Spanyolország dominált a pályán és a statisztikai mutatókban is, nem romlott a színvonal és a VAR-rendszer is lépett előre
Az Európa-bajnokság döntőjét követően Spanyolország elsőként a futballtörténelemben, negyedik alkalommal emelhette magasba a Henri Delaunay-trófeát. Győzött a futball, a legjobb csapat elnyerte méltó jutalmát, megbűnhődtek a semmi kockázatot nem vállalók, volt sok szerethető kiscsapat, búcsúzó világsztár, helyet követelő tinédzser és ismét sok háborgásra okot adó VAR-rendszer. Az összkép azért nem ennyire fekete és fehér.
Számos kritika fogalmazódott meg a 117 gólt hozó Eb-n
Az átlagosan 39 percenként megrezdülő hálók által okozott öröm, vagy éppen bánat sem tudta feledtetni azt a lelki mínuszt, amelynek kiváltója a világsztárokkal teletűzdelt angol és francia válogatott kockázatkerülő, biztonsági futballja volt. A csúcsokat döntögető öngólmennyiség és a 12, 90. perc után esett találat is azt mutatta, hogy nem a legfrissebb állapotban érkeztek a játékosok a hosszú szezon után a kontinenstornára.
Ez pedig nagymértékben szabja át egy-egy szövetségi kapitány taktikai elképzeléseit. A különböző időpontokban a válogatott edzőtáborába beeső, csapágyasra járatott játékosokkal extra ötleteket megvalósítani, új dolgokat a csapatjátékba illeszteni már nem lehet, csak frissíteni és regenerálni. Megtalálni a legoptimálisabb módot arra, hogy a pár nap múlva kezdődő összecsapásokon mindenki a lehető legjobb formában legyen. Amennyiben a futballvilágba integrált különböző tudományágak szakemberei és a műszerek azt mutatják, hogy a keret többsége nem éri el a százszázalékos készenléti állapotot, akkor könnyen pániküzemmódba kapcsolhatnak a döntéshozók, pláne az amúgy is inkább a kiszámítható semmittevésből építkező, sztárjátékosaik képességeiben bízó kapitányok.
A számok sem támasztják alá a minőségromlást
A vírushelyzetet követő felforgatott, összesűrített évad után 2021-ben megrendezett, közös rendezésű Európa-bajnokságon több gól esett, jobban kinyílt az olló a topcsapatok és a felzárkózni kívánok között. A 149 találat és az átlagos 32 percenkénti gólöröm sokkal inkább volt köszönhető a körülményeknek. Az összehasonlítási alapként még párhuzamba helyezhető, első ízben 24 csapattal megrendezett 2016-os franciaországi torna azonban kevesebb gólt és 42 percenként a hálóba csapódó labdát hozott. Amennyiben figyelembe vesszük azt is, hogy az emelt résztvevői létszám bevezetése óta ezúttal születtek a legszorosabb eredmények, ezúttal közeledett a top és a középszint futballja leginkább egymáshoz, akkor elmondható, hogy a minőségromlás mellett szónoklók érvei nem biztos, hogy stabil lábakon állnak.
Sikerként vagy sikertelenségként könyvelhető el egy döntőbe jutás?
Szimplán csak a legerősebbeknek gondolt, két legértékesebb és legjobb játékosminőséggel rendelkező keret és szakvezetőinek a sikerhez vezető útról alkotott elképzelései mondtak csődöt. Amennyiben egy fináléban és egy elődöntőben való szereplés sikertelennek mondható. Ez a helyzet okozza pont az ambivalenciát is. Egy visszafogott, bedugott kipufogóval és rossz abroncsválasztással közlekedő Red Bull Honda dobogóközeli célba érkezését lehet-e sikerként elkönyvelni? Lehet-e a klubcsapataikban egytől egyig támadófutballon, letámadásokon és folyamatos nyomásgyakorláson szocializálódott labdarúgókat a saját 16-os előtt büntetlenül biztonságos rendszerben nyomozásra, a labda utáni loholásra ítélni?
Kiváló spanyol adatok támadásban és védekezésben is
A közelmúlt világbajnokságai azt mutatták, hogy lehet. Az Európa-bajnokságokon viszont Olaszország után Spanyolország is látványosabb, közönségszórakoztatóbb futballal diadalmaskodott. Ezt pedig a számaik is alátámasztották. Ahogy a 2021-es tornán is az olasz és a spanyol támadóstatisztikák domináltak a záró sípszót követően, úgy idén is a végső győztes neve mellett szerepelt a legtöbb kísérlet (123), a legtöbb kaput eltaláló lövés (42) és a legtöbb támadásvezetés is (411). Amíg Luis de la Fuente csapata a passzhatékonyság, a labdabirtoklás és a cselek terén is a dobogón végzett, addig számos védekezési mutatóban is az élen, vagy az élmezőnyben zárt. Ez pedig pontosan világít rá a spanyol siker hátterére.
