Szenteste szülöttéből aranyvasárnap lett csillag: Alexis Mac Allister

Szenteste szülöttéből aranyvasárnap lett csillag: Alexis Mac Allister

2022. dec. 24.

Karácsonykor ezzel a családnévvel születni… És van ám két bátyja is, az egyiket Kevin Mac Allisternek hívják. A mesebeli legkisebb fiú, Alexis a világbajnokság egyik nagy felfedezettjeként az aranyvasárnapi döntő egyik főhőse lett, az ünnepek alatt a tévéből viszont már Kevin McCallister hódítja meg a szíveket. De ki az a Kevin McAllister? Egy skót városban őt tartják az évezred labdarúgójának, nem véletlenül került a Chelsea-be.


Karácsonykor születni egyszerre sorscsapás és kiváltság. Ki irigyelné a gyermekeket, akiknek egybe esik a születésnapjuk Jézuséval. Egyrészt persze gyönyörűnek hangzik, ám szép kihívás elé állítja a családokat, hogy a két ünnepet, az ajándékozás meghitt pillanatait különválasszák, és a gyermek lelke egészségesen épüljön ilyenkor is.


Ferenc pápa 2016. december 24-én szenteste a Szent Péter-bazilikában azt hirdette:


„Fényességes éjszaka ez: az Izajás által megjövendölt fény, mely megvilágosította a sötétségben járó embert, megjelent, és beborította a betlehemi pásztorokat. A pásztorok egyszerűen azt fedezik fel, hogy »gyermek született nekünk«, s megértik, hogy mindez a dicsőség, mindez az öröm, mindez a fény egyetlen pontban összegződik, abban a jelben, amelyet az angyal mutatott fel nekik: »Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve«. Ez az a jel, mely révén mindig megtalálhatjuk Jézust. Nem csak akkor, hanem ma is. Ha az igazi karácsonyt szeretnénk megünnepelni, akkor ezt a jelet szemléljük: egy kicsiny újszülött törékeny egyszerűségét, jászolban fekvő lényének a szelídségét, a testét körülfonó pólya gyöngéd szeretetteljességét. Itt van Isten.”


A szentatya szavai szerint talán Isten jelenlétét felfedezhetjük minden újszülöttben, e sorok írójának pedig éppen ez adatott meg, hiszen első gyermekünk két nappal a fenti beszéd előtt, december 22-én este született. A szenteste így a kórházban köszöntött ránk, ide jöttek a muzsikálni a pásztorok – a szeretteink szerenádot adtak az udvarról.


Míg Ferenc pápának, Jorge Mario Bergoglióként sikerült egy héttel karácsony előtt, december 17-én megszületnie, így egy nappal az argentin–francia vb-döntő előtt ünnepelte a 86. születésnapját. Világbajnok honfitársai közül a katari torna egyik legnagyobb felfedezettje, Alexis Mac Allister 1998-ban viszont december 24-én látta meg a napvilágot, ezúttal a 24. születésnapját ünnepli.




Ezen a napon ezzel a családnévvel születni… Mindenki Kevin McCallisterre és a családjára, no meg a karácsonyi klasszikusnak számító Reszkessetek, betörők! című filmre asszociál.




Argentínában viszont azt is tudják, hogy létezik Kevin Mac Allister is, ő Alexis egy évvel idősebb bátyja, aki szintén az Argentinos Juniorsban nevelkedett és jobbhátvéd. 2017-ben pedig megadatott nekik, hogy legidősebb testvérükkel, Francisszel együtt lépjenek pályára a San Lorenzo – Ferenc pápa kedvenc csapata – ellen.


És hogy még egy picit gyönyörködjünk a nevekben, létezik Kevin McAllister is a futballban, ő sem is akárki: szélsőként az 1980-as években 106 mérkőzésen játszott a Chelsea-ben, de újra meg újra visszatért szülővárosába, a skóciai Falkirkbe, ahol a szurkolók az évezred labdarúgójának tartották. Olyan káprázatos gólokkal érdemelte ki, mint amilyet a Skót Kupa elődöntőjében lőtt.




És persze mindenki, aki Mc- vagy Mac, az kicsit vagy nagyon skót, tudja ezt Alexis Mac Allister is, akinek az ősei Írországba költöztek át két évszázada, majd az utódok a hagyományos ír kivándorlási útvonaltól eltérve Észak- helyett Dél-Amerikában képzelték el új életüket.


Az utódok közül Carlos Mac Allisterből az Argentinos Juniors neveltjeként válogatott balhátvéd lett, 1993 őszén (már a Boca Juniors játékosaként) háromszor pályára lépett Diego Maradona társaként a nemzeti csapatban. Később politikai pályára tévedt, 2015 és 2018 között az ország sportminiszereként dolgozott.


1998-ban a testvérével megalapította a MacAllister Sports Clubot, Santa Rosa mellett egy négyhektáros földterületen építették fel a klub otthonát, hogy ifjú játékosokat képezzenek és menedzseljenek. Még abban az esztendőben megszületett karácsonykor a legkisebb gyermeke, aki aztán a mesebeli harmadik fiúk mintájára meghódította a világot.



Alexis, a Brighton & Hove Albion középpályása a katari vb-n a kispadról nézte végig a szaúdiak elleni szerencsétlenkedést, hogy aztán meccsről meccsre egyre fontosabb láncszeme legyen válogatottjának. Lengyelországnak formás támadás után gólt lőtt az utolsó csoportmeccsen.


Labdaszerzései, -átvételei, kulcspasszai élményszámba mennek, csak álmodni lehet olyan középpályásról, aki így védekezik és így támad egyszerre.



A franciák elleni döntő első góljának, pontosabban a tizenegyest megelőző Ángel di María-jelenet előkészítésében is részt vett, a másodiknál pedig a világszép ellenakció legfontosabb elemét jelentette: hozzá kétszer is eljutott a labda, előbb megjátszotta vele Lionel Messit, majd gólpasszt adott Di Maríának.



Ahogyan a finálé elemzésében kollégánk írta:


„Labda nélkül, a védelem előtt Fernández mellett szűrte meg az ellenfél támadásait, előrefelé pedig az ő játéka volt talán a legfőbb kulcs Messi kibontakozásához. Többször is remekül kombináltak a pálya centrumában. A második találat egy gyönyörűen megkomponált kontra után született. Mac Allister volt a főszereplő, aki miután továbbított Messihez, teljes erőből kezdett el sprintelni előre, látva, hogy Upamecano kilépett a védősorból. A beinduló középpályás Álvarez mintaszerű indítása után vissza is kapta a labdát, majd pontosan centerezett az érkező Di María elé, aki higgadtan fejezte be az akciót. Sakk-matt.”


Aranyvasárnap csillag született.

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.