni, hogy legyen kivel megosztani a tapasztalatokat és megerősítést kapni, ha szükséges – nagyon fontos, hogy az illető érezze, van remény és nincs egyedül a küzdelemben. Ajánlott valamilyen erre szakosodott civil szervezettel vagy szenvedélybeteg-ellátással foglalkozó intézménnyel is felvenni a kapcsolatot.
Az is nagyon fontos, hogy a szerhasználat táptalaját jelentő szokások helyett valódi, konstruktív tartalommal töltse meg életét a felépülni vágyó. A semmittevéssel töltött órákat felválthatja például a sportolás vagy valamilyen művészi tevékenység. Új egzisztencia felépítése is segíthet a siker felé vezető úton, például a tanulás vagy a munkába állás – ha viszont a szerhasználat egyik oka a korábbi munkahelyi stressz volt, akkor e tekintetben is váltani kell.
Jim Carroll sikeresen járta végig a leszokás és az életmódváltás meglehetősen rögös útját – a film vége felé Pedro drogot kínál neki, amit visszautasít. Győzelme fontos gyümölcseként pedig kiteljesedhetett művészi karrierje. Példája erőt adhat azoknak, akik ki akarnak szabadulni a káros függőségük börtönéből.
Képek forrása: sFilm.hu
Szerző
