Szaúdi sztárvásárlás, és ami mögötte van – vélemény

És az a 100 millió nem is a csúcsgázsi. Cristiano Ronaldo januárban évi mintegy 200 millió euróért írt alá az al-Nasszrnak, Lionel Messit annak a duplájáért próbálta megszerezni az al-Hilal. Évi 100 milliót, plusz 20 millió eurós bónuszt mint a 2030-as szaúdi vb-pályázat egyik nagykövete, Karim Benzema könyvelhet el az al-Ittihadban, az három év alatt (feltéve, hogy él opciójával a klub) 300 millió euró. 110 milliárd forint. Egyetlen futballistának. Aki 35 évesen még mindig zseni, de nyilvánvalóan túl van már a csúcson.

Nem is ez a lényeg persze, hanem hogy szabad-e egyáltalán ennyi pénzt egyetlen játékosnak kifizetni? Nem jogi szempontból, mert persze, hogy szabad, hanem a jóérzés, a józan ész alapján – már ha léteznek még ezek a kifejezések. Mit árul el egy országról ez a fajta pénzszórás? Totális önzőséget? A teljes ignoranciát a világot és az átlagemberek napi megélhetését veszélyeztető válsággal szemben?

Tavaly 300 millió eurós kölcsönt adott az Európai Unió Tunéziának a gazdasági reformok beindítására, ugyanennyit kapott Moldova arra, hogy kezelje az országot sújtó energiaválságot. 300 millió eurót eddig nemzeteknek volt szokás folyósítani, nem egyetlen labdarúgónak. Hogy az igazán legatyásodott közép-afrikai országokról ne is beszéljünk. Demagógia? Inkább csak jajkiáltás, hogy ez nem az a helyzet-e, amikor a FIFA-nak el kellene azon gondolkodni, az égisze alatt működő kluboknak igenis van társadalmi felelősségvállalásuk, és ha igen, meg kell húzni valamiféle határt. Elgondolkodni például a fizetési sapkán.

Hol húzzuk meg persze a vonalat? A 40 milliárd helyett a 20 milliárd már rendben van? Az ötmilliárd meg már kevés? Nehéz ügy, de hogy a röpködő 100 millió eurók a való világot sújtó problémákkal szembeni teljes közönyről árulkodnak, az biztos.

Szaúd-Arábiától ne várjunk persze szerény mértékletességet. Amíg „kifolyik a pénz a tengerből”, az ország aligha fogja vissza magát, sőt, nagyszabású projektbe fogott. A Newcastle Unitedet 2021 októberében vásárolta meg a Public Investment Fund (PIF), Szaúd-Arábia független pénzalapja, amelyet az ország tulajdonképpeni uralkodója, Mohammed bin Szalmán felügyel – ő hivatalosan a koronaherceg, édesapja Szalman bin Abdul-Aziz a szaúdi király –, mármost a PIF nemrégiben jelentette be, hogy az irányítása alá kerül a négy legnagyobb klub, az al-Nasszr, az al-Ittihad, az al-Hilal és az al-Ahli. Egész pontosan 75 százalékos részesedést szerez a nevezett futballcsapatokban.

A terv az, hogy augusztusra, az új szezon kezdetére ebben a négy klubban – miközben másik négy klubot is kőgazdag szaúdi cégek, illetve szervezetek tulajdonolnak – három-három nagy név rúgja a labdát. Alighanem a zenitet már elhagyó, de még mindig jól eladható extraklasszisok. Mellettük egy-egy csillag jutna azért a többieknek is.

Mármost Szaúd-Arábiával szemben lehetnek az embernek fenntartásai, ami az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a nők és a melegek helyzetét illeti, de úgy fest, ezek az elvek a sztárjátékosokat kevésbé befolyásolják a döntésüknél. Az eszement összegek elég meggyőzők, aminek kétségtelenül roppant nehéz lehet ellenállni. A csábítók pedig eltökéltek: a cél, hogy a világ tíz legerősebb bajnokságának egyikévé váljon a szaúdi, azt igyekeznek első körben a megasztárokkal eladhatóvá tenni (aztán jöhetnek a sztáredzők is), ekképpen megháromszorozni a liga piaci értékét – nem mintha a piacra különösebben szüksége lenne…

A vízió egy eleme a világbajnokság megrendezésének az ötlete, és hát ugye, ha a két és fél milliós népességű Katarnak sikerült megszereznie a jogot, a majd 40 milliós Szaúd-Arábia miért ne bízhatna benne? De a futball fellendítése más célokat is szolgál.

Egyrészt a szaúdi lakosság 70 százaléka 35 év alatti, elég súlyos népegészségügyi probléma azonban az elhízás, így aztán fontos társadalompolitikai stratégia az egészségesebb életmódra, a sportolásra buzdítás. Hogy a minőségi szórakoztatás ehhez jó eszköz-e, Cristiano Ronaldo példája még inkább sportolásra ösztönöz-e, majd elválik. Tény, az utóbbi években megtriplázódott Szaúd-Arábiában a sportszövetségek száma, sokkal többen kezdtek el sportolni, a futballt pedig imádják arrafelé is. Ronaldo érkezése előtt úgy 10 riálba került egy meccsjegy (kb. 900 forint), azok kúsztak fel sokszor 150 riálra (13 600 forint), az al-Nasszr találkozóinak látogatottsága mégis a két és félszeresére nőtt. De hát a futball arrafelé nemzeti sport, az Argentína elleni vb-győzelemkor is láthattuk, valóban futballbolond az ország, amelyik alighanem izgatottan várja az újabb klasszisok érkezését.

Az MLS-t választó Lionel Messiről – akinek van amúgy egy több millió dollárt érő szerződése a szaúdi állammal, amelynek fejében az országot promótálja, serkentve a turizmust – lemaradt a liga, és Luka Modric is inkább a versenyhelyzetet választotta a könnyebben megkereshető pluszmilliók helyett, de vannak még nevek a szaúdi tarsolyban: mások mellett Sergio Busquets, N’Golo Kanté, Roberto Firmino, Pierre-Emerick Aubameyang, Hugo Lloris, Alexis Sánchez, Wilfried Zaha, Adama Traoré is kiszemelt, a Messiről lemaradt al-Hilal elöljárói beszámolók szerint pedig már tárgyaltak is a párizsi vezetéssel Neymar szerződtetéséről.

Mennyit kereshet vajon a brazil, ha létrejön az üzlet? Évi 100 millió eurót? 200-at?

Számít ez még valakinek?

Kiemelt fotó: Getty Images