Szicíliában talált otthonra a Juventus egykori támadója

Szicíliában talált otthonra a Juventus egykori támadója

2023. febr. 1.

A harmadosztályú rájátszás megnyerésével az olasz másodosztályba visszatérő Palermo gólfelelőse a Serie B-ben is a mezőny legjobbjai közé tartozik. Matteo Brunori bár korábban sok helyen megfordult, a Rosanero előtt kizárólag a regionális bajnokságban volt képes hasonló góltermésre. A szebb napokat is látott szicíliai együttesnél azonban otthonra lelt, és a csapat szurkolóinak első számú kedvencévé vált, miközben vezeti a góllövőlistát

Az olasz másodosztályba a 2022-2023-as idényre visszatérő Palermo egyelőre középcsapatnak számít, ám első számú támadója, Matteo Brunori a bajnokság legjobb góllövői közé tartozik Walid Cheddira és Massimo Coda mellett. A 28 éves brazil származású csatár 22 mérkőzés alatt 12 alkalommal talált be a Serie B aktuális szezonjában, így jelenleg másodmagával a bajnokság legeredményesebb játékosa.



Gólgyártás az alacsonyabb osztályokban


Brunori 1994-ben Rio de Janeiro államban született olasz szülők gyermekként, de egyéves korában édesanyjával együtt nagyszüleihez költözött az Olaszország középső részén található Assisibe. Első csapata a környékbeli Foligno volt, amely színeiben a 2010-2011-es idényben debütált a negyedosztályban. Három idényt töltött az együttesnél, majd hosszas vándorlásba kezdett az alacsonyabb ligákban, az ország különböző pontjain is megfordult hosszabb-rövidebb időre, végül mégis az umbriai otthonához közel tudott a leginkább fejlődni. Kezdetekben a legjobb teljesítményt a Pertignanóban hozta – 2015 és 2017 között két idény alatt 33 mérkőzésen 40 gólt lőtt a regionális ligában. Ezzel lehetőséget követelt magának arra, hogy egy osztállyal feljebb is kipróbálja magát, ahová ugyancsak vitte magával a góllövő cipőjét, hiszen a 2017-2018-as szezonban 23 találattal terhelte meg az ellenfelek hálóját a negyedosztályú Villabiagio színeiben, mellyel gólkirálynak bizonyult.


A következő szintlépést a Serie C-ben az Arezzo futballistájaként produkálta, a következő évadban 41 mérkőzés alatt 17-szer volt eredményes a harmadosztályban. Folyamatos fejlődésén felbuzdulva az akkor Serie B-s Pescara igazolta le 2019 nyarán, ám a szezon derekáig egyetlen gólt sem szerzett és nem voltak türelmesek vele. Brunorit kinézte és meg is szerezte magának a Juventus a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatához. A „zebracsikóknál” nehezen találta a helyét, a szezon második felében mindössze kilenc tétmeccsen jutott szóhoz, ezeken kétszer volt eredményes. A torinói klub azonban végleg nem akart lemondani a versenyképesnek tűnő támadóról, és a további fejlődése reményében a másodosztályú Virtus Entellához irányította kölcsönben. Brunori a 2020-2021-es kiírásban állandó kiegészítő szerepet kapva 31 pályára lépés alatt háromszor volt eredményes a B-ligában, ami egy támadótól abszolút nem veretes, de fontos tapasztalatokat szerzett egy erősebb bajnokságban, melyeket később kamatoztatni tudott.





A lassú kezdés után gólkirály lett Palermóban


2021 nyarán a negyedosztályba való száműzetéséből felfelé haladó Palermo kölcsönben szerezte meg a játékjogát a Juventustól.


Brunori a nehézkes kezdet után fantasztikus szezont produkált a harmadosztályban: 25 góljával a Serie C alapszakaszának gólkirálya lett, majd a diadalmas rájátszás-menetelés alatt újabb négy találatot szerzett.


Brunori az első négy bajnokiján nem talált be, és a szezon feléig még csak hét találatnál járt. A gólzsák igazán a tavaszi folytatásban szakadt ki, amikor egymást követő nyolc (!) meccsen tudott eredményes lenni. Eközben februárban két egymás utáni bajnokin is duplázott a Campobasso és a Juve Stabia ellen. Rögtön ezt követően egyetlen gólképtelen találkozó után egy újabb hatmeccses gólszerző szériát produkált, mely során a Taranto és az AZ Picerno kiütései alkalmával két-két gólt lőtt. A helyi szurkolók imádatuk jeléül a „Brunogol” becenévvel illették támadójukat. A rájátszásban ugyancsak fontos gólokat szerzett, például Brunori nevéhez fűződött a playoff-döntő visszavágójának egyetlen találata, tizenegyesgóljával biztosították be a visszatérést a másodosztályba.


