Svájc óraműpontosságú válogatottja éppen az Európa-bajnokságra esik szét?

Az ominózus Európa-bajnoki kvalifikáció során a Murat Yakin vezette válogatott mindössze négy mérkőzést tudott nyerni – az utolsó hatból csupán egyet. A svájciak a 40 százalékos győzelmi rátánál a XXI. században csak a 2012-es Eb-t megelőző selejtező során produkáltak rosszabb mutatót, ami a mai napig az utolsó tornának bizonyult, melyről lemaradtak.

A pocsék statisztikában az a legriasztóbb a szurkolók számára, hogy ezt az egyik leggyengébb csoportban hozták össze.

Teher a belső védőkön

A svájci válogatott keretének mélysége irigylésre méltó, ez igaz a középhátvéd posztra is, Yakin mégis tízből hétszer a Manuel Akanji–Nico Elvedi kettőst helyezte a védelem tengelyébe. Mindketten képesek progresszivitást vinni a játékba, elsősorban labdavezetéssel teszik ezt, ami az általában visszahúzódó ellenfelek ellen csaliként szolgál, csakhogy több rivális is egy középmagas 4-4-2-ben állt fel, mivel szemben az első vonalban teremtendő létszámfölény érdekében valakinek be kellett csatlakoznia a két védő labdajáratásába. Melléjük legtöbbször Denis Zakaria lépett vissza harmadiknak, aki ezt a hatosból a labdabirtoklás során középhátvédként működő szerepkört már a Borussia Mönchengladbachnál is betöltötte. Bár e visszalépések nem a leggördülékenyebben működtek, ám a másik oldalról erre nem gyakran érkezett válasz, emiatt egyre beljebb szorították az ellenfeleket, vagy az oldalsó középhátvédek valamelyike zavartalanul vihette fel a labdát.

A jobb oldalon ezen akciók képesek a felállt védelem megbontására, de a balon ennek megvannak a határai, mivel az említett védőpáros mellett Zakaria is jobblábas, ezért amikor a bal oldali belső védőhöz kerül a labda, akkor nincsenek meg azok a passzszögek, amik a másik oldalon. Ennek ellensúlyozására Zakaria helyett olykor-olykor Granit Xhaka lépett vissza harmadiknak, de ő nem cipeli fel a labdát, hanem inkább a vonalak közé próbálja felpasszolni. Yakinnak erre a hibrid feladatkörre Ricardo Rodriguez személyében lehetne egy alkalmas embere, az egykori szélső védő, akit ma már rendszeresen a védelem belsejében használnak Torinóban, válogatott mezben főleg a szélességet tartja.

Hogyan néz ki mindez a pályán? Az első képen Elvedi passzolhatna az ütemelőnyben lévő Xhakának, aki probléma nélkül kipörgethetné a labdát Ruben Vargasnak vagy egy másik lehetőség lenne a felpassz Cedric Itten irányába. Végül a két ballábas átadás helyett jobbal a szélre továbbít. Az alsó képsorban már kifelé fordított felsőtesttel vezeti a labdát, a látszatát se adva egy lehetséges passznak a pálya közepe felé.

Labda ellen minden rendben?

Az ellenfelekből adódóan kevés időt töltött védekezéssel a svájci csapat, de mintázatok így is felfedezhetők. Visszatérő elem a középső blokkban meghúzott 4-1-4-1, amiben a két nyolcas tapad az ellenfél legmélyebben helyezkedő középpályásaira, eközben a mögöttük Zakaria biztosít.

Amennyiben képesek visszapasszra kényszeríteni az ellenfelet, akkor az addig kompakt, ugyanakkor passzív védekezés azonnal agresszív emberfogásra vált.

A négyvédős rendszerből adódóan, ha az ellenfél mégis bejut a védőharmadukba, akkor a szélsőknek kell visszasegíteniük ötödik védőnek, amit Vargas vagy éppen Renato Steffen szorgalmasan meg is tesz, a veterán Xherdan Shaqirinek azonban komoly hiányosságai vannak. A csapat támadásainak még mindig kulcsa a 119-szeres válogatott szélső, csakhogy védekezésben egy gyenge pont, aki nem minden esetben ismeri fel ezeket a szituációkat vagy későn reagál rájuk.

A svájci válogatott másik problémája inkább a játékosprofilokhoz köthető és a le-, illetve visszatámadásoknál mutatkozik meg, egész pontosan, amikor ezeket átrugdossa az ellenfél. A leggyakrabban használt védőpáros, Ricardo Rodriguezzel kiegészülve nagyszerűen olvassa a játékot, futóversenyekben vagy párharcokban azonban sebezhető, ezzel a magasra lépő svájci csapat mögötti terület támadható és a második labdák is jó eséllyel megkaparinthatók. Ez a fajta fizikális deficit az egyik oka annak, hogy négyszer is az előnyüket az utolsó tíz percben adták le, az akkor már mindent egy lapra feltéve támadó ellenféllel szemben.

