Sportkarrier helyett munkatábor – egy japán származású amerikaifutball-játékos története

Jack Yoshihara 1921. május 1-jén született Japánban, miután édesanyja egy sikertelen házasságot követően hazaköltözött az Egyesült Államokból. Amikor aztán a kis Jack hároméves volt, visszaköltöztek az USA-ba, Oregon állam Portland városában telepedtek le. A mama újra megházasodott, második férjével egy éttermet nyitottak.

Jack hamar beilleszkedett a kortársai közösségébe Portlandban. Felsőfokú tanulmányait az Oregon State Universityn kezdte meg, az intézmény amerikaifutball-csapatában szerepelt és a birkózás is érdekelte. Egykori csapattársa, George Zellick így emlékezett vissza rá: „Nagyon jó sportoló volt, gyors és kemény, mindemellett szerény is.”

Hiába készült a nagy napra

1941-ben nagy sikert ért el. Az Oregon State Beavers megnyerte a nyugati államok csapatai részére kiírt Pacific Coast Conference elnevezésű bajnokságot. Így Beavers a Southern Conference – amelyen a délkeleti államok csapatai vettek részt – nyertesével, a Duke Blue Devilsszel mérkőzhetett meg a következő év első napjára kiírt ikonikus mérkőzésen, a Rose Bowlon.

Csapattársaihoz hasonlóan Yoshihara is várta a találkozót, és szurkolókra is számíthatott. „Mindenki nagyon boldog volt. Az összes barátom megkért, hogy szerezzek nekik jegyet” – mesélte az egykori játékos, akit edzője több poszton is szerepeltetett.

Végül nem utazhatott el csapatával, mert közbeszólt a második világháború. 1941. december 7-én a japán légierő ugyanis megtámadta a hawaii haditengerészeti támaszpontot, Pearl Harbort. Az akció nagy csapás volt az Egyesült Államoknak. Az ország csendes-óceáni flottája hatalmas veszteségeket szenvedett, a nyugati partvidék védtelenné vált.

A Beavers egyik játékosa, a már említett Zellick is megijedt a támadás hírére.

„Mindannyian a térképekhez rohantunk – mesélte később. – Látni akartuk, milyen közel van Pearl Harbor a nyugati partokhoz.”

Yoshihara éppen otthon reggelizett a szüleivel, amikor a fülébe jutott, mi történt. „Arra gondoltam, mi jöhet még” – kérdezte az akkor 20 éves egyetemista. Hamarosan megtudta a szomorú választ, ugyanis közölték vele, hogy nem vehet részt a Rose Bowlon, mert a nyugati parton élő japán-amerikaiak nem utazhatnak 35 mérföldnél (56 kilométernél) messzebbre az otthonuktól.

A rádióból követte figyelemmel csapata sikerét

Ezt a határozatot az egyik edzésen néhány váratlan látogató is tudatosította a játékosok számára.

„Soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Késő délután volt, esett az eső. Észrevettük, hogy két férfi jön a pályára. Nagyon jól öltözöttek voltak, kabátot és sapkát viseltek. Beszéltek az edzőnkkel, majd megtudtuk, hogy elvitték Jacket – mondta Zellick. – Az egész csapat nagyon szomorú volt amiatt, ami vele történt. Mindenkit lesújtott a hír, hogy nem mehetett a velünk a Rose Bowlra. Igazán kedves ember és jó barát volt”.

„Senki sem érezte, hogy bármiféle veszélyt jelentene. Ő is amerikai volt. Én például német származású vagyok, mégsem ért hátrányos megkülönböztetés"

– mondta egy másik csapattársa, James Busch.

Az Oregon State Beavers megnyerte a Rose Bowlt, Yoshihara a rádióban hallgatta a mérkőzést. A győzelmi mámor azonban nem tartott sokáig, ugyanis a nagy sikert elérő csapat tagjait már várta a hadsereg. „Számunkra ekkor véget értek az ártatlanság évei” – mondta Zellick.

