Cikkek

Raphael Guerreiro, a Bayern München mindenese

Az utóbbi években már természetes a több poszton is bevethető, univerzális játékosok jelenléte a csapatoknál. Különösen így van ez a szélső védő posztján, ahol például a portugálok több ilyen kreatív játékossal is rendelkeznek. Joao Cancelo, Nuno Mendes és Raphael Guerreiro sokszor bizonyítják kreativitásukat a pálya széléről indulva. Ezúttal Guerreiróval foglalkozunk, akit sérülékenysége miatt sokszor talán alulértékelnek, pedig eközben nagyon hasznos tagja a Bayern Münchennek.

Emery újra legyőzte a Bayern Münchent

Sok helyen Unai Emeryre kihegyezve vezették fel a Bajnokok Ligájában második fordulójában megrendezett Aston Villa–Bayern München mérkőzést. Egyrészt a spanyol edzőt tavasszal összeboronálták a bajor sztárklubbal, korábban pedig kétszer is legyőzte a BL-ben a német rekordbajnokot. Egy újabb tökéletesen kivitelezett, hatékony meccsterv most meghozta számára a harmadik Bayern-verést is. Nézzük meg, hogy a birminghamieknek milyen eszközökkel sikerült megbénítaniuk az eddig remeklő német csapatot.

Bécsben is elindult valami – biztató ösvényen a Rapid Wien

Jól lemérhető az osztrák futball fejlődése azon is, hogy manapság már messze nem csak Salzburgból kerülnek ki nemzetközi szinten is keresett tehetségek. Ott van például a Bundesliga-trónfosztó Sturm Graz, amelynek projektjéről már többször is értekeztem. Mostanra már végre Bécsben is kezdenek felébredni Csipkerózsika álmukból, legalábbis a zöld felén mindenképpen. A Rapid Wiennél ugyanis tavaly év eleje óta Markus Katzer sportigazgató vezetésével szintén ígéretes projekt kezd körvonalazódni, amelyre a régen látott jó szezonrajt után érdemes is vetni egy pillantást.

Ronivaldo meseszerű karrierje a kitartás és az isteni gondviselés diadala

Egy klasszikus mesének is beillene Ronivaldo, a brazil születésű, február óta osztrák állampolgárságú csatár pályafutása. A már 12 éve Ausztriában futballozó alacsony növésű, de mégis elsősorban fejjátékáról híres támadó a másodosztály legeredményesebb játékosaként írta be magát az osztrák futball történelemkönyvébe, pályafutása végére pedig az élvonalbeli szereplés is megadatott neki. Nézzük meg, hogyan lett a Santa Cruz-i szabólegényből kitartásának köszönhetően osztrák közönségkedvenc, aki most a Blau-Weiss Linz erőssége.

Underdogok a BL-ben! Ilyen volt az újonc és a 23 év után a főtáblára újra feljutó csapat mérkőzése

Csütörtök este rendeztek egy olyan párharcot a Bajnokok Ligája főtábláján, amely soha korábban nem jöhetett volna létre. A nemzetközi kupaporondon teljes mértékben újonc Brest (azaz a Stade Brestois 29) a guingamp-i albérletben fogadta a legrangosabb kupasorozat színpadára 23 év után visszatérő újdonsült osztrák bajnokcsapatot, az SK Sturm Grazot. A nagy részében jó iramú, lüktető mérkőzést végül a franciák nyerték meg, nézzük meg, hogy mik voltak a sikerük fő összetevői.

Cristiano Ronaldo hasznos játéka gólt ért, ígéretes fiatalokat láthattunk a horvát oldalon

Kétségtelen, hogy a Nemzetek Ligája-nyitány egyik legérdekesebb mérkőzésének a Portugália–Horvátország találkozó ígérkezett az A-divízió első csoportjából. Érdekes összecsapást láthatott a közönség, egymástól jól elkülöníthető periódusokkal, amely során a horvátok próbálkoztak leginkább újdonságokkal a régi receptet csiszolgató portugálokkal szemben. Végül utóbbiak jártak sikerrel, méghozzá az Európa-bajnokságon sokat bírált Cristiano Ronaldo vezetésével.

A középpályás Prass, aki balhátvédként bizonyított az Eb-n, majd lett topligás játékos

Legkésőbb az Európa-bajnokságon Ausztrián kívül is sokan megismerhették Alexander Prass nevét. A Sturm Graz színeiben az előző szezonban duplázó, majd a TSG Hoffenheimhez szerződött játékos személyében Ralf Rangnick nagy meglepetésre egy újabb balhátvédre talált az osztrák válogatottban, miközben klubcsapatában középpályásként játszott. Nézzük meg, miért lett ilyen kelendő a topligákban a több poszton is bevethető osztrák futballista.

Végre lezárulni látszik a stuttgarti belharc

Több mint egyéves hatalmi harc végére tehet pontot a VfB Stuttgartnál Dietmar Allgaier átmeneti elnöki kinevezése, aki a népszerűtlen, hibát-hibára halmozó Claus Vogt leváltása után vezeti a stuttgarti klubot a következő elnökválasztó közgyűlésig. Érdemes áttekinteni, hogy a rendkívül sikeres Bundesliga-szereplés közben milyen hercehurca zajlott a háttérben a sváboknál.

Rangnick osztrák válogatottja a hollandokat is megfricskázta

Nem voltunk híján meglepetéseknek az Európa-bajnokság D csoportjának utolsó körében. A franciák nem tudták legyőzni a már biztos kieső lengyeleket, az így kínálkozó lehetőséget a csoportelsőségre pedig az osztrákok ragadták meg. Ralf Rangnick együttese az Eb egyik legjobb mérkőzésén 3–2-re verte Hollandiát, amivel jóval esélyesebbnek tartott válogatottakat utasított maga mögé. Elemzés.

Spalletti cseréi bejöttek, de csak az utolsó percben vezettek eredményre

Az Európa-bajnokság B csoportjában komoly verseny folyt a továbbjutásért a csoportelső Spanyolország mögött. Olaszország és Horvátország egymás ellen vívhattak meg a nyolcaddöntőbe kerülésért, és sokáig úgy nézett ki, hogy a horvátok hozzák a kulcsfontosságú győzelmet, de ezúttal is a mérkőzés legvégén kaptak gólt. Nézzük meg, hogy taktikailag mi jellemezte a mérkőzést, miért volt megérdemelt az olasz egyenlítés.

Szűk francia győzelem a becsülettel küzdő osztrákok ellen – elemzés

Becsülettel küzdött az osztrák válogatott, de ez végül nem fizetődött ki szerzett pont formájában a végső győzelemre pályázó franciák ellen. A két csapat között végül csak egy szerencsétlen öngól döntött. Nézzük meg, hogyan próbálta meg Ralf Rangnick csapata jól felismerhető stílusát a gallokra is ráerőltetni, illetve, hogy ez ellen hogyan boldogultak Kylian Mbappéék.

A fontos hiányzóik ellenére is meglepetést okozhatnak az osztrákok

Amióta Ralf Rangnick 2022 májusában átvette az osztrák labdarúgó-válogatott irányítását, erőteljes, folyamatos javulás érzékelhető a csapatnál. A „Professzor” által képviselt, magas letámadásra és gyors átmenetekre alapozó játékstílus tökéletesen fekszik a játékosoknak, akik közül sokan épp a Rangnick szakmai irányításával csúcsra járatott salzburgi Red Bull Akadémiáról kerültek ki. A lendületben lévő osztrák csapat akár az előttünk álló Európa-bajnokság egyik meglepetéscsapata is lehet, annak ellenére, hogy több neves hiányzója is akad.