Szakmai hozzáértés és a fejlődés iránti vágy a mauritániai siker titka

Függetlensége elnyerése után Mauritánia megannyi területi vitába keveredett a szomszédos országokkal, Marokkóval és Algériával háborút is vívott a vitatott nyugat-szaharai terület miatt. Ez a labdarúgás fejlődésére is negatív hatással volt, miután a nemzetet hatalmas veszteségek érték. Az ország válogatottja az 1970-es évek végétől kezdve vett részt Afrika-kupa és a világbajnokság selejtezőin, melyek során a sikerélményeket egy-egy győzelem jelentette, de párharcot egyszer sem tudott nyerni. Az igazán sikertelen időszak azonban még csak ezután következtek, mivel 1995 és 2003 között nyolc éven át egyetlen győzelmet sem aratott. A siralmas eredmények azt jelentették, hogy a helyi labdarúgás nem ösztönözte az országot az sport infrastruktúrájának fejlesztésére, mivel nem volt remény arra, hogy bármi érdemlegeset elérjenek. Noha a 2006-os világbajnokságot megelőző kvalifikáció és az Afrika-kupa-selejtezők során is összejött egy-egy győztes meccs, ez közel sem jelentette azt, hogy bármi is megváltozott volna az országban a labdarúgás helyzetét illetően. A mélypont 2010-ben volt, amikor a világ öt legrosszabb válogatottja közé sorolták Mauritániát, ugyanis a FIFA világranglista 207. helyen állt. Az ország ekkortájt három év alatt két katonai puccsot is megélt, ami instabilitásba taszította a gazdaságot és a sportot is.

A futballt meg kell menteni, s ehhez kell egy hős

Ahmed Yahya 1999-ben lett ismert a helyi labdarúgásban, amikor megalapított az FC Nouadhibou csapatát. A kezdeti évek gyors sikereket hoztak az együttesnek – bajnoki címek és kupagyőzelmek formájában –, ám a 2000-es évek második felére elfogyni látszott a lendület. 2010-ben Yahya lemondott az elnöki posztról, melyet az első naptól kezdve betöltött, ugyanis nem sokkal később elfoglalta a nemzeti labdarúgó-szövetség (FFRIM) elnöki székét. Beiktatásakor azt ígérte, hogy megváltoztatja a nemzet labdarúgását és annak megítélését, de a korábbi évek teljesítményét és az ország helyzetét figyelembe véve kevesen számítottak tényleges változásokra.

A kihívás hatalmasnak tűnt, de hősünk pontosan tudta, hogy mire vállalkozott. Első lépésként átalakította a helyi bajnokság struktúráját, átláthatóbbá tette a klubok financiális hátterét, illetve biztosította, hogy a bajnoki szereplés után járó díjazás is garantált legyen. Ennek tudatában az egyesületek éltek a lehetőséggel, hogy támogatást igényeljenek, melynek felhasználásával olyan infrastruktúrát kezdtek el kialakítani, amely az utánpótlás-képzést helyezte a középpontba, s segítette a fiatal játékosok fejlődését.

Gianni Infantino és Ahmed Yahya (Forrás: FIFA)

A kluboknak azonban több pénzre volt szükségük, hogy a játékosok garantált fizetést kaphassanak, és így kizárólag a futballra koncentrálhassanak. Yahya ekkor meggyőzte a Mauritelt, az ország legnagyobb telekommunikációs vállalatát, hogy szponzorálja a ligát, így biztosítva a szükséges anyagi feltételeket. A kapott pénzt szigorú szabályozás keretein belül lehetett felhasználni, meghatározva a játékosok fizetésére költhető összeget és egyéb kiadásokat, engedményeket adva az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatosan. További tízmillió eurót kaptak a FIFA Goal Project Fundból, amelyet elsősorban a nemzeti stadion felújítására fordítottak. A fennmaradó összeg egy részét felhasználva a szövetség égisze alatt egy ifjúsági központot is felépítettek 2012-ben, melyet az utánpótlás-válogatottak is használnak.

Nem megy minden elsőre

A 2010-es évek első időszakának szebb eredményei még Patrice Neveu nevéhez kötődtek, s vele vágtak neki a 2015-ös Afrika-kupa selejtezőinek is. Két fordulót is sikerrel vettek (némi segítséggel), ám az ugandai bukást követően Corentin Martins vette át a szövetségi kapitányi posztot, aki hét éven át irányított a nemzeti csapatot. A 2017-es torna selejtezői során Mauritánia a negyedik kalapból kapott besorolást az M jelű csoportba. A kontinens 44. helyezettjeként nem sok esélyt adtak számára, és ha úgy nézzük, hogy nem is jutott tovább, akkor érvényesült a papírforma. Azonban a valóság az, hogy a hat csoportmeccs során Dél-Afrikát és Gambiát is legyőzte odahaza, valamint ponttal távozott mindkét rivális otthonából. Csak Kamerun tudta oda-vissza legyőzni Mauritániát, de mindkétszer csak egy góllal. Időközben a világbajnoki-selejtezők során Dél-Szudán ellen könnyedén jutottak a második körbe, ami az első megnyert párharcuk volt, de Tunézia már túl nagy falatnak bizonyult. Azonban ezek az eredmények már mutatták, hogy Yahya munkája a nemzeti csapat szereplésére is hatással van.

„Az FFRIM nagyszerű példája egy sikeres és progresszív tagszövetségnek, gyakran hivatkozom rá a beszédeimben. Arra bátorítom az embereket, hogy látogassanak el Mauritániába, hogy saját szemükkel láthassák mindezt”

– mondta Gianni Infantino 2019-ben egy mauritániai stadionavató ceremónián.