De la Fuente megőrizve a spanyol stílusjegyeket engedett a dominanciából
Az U19-es és U21-es Európa-bajnoki cím után a felnőttválogatottal is csúcsra jutó szakember már nem csak a hatalmas labdabirtoklási fölényre és a fáradó, felőrölt ellenfelek hibái után kialakított helyzetekre helyezte a hangsúlyt, hanem felmérte annak fontosságát, hogy villámgyors csapata és szélsői előtt könnyebb területeket nyerni, ha nem egy betömörülő védelem területszűkítése ellen kell folyamatosan nekifutni a falnak, hanem átadva a kezdeményezést, bizonyos időszakaiban a mérkőzésnek ki kell csalogatni őket a védekező harmadból. Remekül használta ki a 62 éves szövetségi kapitány a mérkőzések hullámzását, hol lassította, hol gyorsította a játékot, igazi színeket és tündöklést biztosítva csapatának.
Rossz taktika, felesleges angol erőpazarlás a hosszú szezont követően
Amíg csapatszinten a spanyol adatok domináltak a táblázatokban, addig a játékosok terén érdekes eredmények születtek. Toronymagasan Declan Rice (85,7 kilométer) futotta a legtöbbet, de az első hét pozícióban is csak angol játékos található. A legtöbb passz is angol hegemóniát mutat, John Stones (556) és Rice (530) végzett az élen. Az Arsenal középpályása neve mellett található a legtöbb labdavisszaszerzés is, Jude Bellingham pedig a legtöbb szereléssel büszkélkedhet. Következtetésként levonható az, ami a zöld gyepről is visszatükröződött: az angol labdabirtoklás leginkább a saját térfélre koncentrálódott, a legjobb, legértékesebb játékosok is inkább a védekezésben merítették a hosszú szezon után amúgy sem full töltöttséggel bíró elemeiket. A védekezésből az ellenfél kapujáig vezető hosszabb távok, távolságok sok kilométerrel, de abszolút felesleges erőpazarlással jártak.
Távozó és születő világsztárok a spanyol öröm árnyékában
A számos korszakos zseni, Cristiano Ronaldo, Toni Kroos, Thomas Müller, Pepe és Olivier Giroud fájó Eb-búcsúja mellett figyelmet és helyet követelt már egy egészen fiatal generáció képviselői is. Jérémy Doku még kevesebb meccsel is a legtöbbet cselező (34) játékos volt a tornán, megelőzve egy Lamine Yamal (32) nevével kezdődő négyest. Az FC Barcelona fiatal sztárja számos rekordot döntött meg kora és teljesítménye által, a legtöbb gólpassz és a legtöbb kanadai pont is a nevéhez kötődik. Kimagasló teljesítményt nyújtott Kobbie Mainoo, a Manchester United középpályása is, de Arda Güler és Nico Williams megmozdulásai és góljai is sokáig itt maradnak velünk.
A futball kötelező elemei: szidni a játékvezetőt és a VAR-rendszert
Itt marad velünk Anthony Taylor pár érthetetlen ítélete, Danny Makkelie hang nélkül maradt sípja Willi Orban és Ilkay Gündogan találkozásánál, vagy a VAR-rendszer inaktivitása pár sorsdöntő szituációban, mint Marc Cucurella kezezése is volt. Azonban el kell fogadnunk azt is, hogy a VAR érkezésével nem tűntek el a hibák (erre nincs is lehetőség és ígéret sem volt rá), hanem számuk szemmel látható mértékben csökkent. Mindeközben folyamatosan fejlődik a VAR, például jól vizsgázott a félautomata rendszer és köddé váltak a katari értelmetlen hosszabbítások. A játékvezetőkben és a videóbíróban keresett állandó hiba sokkal inkább kifogásként, a saját hibákról, mulasztásokról való elterelésként értelmezhető, mintsem valós mérkőzéseket befolyásoló, eldöntő ítéletként. Természetesen előfordulhatnak ilyen döntések is, de a számuk már elenyésző és a tapasztalat az, hogy az esetleges negatívumok előbb-utóbb kiegyenlítik egymást, ugyanolyan súllyal segítenek csapatoknak, mint elvesznek tőlük.
Kiemelt fotó: telegraph.co.uk
Szerző