A fenti kiragadott jelenet a Koszovó elleni mérkőzésről való. A képeken látható, hogy a svájci visszatámadást átrúgva az egész meccsen tarthatatlan, kilenc lövéssel záró Vedat Muriqit keresték, aki ezúttal párharc nélkül lecsúsztatta az érkező társa elé a labdát. Valon Berisha azonban megtorpant labdavezetés közben, így nem alakult ki ziccer.

A másik esethez, ami a Románia elleni mérkőzésen történt, egy bedobás letámadása vezetett. George Puscas Akanjit nézte, míg Akanji a labdát, ami végül Puscasról pattant tovább. Ezután a földi párharcot is a románok nyerték, majd a lendületből érkezett Valentin Mihaila jobban oldotta meg a szituációt, mint a másik kiragadott esetben Berisha, ezzel egyenlítettek a románok.

Ha nem tudsz dönteni, majd ők döntenek helyetted

Megállapítható tehát, hogy a svájci gépezet erősen akadozik felállt védelemmel szemben, ami más országok számára is probléma, hiszen a rövid összetartások okán nincs lehetőség egy megfelelően kidolgozott labdás játék összerakására a válogatottaknál. 

A rövid felkészülési idő a védekezésen is meglátszik, miután a legtöbb alkalommal a klubcsapatok mérkőzéseihez képest kevésbé ez kevésbé intenzív, gyakoribbak a hibák.

A rossz ütemű letámadásoknál vagy félrekommunikálásból eredő elváltásoknál, az ebből következő megnyíló területeken tempót váltva próbálnak pillanatok alatt felérni az ellenfél kapujához. Ebben Xhakának van a legnagyobb szerepe, aki kevesebb érintéssel és passzal dolgozik a leverkuseni szerepköréhez képest, de ilyen szituációkban felértékelődik a szerepe. A másik nyolcas, Reto Freuler is biztos csapattagnak számít, bár ő elsősorban a tizenhatoson belüli érkezésekkel hívja fel magára a figyelmet.

Nézzünk még egy játékszituációt. A Zakariával kiegészülő középhátvéd duó a magasan helyezkedő nyolcasok (Xhaka és Freuler) okán elszigetelődik ugyan, de onnantól, hogy átlépnek az ellenfél térfelére, ez már inkább emberfölényként nyilvánul meg a támadóharmadban.

Az Izrael elleni mérkőzésen ez az izraeli balhátvédet zavarba is hozta, aminek a végén az ő kilépése következtében elcsúszott a védekezés, amit egy felpasszal azonnal kihasznált Zakaria.

Az alsó képeken látható, hogy a román csapat nem tudta eldönteni, hogy fennmaradjon vagy inkább zárjon vissza a megszokott 5-4-1-be. A csapatrészek között megnövekedett távolságot azonnal kihasználták a svájciak: Zeki Amdouni elvitte a két középhátvédet, így a Xhaka–Vargas páros egy emberre vihette a labdát. Mindkét hibát góllal büntették.

Összegzés

Murat Yakin a svájci felemelkedés kezdetén, a 2004-es Eb-n még játékosként töltötte az összes percet a pályán, majd a 2021-es Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutott válogatottnál Vladimir Petkovicstól vette át a stafétabotot.

A cél az volt, hogy a nagy generációnak nevezett, a 2009-es U17-es világbajnokságon aranyérmes (Xhaka, Rodriguez, Haris Seferovic) és a 2011-es U21-es Eb-n ezüstérmes (Sommer, Shaqiri, Admir Mehmedi, Mario Gavranovic, Fabian Frei, Fabian Lustenberger) játékosok utolsó tornáin a legjobb korba érő, 1990-es évek közepén született maggal (Elvedi, Akanji), és az ezredforduló környékén született fiatalokkal kiegészülve (amilyen Amdouni vagy Noah Okafor) megszilárdítsák a helyüket a legszűkebb elitben.

A másodosztályú FC Schaffhausen kispadjáról a nemzeti csapat élére került Yakinnal kapcsolatosan kezdettől fogva kételyek fogalmazódtak meg, amit a világbajnoki szereplés még elfedett, de az azóta lejátszott mérkőzések rámutattak az együttműködés korlátjaira. Az egyenesági kijutás azonban elódázott mindenfajta változást, így a Yakinnál nagyobb tapasztalattal és elismertséggel bíró svájci edzők, mint Lucien Favre vagy Urs Fischer kinevezése csak egy rosszul sikerült Európa-bajnokságot követően kerülhetne napirendre.

Kiemelt fotó: Getty Images