Moctar El Hacen, Mauritánia első kontinensbajnoki góljának szerzője (Fotó: Ulrik Pedersen/CSM)

Aztán jött a 2019-es kontinensviadal kvalifikációja, amikor is Burkina Faso, Angola és Botswana mellé kaptak besorolást. Hogy mindhárom hazai meccsüket megnyerték, az már mutatta az erejüket, és mivel közben a botswanai összecsapáson is diadalmaskodni tudtak, az ország történetében először kijutottak a kontinensviadalra. Az egyiptomi tornán a Mali elleni verség során megszületett az első történelmi gól, majd két 0–0-s döntetlennel pontokat szerezve búcsúztak az Afrika-kupától.

Noha ezen időszak alatt a vb-selejtezők nem alakultak jól, de a 2021-es kontinensviadal előtt ismét siker koronázta a küzdelmeiket: Mauritánia ekkor már a második kalapba kapott besorolást, jól mutatva mekkora fejlődésen is ment keresztül (103. helyen állt ekkor a világranglistán). Hogy Marokkó ellen nem volt ellenszerük az valahol érthető, de Burundit és a Közép-afrikai Köztársaság válogatottját is maguk mögé utasították a csoportban, így egymás után másodszor is kiharcolták a részvételt. Csakhogy a selejtezők végeztével Martins elköszönt, Didier Gomes lett az utód, akivel semmi sem úgy alakult ahogy remélték: három vereséggel, szerzett gól nélkül kellett hazatérniük Kamerunból.

Egy új edző és az egymást követő történelmi pillanatok

Amir Abdou már Franciaországban látta meg a napvilágot, de szoros kötelék fűzi a Comore-szigetekhez. 2014-ben el is vállalta a kelet-afrikai ország nemzeti csapatának irányítását. Az ottani válogatott először a 2010-es tornára próbált meg kvalifikálni, de nagyon messze volt az álom a valóságtól. Abdou válogatottjának csupán a tizedik mérkőzésén jött össze az első győzelem (2016-ban Botswana ellen), ami az ország történetének első sikere volt Afrika-kupa-selejtezőn.

A helyzet azonban mit sem változott, mígnem 2019-ben sikerült a dél-franciaországi emigráns közösség tagjait elcsábítani. A javulás innentől kezdve azonnal meglátszódott, aminek eredményeképpen a Comore-szigetek válogatottja a 2021-es tornára – történelmi tettet végrehajtva – kijutott. A kontinensviadal sorsolását látva (csoportellenfelek: Marokkó, Ghána, Gabon) semmi esélyt nem adtak a szigetország csapatának. Két vereség után a győzelmi kényszerben lévő ghánaiak ellen sem volt sanszuk a győzelemre, de a szenvedő ellenfél hibáit kihasználva nyerni tudtak, ami felért egy kisebb csodával. A siker ráadásul egyből továbbjutást is ért, vagyis Amir Abdou irányításával a Comore-szigetek bejutott a legjobb 16 közé. Ott ugyan a házigazda Kamerun jobbnak bizonyult, de a szakember így is letette a névjegyét.

Abdou a Comore-szigetek szövetségi kapitányaként (Fotó: Themba Hadebe/AP Photo)

Nem meglepő, hogy a mindössze 850 000 lakosú ország szövetsége nem tudta nemzetközi szinten is elfogadható módon díjazni a sikerkapitányt, aki így a koronavírus utáni időszakban klubszinten is elkezdett dolgozni, méghozzá a mauritániai FC Nouadhibou csapatánál. Amikor 2022 tavaszán felszabadult a szövetségi kapitányi állásából Abdou, akkor Yahya azonnal megpróbálta elcsábítani, hogy bizony Mauritániában is igény lenne a csodára. Esetükben nem a kijutás volt az elvárás, hanem mérkőzést nyerni a tornán, amely a 24 csapatos lebonyolításban akár továbbjutást is érhet, mint történt az a Comore-szigetek csapatával.

A selejtezőben a sorsolás kedvezőnek tűnt, mert a Kongói Demokratikus Köztársaság az első kalap leggyengébb csapatának számított, és bár Gabon a második, illetve Szudán a negyedik kalapból hasonlóan erősnek tűnt, mint a mauritániai válogatott a maga módján, az esély adott volt a továbbjutásra. A szudániak legyőzés es a gaboni egy pont jó kezdést jelentett, bár ezután saját hibájuknak is köszönhetően a Kongói DK oda-vissza nyert ellenük. A hazai meccsen pályára lépett Khadim Diaw is, aki nem tehette volna ezt meg, így törölték az 1–1-es döntetlent és a találkozó három pontja az ellenfélnek lett jóváírva 3–0-val. Ezek után elég rosszul festett már az állás, hiszen Gabon három, míg Szudán két ponttal állt jobban. Csakhogy Mauritánia mindkét hátralévő meccsét megnyerte így tíz ponttal odaért a második helyre és sorozatban harmadszor is kijutott az Afrika-kupára.

Így jutunk el a jelenleg zajló kontinensbajnokságig, ahol a mauritániaiak a csoportkörben előbb Burkina Faso ellen csak egy büntetővel, majd Angola ellenében a saját hibáiknak köszönhetően buktak el. Azonban jött a harmadik forduló, mely során Abdou már pontosan tudta, hogy mi kell egy győzelmi kényszerben lévő nagynevű ország ellen. Algéria pedig bele is sétált abba a gödörbe, melybe két éve Ghána, Mauritánia pedig első Afrika-kupa-győzelmével bejutott a legjobb 16 közé. A folytatásra még várni kell, de a Zöld-foki Köztársaság elleni nyolcaddöntő már igazi jutalomjáték lesz a válogatottnak, amelynek szereplése bizonyítja, hogy hozzáértő szakember segítségével mindig lehet fejlődni.

Kiemelt kép: AFP Photo