Némileg váratlanul lett belőle hős a Rosanerónál, de a szezon végére már senki nem kérdőjelezte meg a helyét. Kérésünkre a Palermo magyarországi szurkolói oldala, a Palermania Blog mesélt Brunori szerződtetésére és első idényéről:



„Amikor leigazoltuk őt, egyáltalán nem úgy indult ez a történet, hogy nagy vásárt sikerült végrehajtanunk, sokan fanyalogtak és azt gondolták, hogy csak azért jött, mert a komolyabb kiszemeltekről lemaradtunk. A klubnál viszont folyamatosan az volt a kommunikálva, hogy a lehető legjobb támadót szereztük meg – erről az első meccsek kevésbé győztek meg. Nem hittünk volna eleinte, hogy ő lesz a mi Messiásunk, de az első gólja után valami áttört benne és a folytatásban egyre többször talált be. Az edzőváltás után kinevezett Silvio Baldini állítólag azzal motiválta őt, hogy 30 góllal fogja zárni a szezont – a rájátszással együtt végül csak egy találattal maradt el a jóslattól. Nem véletlen lett Palermóban óriási imádat Brunori körül, minden megmozdulásán érződött, hogy bármikor gólt szerezhet, és mindegy volt neki, hogy jobbal, ballal, vagy fejjel kell bevennie a kaput, a szezon második felében gyakorlatilag már semmilyen helyzetből nem hibázott.”





A másodosztályban sem tudják megállítani


Ilyen szezon után a Palermo nem engedhette el a nagy kedvencet, a szurkolók szimpátiatüntetéseket tartották a maradása érdekében, a klub végleg megszerezte Brunori játékjogát a Juventustól. Noha a csapat a Serie B-re nem a legnyugodtabban készült, ugyanis a City Group megjelenése után a vezetőedző és a sportigazgató egyaránt távozott, előbbi helyett a korábbi helyi kedvenc, Eugenio Corini ülhetett le a kispadra.


Sokan úgy vélték, hogy Brunori ismét könnyűnek találtat majd a másodosztályban, egyelőre azonban minden negatív hangot elhallgattatott a játékával. Már a bajnokságot megelőző Coppa Italia-mérkőzésen a mesterhármasával lőtte tovább csapatát a harmadosztályú Reggiana ellen (3–2), majd a Serie B első fordulójában a Perugia ellen gólt és gólpasszt jegyzett. A továbbiakban is igazolta tavalyi hírnevét, két lábon járó gólveszélyként egy-egy olyan meccsen is eredményes tudott lenni, ahol kevésbé sziporkázott, azonban mindig a legjobbkor került elő, ami a legjobb lesipuskás csatárok ismérve. Menet közben vezető szerepe révén a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Noha az ellenfelek már jobban figyelik és külön készülnek rá, mégis helyzetbe gyakran tud kerülni és meglövi a maga góljait. A közelmúltban a Pisa ellen két gólpasszt adott, a Cosenza és legutóbb az Ascoli ellen egyaránt duplázott (még egy büntetőt is kihagyott). Az utolsó hat találkozóján öt gólt szerzett, a SPAL és a Perugia ellen egyenlítést ért a találata.


„A cselezőképessége is átlagon felüli, és alighanem azért is nagyon nehéz a védőknek figyelni rá, mert borzasztóan nehéz kiszámítani azt is, hogy mikor lövi majd el a labdát. Teljesen mindegy számára a felállás, vagy hogy mely társak vannak mellette, bármikor képes gólt szerezni. Élete formájában futballozik, a Serie B egyik legjobb támadója. Mindemellett kiváló kapitánya lett a csapatnak, az újonnan érkezők is felnéznek rá”


– jegyezte meg a Palermania Blog.





„Óriási kedvenc, amit talán mutat az is, hogy amikor hazajön valahonnan a csapat, a buszt váró szurkolók közül szinte mindenki vele akar fotózkodni – több palermói ismerősünk büszkén is mutogatja, hogy neki már sikerült közös képet készítenie Matteóval. Nélküle el sem tudjuk képzelni a jelenlegi Palermót. Kétség sem férhet hozzá, hogy a csapat jelenlegi legjobb játékosa, aki nélkül nem lenne az együttes a másodosztályban”


– tette hozzá.


Ugyan már 28 éves, amennyiben így folytatja a fejlődését, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb a Serie A-ban is láthatjuk őt – akár a Palermóval jut fel az élvonalba, akár kénytelen lesz elhagyni a szicíliai csapatot egy első osztályú klub megkeresése esetén.



A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/


Kiemelt kép: Getty Images

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.