Yoshihara pedig egy portlandi lágerbe került, miután Franklin Roosevelt elnök 1942. február 19-én aláírta a hírhedt 9066-os számú rendeletet, amely felhatalmazta a helyi katonai körzetek parancsnokait, hogy internálótáborokat hozzanak létre, és az általuk megbízhatatlannak vélt személyeket oda deportálják. Emiatt minden japán felmenőkkel rendelkező egyént, aki a nyugati parton élt – még azokat is, akiknek csak 1/16-od részben csörgedezett japán vér az ereikben –, kitelepítettek.

Az említett rendelet kiváltó oka az volt, hogy az amerikai lakosság a Pearl Harborban történtek után az ellenséges csapatok partraszállásától rettegett, amelyet kémteóriákról és az ellenséges tengeralattjárókat fényjelekkel irányító japán-amerikaiakról szóló újságcikkek is tápláltak.

A lágerekben is sportolt

A faviskókban átlagosan 45 négyzetméternyi lakótér jutott nyolc főnek, a foglyok szénával tömött matracokon aludtak. A táborokat szögesdrót vette körül, a rabokat állampolgári jogaiktól megfosztották és fegyverrel őrizték. A sportolást viszont lehetővé tették számukra, leginkább azért, hogy a bezártság és a körülmények okozta feszültséget és fásultságot valamelyest enyhítsék. Az internáltak több sportágban is szerveztek maguknak bajnokságokat.

„Atletizáltunk, teniszeztünk, dzsúdóztunk, baseballoztunk” – mesélte Yoshihara. Őt és szüleit később a minidokai lágerbe küldték, ahol szélsőséges időjárási körülmények között kellett dolgozniuk: télen -21 Celsius fokig süllyedt a hőmérséklet, nyáron pedig a 40 fokot is elérte.

„A barakkjaink fából készültek és kátránytetővel voltak lefedve. Láthattuk, ahogy a por átjött a falakon, amikor fújt a szél. És mindig fújt. A lágerben olyan rossz volt az étel, hogy akiknek volt engedélyük, inkább kint ettek. De ha leültél egy étteremben, ott mindenki megbámult téged, ezért mi nem sokszor éltünk ezzel a lehetőséggel”

– jellemezte a körülményeket visszaemlékezéseiben Yoshihara.

A fiatal japán-amerikai – csakúgy, mint Portlandben – a minidokai táborban is rendszeresen sportolt. Egy idő után pedig a munkavégzés idejére – egy farm alkalmazta és teherautósofőr is volt – elhagyhatta a lágert.

Ő és a többi internált végül 1945-ben, a háború végén nyert vissza a szabadságát, de csakis azzal a feltétellel, hogy hűségesküt tettek az Egyesült Államokra.

A szabadulás után Yoshihara szülei új éttermet nyitottak, Jack pedig egy időre visszaült az iskolapadba, a portlandi Multnomah College hallgatója lett. A versenysport világába viszont soha többé nem tért vissza. A civil életben helyezkedett el, hűtőszekrényekkel és légkondicionáló berendezésekkel foglalkozott. A sporttól viszont nem szakadt el teljesen: japán eredetű harcművészeteket – például kendót – űzött. Megnősült; első feleségével, Elsie Masudával – akit gyermekkora óta ismert – két gyermeket neveltek fel, 50 évnyi házasságuknak a nő halála vetett véget. Második felesége szintén egy gyermekkori barát, Mary Arai lett.

Valamelyest kárpótolták a veszteségekért

Yoshihara szabadidejében szívesen töltötte az időt horgászattal és gombázással is. Részt vett egykori csapata, az Oregon State Beavers néhány találkozóján, akkor is jelen volt, amikor az együttest 1985-ben beiktatták az Oregon állambeli Hírességek Csarnokába. Az ünnepség során némi elégtételben részesült az őt ért borzasztó igazságtalanságokért: megkapta ugyanis az 1942-es Rose Bowl-győzteseknek járó emlékgyűrűt. Halála előtt nem sokkal pedig az Oregon State University – ahol tanulmányait a deportálások miatt abba kellett hagynia – tiszteletbeli diplomát adott neki.

2009. április 20-án hunyt el. A gyászjelentésben hozzátartozói a barátok, tisztelők tudtára adták, „nem lesz szertartás, mivel emlékét a sok kedves gondolat fogja életben tartani.”

Kiemelt fotó: Oregon State University